Két éves előzetes „készülődés” után holnap után újra Amerikába repülök.

Történt ugyanis, hogy miután 2018-ban hirtelen haza „kellett” jönnöm az USA-ból, tudtam, hogy valamilyen módon szeretnék visszatérni. Az au pairkedést kapásból kilőttem, ugyanis a hirtelen hazatérés által törölték a vízumomat és szabály szerint két évet kellett várnom, amíg újra megkaphatom, azonban akkor már úgy éreztem, hogy egy év „kiesés” már nem fér bele az életembe.

Így aztán jött a másik, rövidebb lehetőség, a táboroztatás, ami csupán csak a nyárra szól. 2020 augusztusában aztán elkezdtem közvetítőt keresni, illetve egyről tudtam, őket kerestem fel személyesen az irodájukban, de aztán nem kommunikáltak velem többet. Így hát felkerestem egy másikat augusztus végén, aminek a következtében szeptember elején sorra is került az interjú, amelyben angolul be kellett mutatkoznom, mit szeretek csinálni, mi a hobbim, miben van tapasztalatom, illetve milyen gyerekekkel kapcsolatos tapasztalataim vannak. Meséltem arról, hogy amikor buli van nálunk, akkor szoktam az ismerős gyerekeknek foglalkozást tartani Remény hátán, amiből az lett, hogy én az előző évben táborokat szerveztem (?). Ez az interjú egyben angol tudás felmérő is volt.

Befizettem a díj első részét és ezzel el is kezdődött az elhelyezéshez vezető út.

Három dolgom volt, amiket minél hamarabb meg kellett csinálni: videót kellett készíteni magamról, referenciát kellett keresnem, illetve az erkölcsi bizonyítványt kikérni. Az utóbbi volt a legegyszerűbb.

A videó készítés egy fokkal bonyolultabb volt, ugyanis nem szeretek sem képet, sem videót készíteni magamról. Először a koli szobában csináltam egy fehér fal előtt beszélős videót, aminek a végén bevágtam a releváns képeket, de ezt visszadobták, mert nem volt elég meggyőző. Aztán egyik hétvégén felcsesztem magam és egy esős, szürke októberi napon elővettem Reményt és megcsináltam a videót. Nos, amíg még mellette állva beszéltem a kamerába, addig tök jó fej volt, de amikor a lovaglást vettük fel apuval, akkor kb. a legbunkóbb formáját hozta: akár ügetésben, akár vágtában akartam lovagolni, ellenkezett, bakolt… Nem tudom, mi volt vele. De utólag (2 évvel később) visszanézve elég katasztrófa lett, a testtartásom miatt is. Végül elkészült a videó, amit jóvá is hagytak.

Szerda reggel 9 után pakolunk be a terepjáróba, hogy Jn. fél 10-kor el tudjon indulni a lovardába, míg én meg a baba a házban maradtunk. Végül fél kettőkor jött értünk Jn., bepakoltuk a babát meg a maradék cuccot a kocsiba és neki is vágtunk kettőkor az útnak. Ötkor értünk a verseny területére és egészen 9-ig voltunk itt, addig a többiek bepakoltak, meg lelovagoltak három lovat. 9 után hárman (Jn., A. és én) elmentünk egy Bistro on Main nevezetű étterembe vacsorázni. Fél 11 után értünk a házhoz, de olyan volt az út ide, hogy úgy éreztük, hogy a semmi közepére jöttünk. És tényleg: még térerő sincs, csak wifi. Bepakoltunk és megbeszéltük a másnapiakat, majd mindenki ment aludni.

Csütörtök reggel (viszonylag) korán kellett ébrednem, mert Jn. 8-kor menni akart és bár úgy volt, hogy innentől csak figyelem a babát, mikor kel fel, de ő már negyed nyolckor mosolyogva játszott. Fél 11-ig vigyáztam rá, ekkor jött vissza Jn., hogy elmenjünk a Walmartba bevásárolni. Mivel annyira szakadt az eső és az előrejelzés is azt mutatta, hogy ez egész nap fog tartani, ezért úgy döntöttünk, hogy visszamegyek a babával a házba, mert nincs értelme a boxban kínlódni. Egész nap a bébire vigyáztam és végül 6 után jöttek meg a többiek, hogy egy óra múlva bemenjünk a városba L. társaságában vacsorázni a The Robert E. Lee Hotel nevezetű helyre. Vacsi után még visszamentünk a verseny helyére hogy a többiek megetessék a lovakat, míg én a babával maradtam a kocsiban, ugyanis ő aludt. Fél 10 után értünk haza, én elmentem fürödni, majd elköszöntem a többiektől és a szobámba mentem, hogy alváshoz készüljek.

Oké, ezt a bejegyzést tavaly csak az első napról írtam meg, mivel volt közöttünk Jn.-el egy nagyobb összezördülés, ami miatt kicsit fagyos volt a levegő. Nem volt számomra túl pozitív ez a verseny annak ellenére, hogy maga a verseny nagyon jó hangulatot árasztott. Mivel már egy év eltelt, ezért nem túl nagy részletességgel írok a további napokról, arról, ami még megmaradt.

Szóval szerdától egy újabb versenynek néztünk elébe: ezúttal Devonba utaztunk egy több napos versenyre, így szerda reggel bepakoltuk a cuccokat az autómba valamint Jn. terepjárójába, majd 10 után L.-vel (kutya) együtt elindultam a lovardába, Jn. pedig kicsit később indult el utánunk a babával és C.-vel (kutya). Míg a többiek bepakolták a két lovat és a felszerelést, addig én a babát tartottam ébren. Végül dél után kicsivel indultunk el. Ezúttal az út nem volt olyan hosszú, mint az előző többnapos versenynél, így nem is álltunk meg sehol.

Mikor 5 után megérkeztünk, először megpróbáltuk letenni a lovakat, de kb. mindenki akkor érkezett meg, így elég nagy volt a tömeg a verseny helyszíne körül. A.-éknak (akik mögöttünk jöttek az én autómmal) sikerült hamarabb parkolót találni, ezért átrakták hozzánk L.-t, hogy ők elmenjenek megkeresni a lefoglalt helyünket az istállóban. L. közben jobbra-balra tekergőzött az ölemben, ami nem volt egy kellemes élmény, hiszen egy ausztrál juhászkutyáról van szó. Végül sikerült viszonylag közel férkőzni az istálló bejáratához, így én felcsatoltam a babát és elindultam felfedezni a verseny helyszínét, a többiek pedig kipakolták és elrendezték a lovakat és a felszerelést. Miután ezzel megvoltunk, Jn. és én a babával elvittük a futót kb. a városon kívülre, hiszen oda tették a parkolót. 7 után Jn. felült a lóra, hogy szokja a ló a pályát. Végül 9 után hagytuk el a verseny területét, először elmentünk a Whole Foodsba venni némi vacsorát (én grillezett csirke mellet döntöttem krumplival és tojás salátával), majd 10 után értünk a foglalt házba. Miután bepakoltunk, nem kell mondanom, hogy mindenki mennyire fáradt volt, így hamar mindenki ágyba bújt.

Nagy várakozások előzték meg az indulást, ugyanis ez az első verseny, ami messzebb van a lovardától, hosszabb ideig tart és amelyen először vesz részt W. Jn. évek óta visszajár ide, olyan ez a hely neki, mint a második otthona. A helyzet nehézségét inkább a hat-hét órás út adta a babával, hogy mennyire fogja bírni.

Szóval szerdán indultunk fél 12 körül és csak mentünk és mentünk… Ahogy Jn. mesélte mindenkinek: 1 baby, 2 cars, 3 dogs, 4 horses and 4 humans. A felosztás az volt, hogy én voltam Jn.-el, W.-el és C.-vel (aussie) a nagy kocsiban, mögöttünk a négy ló. Utánunk másik kocsiban A. és C., na meg a két kutya: L. (aussie) és S. (goldi). Meg egy rakat cucc.

Szerencsére a baba kb. egész végig aludt, úgyhogy csak egyetlen megállónk volt csak: Betlehemben, PA, egy outdoor plaza mellett álltunk meg ebédelni és egy kicsit nyújtózkodni. Végül fél hét körül érkeztünk meg a verseny területére, ahol a többiek kipakolták a lovakat meg a lovas cuccokat, én pedig magamra kötöttem a babát és felfedeztük a terepet, de csak kb. a feléig jutottunk, mert elég nagy területről van szó. Némely pályán még kint voltak az akadályok, ugyanis az előző hétvégén díjugrató verseny volt. Nagy sokára végeztek a többiek, úgyhogy előbb Jn.-el kipakoltunk a bőröndöket a hétvégére foglalt házba, majd mindnyájan beültünk a Miss Lucy’s Kitchenbe vacsorázni. Végül visszamentünk a házba, elosztottuk a szobákat, meg szétpakoltuk a cuccokat és elmentünk aludni.

Csütörtökön, miután a lányok reggel elrendezték a lovakat, 9 körül elmentünk a Village Dinerbe reggelizni. Olyan sonkás omlettet kaptam… baromi finom volt és a többieké is nagyon jól nézett ki. Reggeli után átmentünk a Kingstonban levő Walmartba bevásárolni. Aztán az egész napot a házban töltöttem a babával, míg a többiek a versenyre készültek, mert túl meleg volt ahhoz, hogy megérje a kicsivel kimenni. Végül J. is megjött és miután a lányok lefürödtek, 7 után elmentünk bővült társasággal vacsorázni a Red Onion étterembe. Miután visszamentünk a házba, még beszélgettünk egyet, meg a kutyák szórakoztattak minket, majd mindenki aludni tért, hiszen másnap kezdődött a verseny.

Mivel a legtöbb versenyt leírtam az utazós blogomra, így azokat tervezem átmásolni és némiképp módosítani, hogy egy kicsit több lovas info és kép ill. kevesebb „hétköznapi” leírás legyen benne, így a versenyes posztokat több részre bontottam, mindegyiket az eredeti dátumhoz viszonyítva egy évvel később posztolom. Azonban voltunk több kisebb versenyen, azokat ebben a posztban terveztem megírni. De legyen ez a poszt egy összefoglaló az összesről.

Nem sokkal az után, hogy megérkeztem a családhoz, hivatalos voltam az első versenyre – persze csak mint a baba vigyázójaként. Az első a Loch Moy Horse Show volt az augusztus 4.-i hétvégén, mely igazából kb. fél úton volt a háztól a lovarda felé, így csak a verseny napján vitték oda Jn.-ék a lovakat. Én J.-val mentem ki, de a verseny nagy részét a kocsiban töltöttem a baba mellett, mivel eléggé tűzött a nap és mert akkor még minden ismeretlen volt a számomra. 

Két hétre a LM verseny után elmentünk NY állam beli Saugertiesbe a HITS-re, rendesebb nevén a Centerline Events at HITS on the Hudson. Ez egy nagyobb versenynek számított, klikk ide.

Napra pontosan egy éve utaztam ki au pairnek Amerikába három hónapra. Bár a terv egy év volt, bizonyos félre- és meg nem értések miatt úgy döntöttem, hogy ott hagyom a családot. A „rövid” idő ellenére elég sok lovas élményben volt részem.

Röviden a körülményekről. Egy díjlovagló nőnek (Jn.) a kisfiára kellett vigyáznom Marylandben, míg ő lovagolt / oktatott / versenyzett / egyéb dolgait intézte. Van egy lovardája / farmja fél óra autózásnyira a háztól, ahol éltek .

A lovardában fedeles, egy kisebb pálya, 8 férőhelyes komoly istálló (belül nyerges és egy szoba wc-vel), 4+2 férőhelyes mellék istállók és a hozzátartozó karámok találhatók, illetve egy ház . Bár az egész komplexum az övé , mások is tartanak ott lovat, illetve a lovászlány is itt lakik.