Ismételten volt nálunk a kovács. Jöhetett volna hamarabb is, viszont én nem szerettem volna azt, hogy jöjjön, hiszen körmölés után nagyon érzékenyek a betonra és a kavicsra, és a szüreti az javarészt betonon van, így hát inkább megvártuk, míg túl leszünk az eseményen.
Gyuri ma ért rá. Csupán annyit mondott, hogy rohad Kristnek a nyírja, amit ugye tudunk és hát az esőzések miatt ez sajnos nem is lesz másként. A másik, amit mondott, az az, hogy Remit nem érdemes patkolni, mert nem jár annyit betonon, ezen kívül akkor nyolc hetente kéne patkolni, így hát nem élünk ezzel a lehetőséggel, bár örülnék neki, hogy had szokja.
A mai napot egy tereplovaglással koronáztuk meg.
Nyergeléskor eltaláltam, hogy mi lenne, ha nyerget cserélnénk, vagyis Zsófi lovagolna a westernben, én pedig angolban Remi hátán. Örömmel egyezett bele, így is lett. Először Kristályt nyergeltem fel, majd Remin is gyorsan túlestem. Út közben felajánlottam, hogy kerüljük meg a Sóstót, mivel Remi még nem volt arra, és ezen az őszön én sem. És mint kiderült, Zsófi sem. Miután lefordultunk a vasúti átjáró után, a földesúton pont jött egy anyuka a lányával, mindketten kutyát sétáltattak. Mi lementünk a fűre. A kislány egy vizslát vezetett (vagy fordítva), aki annyira érdekesnek találta a lovakat, hogy megugatta őket. Közelebb irányítottam hozzájuk Remit (Zsófi is utánunk jött), had szokja a kutyus a lovak látványát. Kicsivel később továbbindultunk. A földútra visszatérve beugrattam Remit vágtába, ami nem sokára egy pocsolya miatt meghiúsult. Ugyanis Remi fél a pocsolyáktól.
Amikor még kicsi volt a Remi és kérdezték, hogy mikor fogok vele felvonulni, annyit mondtam: majd 6-7 éves korában. Hát nem így történt, ugyanis idén vele vonultam fel. Viszont csak két feltétellel vállaltam ezt be: átmegy a vizsgán, vagyis a Szent Iván-esti felvonuláskor nem lesz vele baj és hogy Kristály mellette lesz. A lovasnak pedig ki mást választottam volna, mint Zsófit. Össze vannak már szokva, sokat voltak együtt, más nem is kellett.
Annyit tudni kell, hogy idén kivételes alkalommal, a lovardában tartották meg a szüreti napokat, ugyanis eddig a városháza mellett volt, és pont felújítás alatt áll. Éppen ezért a felvonulás útja is megváltozott. Épp csak annyira, hogy a megszokottal ellentétben visszafelé mentünk. Vagyis a városházától a lovardába.
Haladunk a korral, ez tény. És az is tény hogy újabban csupán telefonon fényképezek, hisz az mindig nálam van. És vannak képek, amiket megosztok a közösségiken. Ide összegyűjtöm az eddigi instás képeket. Időben visszafelé.
Ugye nekem van egy appom, az Endomondo, „Riding” módba állítva, amit arra használok, hogy a GPS-t bekapcsolva lemérjem a távot és az időt, amit lovagolok. Ez már csak azért is jó, hogy emlékezzek, mikor merre mentem, mennyi kalóriát égettem el (egyébként ez nem érdekes), hány km/h-s sebességgel haladtam. Mivel telefon mindig van nálam, így a lovaglások el is vannak könyvelve (kivéve, mikor itthon lovagolok a lucernáson, vagy a legelőn, ekkor nem szoktam bekapcsolni az alkalmazást). Tegnap nézegettem, hogy kevesebb, mint tíz km kell ahhoz, hogy meglegyen a 100 km erre a hónapra. Lehet, sőt biztos, hogy más lovasok, akik versenyszinten lovagolnak, többet lovagolnak havonta a pályán.
Este háromnegyed nyolckor (!) jutott eszembe ez a tíz km, így csapot-papot otthagyva rohantam átöltözni. Közben számolgattam, hogy ha fél kilenc körül megy le a nap, akkor háromnegyedig még biztos világos van. Mivel nekünk a legjobb esetben is kb. egy óra 10 km, szóval belevágtam, gondolva, hogy legfeljebb. a végén vakuval fogok világítani.
Szegény Kristnek alig hagytam időt lépni. A terep kb. 85%-át végig ügettük. A fenyves után az előző lovasok nyomait szerettem volna követni, de a lankás „réten” elvesztettem azokat, így visszatértem az útra. Ezentúl arra mentem, amerre nem igazán jártam eddig, hisz ahogy említettem, ott van egy tanya, aminek nem ismerem a kutyáit. De ezúttal sem volt semmi baj. Hazafelé, mondanom sem kell, adtunk neki rendesen. N.A.-éknál megnéztem a helyzetet, akkor tartottunk 6,3 km-nél, így úgy döntöttem, hogy inkább kimegyek a kövesútra. H. doktor tanyájánál megint megnéztem a helyzetet: másfél km-t haladtunk, így lekanyarodtunk a földes útra. Ekkor már eléggé sötét volt, de innentől már betéve ismerem a hazafelé vezető utat, és bár nem nagyon láttam messzebb, mint a ló feje, azért a telefont nem kellett elővenni világítani.
A terep össz-vissz 10,70 km-re sikeredett, amit végül 58 perc alatt tettünk meg.
Felnyergeltem Kristet és úgy találomra elindultam a kövesút mentén. Beni is jött utánunk, aminek kevésbé örültem, hiszen ez eléggé lekorlátozta, hogy merre menjek, ezért úgy döntöttem, hogy mivel elég régen voltam már az olajtelep felé, hát gyerünk, nézzük meg, mi a helyzet arra.
Mikor odaértünk, felmentem az egyetlen dobra, amire fel szoktunk menni, hiszen nem túl meredek és nem is túl magas. Csak mert féltem Krist lábait. Dombozás után kiértünk a nagyon süppedős útra, ahol egy vizsla jött szembe velünk. Kicsit megijedtem, hogy nehogy harapós legyen, de amíg Beni lefoglalta őt, addig Kristtel gyorsan továbbiszkoltunk a telep felé. A két erdő közötti úton patanyomokat észleltem, így egy hírtelen döntéssel továbbindultam a kövesúton túlra – amerre még nem voltunk.
Krist az egyik tanyánál hirtelen nagyon érdeklődve nézett az udvar felé, én meg karámot láttam a kerítés előtt, ezért úgy gondoltam, hogy megnézzük milyen hely is az. Elmentünk a kerítés mellett. Bent egy bácsika etette éppen a kutyáját. Odaköszöntem neki, amiből végül beszélgetés lett és kiderült, hogy anyuék ismerik egymást, sőt nem is olyan rég voltak nálunk. Beszélgettünk vagy fél órát, mielőtt továbbindultam.
Mentünk tovább, már nagyon hazafelé akartam menni. Telefonon néztem a térképet, hol lehet balra fordulni. Aztán megérkeztünk az elágazáshoz. Szép hely volt, Beni is élvezte, Krist meg ment, mint az őrült. Átmentünk a kövesúton, közben meg-megnézegettem a térképet, hogy jó helyen járunk-e, mikor kell lefordulni. Egy telepített nyárfaerdő utáni nagy fa- és bokorcsoportból majdnem nem jöttem ki, de aztán mégis sikerült és folytattuk tovább az utunkat. Az egyik részen, ahol rendes földes utat jelzett a térkép, teljesen ellepte a visszanőtt fasarjak, de Krist ügyesen utat tört magának. Két helyen vadászles mellett mentünk el. Volt ott minden: a les, szénaetető, itatómedence, vályú, de mindez üres volt, gondolom majd télre feltöltik.
Miután kiértünk a keresztező útra, onnantól hazáig ismerős volt a táj.
Utólag néztem vissza, hogy pontosan merre is jártam, és akkor jöttem rá, hogy ha nem ott fordulok balra, ahol fordultam, hanem egyel vagy kettővel „később”, akkor a másik faluba / városba (?) érünk. Az út, (a beszélgetési időt nem számítva) két órás volt és összesen 19 km-t mentünk.