Sosem gonddoltam, hogy ilyen hamar meg kell írnom ezt a bejegyzést.
Bogyót tegnap (01.08) elvesztettük. Agyvérzés, vagy valami hasonló. 2 évesen.
Édes kicsi Bogyi. Két év alatt olyan sok mindent megélt. Ő (volt – de nehéz múlt időben beszélni) eddig a legelkényeztetettebb kutyánk.
Teljesen elbűvölt minket. Olyan könnyű volt vele, belesimult a mi kis csapatunkba.
Miután meghoztuk, annyira örültem, hogy Tarzanhoz korban közel van és tudnak együtt játszani. Nem telt el nap, hogy ne birkóztak volna, ne játszottak volna egymással.
Az utóbbi időben, amióta megint bent aludt (kb. október óta), annyira megvolt már a mi kis rutinunk, ami igazából nem reggel, hanem este kezdődött: kimentem a lovakért, a kutyák jöttek velem, játszottak vagy felfedeztek, visszafelé pedig már befelé követtek. A lovak vacsorájának előkészítése során folyton ott voltak a lábam körül, nem tudtam tőlük arrébb lépni, majd várták, hogy adjak nekik a répát, amit a lovaknak darabolok. Vagy a disznóknak kikészített darát ették közben. Mikor már az elkészített vacsit osztottam ki a lovaknak, Bogyi mindig a leejtett falatokra várt, azt ette fel, majd mindketten jöttek velem az istállóba macskát etetni.
Innen én mentem még gépezni az irodába, ő pedig visszafeküdt a gangon lévő foteljébe, körülötte-rajta a macskákkal. 11-12 körül szoktam felmenni a fentiházba, Bogyi pedig jött velem. Bent a helyére parancsoltam, ami apu szobájában volt és reggelig onnan el sem moccant. Reggel 5-kor amikor apu elkezdett felöltözni, akkor ő is felkelt és átjött hozzám megnézni, mi van velem. Erre mindig felébredtem az utóbbi időben, a karomcsattogásra a kövön. Legtöbbször kapott simit, és már ment is ki a házból apu után, hogy ott legyen körülötte a reggeli etetésnél.
Annyira szerette a többi állatot és fordítva. A macskák mindig körbevették, még nyáron is rajta feküdtek. Lujzit mindig megkergette, amikor kiengedtem legelni. Zsongival is mindig elvolt, egész sokáig hagyta neki, hogy harapdálja, játsszon vele. Ha Tarzan segített Reményt vezetni, ő is csatlakozott.
Tarzannal nagyon különleges kapcsolata volt. Minden nap játszottak, együtt estek-keltek, birkózták egymást. Tarzan hagyta, hogy rajta feküdjön. Úgy futottak ketten, hogy Bogyi fogta Tarzan grabancát, ő meg hagyta. Sokszor ugyanazt a cipőt fogták, húzták két oldalról. Kiegészítették egymást. A falkarend azért a kajaosztáskor már meglátszódott, ezért Tarzant mindig félre kellett ültetni, hogy Bogyó ehessen pár falatot.
Más, idegen kutyákkal szemben azonnal levetette magát és a hasát mutatta nekik megalázkodásképp, ez valószínűleg még az testvéreivel alkotott falkából eredeztethető, ugyanis ő volt a legkisebb, a leggyengébb (külön kellett etetni).
Imádta a labdát. Alig várta, hogy rá kerüljön a sor (felváltva dobáltam nekik). Az utóbbi időben már egész vadásziasan hozta vissza (leült elém és csak akkor adta, amikor kértem). A kedvence a csipogós fóka és a piros tömör volt. De bármit elvitt a szájában.
Nem szerette a kocsit, gondolom, mert még mindig volt hányós baleset és a műtét körüli Pestre hordás is elég mély nyomot hagyhatott benne.
A vizet se mindig szerette. Az elején kifejezetten nem értette, hogy mi a jó benne. Aztán nyáron nagyon ritkán belement, de nem erőltette.
A vadászat. Tavaly jó betekintés volt arra, hogy van érzéke a kereséshez, de nem hozta vissza az elejtett állatot. Nyáron pedig voltunk Petivel edzésen, nagyon elveszett volt a Tarzan nélkül. Ebben az idényben múlt szombaton volt először vadászaton és nagyon büszke voltam rá, mert magához képest, illetve hosszú kihagyást követően nagyon ügyes volt.
A meghozása napjától (‘22.04.01) tavaly áprilisig ilyen-olyan indokkal minden este bent aludt. AZtán most októbertől újra. Egy kezemen meg tudom számolni, hányszor volt akármilyen baleset. Sosem pisilt be, és kaki sem volt, inkább hányáskákat kellett takarítani utána. Tavaly télen mindig jelzett este 8-kor az irodaajtó előtt, ugyanis apu akkor ment fel a fönti házba, és hát ő jelezte, hogy hideg van és ő már bizony menne fel.
A bent alvásából eredően megtanulta kinyitni a befelé lévő ajtókat, így vagy kapcsot kellett felszerelni, vagy mindig fel kellett húzni, illetve ki kellett támasztani az összes ajtót. Sőt a fentiház bejárati ajtaját, ami befelé nyílik, belülről is megtanulta kinyitni.
Már amikor a fentiházból megjelentem lovas ruhában, már ugrált ő is és Tarzan is, hogy megyek lovagolni, megyünk terepre. A nyergesből meg aztán alig győztem őket kiküldeni.
Az utóbbi időben már megtanulta, hogy addig nem nyúlok hozzá, amíg le nem ül (egyébként állandóan pattogott, rohant), így mindig amikor simit akart, akkor leült elém, én pedig természetesen agyon dögönyöztem.
A jelleme pedig. Érzékeny kutyus volt. Ha valamit ráerőltettem, akkor besértődött és nem csinálta, „használhatatlan” volt, sztrájkolt. De idővel mindent felfogott. Az ül már pöpecül ment, a fekszik úgy-ahogy, a labdavisszahozás pedig kiválóan. Nem adott puszit, nem nyalogatott, csak nézett rám huncutul a szeme sarkából. Pici farka pedig pörgött.
Olyan szép kutyus volt, finom kinézettel és hatalmas, bársony fülekkel. Az volt a kedvencem.
Tegnap este 8-kor végeztünk a meetinggel, fent voltam a szobámban. Éppen léptem volna ki a bejárati ajtón, majdnem átestem az ajtó előtt a betonon (!) fekvő vizslán. Már ez fura volt. Felült, de rögtön összerogyott. Mélyen, de kapkodva vette a levegőt, pupillája teljesen fekete, tudata nem volt (nem reagált a nevére). Apuért kiálltottam (irodából), majd elkezdtem az orvosokat felhívni, senki sem vállalt, meg hát ugye a városban nincs ügyelet. Legközelebbi hely Szeged.
Bevittük a házba az ágyára, kapkodta a levegőt, de a pupillája kezdett normális lenni, illetve epizódokban egyre jobban volt. Rám nézett, keresett a tekintetével. Már éppen fellélegeztem. Fél óra múlva elfogyott a levegő. Elment. Apu ágyán, körülötte velünk.
Az egész nem volt másfél óra.
Ma kiderült, valószínüleg a másfél évvel ezelőtti műtétkori altatások hatása most jött ki agyvérzésben. A bomba később robban… teljesen váratlanul.
Kivittük a darásba a testét, éjszaka nem tudtam aludni, egész nap csendben voltunk, ma délután eltemettük. Tarzan teljesen megzuhant. Megint.
Drága Bogyi! Bárcsak még egyszer megölelhetnélek és meghúzhatnám azt a bársonyos füledet.
Keresd meg az összes fácánt fent az égi vadászmezőn!
Bogyó
2021.12.24 – 2024.01.08.
A múlt év utolsó napjaiban elhatároztam, hogy az új év első napján délben felülök a lóra és csinálok egy két órás terepet.
Eleve megcsúsztam, mert végül fél 1 előtt kezdtem el nyergelni: először Zsongit keféltem át, majd Reményt átvezettem az istállóhoz és ott ápoltam le és nyergeltem fel. Közben Zsongi meg meghempergett, így kb. felesleges volt lepucolni.
Felnyergelés után kész útitervvel a fejemben indultunk el. A kapun kívül a kinti legelő felé mentünk lépésben és mivel eleve a szokásosnál hosszabb terepet terveztem, így egészen a játékboltos tanyáig hagytam a lovat lépni. Itt a tulaj a kutyák ugatására kinézett az ablakon, mire köszöntem neki, ő pedig rocker jellel köszönt, amit egy nagy mosoly mellett viszonoztam. Miután elhagytuk a tanyát, (a korábbi alkalmakhoz hasonlóan) szépen laza száron ügetni kezdtünk, Remény nem sietett annak ellenére, hogy Zsongi előttünk vágtázott. Kutyák persze körülöttünk.
Újabb tanyás területhez értünk, előbb Walterék mellett mentünk el, majd a sarkon lévő ismerősök tanyája felé közelítettem, ahol a kau volt. Ahogy közeledtünk, jöttek is elő a kutyák, és mikor odaértünk, a kau kirobbant a kerítésen lévő lyukon. Én megdöbbentem és megijedtem. Egy pillanatra az futott át a fejemen, hogy kit fog megtámadni, de egyenesen Tarzanhoz ment és leteperte a szőkét.
Olvass tovább!Annak ellenére, hogy három napja ültem fel Remire, megint kedvem volt ahhoz, hogy kimenjünk terepre – az eddig leghosszabbra, ami Zsongival volt. Természetesen mindkét kutya velünk jött, így mentünk ki ötösben.
Mivel reggel apuval szokás szerint kivittük őket, ezért a körkarámnál nyergeltem fel Remit, miután őt is és Zsongit is kiengedtem onnan. Gyorsan leápoltam és felnyergeltem a mamát, addig Zsongi a közelben legelészett. Miután megvoltam a nyergeléssel, felszálltam és elindultunk.
Elértünk M. bácsi tanyájához, ahol kijött a kutya, mi meg szokás szerint elosontunk mellette, közben köszöntem a bácsinak, aki kint kapált. Miután elhagytuk a tanyáját és biztonságosnak ítéltem, miszerint a kutya nem fog utánunk rohanni, beugrattam Remit vágtába és egészen a beláthatatlan kanyarig vágtáztunk. A kanyaron túl ügetésre fogtam, így fordultunk be a fenyvesbe és egészen az emelkedő tetejéig ügettünk.
A fenyves végi tanyában otthon voltak, így megálltam velük beszélgetni, főleg mivel a házaspár fia és unokája is ott volt, és az apuka meg akarta mutatni a babának a lovakat. Közben vagy ötször hívtam ki a kutyákat az udvarból, akik mindenáron meg akartak ismerkedni a kennelben levő kutyával, így végül az lett a megoldás, hogy a bácsi becsukta a kaput. A kb. 10 perces beszélgetést követően újfent vágtából indultunk el a tanyától, azonban Zsongi ezt meghiúsította (elénk jött), így inkább csak ügettünk.
Megálltunk a sarkon levő méhész tanyánál is, mivel a lány bent volt és meg akartam tőle kérdezni, hogy a megkötött németjuhász mindig meg van-e kötve, csak hogy ne legyen a jövőben ebből probléma. Szerencsére a leányzó biztosított, hogy a kutya mindig meg van kötve, így nekem nem kell attól félni, hogy ki fog jönni a tanyából.
A tanyától ügetésben távoztunk, így kb. először valaha ügetésben mentünk végig az egyenetlen úton. Remény nem rohant, szépen kontroll alatt volt, ezért is hagytam, hogy ügessen.
Olvass tovább!Már egy hete készültem kivinni a kutyákat a tóra, ahol Tarzannak anno volt a VAV-vizsgája, lévén az az egyetlen tó a környéken, ami használható, árnyékos és anélkül lehet a kutyákat elengedni, hogy bárki szólna, mert nem jár oda nagyon szinte senki. Legalábbis abban a pár korábbi alkalommal, amikor kint voltam velük, más nem volt ott.
Ma borzasztó meleg volt, vagy 36 fok, mindenki szenvedett a melegben, így eldöntöttem, hogy elviszem a kutyákat az említett tóra. Erre vacsora után sor is került: fogtam a kutyákat, az iPadet, fülest (hogy én se unatkozzak) és az újonnan beszerzett labdahajítót és elindultunk a város másik felére.
Rákanyarodva a tóhoz vezető földesútra láttam, hogy egy kocsi már ott áll a fák alatt, illetve a bekötő túlfelén is halad odafelé egy másik, én meg elkezdtem bosszankodni, hogy “elvették a tavamat”. Közelebb érve aztán láttam, hogy Peti és Dávid azok, ők is hozták a vizsláikat megmártózni.
Beálltam Dávid mellé a fák alá (vigyázva a közben elengedett vizslákra, mert ők már szaladtak mindenfelé) és meglepetéssel az arcukon, de boldogan köszöntek nekem.
Mivel ugye nem számítottam társakra, ezért csak egy pórázt vittem magammal, amit hirtelen kevésnek éreztem, végül mielőtt kiengedtem volna a kutyáimat a kocsiból Tarzanra tettem rá a pórázt – ő volt a kockázatosabb a korábbi eseteket ismerve.
Odasétáltunk a többiekhez, a csapat fele már a vízben volt (a csapat: Dávid négy német vizslája – Aida, Arven, Jago, Bori – és Peti négy magyar vizslája – Kökény, Zolka, Lajta, ???). Közelebb érve Tarzan elkezdett kegyetlenül húzni, ment volna ő is be, így engedélyt kértem a többiektől, hogy elengedhetem-e őt, rábólintottak, én pedig elengedés után rögtön a vízbe parancsoltam, hogy elvonjam a figyelmét a többi kutyáról. Nem kellett kétszer mondani, Tarzan csobbant is a vízben, Bogyó utána, de csak a part széléig.
Olvass tovább!Az első vadászata nagyjából semleges reakciója után nem volt kérdés, hogy továbbra is járni fog velünk vadászni.
A következő hétvégi (01.14) vadászatra nem vittük ki, ugyanis az VIP vadászat volt és úgy gondoltuk, hogy nem kellene egy kezdő kutyának szétbarmolnia.
A második alkalommal, a 21-én még szintén… nem azt mondanám, hogy meg volt ijedve a lövésektől, de még mindig nem értette, hogy mi van. A visszahívásokra nem nagyon reagált, néha apu szólt rá erélyesen és akkor visszajövögetett. Egyébként nagyon nem volt vele baj, csak néha elrohant.
Egyik ilyen elrohanós alkalommal egy szárnyazott kakas után indult el (ahogy a többi kutya is, de Bogyi volt a legkitartóbb), szépen követte is a nyomot szagminta alapján, el is kapta a szaladó kakast, csakhogy az még élt, így hát megijedt tőle és elengedte (és. végül egy másik, tapasztaltabb kutya hozta vissza a kakast). Én már erre is baromi büszke voltam.
A következő vadászat (29-én) sajnos nem volt jobb bizonyos dolgok miatt. Bogyi többet szaladt el és mivel ebből elegem lett, ezért ráraktam Tarzan elektromos nyakörvét, amire meg besértődött és nem volt hajlandó moccanni, viszont közben meg nyilván helyzet volt, a többiek nem vártak ránk. Végül kis idő után inkább levettem róla az elektromos nyakörvet és inkább pórázra vettem a kutyát sűrűbb helyzetben.
Viszont hogy jót is írjak, az utolsó hajtás végén Tarzannal együtt futottak egy fácánért és csak azért kapta hamarabb a szájába Tarzan a kakast, mert Bogyi bizonytalankodott. Úgyhogy úgy tűnik így a harmadik vadászat végén, hogy Bogyi hajlandóságot mutat a vadászat iránt, sőt ez alkalommal már látszott rajta, hogy érdeklődik a madarak iránt és kezdi összerakni a dolgokat a fejecskéjében és már nincs megilletődve a lövésektől.
Olvass tovább!Az első tüzelés alatt eldöntettük, hogy januárban, még mielőtt sorra kerülne a tavaszi tüzelésre, szeretnénk őt ivartalanítani. Mivel ő nem törzskönyves kutyus, így sajnos ha szeretnék, se tudnék vele esetleg versenyekre menni, akármilyen tehetséges (és úgy néz ki, hogy nagyon is az).
Szóval január utolsó előtti hétfőjén hát bementem BT doki rendelőjébe és kértem egy időpontot a műtétre, amit mára kaptunk meg azzal az utasítással, hogy ma már nem ehet és reggel 5-től nem ihat.
Úgy beszéltük meg, hogy reggel fél 9-re viszem be a kutyát és majd délután megyek érte. Így is történt, reggel bevittük apuval a kutyát, rögtön át is vették, betettük egy szállítódobozba, aláírtam a műtéti szerződést, és mivel nem töltöttem ki a chip helyét (mivel nem volt a kutyának), így megegyeztünk, hogy akkor egy lendülettel kapja meg a chipet is. Nem töltöttem a dokinál 10 percet, már végeztünk is.
Egész nap láttam a Tarzanon, hogy keresi Bogyit, pláne mikor a fenti házból jöttem ki. A nap során játszottam Tarzannal (buborékot fújtam neki), illetve kicsit gyakoroltunk is, a szitunak köszönhetően újra teljes mértékben tudtam rá figyelni.
Délután fél 6 után mentünk a kutyáért, aki nagy boldogan jött elő, lábán (az infúzió helyén) és a hasán egy-egy kötéssel. Kifizettem a műtétet, majd megbeszéltük, hogy vasárnap visszemegyünk kontrollra (viszont így lemaradok a vadászat elejéről).
Itthon a lábán lévő kötést rögtön letépte, a hasán lévő meg az idő során fokozatosan elcsúszott. Este átkötöttem a hasán lévő sebet (a nyárról még maradt kötszer), mert már annyira elcsúszott. Mivel lefekvéskor láttam, hogy fájdalmasan fekszik le, így előkerestem a nyári műtétből maradt fájdalomcsillapítót és gyomorvédőt és egy kis sajttal beadtam neki.
Olvass tovább!