Két éves előzetes „készülődés” után holnap után újra Amerikába repülök.
Történt ugyanis, hogy miután 2018-ban hirtelen haza „kellett” jönnöm az USA-ból, tudtam, hogy valamilyen módon szeretnék visszatérni. Az au pairkedést kapásból kilőttem, ugyanis a hirtelen hazatérés által törölték a vízumomat és szabály szerint két évet kellett várnom, amíg újra megkaphatom, azonban akkor már úgy éreztem, hogy egy év „kiesés” már nem fér bele az életembe.
Így aztán jött a másik, rövidebb lehetőség, a táboroztatás, ami csupán csak a nyárra szól. 2020 augusztusában aztán elkezdtem közvetítőt keresni, illetve egyről tudtam, őket kerestem fel személyesen az irodájukban, de aztán nem kommunikáltak velem többet. Így hát felkerestem egy másikat augusztus végén, aminek a következtében szeptember elején sorra is került az interjú, amelyben angolul be kellett mutatkoznom, mit szeretek csinálni, mi a hobbim, miben van tapasztalatom, illetve milyen gyerekekkel kapcsolatos tapasztalataim vannak. Meséltem arról, hogy amikor buli van nálunk, akkor szoktam az ismerős gyerekeknek foglalkozást tartani Remény hátán, amiből az lett, hogy én az előző évben táborokat szerveztem (?). Ez az interjú egyben angol tudás felmérő is volt.
Befizettem a díj első részét és ezzel el is kezdődött az elhelyezéshez vezető út.
Három dolgom volt, amiket minél hamarabb meg kellett csinálni: videót kellett készíteni magamról, referenciát kellett keresnem, illetve az erkölcsi bizonyítványt kikérni. Az utóbbi volt a legegyszerűbb.
A videó készítés egy fokkal bonyolultabb volt, ugyanis nem szeretek sem képet, sem videót készíteni magamról. Először a koli szobában csináltam egy fehér fal előtt beszélős videót, aminek a végén bevágtam a releváns képeket, de ezt visszadobták, mert nem volt elég meggyőző. Aztán egyik hétvégén felcsesztem magam és egy esős, szürke októberi napon elővettem Reményt és megcsináltam a videót. Nos, amíg még mellette állva beszéltem a kamerába, addig tök jó fej volt, de amikor a lovaglást vettük fel apuval, akkor kb. a legbunkóbb formáját hozta: akár ügetésben, akár vágtában akartam lovagolni, ellenkezett, bakolt… Nem tudom, mi volt vele. De utólag (2 évvel később) visszanézve elég katasztrófa lett, a testtartásom miatt is. Végül elkészült a videó, amit jóvá is hagytak.
Már csak a referencia kellett, ami szintén húzós volt. Kettő kellett minimum, de persze a többnek csak örültek és az amerikai referenciát pedig erősen ajánlották, így két év után ráírtam Jn.-re, aki szerencsére segített ebben. A másik referenciát a felettesem adta, akit kicsit kényelmetlen helyzetbe hoztam azzal, hogy volt benne gyerekekkel kapcsolatos tapasztalataimról kérdés, amit nyilván nem tudott megválaszolni, de ő is segített. Már csak egy lovas referenciát kellett találnom, ami azért volt nehéz, mert akkor már legalább 5 éve nem voltam lovarda, vagy oktató közelében. Jobb híján végül Julit kertem meg, bár ő annyira nem ismer, de mégis jobb, mintha olyan edzőt kérdezek meg, akinél 5 éve nem jártam. 5 év mégiscsak sok idő. Természetesen ő is segített.
Miután minden megvolt, már csak egy dilemma volt: milyen dátumot adjak meg a kiutazás dátumaként. Már akkor tudtam, hogy szeretnék jelentkezni a lovaskultúra oktató szakra, csak akkor még az előző évi felvételi dátumok voltak csak fent a honlapon. Vacilláltam, hogyan is lenne érdemes megoldani, ugyanis két opció volt: vagy kiutazok május közepén, miután gyorsan túlestem a mesterszakos vizsgákon és hazajövök az augusztus végi pótfelvételire, vagy kimegyek a június közepén lezajlott felvételi után, aminek az volt a kockázata, hogy kevesebb tábor venne fel, ugyanis ez a dátum már aránylag későinek számít. Végül az első mellett döntöttem, így május 21-ét jelöltem meg a kiutazás dátumaként.
Ezután már csak arra kellett várnom, hogy jelentkezzenek azok a táborok, akik számára a profilom és a feltöltött videó alapján szimpatikus vagyok.
Aztán november utolsó napján jött az email (én akkor éppen Pesten voltam, a mesterszak második félévét tapostam), a Camp Nissokone Program Directora, Laini érdeklődött, hogy ha szimpinek találom a tábort, akkor szeretne interjúztatni. Következő hét keddjére beszéltük meg az interjú időpontját. A köztes napokban nyilván elkezdtem bújni az internetet és a közösségi médiát, mit lehet tudni a táborról. A megbeszélt napon megtörtént a Facetime-os interjú, amit az én részemről totál elrontottnak éreztem. Másnap írt Laini, hogy szerinte beillenék a táborba és hogy a Ranch Director-i pozíciót ajánlja fel a számomra. Mivel alapvetően counselorként terveztem kimenni, kicsit furcsán vettem, hogy director-i pozíció, vagyis nem erre számítottam. Igazából a pozíció nevét meglátva nem tudtam, mire számítsak, de azért jól hangzott, hogy director (vagyis vezető). Három napom volt eldönteni, hogy ez megfelel-e nekem. Őszintén bevallva attól tartottam, hogy más tábor nem fog jelentkezni – bár néhány tábor szimpatikusabb volt -, így hát elfogadtam a pozíciót.
Rögtön megkaptam az emailt, amiben munkaszerződés szerepelt, amit az ünnepek után küldtem el Abby-nek, az Office Manager-nek.
Aláírtam a szerződést, aztán februárban Laini írt nekem, hogy szeretné, ha néhány szülővel kitöltetném az elküldött kérdőívet, ami arról szolt, hogy az elmúlt három évben tartottam-e edzést, milyen típusú edzéseket tartottam, illetve lényegében irányítottam-e egy lovardát (ebbe beletartozott az edzés tartás, lovak ellátása, lovászok irányítása, illetve a felszerelés karbantartása). Végül elmentünk a család barátainkhoz, akik szoktak jönni a bulikra, és velük töltettük ki a lapot.
Telt az idő, azonban következő három hónap kétségek között telt, hiszen senki nem tudta, hogy kapni fogunk-e vízumot a pandémia miatt. E miatt sajnos azt sem tudtam eldönteni, hogy felmondjak-e a munkahelyemen vagy sem. Egy héttel a kiindulás előtt is úgy nézett ki, hogy nem fogunk vízumot kapni, így írtam egy emailt közvetetten Abby-nek, hogy azon a nyáron sajnos nem fogok tudni kijutni a táborba, de a következő nyáron szívesen csatlakoznék.
Meg hogy őszinte legyek, meg is ijedtem a három hónap alatt. Nem tudnám megmondani, mitől, leginkább az ismeretlentől, a járvány miatt hozott szigorításoktól. Egyszerűen csak rossz érzésem volt, amit valamire ráfogtam. Amikor kimondták, hogy tavaly nem mehetünk ki, szomorú voltam, de nagyon megkönnyebbült.
Így, hogy nem mentem ki (a kétségek miatt az utolsó pillanatig vártam a felmondással), nyilván maradtam a munkahelyemen.
Tavaly ősszel ott folytattam a jelentkezési folyamatot, ahol abbahagytam, csak meg kellett erősíteni, hogy rollover vagyok (vagyis csak aktualizálni kellett az adatokat), meg kellett adni a kiindulás napját, ami a suli miatt nem volt egyszerű, de először június 24-ét jelöltem meg, majd novemberben módosítottam, hogy majdnem két héttel korábban, már június 13-án kezdeni tudok. Elfogadtam a tábori jelölést és innentől semmi dolgom nem volt.
Márciusban bemutatkozott az új Program Director, Emily, aki szintén felkért minket egy újabb meetingre, bár ez inkább amolyan bemutatkozó volt. Március közepén meg is ejtettük a beszélgetést, jó hangulatban telt. Megkérdeztem, mit kell tudom a pozíciómról, de nem tudtam meg semmi újat, mivel Emily is új volt a táborban.
Március 21-én túlestem a vízum interjún is.
Április vége felé egy össztábori meetinget is szerveztek, amikor is mindenki bejelentkezett Zoomon keresztül és végre láttuk egymást. Először Ryan beszélt, az Executive Director, majd szobákra osztottak minket kb. hatosával és röviden be kellett mutatkozni, illetve így is beszélgettünk kicsit. Alapvetően jó volt, bár a hosszú kihagyás miatt azért koncentrálni kellett a társalgásra, illetve az én szóbelim sem volt a legjobb, kicsit nehezen értettek meg.
Április közepén megerősítettem a munkahelyemen, hogy fel fogok mondani. Mivel a feletteseim végigkövették az előző évi szitut, ezért tudtak a terveimről, szóval nem mondtam újat nekik, csupán hivatalossá kellett tennem.
Május közepén részt vettem a közvetítő által szervezett Kiutazás Előtti Találkozón, ahol elhangzottak olyan dolgok, amiket tudni kellett a nyárral kapcsolatban, illetve végre találkoztam két másik magyar társammal, Lucával és Olivérrel, akik szintén a Camp Nisso-ban fognak dolgozni, ráadásul Luca Ranch Staff lesz.
Azóta nem történt sok minden a tábor szempontjából. Továbbra sem kaptam arról info-t, hogy mit kell csinálnom, mi lesz a feladatom, hogyan is képzeljem el az egészet, de már elengedtem. Valami majd úgyis lesz.
Nagyjából már össze vagyok pakolva. A ruhák tekintetében kicsit tanácstalan vagyok, de az elmúlt évek időjárását átnézve nagyjából 23-30 fok között várható a nyár folyamán, így kicsit több meleg ruhát tervezek pakolni. A lovas cuccaim közül csupán cipőt és chapset viszek magammal, na meg 6 lovagló nadrágot (3 leggingst, 2 mesh gatyát és egy haladóbb nadrágot). Természetesen a vízálló bakancsot és az esőkabát sem fog itthon maradni.
Múlt héten fejeztem be a munkámat a munkahelyemen, illetve meglettek az utolsó vizsgáim is, a héten ugye kétszer voltam Szandránál még egy utolsót lovagolni, holnap pedig remélhetőleg levizsgáztatom Tarzant, hétfőn reggel pedig repülök Amerikába.
Bár izgulok amiatt, hogy meg fogom-e tudni állni a helyem, hiszen valójában azt sem tudom, mi lesz a feladatom, de tavalyhoz képest azért sokkal jobban várom és valahogy nyugodtabb is vagyok. Mindenesetre pár napon belül minden kiderül.