Már legalább egy-másfél éve alig várom, hogy felülhessek Lujzira, annyira kényelmesnek tűnik a mozgása.

A kitűzött időnek nagyjából a tavasz, illetve a suli vége, nyár volt tervezve, hogy elkezdek rá felülni, és így is alakult.

Közvetlenül a felülés előtti foglalkozásokkor a következő feladatokat kellett Lujzinak abszolválni ahhoz, hogy nyugodtan* felüljek rá:

– ugrálok Lujzi mellett és így maradjon nyugton, egy helyben

– a fellépő mellett állva fogadja el, hogy fölé magasodok

– fellépőről ráhasalok, maradjon nyugton

– minél kevesebbet bakoljon nyereggel a hátán, fogadja el, hogy rajta van

– szokja meg a kengyel csapkodását mozgás közben

– szokja meg a kengyel csapását, vagyis azt hogy erővel odacsapom a kengyelt a nyereghez

– szokja meg azt, hogy a nyereg különböző területeit csapkodom

– fogadja el a kantárt

*a nyugodtság azzal kapcsolatos, hogy megismertettem vele az adott feladatot és jól is teljesített, nyugodt maradt a feladat során, de nyilván semmi sem biztos a lovaknál (mint utólag kiderült, valóban semmi sem életbiztosítás).

Tavaly ősz óta fokozatosan kezdtem el Lujzit hozzászoktatni a nyereghez. Mivel más nem volt, ezért jobb híján Remény nyergét tettem fel Lujzira. Bár egy ideje már biztos voltam benne, hogy Lujzi kapni fog saját nyerget, az első pár felrakás során vált fontossá, hogy valóban meglegyen a saját nyerge. Arra tökéletes volt, hogy a hozzászoktatás a Remény nyergével történjen, de hosszú távon mindenképp kellett egy saját.

A nyereghez szoktatás első pár alkalma nem volt vészes. Már egy ideje futószárazgatom a lovat (kb. talán éve-másfél éve), nem túl sokszor, kb. havonta egyszer-kétszer. Tudom, nem vittem túlzásba, viszont nem is akartam, hiszen még mindig egy fejlődő két éves csikóról beszélünk. Az első dolog az volt, hogy leszoktassam arról, hogy amint futószárra csatolom, elkezdjen ügetni. Miután ez megvolt, elkezdtem vele parancsszóra lépésben és ügetésben futószárazni. Nagyon hamar (kb. két-három foglalkozás alatt) kezdett reagálni a lépés-ügetés-vágta-állj parancsokra. Ez után elkezdtem vele körkarámban is szabadon foglalkozni, szintén kontrollálva, megadva, hogy mikor melyik jármódban menjen. Vágtában sosem futószáraztam, azt csakis kizárólag szabadon kértem a körkarámban, mivel a bent lévő bálarács miatt kisebb helyem van futószárazni, és ez a lépés-ügetésre még kényelmes a lónak.

Már ez alatt a foglalkozások alatt lejött, hogy Lujzi nagyon gyorsan tanul, okos kis ló.

Az első alkalommal, Remény helyén nyergeltem fel és csak kézen sétáltunk a karám körül, direkt nem csináltunk semmit. Sétáltam vele kb. 5 percet, majd vittem is vissza nyergelős helyre és le is vettem róla a nyerget. Ezt követte még pár ilyen sétálós alkalom.

Nem így terveztem, de nagyon jó volt.

Az elmúlt fél évben elkezdtem vele földön a felülést felkészítő mozdulatokat, dolgokat szoktatni.

Elsőként elkezdtem mellette ugrálni, először hosszabb száron, hogy el tudjon mellőlem lépni, de ahogy kezdte egyre inkább állni, úgy tartottam magam mellett egyre közelebb. Végül már úgy ugráltam mindkét oldalán, hogy a hátára téve a kezem kicsit ránehezedtem.

Következő alkalommal is ugráltam, ekkor már jobban ment és nem akart annyira elmenekülni. Itt is folytattam a nehezedést, illetve felülről átkaroltam a hátát.

Az előző két foglalkozáson elővettem a fellépőt. Először azt kellett megszoknia, hogy van ez a tárgy, majd azt, hogy mellé kell állnia, végül azt, hogy fellépek rá, és fölé magasodok, illetve rátenyerelek.

Persze egyik alkalom sem volt több 15-20 percnél.

Ma azzal kezdtem, hogy kerestem egy üres pet palackot és azzal zörögtem. Meg sem kottyant. Végigsimogattam a palackkal, sőt direkt ropogtattam is. Semmi, meg sem rezzent. Emeltem a tétet és elkezdtem körülötte feldobálni a palackot és hagytam, hogy a földre essen. Nyugisan legelt tovább. Nagyon büszke voltam rá, de ez igazából Kata érdeme.

Most is elővettem a fellépőt, odaállítottam mellé, félig felfeküdtem rá, simogattam közben. Semmit nem csinált, csak visszanézett rám, hogy minden rendben van-e. Apu épp arra járt és megmutattam neki, hogy milyen nyugis Lujzi.

Hirtelen ötlettől vezérelve odahívtam magunkhoz aput és megkértem rá, hogy fogja meg úgy a ló kötőfékét, hogy ha nem csinál semmit, akkor ne feszüljön, ne legyen nyomása. Először ráhasaltam a lóra, majd óvatosan áttettem a lábamat és lassan felegyenesedtem. Nem csinált semmit. Nem ültem rajta többet, mint 2 perc, természetesen nem akartam túlzásba vinni.

Miközben ültem rajta, tett pár lépést előre. Nagyon kényelmes, ringató mozgása van, amit már előzőleg, a földről is feltételeztem. Lentről nézve is imádom a mozgását, de rajta ülve még szerelmesebb lettem, még nehezebb kivárni, hogy elkezdjem őt lovagolni.

Olvasási idő: 2 percJó oké, elég hülye cím. De szombaton felültem Kristályra, egy ideig ügettem a bekötőn fel-le. Majd megálltam és egy lyukkal feljebb csatoltam a kengyelt. Mennyivel más lett. Végül így kimentem a Sóstóra.

Mivel a vasúti átjárót a múlt hónapban újították fel, valami gumiszerű izét tettek le beton helyett, aminek más a színe is és az anyaga is. Na ez Kristet olybá megrettentette (szép magyar nyelv), hogy nem mert még a közelébe se menni, hiába noszogattam. Jó, akkor két autós között leszálltam a nyeregből, megvártam, míg mindenki elmegy és átvezettem kézen. Majd vissza, és ezt így két-háromszor, míg egy kicsit megnyugodott. A túloldalon meg visszaszálltam. Kilovagoltam a Sóstóra, a bejáratnál találkoztam egy kisfiúval, meg az apjával, meg egy mamával és az unokáival. Lósimogatást kértem. Leszálltam a nyeregről, mert Krist nem bírt egy helyben maradni és a kicsik megsimogatták Kristet. Miután visszaszálltam, megkérdeztem a mamit, hogy nem-e ők voltak ott tavaly a madárnál és szintén megsimogatták Kristet. De. Ezután nagy tempóval téptem haza. Na jó, azért kontrolláltan, mert a beton az elég csúszós. A vasúti átjáróval pedig nem volt semmi gond. Itthon lenyergeltem és megkapták a zabot (egy kicsit belecsúsztam a kajaidőbe).

Vasárnap pedig Remire ültem fel. Csak bent a karámban köröztünk, hogy szokjuk egymást. Össze-vissza kanyarokat csináltam vele, 8-asokat, kisköröket, átlóváltásokat. Léptettem és megállítottam. A végén pedig többször is fel-leszálltam, had szokja azt is. Az hogy leugrok a nyeregből, még egy picit megijeszti, de majd gyakoroljuk.