FőoldalRólunkFacebookInstagramBloglovin
EquestrianBlog
Óvatosan a kullancsokkal
2021. 12. 08. • Tarzan
Olvasási idő: 4 perc

Tegnap egyetemi kötelezettségeim miatt Pesten voltam, így hazaérve este már nem találkoztam Tarzannal (ami utólag visszagondolva nem volt általában megszokott, de betudtam annak, hogy hideg van és nem akart előjönni a vackából).

Reggel vettem észre, hogy a kutya valahogy nem úgy viselkedett, ahogy szokott. Csóválta a farkát és figyelt, ímmel-ámmal hozta a labdát, de szomorú tekintete volt, illetve ami főként feltűnt, hogy nem követett: lépett pár lépést és nézett rám, hogy biztos kövesselek?. Megérkezése napjától jellemző rá, hogy akárhova megyek a tanyában, folyton a sarkamban van. Ez ma nem így volt. De a délelőtt folyamán nem tudtam vele foglalkozni, mert dolgoznom kellett.

Egy óra körül döntöttem úgy, hogy felülök Reményre, mert a hétvégén nem fogok tudni rajta lovagolni a decemberi konzultáció miatt.

Felöltöztem, szokás szerint kipakoltam a cuccot a nyergeléshez, Tarzan pedig tétován követett, holott máskor ilyenkor kiugrik a bőréből, hogy végre lovagolok (terepezés reménye). Akkor ijedtem meg először igazán, amikor a kezembe fogtam Remi kötőfékét és a vezetőszárat és Tarzan nem csinált semmit. Sőt, most ott állt a karámon kívül és nézett ki a fejéből. Ilyenkor már rég ki szokta venni a kezemből a vezetőszárat, hogy majd ő hozza a lovat.

Nagyon megijedtem, hiszen tudom, hogy nyergeléskor ez a rutin része. Így hát gyorsan kikötöttem Reményt (a lovaglásnak nyilván így annyi is volt), majd berohantam anyuékhoz a irodába, hogy baj van. Az ő kérésére behívtam a kutyát az irodába (holott ezt nem szabadna), de nem csinált semmit, legfeljebb kicsit csóválta a farkát. Bejött és állt egy helyben. Rendes szokása szerint ilyenkor már rég “szétszedi” a helyet, pörög, bökdösi a kezemet. Most semmi.

Felhívtam Borit, hogy ez van, ő mit gondol, azt mondta, hogy ilyenkor a babéziózisra gyanakszik, figyeljem a kutya pisijét, nem-e véres. Ha rosszabbul lesz, nyilván doki. De közben Tarzan orra nedves volt, ivott is, ínyje pedig rózsaszín. Szóval testileg rendben volt, a viselkedése nem tetszett: az egész kutya viselkedése olyan volt, mint aki a lendületét vesztette.

Még egy tesztet végeztem el vele, amit tudom, hogy másik rendszeres szokása: ha kiengedem a lovakat, izomból fut utánuk. Így hát apuval visszamentem a lovakhoz, közben Tarzant sűrűn kellett hívni, hogy egyáltalán jöjjön utánunk. Felraktam Lujzira is a kötőféket és kiengedtem őt, majd Reményt is elengedtem, mire a lovak elkezdtek szokás szerint galoppozni. Tarzan is utánuk indult, de lassabban és pár vágta ugrás után megállt. Ez meggyőzött arról, hogy tényleg baj van.

Apu megmutatta neki a nyulat, bár elhozta, de nem volt túl lelkes. Miután Tarzan letette elém a tetemet, direkt odahívtam Benit, kijátszva Tarzan domináns viselkedését, de most rá sem bagózott. Beni olyan közel jött, ami máskor már Tarzan támadási területén belül van.

Kinyitottam még a Navara hátulját is és felugrott a csomag térbe, illetve kimentünk a másik kocsihoz, amit én vezetek és máskor ilyenkor az arcán pörög izgalmában, hogy megyünk valahova. Most csak simán jött mellettem és bár izgatott volt, ezt most nem mutatta ki.

Az irodába visszatérve mindezt elmondtam anyunak, és ez őt is meggyőzte: felhívta V. dokit, elmondta mi a szitu, mire az orvos azt tanácsolta, hogy mérjük meg a kutya lázát. Tarzant az irodában hagytam és kerestem gyorsan egy lázmérőt. Megmértem a kutya lázát: 40,4 fok. Ez nem normális (normálisan 38-39 fok).

Kiküldtem a kutyát, közben jött egy ismerős ügyfél, aki szintén megjegyezte, hogy fura a kutya, máskor sokkal lelkesebb. Ezalatt anyu visszahívta V. dokit az eredménnyel, aki ajánlott egy kisállatrendelőt a városban (tekintve, hogy ő nem foglalkozik kisállatokkal), akiknek 4-től kezdődött a rendelési ideje.

Mivel elmúlt két óra, nekem pedig el kellett kezdenem pakolni a lovas sulihoz, közben a kutya kint napozott (túlélt) az ajtó előtt, nekem meg megszakadt a szívem.

Háromra indulásra készen álltam, apu felrakta a kutyára a nyakörvet, bepakoltuk a kocsiba a cuccomat, a kutyát a csomagtérbe és indultunk a vonat állomásra.

Fél órával négy után hívott apu (én ekkor már úton voltam Pest felé), hogy túl vannak a vizsgálaton, kezdődő babéziózisa volt, kapott három injekciót, figyeljünk rá és ha péntekig nem javul, akkor vissza kell vinni. Apu elmondása szerint már kifelé menet jobb kedve volt és a doki is megdícsérte, mert jól viselkedett.

Nagyon megkönnyebbültem, hiszen egész nap ijedtség volt rajtam, hiszen amióta kutyánk van, hál Istennek, egyiknek sem volt baja és nem kellett orvost látogatni.

Este még hívott anyu, hogy jobban van a kutya és csillogó szemmel néz befelé az iroda ajtón, ami nyilvánvalóan jó jelnek számít.