Már legalább egy-másfél éve alig várom, hogy felülhessek Lujzira, annyira kényelmesnek tűnik a mozgása.
A kitűzött időnek nagyjából a tavasz, illetve a suli vége, nyár volt tervezve, hogy elkezdek rá felülni, és így is alakult.
Közvetlenül a felülés előtti foglalkozásokkor a következő feladatokat kellett Lujzinak abszolválni ahhoz, hogy nyugodtan* felüljek rá:
– ugrálok Lujzi mellett és így maradjon nyugton, egy helyben
– a fellépő mellett állva fogadja el, hogy fölé magasodok
– fellépőről ráhasalok, maradjon nyugton
– minél kevesebbet bakoljon nyereggel a hátán, fogadja el, hogy rajta van
– szokja meg a kengyel csapkodását mozgás közben
– szokja meg a kengyel csapását, vagyis azt hogy erővel odacsapom a kengyelt a nyereghez
– szokja meg azt, hogy a nyereg különböző területeit csapkodom
– fogadja el a kantárt
*a nyugodtság azzal kapcsolatos, hogy megismertettem vele az adott feladatot és jól is teljesített, nyugodt maradt a feladat során, de nyilván semmi sem biztos a lovaknál (mint utólag kiderült, valóban semmi sem életbiztosítás).
Az első felülésre valamikor a tavasszal került sor. Nem volt betervezve. Eredetileg egy sima körkarámos foglalkozást csináltam vele kantárban és akkor még Remi nyergében, aztán gondoltam egyet és a levezetés elején, a felhasalós feladatot továbbfejlesztve óvatosan átlendítettem a lábam és felültem a lóra. Mivel eredetileg nem terveztem semmi ilyesmit, csak a szokásos feladatokat csináltuk, ezért kobak nélkül (!!!) ültem fel rá, ráadásul telefon sem volt nálam (ezért nem tudom, mikor történt pontosan a dolog, mert nem örökítettem meg még utólag sem). Először nem értette, miért rugdosom az oldalát, de akárhányszor elmozdult bármilyen elfogadható irányba (hátrafelé nem mehetett), rögtön alaposan megdicsértem. Végül eljutottunk odáig, hogy két-két kört tettünk mindkét kézen, lépésben. Nyilván a körök nem voltak teljesen és pontosak, egy csomó megállás volt benne, de legalább elkezdte kapisgálni, hogy a böködés az előre irányuló mozgást jelenti. A körök után visszaálltam a fellépő közelébe és leszálltam a lóról. Nagyon büszkén, de dobogó szívvel vittem vissza a karámba.
Ezek után két dolgot akartam megvárni a következő felülésig: az egyik a Lujzi nyergének megérkezése, a másik pedig az államvizsga volt, hiszen mégiscsak szerettem volna befejezni a sulit.
A nyereg április végén végül megérkezett, az államvizsgára pedig június 21-én került sor.
Június 25.
Nem vártam sokáig a következő felülésre, bár ez sem volt betervezett felülés. Nyilvánvalóan ezúttal sem voltam előzetesen felkészülve, vagyis rövid nadrágban, papucsban (végül mezítláb) és megint kobak nélkül ültem fel (ejnye!). Ugyanaz történt mint előzőleg: hirtelen gondolattól vezérelve felültem a lóra a leléptetés idejére. Szerencsére nem történt semmi, Lujzinak egy rossz mozdulata nem volt. Pár kört tettünk meg a körkarámban, ezúttal beiktattam egy körben válts-ot és egy-egy kört mindkét kézre, továbbá az elindulást gyakoroltuk. Nyilván nem akartam sokáig húzni a dolgokat.
Június 30.
Következő hét péntekig hagytam ülepedni a dolgokat. Először készültem tudatosan arra, hogy felüljek a lóra. Nyereg nélkül, kantárban lemozgattam a lovat, majd felraktam rá a nyerget (ügyesen állta, nem sokat mocorogott közben), majd odavezettem a fellépőhöz és felültem rá. A korábbiakhoz hasonlóan a csizmasegítséget gyakoroltuk, vagyis azt, hogy böködésre elinduljon, de ezúttal inkább már csak az előre való elindulást fogadtam el. Már amikor el akart indulni, mert volt egy-két pillanat, hogy megmakacsolta magát és már csak azért sem mozdult semerre. Ráadásul elkezdett kirúgni, vagy csak a legyeket zavarta, viszont gyanúsan akkor emelte fel a farát, amikor kicsit erősebben rúgtam oda. Végül a foglalkozás során eljutottunk oda, hogy mindkét kézre ügettünk egy-egy kört. Nem rohant el, de megítélésem szerint a saját tempójánál azért gyorsabban ügetett, de nyilván hagytam. Szerencsére a felvevő segítséget (= szárhúzás) is jól vette, aminek szintén örültem. Lépésben tettünk nagyobb köröket és körben válts-ot is, nyilván ügetésben első alkalommal nem akartam semmit, csak annyit, hogy induljunk el.
Ügyes volt, a kirúgásokon (vagy akármit is csinált) kívül más rossz mozdulata nem volt.
A végén odahívtam a karámhoz aput, aki felcsatolta a futószárat a zablára és besétáltunk a Reményhez a karámig. Bár meghagytam apunak, hogy hagyjon hosszabb szárat, de Lujzi nagyon akart menni. Annyit csináltunk még, hogy miközben apu sétált tovább, én megállítottam a lovat, ami nem nagyon ment, de egy két pillanatra azért megállt a ló. De legalább úgy általában nem akart elrohanni, csak sietett.
Július 3.
Nem vártam túl sokáig a következő alkalommal sem, hétfőn már fel is ültem, méghozzá úgy, hogy előtte kikötés nélkül ápoltam le és nyergeltem fel, ezúttal sem volt rossz mozdulata. Ezúttal nem futószáraztam le foglalkozás előtt, csupán csak egy kört tettem meg úgy, hogy magam mellett vezettem, majd odamentünk a fellépőhöz és megpróbáltam rá felszállni. Azért is próbáltam, mert abban a pillanatban, amikor a jobb lábam neki csattant a túloldalon a nyereghez a felszállás során (sőt lehet, picit megrúgtam a farát is véletlenül), Lujzi megijedt és elindult. Én pedig még a nyakára borulva voltam, csak a bal lábam volt a kengyelben, tehát nem ültem a legbiztosabban a nyeregben, így kb. könyvelve volt az esés, ami a kanyarban meg is történt.
Esést követően rögtön felálltam, megfogtam a lovat, néhány simivel próbáltam megnyugtatni, visszavittem a fellépőhöz és újra megpróbáltam rá felszállni, de ugyanaz történt, mint előzőleg. Amint átvetettem a lábam a ló hátán és odacsattant a nyereghez a lábam, a ló megint elindult, én pedig még egyszer leestem róla. Szerencsére megint nem sérültem meg, legalább is akkor még nem éreztem semmi fájdalmat. Nyilván nem adtam fel, nem adhattam fel, mert Lujzi okos.
Mielőtt újra felültem volna a lóra, ezúttal direkt elkezdtem odacsapkodni a kengyelt és a kengyelszíjat a nyereghez. Először megugrott és elindult, aztán ahogy lenyugodott, csapkodtam tovább, míg már nem reagált a zajra. Miután ezt megszokta, biztos, ami biztos a nyerget is elkezdtem csapkodni és a bal oldali kengyelt is csattogtattam.
Aránylag hamar megszokta a dolgokat, így hát következőleg odaállítottam a második patanyomra a fellépőt, Lujzit pedig szembeállítottam a körkarám kerítésének és felültem a lóra. Ezúttal már nem csinált semmit, úgyhogy elkezdhettük az edzést.
Ekkor már egyre jobban reagált a szárra és a csizmára is, azért hozzá kell tennem, hogy pálca is volt nálam, szóval figyelnem kellett arra, hogy a pálcát azt lehetőleg csak az erélyesebb csizmasegítség után / helyett használjam óvatosan. Aránylag sokat ügettünk már ekkor, gyakoroltuk az átmeneteket, ami már elfogadhatóan ment, ügetésben csináltunk kisebb köröket.
A foglalkozás folyamán kezdtem el érezni, hogy fáj a mutató ujjam, amit az edzés végére (kb. 15-20 perc) már alig bírtam behajlítani.
Apu már kb. a nyergeléskor megjelent a körkarám mellett, így végignézte mindkét esésemet. Azért jött ki, hogy ezt a foglalkozást is hasonlóan zárjuk mint az előzőt: bevezessen minket a karámhoz.
Mikor úgy éreztem, hogy végeztünk, apu futószáron vezetve beséltált velünk a karámhoz. Lujzi teljesen más volt, sokkal nyugodtabban sétált apu mellett (előzőleg ugye sietett), így egy ponton megállítottam aput, és megtettünk körülötte egy kört (közben a futószár laza volt). Lujzi nagyon ügyi volt.
Július 11.
Az ujjam miatt várnom kellett, ugyanis másnapra rendesen bedagadt, már az is megfordult a fejemben, hogy bemegyek a kórházba megnézetni. Aztán teltek a napok és lelohadt a duzzadás, viszont rendesen behajlítani még egy ideig nem tudtam.
Itt már le tudtam futószárazni a lovat foglalkozás előtt. Apu már csak arra ért oda a karámhoz, hogy már fent ülök a lovon. A felülés azúttal már problémamentes volt, de azért előtte megrángattam a kengyelt biztos, ami biztos.
Azért hívtam aput oda a karámhoz, hogy levideózzon minket, hogy egyrészt meg tudjam mutatni, másrészt lássam a saját testtartásomat a lovon. A videó kedvéért sokat gyakoroltuk a lépés-ügetés-állj átmeneteket. Ügyes volt, de azért egyszer-kétszer magától megállt, de a vége felé jobb volt. Apunak közben el kellett mennie, úgyhogy ez alkalommal nem tudott minket bevezetni, szóval még a körkarámban szálltam le a lóról és kézen vezettem be Lujzit.