Reggel fél hét körül ébredtünk. Elkészültem én is (smink, hajfonás), és apu is, majd lementünk Lujzihoz. Lefelé menet ki is pakoltunk a szobából, hiszen nem tudtuk az aznapi menetrendet és hogy mikor lesz időnk felmenni, így inkább megelőztük a problémát.

Lent minden rendben találtunk a lónál attól eltekintve, hogy az éjszaka alatt összekoszolta magát, így az újra fürdetés mellett döntöttem. Előtte viszont kerestem valaki illetékest és megkérdeztem, hogy valójában hányra kell készen lennünk. Azt mondták, hogy kilencre.

Fogtam a lovat és az ápoló felszerelést, kikötöttem a lóápoló/mosó helyre, majd kezdődött ugyanaz a mosási procedúra, amit tegnap is megejtettem. Azonban a Lujzi farkában az a bosszantó sárga folt még mindig nem jött ki, így hát fogtam az ollót és azt a két tincset kivágtam. Végül elkészültem a lóval, visszavittem a helyére, hogy én is elkészüljek. Átöltöztem a végső ruhámba (fehér versenying, fekete nadrág és sportcipő), majd visszamentem Lujzihoz, felkantároztam és kimentünk a négyévszakos pálya mellé a füves területre.

Volt már ott pár ló: fjord, haflingi, shetik, magyar sportpóni. 9-kor még nem kezdődött a program, mert mint kiderült, várnunk kellett valakire, aki Százhalombattáról érkezik. De az idő nem telt el unalom nélkül, hiszen ott volt Haga Zsuzsi is, aki próbált rólunk beállított képet csinálni, azonban Lujzi ezt mindig meghiúsította, mert vagy nem állt meg rendesen a négy lábára, vagy az első lábával kezdett el kapálni. Néhány kép azért készült rólunk.

Mikor a múltkor a vadásznapon elmentünk sétálni az erdőben, egy helyen lefektettem a kutyát a tanösvényen és csináltam telefonnal pár képet Tarzanról. Nagyon szépek voltak a színek, meg úgy általában jól nézett ki a kép, viszont mivel „csak” telefonos kép volt, ezert elhatároztam, hogy miután kicsit jobban besárgultak a levelek, visszamegyek Tarzannal a tanösvényre és rendes kamerával is csinálok róla képeket.

Így is történt, egy hónappal később, két hete vasárnap (16-án) fogtam a kutyát, kifésültem a bundáját, fogtam a kutyát és a kamerát majd kimentünk a parkerdőbe. Sétáltunk kicsit, majd megkerestem vele a helyet, ahol egy hónapja csináltam a képeket a telefonnal. Fényképeztem a kutyát és hat mit ne mondjak, Tarzan elvezte. A képeket visszanézve úgy tűnik, mintha pózolna, mintha tudatában lenne, hogy róla van szó. Készültek egész jó képek, megszerkesztve pedig csak meg jobban néznek ki.

Remit egész sokáig csikózablával lovagoltam, de arra kellett rájönnöm, hogy valami nem oké, mert egyre többször szálltam le róla azzal az érzéssel, hogy a lovaglás során nem éreztem a kontrollt felette és hát terepen a kontroll hiánya nem épp a legszerencsésebb. Pláne meg mert állandóan húzott és totál fáradt karokkal értem haza a folyamatos húzástól. Ráadásul kb. a kezdetektől tátogott, ami még jobban zavart, bár volt aki azt mondta, hogy ne törődjek vele, mert nála ez amolyan pótcselekvés. Én meg azt mondtam, hogy ez akkor sem normális.

Elsőre jobb híján kicseréltem a csikózablát az anyja zablájára, mégpedig egy feszítőzablára, ami bár kitűnően működött, de túl erősnek ítéltem, nem akartam odáig eljutni, hogy azt szokja meg és még keményebb legyen a szája. Így hát ráfeküdtem a témára és elkezdtem utánajárni, hogy milyen köztes zablák vannak, amik jók lehetnek.

Másfél éve, amikor a csizmát vettem (2019. októbere), akkor vettem egy zablát is a horzéból, mégpedig egy réz olívzablát, aminek semmi hatása nem volt, mintha le se cseréltem volna a csikózablát. Pár napra rá rendeltem a szegedi lovasboltból három másik zablát: egy kétszer tört olivot, egy egyszer tört rézgörgős olívot és egy egyszer tört gumis zablát. Talán a rézgörgősnek éreztem a hatását, de nem volt meggyőző és a tátogás sem maradt abba, így sajnos jobb híján vissza kellett térnünk a feszítőre. Azonban érdekes módon, amikor a szárakat abba a karikába csatoltam, ami egy szintben van a szájába vevős résszel (annak mi a neve?), szintén nem volt kb. semmi hatása, de a lenti karikát használva már egy apró huzintásra is tökéletesen reagált, vagyis az már erős volt neki. Viszont halomra sem akartam venni a zablákat, hogy végül ott porosodjanak a fiókban.

Mikor még nem volt meg a kutya, de már tudtunk róla, az egyik vadászat alkalmával odaálltam az egyik vadásztársunk elé és megkérdeztem, hogy vállalja-e Tarzan kitanítását, lévén Tarzan goldi, Peti pedig inkább vizslákkal foglalkozik. Ő erre azt felelte, hogy persze, de én fogom a kutyát megtanítani a dolgokra. Én meg beparáztam.

Április közepén találkoztunk először és amit a fél éves státusz bejegyzésben is leírtam, így azt bemásolom ide:

„Múlt héten szombaton F. Peti rám írt, hogy mi lenne, ha vasárnap összejövünk a kinti réten kicsit szocializálni és játszani. Felraktam rá a nyakörvet és vittem magammal juti falatot és játékot. Kicsit várni kellett, míg Peti is megérkezett, ő is elhozta a kutyáját, Lajtát. Tarzan rögtön le is támadta, ismerkedett vele, onnantól kezdve a szavam kb. fél órán át semmit sem ért, így annyiban is hagytuk a “tanulás” témát. E helyett inkább beszélgettünk és sétáltunk egyet, míg a kutyák körülöttünk rohangáltak. Tarzan hamar lefáradt és a vizsla sem volt már újdonság, innentől a törpe is kicsit kezelhetőbb volt: visszajött, ha hívtam és az árnyékban pihent. Végül Peti elővette a bűvös zsákot és mutatott néhány szagmintát Tarzannak: a nyúlláb nem érdekelte, ellenben az őzlábra rögtön ráharapott.”

Tarzan fél éves

Az első alkalom tendenciája még nagyon sokáig folytatódott: hiába gyakoroltam itthon és ment minden parancs és az apportozás kitűnően, a kerítésen kívülre lépve, mint akinek lehúzták a redőnyt, elfelejtett mindent és nem érdekelte semmi. Pórázon még úgy-ahogy csinálta, amit kellett, de onnantól, hogy elengedtem, mert az apportra került a sor, nem történt semmi, se kép, se hang, ment a feje után.

4 hónaposan (márc. 16 – ápr. 15.)

Amint kicsit melegebb lett, elvittük Tarzant egy sekélyebb vízhez (ahol korábban már vadásztunk), hogy szokja a tocsogást. Vittem magunkkal labdát és juti falatot is, de nem annyira élvezte a vizezést (lehet hideg volt még neki), de így is eltocsogtunk fél órát. Odafelé velünk utazott az utastérben, de hazafelé – mivel tiszta víz volt – kitettük őt a csomagtérbe, viszont ez nagyon nem tetszett neki. Azóta fél a kocsiban levéstől, de ezen dolgozunk.

Hogy szocializáljam, egyik hétvégén kocsiba raktam a kutyákat és kimentünk az egyik kedvenc helyemre túrázni és fényképezni. Tarzan végig Beni után futott, de engem is figyelemmel követett és ha hívtam, legtöbbször velem tartott. Odafelé és visszafelé is behányt a kocsiba.

Másik hétvégén vettünk egy adag lufit, hogy Tarzant lufi-teszteljük, imitálva ezzel a puskalövést. Kb. 5-6 lufit durrogtattunk el. A procedúra az volt, hogy én fogtam a kutya egyik kedvenc labdáját, kiáltottam egy Lövés!-t, mire apu kidurrantotta a lufit, én pedig ezzel egy időben eldobtam a kutyának a labdát, hogy visszahozza. Tarzant először meglepte a durranás hangja, de a többi durrantáskor már nem nagyon érdekelte, csak hozta a labdát. Beni persze már az első alkalommal beszaladt az irodába.

03.01. Második hete van nálunk és egyszerűen belopta magát a szívünkbe. Az előző róla szóló bejegyzést ott hagytam abba, hogy az első estéjét a vadászházban töltötte, majd a másodikat és a harmadikat is, de a harmadik estén reggelre széttolta a ládákat, úgyhogy értelmetlen lett volna tovább ott tartani éjszakára, így hát átkerült az istállóba (aminek a macskák – akik ott reggeliznek – nemigen örültek). Már az első pár napban kitűnően kiismerte magát, követi aput mindenhova (még ahova nem is szabadna, mint a tyúkudvar és a konyha), sok időt tölt az irodában, ahol is apuék ellenőrzés alatt tudják tartani, hogy ne üsse el senki. A bent töltött idő alatt mindent megrágott, amit talált, így a kábeleket és a fontos papírokat gyorsan fel kellett pakolni. Az ügyfelek lábát és simogató kezeit sem kíméli éles fogacskáival, bár erről igyekszem hétvégente leszoktatni. Borzas szőre miatt mindenki kuvasznak nézi.