Majd három hónapja vadásszuk Bogyi utódját – eddig sikertelenül.

Az első lendülettel – kívánságomra – angol szettert kerestünk, éppen volt is egy aktuális alom vadászó szülőktől, de miután felvettem a kapcsolatot a tenyésztővel és beszéltünk vagy fél órát, végül a tenyésztő nemet mondott a kiskutyaeladásra irányunkba. Az indok pedig az volt, hogy nem 100%-os a kerítés így félő, hogy a kutya elmegy és a vadászösztönök annyira dolgoznak benne, hogy messzire megy. Csalódottan vettem tudomásul, de nem adom fel, hogy egyszer lesz egy angol szetterem.

A kutyakeresés következő állomása az ír szetter volt, aminek a végén majdnem megvettünk egy kiskutyát, ám az utolsó pillanatban kiderült, hogy sajnos sérves a kicsi, így némi gondolkodást követően visszaléptünk. Ugyanis ennyi pénzért nem szerettünk volna egy műtéten átesett kiskutyát venni.

Felhívtuk még Tarzan tenyésztőjét is, akinél éppen volt egy alom, azonban én nem akartam még egy goldent, egy gyorsabb kutyára vágytam. Ennek ellenére Tarzant az egekig dícsértük. Végül addig vacilláltunk, hogy ha szerettünk volna, se tudtunk volna goldent elhozni, mert már elvitték őket.

Ezt követően annyira besűrűsödtek a mindennapi dolgok, hogy annyira nem élvezett prioritást a kiskutya keresés, illetve Tarzan sem volt annyira depis, mint Beni halálát követően. Mondjuk ebben az is segíthetett, hogy még volt vadászat, illetve a városba és a Szandrához is a lehetőségekhez mérten szinte mindig magammal vittem.

Szorgalmasan és reménnyel telve mentünk a vásárba februárban és márciusban is, azonban nem volt alkalmas kutya a kínálatban, ám a mai nappal ez nem így volt.