Miután Lujzi elkezdett köhögni, „sürgősen” beütöttem a keresőbe a problémát megoldást kutatva, illetve benéztem a kehes lovas csoportba (nem kellett csatlakoznom, mert nyilvános), ott mit ajánlanak.
A legtöbb válasz a FitoCavallo-ra és a Meglio-ra tette le a voksot, illetve a Paciteára. Ezt követően írtam egy-egy levelet az első kettő cégnek, hogy ők mit ajánlanak a problémára (vagyis hirtelen megjelent a köhögés, házon kívül voltunk, ott poros szénát kapott, másik két lónak semmi baja). Az előbbi orvost ajánlott, a második pedig a kiegészítőjét ajánlotta, az Equiresp-et.
Október elején meg is rendeltem és némi árpadarával keverve esténként elkezdtem adni a hafinak, majd ahogy Zsongi is elkezdett köhögni, mindhárom ló kapott belőle (Zsongit meg Reményt ugye egyszerre etettem). Gyorsan fogyott a kilós kiszerelés, így a hónap végén meg is rendeltem az utánpótlást, 2×1 kg-t, mellé pedig megrendeltem a Multihorse multivitamint 3 kg-s kiszerelésben.
Az Equiresp gyorsan hatott látványosan, Zsonginak teljesen el is múlt a hónap végére a köhögése, a Lujzi pedig már csak mozgás közben köhögött, viszont ennél jobban nem akart elmúlni. Hagytam a dolgot még érni, de nem változott semmi, vagyis mozgáskor még maradt némi köhögés.
November közepén V.M. doki leokézta az állapotot, mivel akkor pont nem produkált tüneteket, de én nem hagytam rá a dolgot, mert még mindig tapasztaltam köhögést Lujzinál, így aztán december közepén megint rendelésre adtam a fejem. Ezúttal a FitoCavallo-tól, méghozzá hosszú vacillálást követően az AllergPlus került a kosárba, meg hát elcsábultam és a Donna is a kosárban landolt, főleg mert a november végi körmöléskor lecseszett a kovácsunk, hogy kövér a haflingi (és így három hónap távlatából nézve igaza volt).
Olvass tovább!Kedden írtam, hogy milyen büszke vagyok az én 4 éves haflingimre és hogy gyerekeket is simán rá mernék ültetni futószárazni. Azért azt nem gondoltam volna, hogy ez ilyen hamar megtörténik.
Délelőtt leoktattam egy 5 fős osztályt, illetve egy lányt futószáron, továbbá Melcsi is gyakorolt Luckyn voltizs hevederben és mivel nem volt olyan lovas, akit Szerényre rá tudtam volna tenni, így Borival lovagoltunk egyet: ő Roy-t, mert kimaradt az osztályból, én pedig Szerényt.
Már benne voltunk a délutánban (2 körül volt az idő), amikor eljöttünk a lovardából és mivel Melcsiennek az előző alkalommal megígértem, hogy felülhet az én lovamra is, így miután hazaértünk, egy gyors beköszönést követően már mentünk is hátra a lovakhoz.
Gyorsan kipakoltam a felszerelést, Melinek felcsatoltam a fejére a régi kobakomat, kihoztam Lujzit a karámból, kikötöttem az istálló előtti helyre, aztán elkezdtük leápolni a lovat. Lujzinak kicsit fura volt először Melcsi érintése, remegett a bőre a keze alatt, de idővel kezdte megszokni a kislányt. Leápolást követően Meli kicsit hátrébb várakozott, mivel Lujzi csak ficánkolva tűrte a nyergelést, de miután megvoltam ezzel a lépéssel, felkantároztam a lovat, majd felcsatoltam rá a futószárat és a fellépővel együtt kimentünk a szabad placcra, a trágyarakás melletti „pálya” mellé a lucernára.
Itt lefutószáraztam a lovat, mert bár szerdán ültem rajta, azért mégsem szerettem volna, ha egy totál tapasztalatlan lovas alatt bontogatja a szárnyait. Egyébként tök ügyes volt a szabad placcon, nem ment el a vállán, nem csinált semmit.
Miután mindkét kézen ügetett és vágtázott annyit, hogy kellőképp lefáradt, behívtam magamhoz, majd odaraktam mellé a fellépőt, hogy Melcsi fel tudjon ülni a lóra.
Olvass tovább!A ló, akivel tavaly nyáron még küzdöttem, mert szabadon, kantárral futószárazva is már ügetésben úgy elvitt mint a szaros papírt.
A ló, aki bal kézen nagyon szépen vágtázott futószáron körön, de jobb kézre az istenért sem tudott beugrani anélkül, hogy elszaladna a vállán (közben a körkarámban, ahol volt külső támasztás, ott jól ment a dolog).
A ló, akinél futószáron nem létezett lépés.
A ló, akit köhögése miatt október végén lovagoltam utoljára (és akkor először terepen) és kb. azóta is nem töbsször, mint 5-6 alkalommal foglalkoztam vele (főleg inkább körkarámoztunk, de volt fszár is).
A ló, aki pihent a tél folyamán kb. 3-4 hónapot időhiány / gyógyulás / testi fejlődése miatt.
Ez a ló most jó tempóban, irányítható irammal, jármódokkal megy szabadon a körkarámban.
Ez a ló aránylag jól tűri a hosszú szünet után a nyerget a hátán (volt egy kicsi ugri-bugri, de nem mondanám vészesnek).
Ez a ló türelmesen megáll a fellépő mellett és hiszti nélkül engedi, hogy felszáljak rá körkarámban több hónapos pihenést követően.
Ez a ló a szabadban futószáron, kötőfékben normálisan vágtázik mindkét kézre (és az alacsonyabb jármódokban is irányítható, illetve szépen lép addig, amíg nem kérem tőle, hogy ügessen).
Büszke vagyok rá.
Megérte ez a pár hónap pihi.
Komolyan mondom, bátran fel merném rá tenni a gyerekeket futószárazni.
Nincs egy rossz mozdulata, nincs rossz szándéka.
Egy nagyon kedves, érdeklődő, barátságos, fifikás, rafkós haflingi töltötte be a negyedik évét.
Idén majd azért elkezdődik vele a munka, és ha tényleg ilyen ütemben fejlődik, akkor határ a csillagos ég.
Idejét sem tudom, mikor volt utoljára időm / kedvem / érkezésem megírni a napi történéseket, na de ma!
Egy nehéz időszakon átlendülve és a jó időre való tekintettel úgy döntöttem, hogy mindhárom lovammal foglalkozni fogok, bár konkrét tervem nem volt, hogy mi lesz a foglalkozás témája
Először Zsongihoz indultam. Felé közeledve döntöttem el, hogy ma egy nagy lépést teszünk: beviszem őt a körkarámba, életében először az anyja nélkül, csak mi ketten. Nem volt semmi elvárásom, csak annyi, hogy a karámban legyen és miután elengedem meg tudjam fogni. Elég nagy falat lesz az is, hogy ennyire eltávolodik az anyjától.
A körkarám felé tartva párszor megálltam, hogy gyakoroljuk a helyes megállást, ami bár még nem pontos, egyre jobban megy. Sétáltunk a karám felé és fel voltam készülve mindenféle ellenállásra, mivel a minap, mikor este vezettem be őt a legelőről, félúton kitépte magát a kezemből és odaszaladt a többiekhez. Mivel akkor szokás szerint a kötőfékénél fogva vezettem, ezért kénytelen voltam őt elengedni, amikor felágaskodott mellettem, pláne mert a patája azért elég közel volt a fejemhez.
Na, de vissza! A tároló mellett a lucernán sétálva volt ráutaló magatartása, hogy ő pedig szeretne ellenkezni (valami ágaskodás-féle mozdulat volt), de egy rántással csírájában folytottam el a mozdulatot. Ezt követően már úgy jött utánam, mint egy kiskutya. Már itt meg kellett állapítanom, hogy teljesen más az attitűdje, mint Lujzinak 2 hónappal később (Zsongi most 8 hós, Lujzi meg 10 hónaposan, mikor megérkezett, majd felrúgott vezetés közben).
Bementem vele a körkarámba, eddig tök normális volt, majd elengedtem őt, mire ő elkezdett rohangálni. Nem is vártam tőle más reakciót. Körbe-körbe szaladgált, kicsit tombolt is, de főleg a karám azon részén volt, ami a többiekhez közel volt. Én nem csináltam vele semmit, csak álltam a kör közepén és mindig arra fordultam, amerre ő szaladt.
Olvass tovább!Sosem gonddoltam, hogy ilyen hamar meg kell írnom ezt a bejegyzést.
Bogyót tegnap (01.08) elvesztettük. Agyvérzés, vagy valami hasonló. 2 évesen.
Édes kicsi Bogyi. Két év alatt olyan sok mindent megélt. Ő (volt – de nehéz múlt időben beszélni) eddig a legelkényeztetettebb kutyánk.
Teljesen elbűvölt minket. Olyan könnyű volt vele, belesimult a mi kis csapatunkba.
Miután meghoztuk, annyira örültem, hogy Tarzanhoz korban közel van és tudnak együtt játszani. Nem telt el nap, hogy ne birkóztak volna, ne játszottak volna egymással.
Az utóbbi időben, amióta megint bent aludt (kb. október óta), annyira megvolt már a mi kis rutinunk, ami igazából nem reggel, hanem este kezdődött: kimentem a lovakért, a kutyák jöttek velem, játszottak vagy felfedeztek, visszafelé pedig már befelé követtek. A lovak vacsorájának előkészítése során folyton ott voltak a lábam körül, nem tudtam tőlük arrébb lépni, majd várták, hogy adjak nekik a répát, amit a lovaknak darabolok. Vagy a disznóknak kikészített darát ették közben. Mikor már az elkészített vacsit osztottam ki a lovaknak, Bogyi mindig a leejtett falatokra várt, azt ette fel, majd mindketten jöttek velem az istállóba macskát etetni.
Innen én mentem még gépezni az irodába, ő pedig visszafeküdt a gangon lévő foteljébe, körülötte-rajta a macskákkal. 11-12 körül szoktam felmenni a fentiházba, Bogyi pedig jött velem. Bent a helyére parancsoltam, ami apu szobájában volt és reggelig onnan el sem moccant. Reggel 5-kor amikor apu elkezdett felöltözni, akkor ő is felkelt és átjött hozzám megnézni, mi van velem. Erre mindig felébredtem az utóbbi időben, a karomcsattogásra a kövön. Legtöbbször kapott simit, és már ment is ki a házból apu után, hogy ott legyen körülötte a reggeli etetésnél.
Annyira szerette a többi állatot és fordítva. A macskák mindig körbevették, még nyáron is rajta feküdtek. Lujzit mindig megkergette, amikor kiengedtem legelni. Zsongival is mindig elvolt, egész sokáig hagyta neki, hogy harapdálja, játsszon vele. Ha Tarzan segített Reményt vezetni, ő is csatlakozott.
Tarzannal nagyon különleges kapcsolata volt. Minden nap játszottak, együtt estek-keltek, birkózták egymást. Tarzan hagyta, hogy rajta feküdjön. Úgy futottak ketten, hogy Bogyi fogta Tarzan grabancát, ő meg hagyta. Sokszor ugyanazt a cipőt fogták, húzták két oldalról. Kiegészítették egymást. A falkarend azért a kajaosztáskor már meglátszódott, ezért Tarzant mindig félre kellett ültetni, hogy Bogyó ehessen pár falatot.
Más, idegen kutyákkal szemben azonnal levetette magát és a hasát mutatta nekik megalázkodásképp, ez valószínűleg még az testvéreivel alkotott falkából eredeztethető, ugyanis ő volt a legkisebb, a leggyengébb (külön kellett etetni).
Imádta a labdát. Alig várta, hogy rá kerüljön a sor (felváltva dobáltam nekik). Az utóbbi időben már egész vadásziasan hozta vissza (leült elém és csak akkor adta, amikor kértem). A kedvence a csipogós fóka és a piros tömör volt. De bármit elvitt a szájában.
Nem szerette a kocsit, gondolom, mert még mindig volt hányós baleset és a műtét körüli Pestre hordás is elég mély nyomot hagyhatott benne.
A vizet se mindig szerette. Az elején kifejezetten nem értette, hogy mi a jó benne. Aztán nyáron nagyon ritkán belement, de nem erőltette.
A vadászat. Tavaly jó betekintés volt arra, hogy van érzéke a kereséshez, de nem hozta vissza az elejtett állatot. Nyáron pedig voltunk Petivel edzésen, nagyon elveszett volt a Tarzan nélkül. Ebben az idényben múlt szombaton volt először vadászaton és nagyon büszke voltam rá, mert magához képest, illetve hosszú kihagyást követően nagyon ügyes volt.
A meghozása napjától (‘22.04.01) tavaly áprilisig ilyen-olyan indokkal minden este bent aludt. AZtán most októbertől újra. Egy kezemen meg tudom számolni, hányszor volt akármilyen baleset. Sosem pisilt be, és kaki sem volt, inkább hányáskákat kellett takarítani utána. Tavaly télen mindig jelzett este 8-kor az irodaajtó előtt, ugyanis apu akkor ment fel a fönti házba, és hát ő jelezte, hogy hideg van és ő már bizony menne fel.
A bent alvásából eredően megtanulta kinyitni a befelé lévő ajtókat, így vagy kapcsot kellett felszerelni, vagy mindig fel kellett húzni, illetve ki kellett támasztani az összes ajtót. Sőt a fentiház bejárati ajtaját, ami befelé nyílik, belülről is megtanulta kinyitni.
Már amikor a fentiházból megjelentem lovas ruhában, már ugrált ő is és Tarzan is, hogy megyek lovagolni, megyünk terepre. A nyergesből meg aztán alig győztem őket kiküldeni.
Az utóbbi időben már megtanulta, hogy addig nem nyúlok hozzá, amíg le nem ül (egyébként állandóan pattogott, rohant), így mindig amikor simit akart, akkor leült elém, én pedig természetesen agyon dögönyöztem.
A jelleme pedig. Érzékeny kutyus volt. Ha valamit ráerőltettem, akkor besértődött és nem csinálta, „használhatatlan” volt, sztrájkolt. De idővel mindent felfogott. Az ül már pöpecül ment, a fekszik úgy-ahogy, a labdavisszahozás pedig kiválóan. Nem adott puszit, nem nyalogatott, csak nézett rám huncutul a szeme sarkából. Pici farka pedig pörgött.
Olyan szép kutyus volt, finom kinézettel és hatalmas, bársony fülekkel. Az volt a kedvencem.
Tegnap este 8-kor végeztünk a meetinggel, fent voltam a szobámban. Éppen léptem volna ki a bejárati ajtón, majdnem átestem az ajtó előtt a betonon (!) fekvő vizslán. Már ez fura volt. Felült, de rögtön összerogyott. Mélyen, de kapkodva vette a levegőt, pupillája teljesen fekete, tudata nem volt (nem reagált a nevére). Apuért kiálltottam (irodából), majd elkezdtem az orvosokat felhívni, senki sem vállalt, meg hát ugye a városban nincs ügyelet. Legközelebbi hely Szeged.
Bevittük a házba az ágyára, kapkodta a levegőt, de a pupillája kezdett normális lenni, illetve epizódokban egyre jobban volt. Rám nézett, keresett a tekintetével. Már éppen fellélegeztem. Fél óra múlva elfogyott a levegő. Elment. Apu ágyán, körülötte velünk.
Az egész nem volt másfél óra.
Ma kiderült, valószínüleg a másfél évvel ezelőtti műtétkori altatások hatása most jött ki agyvérzésben. A bomba később robban… teljesen váratlanul.
Kivittük a darásba a testét, éjszaka nem tudtam aludni, egész nap csendben voltunk, ma délután eltemettük. Tarzan teljesen megzuhant. Megint.
Drága Bogyi! Bárcsak még egyszer megölelhetnélek és meghúzhatnám azt a bársonyos füledet.
Keresd meg az összes fácánt fent az égi vadászmezőn!
Bogyó
2021.12.24 – 2024.01.08.
A múlt év utolsó napjaiban elhatároztam, hogy az új év első napján délben felülök a lóra és csinálok egy két órás terepet.
Eleve megcsúsztam, mert végül fél 1 előtt kezdtem el nyergelni: először Zsongit keféltem át, majd Reményt átvezettem az istállóhoz és ott ápoltam le és nyergeltem fel. Közben Zsongi meg meghempergett, így kb. felesleges volt lepucolni.
Felnyergelés után kész útitervvel a fejemben indultunk el. A kapun kívül a kinti legelő felé mentünk lépésben és mivel eleve a szokásosnál hosszabb terepet terveztem, így egészen a játékboltos tanyáig hagytam a lovat lépni. Itt a tulaj a kutyák ugatására kinézett az ablakon, mire köszöntem neki, ő pedig rocker jellel köszönt, amit egy nagy mosoly mellett viszonoztam. Miután elhagytuk a tanyát, (a korábbi alkalmakhoz hasonlóan) szépen laza száron ügetni kezdtünk, Remény nem sietett annak ellenére, hogy Zsongi előttünk vágtázott. Kutyák persze körülöttünk.
Újabb tanyás területhez értünk, előbb Walterék mellett mentünk el, majd a sarkon lévő ismerősök tanyája felé közelítettem, ahol a kau volt. Ahogy közeledtünk, jöttek is elő a kutyák, és mikor odaértünk, a kau kirobbant a kerítésen lévő lyukon. Én megdöbbentem és megijedtem. Egy pillanatra az futott át a fejemen, hogy kit fog megtámadni, de egyenesen Tarzanhoz ment és leteperte a szőkét.
Olvass tovább!