Már egy hete készültem kivinni a kutyákat a tóra, ahol Tarzannak anno volt a VAV-vizsgája, lévén az az egyetlen tó a környéken, ami használható, árnyékos és anélkül lehet a kutyákat elengedni, hogy bárki szólna, mert nem jár oda nagyon szinte senki. Legalábbis abban a pár korábbi alkalommal, amikor kint voltam velük, más nem volt ott.
Ma borzasztó meleg volt, vagy 36 fok, mindenki szenvedett a melegben, így eldöntöttem, hogy elviszem a kutyákat az említett tóra. Erre vacsora után sor is került: fogtam a kutyákat, az iPadet, fülest (hogy én se unatkozzak) és az újonnan beszerzett labdahajítót és elindultunk a város másik felére.
Rákanyarodva a tóhoz vezető földesútra láttam, hogy egy kocsi már ott áll a fák alatt, illetve a bekötő túlfelén is halad odafelé egy másik, én meg elkezdtem bosszankodni, hogy “elvették a tavamat”. Közelebb érve aztán láttam, hogy Peti és Dávid azok, ők is hozták a vizsláikat megmártózni.
Beálltam Dávid mellé a fák alá (vigyázva a közben elengedett vizslákra, mert ők már szaladtak mindenfelé) és meglepetéssel az arcukon, de boldogan köszöntek nekem.
Mivel ugye nem számítottam társakra, ezért csak egy pórázt vittem magammal, amit hirtelen kevésnek éreztem, végül mielőtt kiengedtem volna a kutyáimat a kocsiból Tarzanra tettem rá a pórázt – ő volt a kockázatosabb a korábbi eseteket ismerve.
Odasétáltunk a többiekhez, a csapat fele már a vízben volt (a csapat: Dávid négy német vizslája – Aida, Arven, Jago, Bori – és Peti négy magyar vizslája – Kökény, Zolka, Lajta, ???). Közelebb érve Tarzan elkezdett kegyetlenül húzni, ment volna ő is be, így engedélyt kértem a többiektől, hogy elengedhetem-e őt, rábólintottak, én pedig elengedés után rögtön a vízbe parancsoltam, hogy elvonjam a figyelmét a többi kutyáról. Nem kellett kétszer mondani, Tarzan csobbant is a vízben, Bogyó utána, de csak a part széléig.
Fiúk dobáltak a vizsláiknak dummyt a vízbe, Tarzan az elején nem foglalkozott vele, csak úszott. Később már felkeltette az érdeklődését, azonban a vizslák gyorsabbak voltak nála, így mindig elszedték előle, így a fiúk kihívták a vizslákat és így tudtam egyet dobni Tarzannak is, aki vissza is hozta.
Bogyó sokáig a part szélén topogott, aztán egyszer csak eltűnt a nád mentén a többi kutya után rohanva, majd pár perc múlva csurom vizeken érkezett vissza hozzám: végre belement a vízbe, úgyhogy alaposan megdicsértem. Szerintem ez volt az első eset, hogy bevizezte magát.
Miután a vizslák megunták a vizet, Peti elment a kocsijához és egy fagyasztott kacsával tért vissza, aminek Tarzan hihetetlenül megörült. A póráz lógó végéből hurkot csinálva Tarzant is megfogtam, így a többiek nyugodtan tudtak vízi apportozni. Tarzan is sorra került egyszer, vissza is hozta a kacsát ügyesen, pedig a hosszú tó túlsó kétharmadára lett bedobva neki. Miután elvettem Tarzantól a kacsát, megmutattam Bogyónak is, őt viszont annyira nem érdekelte, bár megszagolta.
Visszaadtam a kacsát a fiúknak, én pedig fogtam az enyémeket és félrevonultam velük labdázni. Tarzan természetesen ügyes volt, Bogyi viszont megsértődött, mivel nem engedtem neki, hogy odahozás után ledobja a labdát a szájából és határozottan visszatettem a fogai közé. Korábban is csinált már ilyet otthon, azóta ez normalizálódott, viszont külső helyszínen újra előjött. Két eldobás között gyakoroltattam velük az alap parancs szavakat is, ami viszont mindkét kutyának jól ment. Amúgy is ügyesek voltak mindketten, mert nem mentek el messzire, Tarzan pedig nem ment be a többiekhez a vízbe, hanem körülöttem volt.
A dobások után beraktam a két kutyát a kocsiba és visszamentem a fiúkhoz, akik az utolsó kutyáikkal gyakoroltak. Megvártam őket, míg befejezik az edzést, közben beszélgettünk. Miután úgy ítélték, hogy készen vannak, Peti visszarakta a kacsát és kiengedte a kocsiban várakozó kutyákat. Mi is így tettünk Dáviddal a sajátjainkkal.
Minden kutya rohant a vízbe mártózni, pár kör után pedig már jöttek is ki a vizslák és inkább a környéket fedezték fel. Kihívták az enyémeket (pontosabban T.-t), hogy inkább a többiekkel szaladgáljon, de nem volt rá vevő egyikőjük sem (Tarzanban bíztam, hátha magával húzza Bogyit is).
Negyed óra futkározás után végül mindhárman beparancsoltuk a kutyákat a kocsiba, majd elköszöntünk egymástól (Dávidnak ekkor derült ki, hogy teljesen véletlen volt a találkozás, Peti nem szólt nekem) és elindultunk haza.