Reggel fél hét körül ébredtünk. Elkészültem én is (smink, hajfonás), és apu is, majd lementünk Lujzihoz. Lefelé menet ki is pakoltunk a szobából, hiszen nem tudtuk az aznapi menetrendet és hogy mikor lesz időnk felmenni, így inkább megelőztük a problémát.
Lent minden rendben találtunk a lónál attól eltekintve, hogy az éjszaka alatt összekoszolta magát, így az újra fürdetés mellett döntöttem. Előtte viszont kerestem valaki illetékest és megkérdeztem, hogy valójában hányra kell készen lennünk. Azt mondták, hogy kilencre.
Fogtam a lovat és az ápoló felszerelést, kikötöttem a lóápoló/mosó helyre, majd kezdődött ugyanaz a mosási procedúra, amit tegnap is megejtettem. Azonban a Lujzi farkában az a bosszantó sárga folt még mindig nem jött ki, így hát fogtam az ollót és azt a két tincset kivágtam. Végül elkészültem a lóval, visszavittem a helyére, hogy én is elkészüljek. Átöltöztem a végső ruhámba (fehér versenying, fekete nadrág és sportcipő), majd visszamentem Lujzihoz, felkantároztam és kimentünk a négyévszakos pálya mellé a füves területre.
Volt már ott pár ló: fjord, haflingi, shetik, magyar sportpóni. 9-kor még nem kezdődött a program, mert mint kiderült, várnunk kellett valakire, aki Százhalombattáról érkezik. De az idő nem telt el unalom nélkül, hiszen ott volt Haga Zsuzsi is, aki próbált rólunk beállított képet csinálni, azonban Lujzi ezt mindig meghiúsította, mert vagy nem állt meg rendesen a négy lábára, vagy az első lábával kezdett el kapálni. Néhány kép azért készült rólunk.
Telt-múlt az idő, 10 óra is elmúlt, de nem történt semmi. Végül nagy kegyesen a vezetők felszólítottak minket méretvételre, amíg a „hiányzó” lovasra várunk. Bár Lujzi az első mozdulatoknál bizonytalan volt, pár perc alatt megnyugodott és utána már aránylag jól viselte a méretvételt. Végül 135 cm-t mértek bottal, illetve 144 cm-t szalaggal.
Végül fél 11 körül megérkezett emberünk, hozott 4-5 kanca-csikó párost és egy 6 hónapos vemhes, jelöletlen kancát.
Az ő lovainak a méretvételét követően megkezdődött a (kanca-)csikó szemle, először felvezetéssel, majd a fedelesben szabadonugróval. Nagyon hosszúra nyúlt az idő. Végül megejtették az eredményhirdetést.
Míg a csikókkal foglalkoztak, addig mi próbáltuk lefoglalni a lovainkat: legeltettük, mozgattuk őket, sétáltunk velük, illetve egymással beszélgettünk (mi főleg a fjordékkal), illetve én a jelöletlen kancával együtt sétáltam körbe-körbe.
Az eredményhirdetést végre mi jöttünk. Először a többi fajta, majd jöttek a hafik. Aztán minket szólítottak (ekkor volt kb. 12).
Bementünk középre, én megállítottam Lujzit a bírók előtt és a bírálat közben próbáltam a ficánkoló lovat minél nyugodtabban tartani. Nem tudtam semmit kivenni, amiről beszélgettek, nyilván hallgattam őket, de nem tudtam a véleményüket eldönteni. Volt, ami tetszett nekik, de ahogy kivettem, inkább nem. Tettek fel pár kérdést, azokra válaszoltam, közben próbáltam elhárítani Lujzi kapáló első lábait (sikerült eltalálnia párszor). Végül felszólítottak, hogy menjünk körbe a felállított háromszög körül, először lépésben, majd ügetésben. Lujzi nagyon szépen jött mellettem mindkét körben, majd miután visszaértünk a kiindulópontunkra, megköszönték a bemutatást, majd szólították a jelöletlen hafit. Mi kimentünk a pályáról a többiekhez.
Miután végeztek a jelöletlen hafival (utolsóként felvezetett lóval) – ekkor múlt el fél egy, kitalálták, hogy a kancákat is beviszik szabadonugróba, holott ez nem lenne kötelező (én mondjuk örültem neki), de aztán kitalálták, hogy negyed kettőig ebédet tartanak.
Nem csak mi voltunk felháborodva a csúszásért és az időhúzásért, hanem például a fjord tulajdonosok is, mert ők sem a szomszédban laknak és hát ahogy, nekünk is, nekik is más elképzelésük volt a napra (dél-egyre végzünk, azt cső haza). De legalább várakozás közben jót beszélgettünk.
Nos az ebéd azt jelentette volna, hogy vigyem vissza a lovat, ebédeljek meg és majd vágjam újra puccba őt, viszont ezt nem vállaltam, úgyhogy inkább visszamentünk a kocsihoz, gyorsan bepakoltuk a felszereléseket, hogy majd ha valamikor végzünk, akkor tényleg csak indulni kelljen. Míg apu pakolt, addig én átcseréltem a lovon a kantárt kötőfékre (reggel 9 előttől kb. 1-ig végig kantárban volt szegény), hogy a szabadonugróban már abban legyen.
Még volt időnk, mielőtt elkezdődött volna a szabadonugró, így bevittem a lovat a fedelesbe és hosszú vezetőszáron megmutattam neki a környezetet és a szemben lévő hosszú fel mentén felállított, egymástól három vágtaugrásnyira lévő akadályokat. Különösebben nem hatotta meg őt a dolog, így átszaladtam vele a földön levő akadályokon. Először még ugrott felettük, harmadjára csak átemelkedett. Nem mertem elengedni, nem tudva, hogy reagál. Meg nem akartam késni.
Negyed kettőkor végül összeállt a csapat, itt nem volt sorrend, végül mi kerültünk sorra másodikként. Egy csomó ember volt bent: érdeklődők, többi tenyésztő, a bírók és a fotósok.
Bementünk, elengedtem Lujzit. Egy srác állt az elkerítés elején ostorral a kezében. Lujzi végül elindult az ugrások felé, először megpróbálta a fal felől kikerülni az ugrást, de nem volt helye, így kénytelen volt átugrani azokat. Majd a másodikat is. A két akadály első és második körben két kb. 50-60 cm-es X volt, melyet csont nélkül megugrott. Harmadik körre a második akadályt felrakták egy 70 cm-es oxerre, ezt is csont nélkül vitte a drágám.
Végül könnyű volt megfogni, mert mindig oda akart jönni hozzánk. Kivittem őt, jött a következő ló. Legeltetve várakoztunk tovább.
Miután végeztek a többiek mi apuval visszamentük a fedelesbe és újra megugrattam Lujzit, ami nehéz volt, mert nem volt nálam ostor, illetve ezúttal is folyton oda akart jönni hozzánk. Nem ugrott sokat, kb. 3-4 kört, X-ekkel kezdtük, végül az utolsó ugrás 80 cm-es oxer volt, de kb. még így is 10-15 cm-el fölé ugrotta. Tökre büszke voltam rá.
2-kor már mi is végeztünk a fedelesben, ezután csak várakoztunk és várakoztunk. Lujzi meg felváltva legelt hol velem, hol apuval. Ez alatt lement a tesztlovaglás és hajtás a többieknél, közben beszélgettem még Edittel. Fél háromkor ez is lement, a bírók beszélgettek.
Egészen negyed négyig kellett várni, főleg a semmire, mert a papírok már régen készen voltak, végül fél négykor (!!!) megvolt az eredményhirdetés: Lujzi második lett („A” tenyésztőé lett az első természetesen), annak ellenére, hogy az első ló rosszabb pontokat kapott a mozgásra. Mindegy. A lényeg, hogy megkaptuk a bírálati lapot, melyre feljegyezték, hogy a haflingi kisló fajtában méneskönyvi feltételt nyert. Kaptunk továbbá egy bokrétát, illetve a méneskönyvet és két másik kis könyvecskét.
Boldog voltam, de volt bennem egy olyan, hogy ez is pipa, továbbá, hogy menjünk már, hosszú volt a nap.
Végül átvettem a lovat aputól, ő előhúzta a lószállítót a helyéről, én közben igyekeztem feltenni Lujzira a lábvédőket. Amint apu előállt, én feltettem a lovat, majd kb. 4 körül kigördültünk a kapun és elindultunk haza.
Hazafelé ezúttal kétszer álltunk meg, mindkétszer minden rendben volt. Fél 7-re értünk haza, gyorsan kipakoltam a lovat és a cuccot és azzal a lendülettel vissza is vittük V.-ékhez a lószállítót.
Huhh. Mit ne mondjak, jó kis nap van mögöttünk. Nagyon büszke vagyok a kis hafikámra. Azt a pár beállós bakit (nem állt meg, csapkodott az első lábával, valszeg azzal volt baja, hogy elé álltam) nem tekintve egy szavam nem lehet rá. Kezdjük azzal, hogy mióta elhoztuk 10 hónapos korában, nem ment ki a tanyából, nem érte inger, nem volt más lovak társaságában.
Azon túl, hogy a szállításkor megizzadt, nem mondanék rá semmi negatívat, nem volt probléma az út folyamán. A mai napi egész napos huza-vonát kitűnően állta, sőt szerintem régen legelt ennyit egy huzamban. A többi lóra nem volt ideges, nem akarta őket bántani, sőt nem is érdekelte őket. Az új környezet sem hatotta meg, nagyon nyugodt volt a nap folyamán, pedig nem egy olyan dologgal találkozott, ami szerintem új volt számára.
Az egészet egybevetve büszke vagyok a kicsi lóra és valahol ez visszajelzés nekem is, hogy nem csinálom annyira szarul a dolgokat.