Majd három hónapja vadásszuk Bogyi utódját – eddig sikertelenül.
Az első lendülettel – kívánságomra – angol szettert kerestünk, éppen volt is egy aktuális alom vadászó szülőktől, de miután felvettem a kapcsolatot a tenyésztővel és beszéltünk vagy fél órát, végül a tenyésztő nemet mondott a kiskutyaeladásra irányunkba. Az indok pedig az volt, hogy nem 100%-os a kerítés így félő, hogy a kutya elmegy és a vadászösztönök annyira dolgoznak benne, hogy messzire megy. Csalódottan vettem tudomásul, de nem adom fel, hogy egyszer lesz egy angol szetterem.
A kutyakeresés következő állomása az ír szetter volt, aminek a végén majdnem megvettünk egy kiskutyát, ám az utolsó pillanatban kiderült, hogy sajnos sérves a kicsi, így némi gondolkodást követően visszaléptünk. Ugyanis ennyi pénzért nem szerettünk volna egy műtéten átesett kiskutyát venni.
Felhívtuk még Tarzan tenyésztőjét is, akinél éppen volt egy alom, azonban én nem akartam még egy goldent, egy gyorsabb kutyára vágytam. Ennek ellenére Tarzant az egekig dícsértük. Végül addig vacilláltunk, hogy ha szerettünk volna, se tudtunk volna goldent elhozni, mert már elvitték őket.
Ezt követően annyira besűrűsödtek a mindennapi dolgok, hogy annyira nem élvezett prioritást a kiskutya keresés, illetve Tarzan sem volt annyira depis, mint Beni halálát követően. Mondjuk ebben az is segíthetett, hogy még volt vadászat, illetve a városba és a Szandrához is a lehetőségekhez mérten szinte mindig magammal vittem.
Szorgalmasan és reménnyel telve mentünk a vásárba februárban és márciusban is, azonban nem volt alkalmas kutya a kínálatban, ám a mai nappal ez nem így volt.
Reggel rutinszerűen mentünk apuval a kiskutya részlegre, ám ezúttal sem találtunk olyan kiskutyát, amit szívesen hazahoztunk volna. Végigmentünk a vásáron hátra az állatrészleghez, itt átnéztem a lovas kirakodóstandot, majd átmentünk a disznókhoz, végül a csirkék során fejeztük be a nézelődést. Vagyis csak szerettük volna befejezni, azonban a csirkék között egy elkerített helyen pár kiskutya aludt békésen. Német vizslák.
Rögtön megnéztük őket, beszéltünk az eladóval, én pedig kinéztem egyet a csapatból, a legkisebb barnát. Pár szót követően mentünk tovább, de engem nem hagyott nyugodni a dolog. Azon melegében fel is hívtam anyut, hogy helyzet van, mit szól hozzá. Ő csak annyit szólt, hogy menjünk vissza és ha meggyőző, akkor hozzunk el egy kicsit.
Így is történt: visszamentünk, apu benyúlt a kiskutyákhoz, mire az egyik foltos kiskutya rögtön meg is nyalta apu ujjait, így kb. abban a pillanatban el is dőlt, hogy ő jön velünk. Minimális alkudozást követően kifizettük a kicsi árát, megkaptuk az oltási könyvet, apu felvette a kutyát és elindultunk hazafelé. Természetesen ez nem volt olyan egyszerű, ugyanis találkoztunk az egyik vadásztársunkkal, aki, mint kiderült, szintén ezt a kiskutyát nézte ki a csapatból, illetve úton-útfélen megállítottak ismerősök, továbbá reggelit is kellett még venni valamelyik büféskocsinál. Vagy negyedórát kellett várni a lángosért a kiszemelt helyen, itt hol nálam, hol apunál volt a kicsi, aki csak addig volt nyugiban, amíg sétáltunk, az álldogálás unalmas volt neki.
Miután megkaptuk az ételünket, kisétáltunk a kocsihoz és elindultunk haza. Először a lábam mellé tettem a kutyust, azonban láttam rajta, hogy meg van ijedve, így felvettem a lábamra, itt pedig mire hazaértünk, majdnem elaludt.
Hazaérve csak kinyitottam az ajtót, Tarzan pedig érdeklődve jött oda a kocsihoz. Megszaglászta az ölemben lévő kicsit, én pedig nem vártam sokáig, letettem őt a földre.
Tarzan a nap további részében érdeklődő volt, azonban tartotta a két lépés távolságot a kiskutyától, aki fokozatosan, a nyomunkban járva kezdte felfedezni a tanyát.
Természetesen az érkezés pillanatától az összes macska eltűnt a tanyában.
Nagyon cuki, érdeklődő, aktív kiskutya, bizakodva nézek a jövője elé.
A neve még nem eldöntött, több variáció van, de majd idővel eldől, melyik lesz a nyerő.