13 évnyi emlék kering a fejemben élményekről és kalandokról, és összeszorul a szívem, ahogy arra gondolok, hogy már nem lesz több.
Emlékszem a napra, amikor kiválasztottam Őt a sok ló közül, pedig a gazdája nem őt szánta nekem: „nekem az a fekete tetszik” – mondtam akkor 12 éves fejjel, kb. friss lovasként. Emlékszem arra a napra is, amikor ismerősünk átlovagolt vele és végre az enyém lehetett és még aznap, amikor először felültem rá. Akkor neveztem el hirtelen felindulásból Kristálynak, mert nem tudtunk róla semmit.
A nyakán lévő fagyasztás és az internet segítségével nyomoztam ki és raktam össze az előéletét (hónapokkal, talán évekkel később, hogy hozzánk került):
1993. április 27-én látta meg a napvilágot, Svédországban. Benevezték pár ügetőversenyre, de volt egy balesete a pályán, ebből eredt a hajlamossága a botlásra (az előző gazdái ezt mondták), feltehetőleg ezért hozták be Magyarországra 1995 novemberében (a honlap szerint 3415 SEK (?) volt a kikiáltási ára). 1999-ben megszületett az első csikója Pilisvörösváron, 2000-ben Páhin nem vemhesült, 2001-ben Öregcsertőn megellett, majd (2002-3-ból nincs jelentés) 2004-ben Kiskunmajsán megszületett harmadik csikója. Innen került el az előző gazdájához egy közeli faluba, ahonnan 2007-ben megérkezett hozzám.
Én tanítottam meg futószárazni (végén már szóra ment), a csizmasegítséget. Nem volt egy hirtelen fordulású, hajlékony lovacska.
Emlékszem az első versenyünkre ügyességiben, amit meg is nyertünk és amit másnap a szüreti mustrán a bemutatáskor megemlítettek (2013).
A két szüreti vele, először egyedül (2013), majd a következő évben Remi is csatlakozott, rajta én lovagoltam, Zsófi pedig Kristályon (2014). Volt még egy felvonulásunk, a Szent Iván esti, itt Kata lovagolt Kristályon (2014).
A második szüretin, mikor bent voltak a lovak, Fannival a pályán versenyeztünk és lehagytuk őket ügetésben, annak ellenére, hogy Nifti galoppló volt.
Amikor azt hittem, hogy időben hazaérünk terepről, de valahol eltévedtünk és a telefon is olyan buta volt még, hogy alig vette a GPS jelet, így azt sem tudtam, hol vagyunk. Végül anyu kísért minket haza reflektorfénnyel.
A családi körben legendás történetté vált március 15-i borulásunk szánkóval (2013).
Egyszer ismerősünkkel befogtuk kocsiba, neki az teljesen maradandó élmény volt, azóta is ilyen lovat keres.
Sőt, egyszer részt vettünk egy T. Pali bácsi féle edzőtáborban, még 2014 telén. Na onnan a hazafelé út is elég emlékezetes volt.
Terepek Timivel (próbáltam vele is beugratni vágtába, sikertelenül; 180°-os fordulatok), Pistivel (borulás!), Zsófival (ő ült rajta, én Remin; ez most ló vagy marha?), Katával (szintén; Szent Iván napi vigasság), két cserediákom is ült rajta (mindkettő lovas volt), sőt két barátnőm is, akiket sikerült rábeszélnem.
Még apu is ült rajta egy fogadás miatt.
Rajtam kívül megannyi gyereknek okozott örömöt, hogy a hátán lehettek és tudok pár gyerekről/emberről, aki „miatta” kezdett el lovagolni.
A furcsasága, hogy lovas alatt nem volt hajlandó vágtázni, akármilyen gyorsan hajtottuk is, ennek ellenére szabadon és futószáron simán beugrott vágtázni.
Nagyon nagy mázlim volt vele, végtelen türelmes és jól nevelt volt, ráadásul az, hogy nem vágtázott, az akkori lovaglás-tudásomnak és bátorságom-(hiányá)nak csak jó volt. Egyetlen rossz mozdulata sem volt, sosem estem róla (vagy legalábbis nem emlékszem rá), csak borultam, mert megbotlott.
A rá jellemző apróságok: féltette a fejét (elhajolt a fejére irányuló simogatások elől), nem jött oda sosem, nem szerette sem a kutyákat sem a macskákat, mindig odasunyított rájuk, két ivás között mindig kinyújtotta a nyelvét, nem szerette az út szélén lévő csatornafedőket és ha csak a felső karámrúd volt betolva, simán kibújt alatta.
Majdnem kerek egy éve lovagoltam vele utoljára (szeptember 8-án), de csak a minimális alapkört tettük meg, de emlékszem, hogy nem nagyon éreztem magam jól rajta, mert folyton attól féltem, mikor botlik meg és a lépése is totál merev volt, óvatos.
Az utolsó egészségéről szóló bejegyzés óta volt két kólikája, az egyik nem is olyan rég. Tavaly télen a lucerna elfagyása miatt nem tudtuk (vagy nem volt értelme) kiengedni őt legelni, így nem tudta magát visszaszedni a tavasszal és onnantól kezdve kb. egyre inkább épült le. Elveszítette az izmait, a pérája beesett, a combjai nem értek össze. Igazából a napi 2 óra friss lucernán való legelés csak szinten tartotta. A nyáron egy picit talán mintha hízott volna, de aztán jött az utolsó kólika július közepén és utána pár napra rá vettem észre, hogy megint összeesett a kondija. A kólika miatt vártam pár napot a kiengedéssel, de aztán megint kijárhatott legelni, sokszor nem is a lucernát ette, „csak” a füvet.
Vasárnap, mikor bevittem a körkarámból a helyükre, vettem észre, hogy merevek a hátsó lábai, mereven lép velük, de nem igazán foglalkoztam vele. Feljöttem Pestre dolgozni és tanulni.
Kedden este apu is észrevette, hogy merevek a ló lábai. Szerdán kaptam a telefont, hogy el kell engednem Kristályt, mert reggel nem bírt felállni, hiába próbálta apu felállítani. Átvitték Reményt a körkarámba az árnyék alá, de őt nem tudták, így sűrűn figyelve rá megetették és megitatták, de továbbra sem bírt felállni. Felhívták az állatorvost, ő is azt mondta, hogy itt az idő, nincs értelme tovább szenvedni hagyni. Kértem, hogy éjszakára vigyék vissza hozzá Reményt, majd reggel, amikor jön a doki, vigyék át a körkarámba, hogy ne lássa az anyja elalvását. Így is történt. Amikor Remit visszavitték, rögtön odament ahhoz a helyhez, ahol Kristály utoljára feküdt, azóta pedig folyton őt keresi. Nyughelye a lucernásban lévő facsoport alatt van.
Köszönök mindent!
Gipsy’s Sweet L. – Kristály
1993.04.27 – 2020.09.10
Kimegyek a lovakhoz, hogy megnézzem őket, mert egyikőjüket sem láttam a konyhából belátható részen, sem a karámban, sem a beállóban. Mindketten fekszenek a beálló előtt. Napoznak, pihennek. Körülöttük galambok kisebb csapata hol felrepül, hol a földön csipeget. Odaülök Remény lábaihoz, nekidőlök a hasának és nyugtatólag simogatom. A nap kellemesen, álmosítóan melegít. Néha odahajol hozzám, megszagolja kinyúló kezemet, lábaimat. Így vagyunk egy ideig, míg meg nem unja és felkel. Én is felállok és átmegyek Kristályhoz. Mellé ülök és nekidőlök, ahogy előzőleg Reminek. Simogatom, pihenek, figyelem a lélegzetvételeit. Közben Remi a hátunk mögül a hajamat és az ujjaimat piszkálja. Néha megcirógatom az orrát, megpuszilom őt. Melegszem, pihenek, élvezem a pillanatot. Krist picit megrezzen, mert Tarzan megtalált minket. Odahívom magamhoz és az ölembe húzom, hátha lenyugszik (esélytelen). Felváltva simogatom a lovat és a kutyát. Pár perccel később Beni is jön, de ő nem foglalkozik velünk, szalad tovább. Kiabálásomra apu is kijön, Remi felé tart a hátunk mögül. Apu előkészíti a telefont a fényképezéshez, de Kristály pont most unja meg a helyzetet, így végül ő is föláll mögöttem és ezzel megtörik a varázslat.
Azért egy képet sikerült lőni.
Olvasási idő: 2 perc
Kristály idén betöltötte a 25 évet, ami hát elég jó kor a lovak körében. És hát meg is látszik rajta. Tavalyelőtt írtam is két bejegyzést vele kapcsolatban, de annak már másfél éve. Azóta kapja a tápot, ami hosszú távon nagyon is sokat segít neki. Kezdve azzal, hogy az utóbbi körmöléskor, május elején a kovács már csak nagyon minimális rothadást érzett az egyik hátsó lábán, a többi patája pedig egészséges. A másik megjelenése a táp hatásának pedig az, hogy idén sokkal könnyebben dobta le a téli bundáját, nem kellett annyit rásegíteni (pont amennyit Reminek is), illetve nagyon jó bőrben is van (kopp-kopp). Persze a lucerna vetésig folyamatosan jártak ki legelni, ami szintén segítette a súlygyarapodást.
Most már sajnos nem lovagolom, ugyanis az utolsó alkalommal csak a b. telep végéig jutottunk, onnan tovább se előre, csupán csak hazafelé. Hát igen, fájnak a lábai. Ez meglátszik abban is, hogy egyre kevesebbszer fekszik le hemperegni.
Télen viszont volt egy olyan elvetemült ötletem, hogy a hóra való tekintettel befogom a szánkó elé. Mit ne mondjak, így utólag nézve tényleg hülye ötlet volt, ugyanis pár méter után már szabályosan majdnem felborult, úgyhogy azonnal ki is fogtam a szánkóból.
Utoljára egy hónapja jött ki a doki, ugyanis a széna alatt nyálas szénaköpeteket láttam, de nem ez volt az egyetlen jel: a füvet se rágta meg, csak kiköpte őket. Először a kovácsot hívtuk fel (mert amúgy is kellett jönnie), ő jól ránk ijesztett, hogy lehet már nincs is foga és ennyi volt. De ajánlotta a szomszéd falu állatorvosát, aki otthon van a lófogászatban. Ki is jött az elektromos reszelővel és megállapította, hogy "csupán" élesek a ló hátsó fogai és meg kell őket reszelni. Elmondása szerint ilyen korban ez már előfordul és évente meg kell a reszelést ismételni, de a fogai alapján még van pár éve.
Olvasási idő: < 1 perc
Avagy az elmúlt pár hét kedvenc pillanatai Remény
• Kidőlt fatörzseken átugrálni (vezetve).
• Szabadon ugratások a körkarámban.
• Hiszti nélkül sikerül elmenni a tóhoz.
• Végigfont sörény.
• Amikor olyannyira felpörgeti magát az új feladat miatt, hogy nem tudom leállítani és inkább csak nevetek rajta.
• Normális szlalomozás – vezetve, háton.
• Amikor az alig magas ugrásnak is baromira fölé ugrik.
• Tóban úszás.
• Egyre gördülékenyebb pocsolyázás.
• Lenyergeléskor ki se kell kötni, egy helybe marad, míg el nem indulok a karám felé.
• Amikor bolondot csinál belőlem (azt hittem, hogy ha csak simán mellettem megy, akkor is odajön a karámhoz, de nem, farokfelvágva elrohant és mehettem utána).
• Amikor megkergeti a gyanútlan macskát.
• Érzem rajta, ahogy óvatosan lépked a vendég gyerekekkel a hátán
• Hosszúszáras lovaglások.
• Amikor olyan helyzetektől nem ijed meg, hogy csak nézek (ellenben olyanoktól, amik tökre alapvetőek).
• Petra által sokat fejlődik.
• Amikor magától odajön hozzám – pláne munka után -, mert inkább velem akar lenni.
• Nagyon hosszú a sörénye.
• Egyre többször adja be a fejét.
Kristály
• Sikerül visszatáplálni
• Amikor "rodeózik" alattam
• Szinte botlás nélküli terepecskék
• Tavazás
Ők ketten. ❤️
Olvasási idő: < 1 percPont a minap gondolkoztam el azon, hogy egy kb. 10 évvel ezelőtti álmom vált valóra. Ugyanis 10 évvel ezelőtt egy nyári napon Pankámat sétáltattam a közeli tó melletti ösvényen, amikor is ellovagolt mellettünk egy férfi. Csodálattal és némiképp irigységgel néztem fel rá, hogy milyen jó neki, hogy erre lovagolhat. Tisztán emlékszem, ahogy félreállva leültettem a kutyát és ámulattal figyeltem, ahogy a ló kerekített nyakkal, fáslis lábait szedve elment mellettünk. A férfin nem volt kobak, és ezért is irigyeltem, pláne mert talán akkoriban kezdtem el lovagolni és a kobaknélküliség elképzelhetetlen volt számomra.
Azóta eltelt tíz év és bár közhely, de igaz: sok minden változott.
Az elmúlt két hétben mindkét lovammal, a 24 éves Kristtel és a 7 éves Remivel (bár nem túl biztonságos, pláne a „kicsin”) kobak nélkül lovagoltam azon az ösvényen, hogy megmártózhassunk a tóban.
És amikor Remivel léptettem hosszú száron, nyugiban hazafelé, akkor jutott eszembe ez a 10 évvel ezelőtti álmom.
Olvasási idő: 2 percRégen mindig nagy küzdelem volt a lovak sörényének és pláne a farkának a kifésülése, mivel mindkét ló hosszú és dús sörénnyel és farokkal van megáldva, ami a legyek hajtása miatt folyton becsavarodik. Ilyenkor bizony eltelt egy-másfél óra mire csak az egyik ló farkát tincsenként kibontottam.
Az egyik alkalommal, mikor nálunk volt a kovács, szóba került a dolog és ajánlotta, hogy próbáljam ki a Gliss Kur pumpás verzióját, mert azzal könnyebb lesz. A következő kuponos napok alkalmával be is szereztem kettőt.
Éppen alkalmas volt a tavaszi sörény- és farokápolás (értsd, formára vágás), így rögtön az alaposan összekócolódott sörényeknek estem neki. Rápumpáltam a sörényre a tövétől a végéig annyit, hogy épphogy nedves legyen és kb. félmaroknyi tincsenként elkezdtem kifésülni. Meglepődtem, mert simán vitte a kefe (egyszerű 300 Ft-os hajkefét használok). Ezután jött a tincsesre tekeredett farok. Négy részbe szedtem és részenként pumpáltam rá a folyadékból, alulról kezdve felfelé, ahogy fokozatosan fésültem kifelé. Először Kristállyal, majd Reménnyel is végigcsináltam ugyanezt.
A máskor három (vagy több) órás művelet a két lóra kb. egy-másfél óra alatt lement. Bár Kristály rezzen a pumpa hangjától, Remi pedig egyenesen megugrik tőle, nagyon megéri, ők meg majd hozzá szoknak.
Kb. egy éves használat, és a harmadik flakon után (a flakonok között nem vettem észre különbséget, mindegyik ugyan olyan jól működik) azt vettem észre, hogy kevésbé kócolódik és csomósodik össze a sörényük, így nem kell olyan sűrűn fésülni, illetve le lehet növeszteni hosszúra, mert eddig azért vágtam le, mert akár egy hét alatt szinte kibonthatatlanná vált. Most meg egy hónap után se. A lovak pedig nagyjából hozzászoktak a spriccelés hangjához.
(2015-2017)
