Mivel zajlik az élet, én meg bőven nem abban a tempóban írok bejegyzéseket, így hogy ha mégis úgy alakulna, hogy a bejegyzés végül nem kerül megírásra, azért legyen egy feljegyzés az adott dologról. Ennek szellemében tervezek egy új „sorozatot” indítani, amiben felsorolás-szerűen röviden szeretnék helyzetjelentést írni. Nem is értem ezt miért nem valósítottam meg korábban…

A jelen összefoglaló nagyjából június-júliustól tart a mai napig.

Lujzival folyamatosak a lovaglások, azért nem viszem túlzásba, heti egyszer-kétszer dolgozom vele. Lovagoltam őt már zablás és zabla nélküli kantárban is, az utóbbit egy fokkal jobban fogadja el, de azért még lehet vele dolgozni. A felvevő csizma és deréksegítség egész jól átmegy rajta, elindulni viszont nem mindig akar, a kedvétől függ, bár az utolsó két edzésen már nagyon ügyes volt. Vágtázni viszont még mindig nem vágtáztam rajta.

Vasárnap megejtettük az első terepet, léptünk is és ügettünk. Kutyák velünk voltak, de Lujzi nem ijedt meg tőlük. Találkoztunk autóval is, nem volt semmi probléma. Egyszer viszont megijedt, nem tudom mitől, de le tudtam állítani, nem rohant el.

Szeptember elején megvolt a tenyésszemle, Lujzinak voltak jó és rossz pontjai, de összességében büszke vagyok rá, felvették tenyészkancaként a méneskönyvbe. Na meg a fedelesben megugrattuk a szabadonugróban. 80-90 cm-t simán vitte.

Szeptember közepén elkezdett köhögni, megrendeltem a Meglio-tól az Equirespet, javulni látszik a helyzet, azonban október közepétől Zsongi is köhög, így két hete felhívtam a dokit, aki elvileg a héten tud jönni… Azóta Lujzinak jobb a helyzete, a terep folyamán már nem köhögött (az utolsó pár alkalommal már csak az edzés elején köhögött), csupán prüszkölt. Zsongi viszont néha még mindig köhint. Remény viszont jól van.

Zsongi növöget, nagyon cuki lovacska, stabil, nem hülye, jön hozzám, érdeklődik. Szeret bolondozni, vágtázni, szerelmes Lujziba. Bátor, terepen általában előttünk jár, főleg amerre már korábban jártunk, ennek annyira azért nem örülök. Az utolsó terepen, két hete a síneken játszottunk (oda vissza sétáltunk, hogy megszokja), lehet hogy rosszul ugorhatott az egyik alkalommal a betonon, így a terep többi részén fokozatos erősséggel bicegett ügetésben, ahogy előre haladtunk. Tegnap már úgy tűnt nem sántít, de még nem nagyon megyünk terepre.

Remény soványka, egy zsáknyi tápot váltottunk, de nem változott semmit, így visszaálltunk a szokásos tápra, mert ahhoz könnyebben hozzá tudunk férni, az előző rendeléses volt, komoly rendelési költséggel. Továbbiakban kb. egy hónapja elkezdtem vele bent maradni és edzeni, kevésbé járok ki vele terepre. Hol jobban, hol rosszabbul sikerül. Főleg bal kézre beugratni vágtába. Mondjuk annyit azért hozzá kell tenni, hogy egy hónappal Zsongi születése után esett össze, mind zsírban, mind izomban, kondi sincs, semmi sincs. Innen kell elindulni.

Három hónap várakozás után múlt pénteken végre eljöttek Szandráék és tartottak két edzést. Nagyon sokat kell gyakorolni és tanítani Reminek, hiszen ez 10 éve, a belovagláskor elmaradt, de szerencsére egy nagyon együttműködő, jó szándékú lovam van, így megéri és öröm. Csak nekem teljesen furcsa, hogy az eddigi heti 1-2 helyett szinte minden nap kell vele foglalkoznom, ami így a tél közeledtével, munka mellett húzós. De vannak célok, és abból az egyiket Remivel szeretném teljesíteni.

Továbbá beálltam Szandráékhoz segíteni, ami egyenlőre abban merül ki, hogy 4.-eseknek tartok velük órát, de majd ez reményeim szerint lovasoktatással is bővülni fog. Hiszen hol máshol tanuljak, mint náluk.