Még Amerikában utazgatva írt rám Bori múlt héten, hogy lenne-e kedvem csatlakozni a vadásznapi kutyás bemutatóra. A válaszom pedig az volt, hogy mindenképp csatlakozunk, ha nem lesz semmi program mára.

Tegnap írtam is Borinak, hogy nincs mára semmi programom, így tudok csatlakozni a bemutatóhoz. Fél 2-t adott meg a bemutató kezdéseként.

Dél után nagyjából lekeféltem Tarzant, átöltöztem az egy éve kapott egyenpólóba és egy zöld nadrágba, beparancsoltam Tarzant a terepjáró rakterébe és elindultunk apuval a szomszéd faluba, ahol idén rendezik a vadásznapot. Kb. háromnegyed órával a bemutató előtt érkeztünk meg és mivel volt még időnk, így körbejártuk a rendezvény helyszínét. Az elsők között találtuk meg a mi vadásztársaságunk sátrát, beszéltünk a többiekkel pár szót, majd mentünk tovább, közben a pár lépésenként meg kellett állni, mert mindig szembejött újabb ismerős, akivel természetesen leálltunk pár szóra. Végül Petiéket is megtaláltuk, köszöntünk nekik, jelezve, hogy helyszínen vagyunk, majd beszéltünk velük is pár szót (mondták, hogy elég 2-kor kezdeni, mert csúszás van a programban) és mentünk tovább, mivel volt még 15 percünk kezdés előtt.

2-re visszaértünk Petiékhez, akik amúgy is a bemutató placc mellett táboroztak. Már kezdett gyűlni a tömeg és jópár ismerős arcot is láttam. Nándor (a szuka goldi gazdája) köszönt felénk, aki hozzánk érve megdögönyözte Tarzant.

Pár perccel később Peti kérésére felálltunk egymás mellé és Bori vezényletével tartottunk egy mini fegyelmit, miközben Peti volt a speaker. Csupa ismerősök voltak velünk: Bori Zorkával (magyar v.), Dávid és egy srác a kölyök német vizsláikkal, Bálint Rudival (német v.), Bianka Hugóval (magyar v.), illetve egy úr a két angol vizslájával. Három kört tettünk meg, közben ültettük, fektettünk és Marad!-ot kértünk a kutyáktól. Tarzan ügyesen csinált mindent, egyedül a fektetést bohóckodta el kétszer azzal, hogy inkább hempergett, de egy kis pórázrántás után értette, hogy most nincs helye játéknak. Viszont a Marad!-ot nagyon ügyesen vette.

Pár nappal korábban megbeszéltem keresztlányom anyukájával, hogy ma fél 5-kor találkozunk a városban, hogy drukkoljak a gyerekeknek a szüreti futás alkalmából.

Hirtelen ötlettől vezérelve fogtam a pórázt, kinyitottam Tarzannak a kocsi hátsó ajtaját, kérni pedig nem kellett, hogy beugorjon. Beautóztunk a városba, bent pedig leparkoltam a szokásosnál messzebb a szüreti miatti lezárások miatt. Innen sétáltunk a futóverseny rajthelyéhez, ahol az emberek már gyülekeztek, én pedig igyekeztem megtalálni M.-éket. Pár perc keresgélés után megtaláltam őket, mindenki nagyon örült nekem (pláne, mert majd három hónapja nem láttuk egymást).

Negyed órával később elindult a verseny, én pedig Tarzannal az oldalamon visszasétáltam a szülőkkel a versenyvonalon, hogy ott drukkoljunk az elhaladóknak. Sok gyerek odaköszönt Tarzannak is, mosolyt csalt az arcukra.

Fél órával később, miután mindenki átfutott a célon és újra megtaláltuk egymást a gyerekekkel, átsétáltunk fagyizni az egyik központi fagyizóba. Miután mindannyian megettük a fagyit, elköszöntünk egymástól és én visszaindultam Tarzannal a kocsihoz.

Tarzan nagyon ügyesen viselkedett, sétált mellettem, végig hallgatott rám. Az elején kicsit izgatott volt, hogy három hónap után végre kiszabadult a tanyából, ráadásul minden új volt neki (városi környezet). Miután lenyugodott, már szépen sétált mellettem, leült, amikor arra kértem és tök nyugisan tűrte a simogatásokat.

Azért volt célja a városi sétáltatásnak, mégpedig hogy a holnapi vadász bemutató előtt kicsit szocializáljam. Úgy gondolom, hogy elmondhatom, hogy jól sikerült.

Annyira büszke vagyok erre a kutyára, annyira odatette magát mai gyakorláson, ami valójában a vizsga volt, mintha érezte volna, hogy ennek az alkalomnak tétje van. Attól, hogy ez egy vizsga alkalom volt, én teljesen gyakorlásként kezeltem, hogy ne izguljak.

Reggel nyolckor találkoztunk a szokásos helyünkön, ahol Peti folyamatosan adminisztrálta az érkezőket, ellenőrizte az adatokat és leolvasta a kutyák chipjét. Na igen, a chip. Tarzannak egyszerűen nem találtuk meg a chipjét. Végül feladtuk és egy rövid köszöntő után elindultunk a vizsga helyszínére, ami egy olyan hely volt, ahol még sosem voltunk. Egy tök jó hely volt, a vizsga szempontjából tökre megfelelő, ugyanis volt magas fű és egy mély, úszható tó is (sőt annyira megtetszett, hogy biztos vinni fogom oda a kutyát, pláne mert már alig találni úszható helyet).

Odafelé felhívtam aput, hogy mire emlékszik, hova tette be a doki a chipet, először nem tudta, majd visszahívott, miután megkérdezte a dokitól: a nyak bal oldalán kellene lennie.

Mikor megérkeztünk a helyszínre, Peti újfent átnézte a leolvasóval, de továbbra sem lett meg.

Hat kutya sorakozott fel, kettő magyar vizsla, egy német vizsla, egy gordon szetter, egy olasz (?) pointer illetve egy golden retriever. Peti felosztotta a sorrendet, mi utolsóként mentünk, párban egy magyar vizslával. (Közben Bálint Rudival áttúrta a területet, hogy ne legyen állat, ami esetleg elvonja a figyelmet.)

Elsőként felálltunk egymás mellé hajtást imitálva. Kettessével engedtük el a kutyákat, miközben sétáltunk előre, Dávid pedig lőtt egyet minden egyes párosnál. A feladat lényegében az volt, hogy a kutya menjen előre, keressen és ne ijedjen meg a lövésre, illetve a feladat végén visszahívható legyen. Utolsó párosként engedtem el Tarzant a vizslával. Tarzan először nekiment a másik kutyának, de erős rászólás után szerencsére visszajött és előttem keresett. Dávid lőtt, Tarzan pedig tökre izgatott lett, de nem csinált semmit, csak kereste a leeső vadat. Pár lépés után vissza kellett a kutyákat hívni és Tarzan meglepő módon jött is vissza. Ezzel az első feladatot abszolváltnak tekinthettük.

Úgy néz ki, lassan egy két és fél éves út végére érünk Tarzannal, aminek persze lesz még folytatása, hiszen mindenen lehet tökéletesíteni.

Tavaly júliusban volt utoljára vadász edzése Tarzannak, azóta mindenki (Petiék is és én is) elfoglalt volt. Októberben szólt Bori, hogy lesz VAV vizsga, amit a szakdolgozat írás miatt nem tudtam bevállalni, majd jött a téli vadászidény, ami ugye aránylag jól sikerült… jó, oké, végül is tök jó volt és kellett Tarzannak.

Május elején szólt újra Bori, hogy újra lesz VAV vizsga, de előtte tartanak egy négy alkalmas felkészítőt. Nagyon örültem a lehetőségnek és természetesen nem volt kérdés, hogy menni fogunk a felkészítőre is és a VAV vizsgára is.

04.24-én volt az első alkalom, azonban erről az időpontról még nem volt infonk (mivel ez után szóltak), de elmesélés szerint nem maradtunk le sokról, hiszen főleg fegyelmezés volt.

05.08-án volt a következő alkalom, amire el is mentünk Tarzannal. A szokásos találkozóhelyen találkoztunk 9-kor, majd miután mindenki megérkezett átmentünk a gyakorlás helyére. Elsőként egy egyszerű lefuttató sétával kezdtük a programot, ám mivel Tarzan úgy mutatkozott be, hogy agresszívan lemorogta a számára ismeretlen kutyákat, plusz ott volt Cady is, akit eleve nem bír, így ő egyedül pórázon ment mellettem. Bent az erdőben csere volt, a nyugis kutyákat elengedve hagyták a gazdik, Cady pórázra került, Tarzant pedig szabadon engedtem és így indultunk visszafelé a kocsikhoz. Ezután elkezdődött a szokásos engedelmességi gyakorlás. Levettem Tarzanról a pórázt és így gyakoroltunk. Minden rendben volt, ügyesen csinált mindent (sőt nem is hisztizett unalmában, ahogy szokott). Egyedül akkor ugrott ki, amikor Peti először elsütötte a riasztó pisztolyt (engem is meglepett, nem számítottam rá, így a kutya kiugrását sem tudtam lereagálni). Gyorsan rendeztük sorainkat, a másik két lövésnél már nem volt semmi baj, Tarzan ügyesen ment mellettem.

Tarzanka megint magát adta.

Még a szeptemberi vadásznapon ugye odament először A.-hoz egy vadász, amikor még nála volt a kutya, majd miután A. elmesélte nekem, mi is történt velük, mi is összefutottunk Nándorral.

A lényeg az volt, hogy a kutya nem csinált semmit, csupán létezett, de nagyon megtetszett Nándornak és megkérdezte, hogy beleegyezünk-e abba, hogy Tarzan apuka legyen tavasszal, mikor majd az ő kutyája tüzelni fog. Mondom, persze, keressük egymást.

Nem nagyon hittem a dologban, igazából el is felejtettem a témát.

Hanem aztán. Szombat délelőtt ismeretlen szám hívott, én pedig nem vettem fel, mert nem szoktam, meg amúgy is a lovas suliban le volt némítva a telefon és utólag vettem csak észre a hívást. Napközben vacilláltam is, hogy vajon ki lehetett, mert nem nagyon szoktak keresni idegenek, és hogy visszahívjam-e a számot.

Telt a nap, teljesen elvoltam a sulival, épp Petra óráján voltunk a Testnevelési Egyetemen, mikor hívott apu. Teljesen meglepődtem, egyáltalán nem számítottam rá.

Apu elmondta a telefonban, hogy felkereste őket Nándor, kiment hozzánk a feleségével és beszélgettek (többek között a két kutya rokonságát is megbeszélték, hogy van-e átfedés), végül abban maradtak, hogy Nándor a nap folyamán később felhív és megbeszéli velem a dolgokat, hiszen Tarzan végülis az én kutyám és a végső döntés nálam van.

Apu hívása után nem telt el fél óra, be is futott Nándor hívása. Beszéltünk pár szót, természetesen beleegyeztem a dologba, végül abban maradtunk, hogy ma délután 4-kor jön és elviszi Tarzant a szukához.

Így is történt. Három után nekiálltam kikefélni a kutya bundáját, hiszen mégiscsak csajozni megy, vagy mi.

Tegnap egyetemi kötelezettségeim miatt Pesten voltam, így hazaérve este már nem találkoztam Tarzannal (ami utólag visszagondolva nem volt általában megszokott, de betudtam annak, hogy hideg van és nem akart előjönni a vackából).

Reggel vettem észre, hogy a kutya valahogy nem úgy viselkedett, ahogy szokott. Csóválta a farkát és figyelt, ímmel-ámmal hozta a labdát, de szomorú tekintete volt, illetve ami főként feltűnt, hogy nem követett: lépett pár lépést és nézett rám, hogy biztos kövesselek?. Megérkezése napjától jellemző rá, hogy akárhova megyek a tanyában, folyton a sarkamban van. Ez ma nem így volt. De a délelőtt folyamán nem tudtam vele foglalkozni, mert dolgoznom kellett.

Egy óra körül döntöttem úgy, hogy felülök Reményre, mert a hétvégén nem fogok tudni rajta lovagolni a decemberi konzultáció miatt.

Felöltöztem, szokás szerint kipakoltam a cuccot a nyergeléshez, Tarzan pedig tétován követett, holott máskor ilyenkor kiugrik a bőréből, hogy végre lovagolok (terepezés reménye). Akkor ijedtem meg először igazán, amikor a kezembe fogtam Remi kötőfékét és a vezetőszárat és Tarzan nem csinált semmit. Sőt, most ott állt a karámon kívül és nézett ki a fejéből. Ilyenkor már rég ki szokta venni a kezemből a vezetőszárat, hogy majd ő hozza a lovat.

Nagyon megijedtem, hiszen tudom, hogy nyergeléskor ez a rutin része. Így hát gyorsan kikötöttem Reményt (a lovaglásnak nyilván így annyi is volt), majd berohantam anyuékhoz a irodába, hogy baj van. Az ő kérésére behívtam a kutyát az irodába (holott ezt nem szabadna), de nem csinált semmit, legfeljebb kicsit csóválta a farkát. Bejött és állt egy helyben. Rendes szokása szerint ilyenkor már rég „szétszedi” a helyet, pörög, bökdösi a kezemet. Most semmi.