A múlt év utolsó napjaiban elhatároztam, hogy az új év első napján délben felülök a lóra és csinálok egy két órás terepet.

Eleve megcsúsztam, mert végül fél 1 előtt kezdtem el nyergelni: először Zsongit keféltem át, majd Reményt átvezettem az istállóhoz és ott ápoltam le és nyergeltem fel. Közben Zsongi meg meghempergett, így kb. felesleges volt lepucolni.

Felnyergelés után kész útitervvel a fejemben indultunk el. A kapun kívül a kinti legelő felé mentünk lépésben és mivel eleve a szokásosnál hosszabb terepet terveztem, így egészen a játékboltos tanyáig hagytam a lovat lépni. Itt a tulaj a kutyák ugatására kinézett az ablakon, mire köszöntem neki, ő pedig rocker jellel köszönt, amit egy nagy mosoly mellett viszonoztam. Miután elhagytuk a tanyát, (a korábbi alkalmakhoz hasonlóan) szépen laza száron ügetni kezdtünk, Remény nem sietett annak ellenére, hogy Zsongi előttünk vágtázott. Kutyák persze körülöttünk.

Újabb tanyás területhez értünk, előbb Walterék mellett mentünk el, majd a sarkon lévő ismerősök tanyája felé közelítettem, ahol a kau volt. Ahogy közeledtünk, jöttek is elő a kutyák, és mikor odaértünk, a kau kirobbant a kerítésen lévő lyukon. Én megdöbbentem és megijedtem. Egy pillanatra az futott át a fejemen, hogy kit fog megtámadni, de egyenesen Tarzanhoz ment és leteperte a szőkét.

Annak ellenére, hogy három napja ültem fel Remire, megint kedvem volt ahhoz, hogy kimenjünk terepre – az eddig leghosszabbra, ami Zsongival volt. Természetesen mindkét kutya velünk jött, így mentünk ki ötösben.

Mivel reggel apuval szokás szerint kivittük őket, ezért a körkarámnál nyergeltem fel Remit, miután őt is és Zsongit is kiengedtem onnan. Gyorsan leápoltam és felnyergeltem a mamát, addig Zsongi a közelben legelészett. Miután megvoltam a nyergeléssel, felszálltam és elindultunk.

Elértünk M. bácsi tanyájához, ahol kijött a kutya, mi meg szokás szerint elosontunk mellette, közben köszöntem a bácsinak, aki kint kapált. Miután elhagytuk a tanyáját és biztonságosnak ítéltem, miszerint a kutya nem fog utánunk rohanni, beugrattam Remit vágtába és egészen a beláthatatlan kanyarig vágtáztunk. A kanyaron túl ügetésre fogtam, így fordultunk be a fenyvesbe és egészen az emelkedő tetejéig ügettünk.

A fenyves végi tanyában otthon voltak, így megálltam velük beszélgetni, főleg mivel a házaspár fia és unokája is ott volt, és az apuka meg akarta mutatni a babának a lovakat. Közben vagy ötször hívtam ki a kutyákat az udvarból, akik mindenáron meg akartak ismerkedni a kennelben levő kutyával, így végül az lett a megoldás, hogy a bácsi becsukta a kaput. A kb. 10 perces beszélgetést követően újfent vágtából indultunk el a tanyától, azonban Zsongi ezt meghiúsította (elénk jött), így inkább csak ügettünk.

Megálltunk a sarkon levő méhész tanyánál is, mivel a lány bent volt és meg akartam tőle kérdezni, hogy a megkötött németjuhász mindig meg van-e kötve, csak hogy ne legyen a jövőben ebből probléma. Szerencsére a leányzó biztosított, hogy a kutya mindig meg van kötve, így nekem nem kell attól félni, hogy ki fog jönni a tanyából.

A tanyától ügetésben távoztunk, így kb. először valaha ügetésben mentünk végig az egyenetlen úton. Remény nem rohant, szépen kontroll alatt volt, ezért is hagytam, hogy ügessen.

Már egy hete készültem kivinni a kutyákat a tóra, ahol Tarzannak anno volt a VAV-vizsgája, lévén az az egyetlen tó a környéken, ami használható, árnyékos és anélkül lehet a kutyákat elengedni, hogy bárki szólna, mert nem jár oda nagyon szinte senki. Legalábbis abban a pár korábbi alkalommal, amikor kint voltam velük, más nem volt ott.

Ma borzasztó meleg volt, vagy 36 fok, mindenki szenvedett a melegben, így eldöntöttem, hogy elviszem a kutyákat az említett tóra. Erre vacsora után sor is került: fogtam a kutyákat, az iPadet, fülest (hogy én se unatkozzak) és az újonnan beszerzett labdahajítót és elindultunk a város másik felére.

Rákanyarodva a tóhoz vezető földesútra láttam, hogy egy kocsi már ott áll a fák alatt, illetve a bekötő túlfelén is halad odafelé egy másik, én meg elkezdtem bosszankodni, hogy “elvették a tavamat”. Közelebb érve aztán láttam, hogy Peti és Dávid azok, ők is hozták a vizsláikat megmártózni.

Beálltam Dávid mellé a fák alá (vigyázva a közben elengedett vizslákra, mert ők már szaladtak mindenfelé) és meglepetéssel az arcukon, de boldogan köszöntek nekem.

Mivel ugye nem számítottam társakra, ezért csak egy pórázt vittem magammal, amit hirtelen kevésnek éreztem, végül mielőtt kiengedtem volna a kutyáimat a kocsiból Tarzanra tettem rá a pórázt – ő volt a kockázatosabb a korábbi eseteket ismerve.

Odasétáltunk a többiekhez, a csapat fele már a vízben volt (a csapat: Dávid négy német vizslája – Aida, Arven, Jago, Bori – és Peti négy magyar vizslája – Kökény, Zolka, Lajta, ???). Közelebb érve Tarzan elkezdett kegyetlenül húzni, ment volna ő is be, így engedélyt kértem a többiektől, hogy elengedhetem-e őt, rábólintottak, én pedig elengedés után rögtön a vízbe parancsoltam, hogy elvonjam a figyelmét a többi kutyáról. Nem kellett kétszer mondani, Tarzan csobbant is a vízben, Bogyó utána, de csak a part széléig.

Az első vadászata nagyjából semleges reakciója után nem volt kérdés, hogy továbbra is járni fog velünk vadászni.

A következő hétvégi (01.14) vadászatra nem vittük ki, ugyanis az VIP vadászat volt és úgy gondoltuk, hogy nem kellene egy kezdő kutyának szétbarmolnia.

A második alkalommal, a 21-én még szintén… nem azt mondanám, hogy meg volt ijedve a lövésektől, de még mindig nem értette, hogy mi van. A visszahívásokra nem nagyon reagált, néha apu szólt rá erélyesen és akkor visszajövögetett. Egyébként nagyon nem volt vele baj, csak néha elrohant.

Egyik ilyen elrohanós alkalommal egy szárnyazott kakas után indult el (ahogy a többi kutya is, de Bogyi volt a legkitartóbb), szépen követte is a nyomot szagminta alapján, el is kapta a szaladó kakast, csakhogy az még élt, így hát megijedt tőle és elengedte (és. végül egy másik, tapasztaltabb kutya hozta vissza a kakast). Én már erre is baromi büszke voltam.

A következő vadászat (29-én) sajnos nem volt jobb bizonyos dolgok miatt. Bogyi többet szaladt el és mivel ebből elegem lett, ezért ráraktam Tarzan elektromos nyakörvét, amire meg besértődött és nem volt hajlandó moccanni, viszont közben meg nyilván helyzet volt, a többiek nem vártak ránk. Végül kis idő után inkább levettem róla az elektromos nyakörvet és inkább pórázra vettem a kutyát sűrűbb helyzetben.

Viszont hogy jót is írjak, az utolsó hajtás végén Tarzannal együtt futottak egy fácánért és csak azért kapta hamarabb a szájába Tarzan a kakast, mert Bogyi bizonytalankodott. Úgyhogy úgy tűnik így a harmadik vadászat végén, hogy Bogyi hajlandóságot mutat a vadászat iránt, sőt ez alkalommal már látszott rajta, hogy érdeklődik a madarak iránt és kezdi összerakni a dolgokat a fejecskéjében és már nincs megilletődve a lövésektől.

Ahogy az egy éves kori összefoglalóban leírtam, úgy beszéltük itthon, hogy kivisszük őt az idény első fácánvadászatára, megnézzük, hogy viszonyul a dolgokhoz.

Volt egy kicsi ellenérzésem a dologgal szemben, hogy a nulláról kell kezdeni mindent, és megint bénázni fogunk, és valahogy nem voltam rá készen. De valamikor el kell kezdeni és lehetőleg minél hamarabb.

Úgyhogy nem volt mese, reggel betettük Bogyit a kocsiba (szó szerint), Tarzan pedig beugrott, ahogy szokott.

Miután bevásároltunk reggeliből, elautóztunk a szokásos találkozó helyhez, a vadásztelephez (ház még nincs), ahol találkoztunk a többiekkel. Az év első vadászatához híven elég kevesen voltunk, aminek én örültem, hiszen így csak kevés ember várt ránk, ha esetleg Bogyi elmegy, vagy bármi történik.

Az eligazítás után először a város déli részére mentünk, ahol csöndes kiszállás után (hogy ne ijesszük fel a madarakat), elővettük a kutyákat, én pórázra fogtam Bogyót, apu pedig Tarzanra tette fel az elektromos nyakörvet, majd meghallgattuk az első hajtás eligazítását.

A főút közelsége miatt fordított hajtást csináltunk, vagyis mi kutyások (összesen négy (Balu, Bársony, Bora és Tarzan) és fél (Bogyi) kutyánk volt) voltunk a leállók kiegészülve két puskás leállóval, a többiek pedig a fácánokat hajtották az akácsarjban.

Felállás során figyeltem arra, hogy ne kerüljek apuék mellé, hogy ne keverjem Tarzant össze, így K. és Bora volt közöttünk. K.-val beszélgettem, miközben a többiekre vártunk, közben fél szemmel Bogyit és Tarzant lestem. Őszintén szólva izgultam, ugyanis a vadászat előtt ugye nem csináltunk lövés tesztet, így fogalmam sem volt, hogy Bogyi mit szól a hangos zajhoz. Az első hajtás során csupán messze dördült el tőlünk a fegyver, ez Bogyit nem is hatotta meg, ennek ellenére persze dicsértem. Fél szemmel azért láttam, hogy apunál Tarzan tiszta rosszul volt, hogy nem ő hajthatja fel a madarakat, de ügyesen apu lába mellett maradt, csupán egyszer-kétszer ugrott fel, pördült egyet, majd ült vissza a helyére.

Drága szőkém.

Annyi bejegyzéssel le vagyok maradva vele kapcsolatban jelen pillanatban, főleg vadászati témában. Nagyon bízom benne, hogy előbb-utóbb sikerül majd pótolni.

Egy szó jut róla eszembe: lelkes. Lelkes, ha lovagolni megyünk, lelkes, ha azt mondom neki, hogy “Keresd!”, lelkes, ha labdát fogok a kezembe, lelkes, ha a kocsihoz megyek, akkor meg pláne, ha be is engedem őt egy-egy alkalommal a csomagtartóba (a RAV-ban ugye egyterű). És akkor is lelkes, ha vizet lát. Ilyenkor teljesen megállíthatatlan, akár a 0 fok közeli hidegben is.

Őszintén, e bejegyzés megírása előtt nem olvastam, mit írtam az 1 éves kori bejegyzésbe, 2 éves korit meg nem írtam, szóval ez most két éves összefoglaló lesz.

Vadászat.

Vadászatokon is nagyon ügyes, sokan dicsérik már. A mostani idény nyúl vadászatain ugye többször volt apuval és vele is tök jól működött, egyetlen hibája, hogy az első fegyverdördülés után beugrik apu elé, ami megakadályozza, hogy esetleg apu másodjára is rálőjön a nyúlra. Most ezen dolgozunk, hogy erről leszokjon. Már egész ígéretes.

Egész sok parancsszót tud már vadászatokon: az alap Lábhoz! (Ilyenkor izgalmában pördül egyet és a lábam mellé ugrik), Lassan! (Ezt akkor használom, amikor nem szabad nagyon előre mennie, illetve az első idényében, amikor még pórázon volt, akkor azért használtam, hogy ne húzzon őrült módjára, pláne amikor pl. árkot kellett mászni és nem örültem volna, ha leránt), Lefelé! (Árokba, csatornába le, a víz szélére, de van amikor bemegy a vízbe – az ő döntése), Befelé! (Bokorba, susnyásba, erdőbe, stb. nehezen áthatolható részbe), Vízbe! (Nyilvánvaló, akár pocsolyába is), Gyere vissza! (Kb. A Lábhoz!-al egyenértékű, annál kicsit lazább, ilyenkor kötelező visszajönnie a közvetlen közelembe, nem feltétlen a lábam mellé. Az ő érdekében használom, veszélyes helyzetek elkerülésére, illetve, hogy ne barmolja szét a hajtást, mert pl. Nagyon előre megy).