Tavaly ősz óta fokozatosan kezdtem el Lujzit hozzászoktatni a nyereghez. Mivel más nem volt, ezért jobb híján Remény nyergét tettem fel Lujzira. Bár egy ideje már biztos voltam benne, hogy Lujzi kapni fog saját nyerget, az első pár felrakás során vált fontossá, hogy valóban meglegyen a saját nyerge. Arra tökéletes volt, hogy a hozzászoktatás a Remény nyergével történjen, de hosszú távon mindenképp kellett egy saját.
A nyereghez szoktatás első pár alkalma nem volt vészes. Már egy ideje futószárazgatom a lovat (kb. talán éve-másfél éve), nem túl sokszor, kb. havonta egyszer-kétszer. Tudom, nem vittem túlzásba, viszont nem is akartam, hiszen még mindig egy fejlődő két éves csikóról beszélünk. Az első dolog az volt, hogy leszoktassam arról, hogy amint futószárra csatolom, elkezdjen ügetni. Miután ez megvolt, elkezdtem vele parancsszóra lépésben és ügetésben futószárazni. Nagyon hamar (kb. két-három foglalkozás alatt) kezdett reagálni a lépés-ügetés-vágta-állj parancsokra. Ez után elkezdtem vele körkarámban is szabadon foglalkozni, szintén kontrollálva, megadva, hogy mikor melyik jármódban menjen. Vágtában sosem futószáraztam, azt csakis kizárólag szabadon kértem a körkarámban, mivel a bent lévő bálarács miatt kisebb helyem van futószárazni, és ez a lépés-ügetésre még kényelmes a lónak.
Már ez alatt a foglalkozások alatt lejött, hogy Lujzi nagyon gyorsan tanul, okos kis ló.
Az első alkalommal, Remény helyén nyergeltem fel és csak kézen sétáltunk a karám körül, direkt nem csináltunk semmit. Sétáltam vele kb. 5 percet, majd vittem is vissza nyergelős helyre és le is vettem róla a nyerget. Ezt követte még pár ilyen sétálós alkalom.
Első alkalmakkor, amikor foglalkozás céljából nyergeltem fel, az a körkarámban történt, azonban kantárat nem raktam rá (nem is volt még), csak kötőfékben volt, hogy ne legyen rajta sokminden új egyszerre. A legelső alkalommal, amint körre küldtem, nem meglepő módon elkezdett púpozott háttal izomból ugrálni. De csak két-három kör erejéig, aztán elfogadta, úgyhogy így csináltunk egy körkarámos foglalkozást. A második és harmadik foglalkozáskor is ez történt, utána már nem igazán csinált semmit. Egyébként a nyergelést szépen állta, nem volt probléma, a hevederhúzásra sem volt semmilyen rekaciója, mondjuk figyeltem is rá, hogy fokozatosan húzzam. Minden foglalkozás után még a körkarámban vettem le róla a nyerget és úgy hagytam őt a karámban, szabadon a nyereg mellett, hogy 10-15 percig legelhessen és pozitívan zárjuk e a foglalkozást.
Az első nyerges foglalkozás még az előtt volt, hogy tavaly nyáron kimentem Amerikába, és direkt időzítettem így. Szeptemberben hazajöttem és ment tovább a foglalkozás, persze először nem a nyereggel kezdtem, hanem csak simán futószáraztam, illetve körkarámban foglalkoztam vele.
Ősszel aztán megkapta a kantárját is: először csikózablát raktam rá, viszont annak az átmérője túl nagy volt, látványosan zavarta a lovat, így hát kicseréltem Remi rézgörgős zablájára. Ez már viszont beválni látszott és látszik. Itt is nyilván az volt az első, hogy szokja meg, hogy a szájában van valami, majd két-három körkarámos foglalkozást követően kezdtem el a zablával futószárazni figyelve arra, hogy lehetőleg ne tépjek bele a szájába. Egy alkalommal dupla futószárral sétáltam is mögötte, hogy megtanulja a fordulást és a megállást. Már egy alkalom után is nagyjából megértette, azonban párszor megállt és nem volt hajlandó mozdulni, de mivel pálca nem volt nálam, így nem nagyon érte meg tovább nyüstölni.
Miután megszokta a nyerget, szintet léptünk és a foglalkozások alkalmával elkezdtem csapkodni a nyerget, volt hogy lehúzott kengyellel ügetett és vágtázott.
Az egyik ilyen foglalkozás során tűnt fel, hogy a foglalkozás végére a nyereg sokkal előrébb, már-már a nyakában van Lujzinak, ahhoz képest ahova felnyergeltem, ez győzött meg arról, hogy minél hamarabb be kell szereznem egy neki valót.
Eddig még nem ültem fel a lóra, de a fenti probléma miatt lényegében nem is akartam ráülni, hiába jutottunk már az utolsó foglalkozások folyamán odáig, hogy fellépőről rá hasalok.
Az utolsó foglalkozás végén azonban nem bírtam magammal: úgy ahogy voltam, óvatosan felültem rá és tettünk pár kört a karámban. Nem volt egy rossz mozdulata sem. Mondjuk kicsit küzdős volt megértetni vele, hogy a csizmasegítség az az előremenést jelenti, így már az első próbálkozáskor is megdícsértem, hiába volt az még oldalra lépés. Az első alkalommal eljutottunk addig, hogy csizmára hellyel-közzel elindult, illetve egy-két körben váltsot csináltam még, hogy mindkét kézen lépjek vele. Ez a hónap elején volt (talán 6-án).
Nagyon büszke vagyok rá, hiszen nagyon sokat fejlődött az elmúlt évben. Bár egy-egy foglalkozás között, volt, hogy egy hónap is eltelt, de nagyon fog az agya. Viszont elkapkodni sem szeretném, hiszen ráérünk, így nem bánom, hogy ilyen lassú a tempó. (Jelenleg a suli és munka mellett időm sincs nagyon, de nem bánom.)
Következő feladatom, hogy keressek Lujzinak egy nyerget, ami már egy ideje amúgy is folyamatban van.