Mikor még nem volt meg a kutya, de már tudtunk róla, az egyik vadászat alkalmával odaálltam az egyik vadásztársunk elé és megkérdeztem, hogy vállalja-e Tarzan kitanítását, lévén Tarzan goldi, Peti pedig inkább vizslákkal foglalkozik. Ő erre azt felelte, hogy persze, de én fogom a kutyát megtanítani a dolgokra. Én meg beparáztam.
Április közepén találkoztunk először és amit a fél éves státusz bejegyzésben is leírtam, így azt bemásolom ide:
„Múlt héten szombaton F. Peti rám írt, hogy mi lenne, ha vasárnap összejövünk a kinti réten kicsit szocializálni és játszani. Felraktam rá a nyakörvet és vittem magammal juti falatot és játékot. Kicsit várni kellett, míg Peti is megérkezett, ő is elhozta a kutyáját, Lajtát. Tarzan rögtön le is támadta, ismerkedett vele, onnantól kezdve a szavam kb. fél órán át semmit sem ért, így annyiban is hagytuk a “tanulás” témát. E helyett inkább beszélgettünk és sétáltunk egyet, míg a kutyák körülöttünk rohangáltak. Tarzan hamar lefáradt és a vizsla sem volt már újdonság, innentől a törpe is kicsit kezelhetőbb volt: visszajött, ha hívtam és az árnyékban pihent. Végül Peti elővette a bűvös zsákot és mutatott néhány szagmintát Tarzannak: a nyúlláb nem érdekelte, ellenben az őzlábra rögtön ráharapott.”
Tarzan fél éves
Az első alkalom tendenciája még nagyon sokáig folytatódott: hiába gyakoroltam itthon és ment minden parancs és az apportozás kitűnően, a kerítésen kívülre lépve, mint akinek lehúzták a redőnyt, elfelejtett mindent és nem érdekelte semmi. Pórázon még úgy-ahogy csinálta, amit kellett, de onnantól, hogy elengedtem, mert az apportra került a sor, nem történt semmi, se kép, se hang, ment a feje után.
Edzések
Minden edzés úgy kezdődik, hogy legtöbbször hétvégén az előre megbeszélt helyen találkozunk, onnan tovább megyünk a végső helyszínre. Ott kiengedjük a kutyákat, hogy ismerkedjenek, fussanak egyet mielőtt nekiállunk a feladatoknak. Miután a kutyák kicsit lelassultak, pórázra fogjuk őket és körben sétálva engedelmességi feladatokat kérünk tőlük. Ül, fekszik, néha marad. Az ügyesebbek már póráz nélkül láb mellett sétálnak, hiszen ez a végső cél a vizsgához. Engedelmesség után újra pici szünet, ilyenkor Peti előkészül az apportos feladatra. Az apportos feladatnál előkerül a „bűvös zsák”, ebben van minden földi jó az apporthoz: nyúlbundás fa; sima, súlyzó alakú fa; összekötözött őzlábak, dummy, műfácán, gumis csipogós „súlyzó”. Viszont a lényegi gyakorláshoz mindig egy (vagy több) vadat hoz Peti, legtöbbször kacsa, de néha fácán vagy nyúl kerül elő. Pihenés után mindenki újra pórázra veszi a kutyáját és Peti választása alapján kerülünk egymás után sorra az apportos feladathoz, általában fejlődési sorrendben és így egyre nehezebb feladatokat állítva. (Várakozás közben beszélgetünk vagy félrevonulva dobáljuk a kutyának a zsákból előhúzott kedvenc játékot.) Miután mindenki sorra került legalább kétszer, de inkább háromszor, jön a haladóknak a vonszalékhúzás, majd miután az a páros is gyakorolt, vége a foglalkozásnak. Levezetésképp teszünk egy sétát, a kutyák is futnak egy nagyot, majd elköszönés után elindulunk haza.
Kb. 14-szer jöttünk össze eddig, már bejáratott pár helyszínek egyikén, átlagban nagyjából két-három hetente. Szinte minden foglalkozáson részt vettünk, csupán májusban kellett egy kis szünetet beiktatni, mert abban az időszakban nőtt hirtelen nagyot a kutya és akkor ítélte a doki ágynyugira.
A létszám változó volt, volt hogy hárman-négyen-öten, de volt olyan is, amikor csak ketten voltunk Petivel. Peti is mindig hozott legalább egy saját kutyát, de volt olyan, hogy vendégkutyával is foglalkozott ilyenkor. A többiek weimarival és német vizslával dolgoztak, egy alkalommal pedig egy olasz vizsla is velünk volt.
Volt edzés hidegben és esőben, a nyáron meleg miatt későn és a sötétedés vetett véget a találkozónak, voltunk kétszer tó mellett, nem is kell mondanom, Tarzan egyenesen imádta (mondjuk inkább a hideg vizet (júniusban), mint a feladatot).
Egy alkalommal Benit is elvittük magunkkal, apu foglalkozott vele ekkor. Csak az ültetésig ment, néha a fekszik is, az apportot pedig teljes mértékben kihagyta.
Úgy vettem észre, hogy Tarzan egyébként élvezi és várja is a foglalkozásokat, és ha nincs versenyszitu, akkor elvan a többiekkel, a szimpibbeket játékra is hívja.
Az engedelmességi rész
Az elején elég döcögősen ment az engedelmesség. Az Ül!-t még megcsinálta Tarzan, azonban a Fekszik!-ért annyira már nem rajongott (és itthon sem ment annyira), mindig le kellett rántanom a póráznál fogva. Ez akkor változott meg, amikor Remivel foglalkoztam a körkarámban, Tarzan meg folyton a ló után futott ezzel is idegesítve őt, így attól félve, hogy Remény nehogy felrúgja vágta közben, kénytelen voltam Tarzant folyamatosan lefektetni és fektetve tartani (ha már bent akart lenni velem a körkarámon belül). Na, ekkor nagyon megmaradt neki a Fekszik!, tekintve hogy elég erőszakosan adtam neki tudtára a kérésemet. De legalább elértem a célomat vele. Marad!-ot nem nagyon gyakoroljuk edzésen, ennek ellenére én néha pluszban is szoktam tőle kérni és egy-két kivétellel, de nagyon szépen vár a helyén.
Aztán úgy a huszadik kör és 10. fektetés után eljön nála az a pillanat, amikor megunja az egész macerát és elkezdi a pórázt rágcsálni és a (hason) fekvésből már hátonfekvés lesz hempergéssel, ilyenkor pár kör erejéig teljesen elveszítem a kutyát, majd visszarázódik (illetve segítek neki visszarázódni) és csinálja a dolgokat, mintha mi sem történt volna. Meg általában, pár körrel az után, hogy Tarzan elkezd látványosan szenvedni, amúgy is abba hagyjuk az engedelmességi feladatokat, hogy a többiek se unják meg.
Még a pórázon sétálással kapcsolatban annyit kell megjegyeznem, hogy a foglalkozások elején mindig húz, de aztán belassul és inkább már-már mögöttem ballag. Illetve a jövőben szeretném hozzá szoktatni a póráz nélküli láb melletti sétára, kb. azzal a módszerrel, ahogy anno Pankával csináltam (először lazán körbe tekerem a nyakán a pórázt, hogy érezze a súlyát illetve ha kell, azonnal tudjak korrigálni, majd ahogy ezt megszokja, úgy egyre rövidebb pórázt tartani a kutyán, míg végül már csak a nyakörv marad.
Összességében az engedelmesség már egész jól megy, mondhatni már nincs is különbség a között, ha otthon gyakorolunk illetve ha edzésen vagyunk.
Na, de az apport, az már más történet.
Az apport rész
Az elején abszolút semmi nem volt. Hiába vittem magunkkal a kedvenc labdáját vagy a kötelét, amit az udvaron lelkesen visszahozott, kint azonban mintha el is felejtette volna, hogy retriever. Akkor jött az első fejlődés, amikor már elszaladt utána és felvette, de sajnos abban a pillanatban ki is ejtette a szájából, mindenesetre a legkisebb dolognak is nagyon örültünk. Pár alkalommal később már elkezdte visszahozni, de sokszor megesett, hogy ledobta félúton a játékot (ezekre persze itthon nem volt példa, mert itthon csont nélkül hozta vissza az eldobott játékot). Már az első alkalom után elkezdtük neki megmutatni Peti játékait is, amelyek közül először az őzláb volt az, amit szívesen visszahozott (khm… legalább a szájába vette), aztán kedvenc lett a dummy és a nyúlbőrös fa is, éppen mihez volt kedve.
Megismerte a kacsát és a fácánt is. Nos, a kacsa első szaglásra szerelem lett (vízi kutya, na), a jolly joker apport állat. Persze ez is úgy történt, ahogy a játékoknál: Peti először lóbálva megpróbálta csábítóvá tenni a tetemet, hogy felkeltse Tarzan érdeklődését, illetve minden egyes alkalommal így tettünk, amikor felvette, de rögtön le is ejtette és az állat nélkül indult vissza hozzánk. Az első pár alkalommal volt olyan (pláne, amikor a kinti réten gyakoroltunk), hogy Tarzan inkább a tanya felé vitte a kacsát (vagy fácánt), nem felém, én ilyenkor Peti javaslatára a kutyától elfelé menve biztattam Tarzant, hogy jöjjön utánam. Pár alkalom után leszokott erről. Aztán az egyik alkalommal fogta a kacsát (ez is a kinti réten volt), elindult tőlem elfelé, oda ment az út melletti fához és elkezdett gödröt ásni. A foglalkozások során ezen az egy alkalommal folyamodtam komolyabb tettlegességhez, de többet már nem csinálta. Később, mikor már ügyesebb lett és nagyjából fixen elkezdte visszahozni az állatot, amikor alkalom volt rá, kettő tetemet is dobtunk neki és kicsi segítséggel ez is ment (ezzel szemben persze itthon nem kell segíteni neki, amikor két játékot dobok el).
Persze az apport is elkezdett szépen lassan fejlődni. Először abszolút nem érdekelte, volt olyan, hogy simán elment az eldobott tetem mellett. Pár alkalommal később már felvette a szájába, megint pár foglalkozással később pedig bizonytalanul, de visszahozta. Én pedig meghatódtam és agyon dicsértem.
A kutya dilemmáját néhány alkalommal úgy próbáltuk legyőzni, hogy amikor kevésbé volt lelkes, akkor utána eresztettük az egyik haladóbb kutyát, hogy felszítsuk közöttük a birtoklási ösztönt és ez a legtöbbször be is vált, azonban Tarzan ilyenkor erősen elkezdett dominálni a másik kutyával szemben, ez viszont nagyon nem jó, főleg, ha ez a viselkedés előjön a vadászatokkor is (szerencsére ez még nem fordult elő). Ebből a szituációból figyelemeltereléssel és valamilyen biztonságos módszerrel próbáltuk kibillenteni, de ezután a szitu után már lelkesebb volt mindig, szóval a célunkat végül is elértük.
Az apport feladatnál viszont nagyon féltékeny. Ha nem ő van soron, akkor rángat és néha vinnyog is, legszívesebben utánaszaladna az eldobott vadnak (hiába másik pároson van a sor).
Viszont a mai napig érzek a kutyában egyfajta bizonytalanságot: visszahozza, de kacskaringósan, visszahozza, de a visszafelé út háromnegyed részénél vagy pár lépéssel előttem ledobja. Ilyenkor persze visszaküldöm és korrigálom, de valahogy nem akar simán menni, pedig pont, hogy ez a feladat a lényeg. És nem értem, hogy miért nem megy, holott itthon semmi probléma sincs és itthon pattanó inakkal fut a labda után. Bár vannak sejtéseim. Úgy gondolom, hogy én nem vagyok magabiztos, nem hiszek igazán benne, magunkban, magamban és ezt ő is megérzi és úgy is viselkedik. Hajjaj.
Mivel a vadászkutyák másfél éves kor felett csak VAV (vadászati alkalmassági vizsga) vizsgával vehetnek részt társasvadászatokon, ezért nekünk fel kell kötnünk a gatyánkat, ha a következő idényben is kutyával szeretnék részt venni rajtuk. Jövőre folytatjuk. Izgalmas lesz.