Pénteken Zsófi kettő körül érkezett meg busszal. Hazajöttünk, beszélgettünk, majd később, öt óra környékén neki is álltunk nyergelni. Ő már tökéletesen tudta a dolgát, így nem is kellett nagyon segítenem neki, csak a hevedercsatolásnál (hogy jó helyen legyen a nyereg) és húzásnál. Én addig gyorsan felnyergeltem Remit. Nem mentünk nagyot, egy "kisebb" kört kerültünk. A hosszabb szakaszokon ment a vágta gőzerővel, a csikó nagyon belehúzott. Aztán, ha már a Latyak tanyánál jártunk, úgy gondoltam, hogy akkor egye fene, pótoljuk be, ami a múltkor elmaradt: Remit átvezetni a hidakon. Nem volt semmi gond. Aztán az öreg M.-ék tanyájára fordulva Remi valamitől elkezdett hisztizni: dobálta az elejét, forgolódott. Továbbmentünk, nem úgy van az, hogy egy kis dobálózás, azt farokfelvágva rohanunk haza.
Egy elhatározás, egy kis egyeztetés és egy ló kellett. Ma sort kerítettünk Lia lóra üléséhez. Természetesen Kristre ült fel. Felnyergeltem, Lia felült és kivezettem őket a tároló elé. Mondtam neki, hogy addig nem fogom leengedni a lóról, amíg rá nem kap az ügetés ízére. Lépésben megcsináltattam vele az összes szokásos feladatot, amit az első alkalommal lovon levőkkel szoktam: malomkörzés, bokaérintés, ló tarkójának és farának érintése stb. Aztán megmutattam neki a szárfogást, amire igazából nem is volt szüksége még, hiszen ügetéshez a nyerget kell fogni. Nos, megtettek egy jó pár kört, mire egyszer csak ráérzett és egy két ütemet sikerült tartani. Erre egy kis lépést mondtam, hogy bár nem tudatosan, de valahogy raktározódjon a dolog. Aztán megint ügetés. Alkalmanként, mikor már Lia elfáradt a nagy igyekezetben, tettek pár kör lépést, aztán kezdtük elölről. Azt hiszem a végére, az első alkalomhoz képest eléggé jól ment neki. Befejezésül kimentünk a bekötőre – immáron ő vezette Kristet, vagyis az ő kezében voltak a szárak. Remélem neki nem egy egy-két alkalmas móka lesz, hanem megszereti és belevág.
Ma kivittem Kristet futószárazni a tároló elé, ugyanis holnap jön az uncsitesóm, és mert Krist régen volt egyáltalán futószárazva, és fel akartam eleveníteni mindkettőnk számára a dolgokat. Minden oké volt, amíg bal kézre ment sőt… Egy alkalommal megpróbáltam megállítani a körön – ami eddig nem ment, sosem állt meg. És tádáámm: megállt. Mondjuk, nem tudom honnan tanulta és mikor, de csak tudja. Jó hír. Aztán átállítottam a másik kézre. Na, ez már katasztrófa volt. Mindent tökéletesen csinált, azzal nem is volt baj, csakhogy mindig kifelé húzott, és ha nem vigyáztam, simán neki ment volna a fának. Meg úgy az egész ügetése nem volt normális. Meg is ijedtem, ugyanis régóta él bennem az a gyanú, hogy az egyik szemére kezd nem jól látni, csak még nem tudom meghatározni, hogy melyikre nem, ugyanis egyszer oké, másszor nem. Mindegy is, tettem egy próbát, és az eddigiekkel ellentétben nem a külső zablába kapcsoltam a szárat, hanem a belsőre, mondván így mit csinál. Nos, így nem volt semmi baj. Akkor meg azt nem értem, hogy sokan futószárazásnál miért a belső zablán átvezetve a külső zablára csatolják a szárat. Mert nekem ezzel a módszerrel mindkét ló megzavarodik, és nem azt csinálja, amit kérek. Ha meg a belsőre kapcsolom a futószárat, akkor meg az egész kantár fog durván elcsúszni, ha meg kapicánt használok, akkor meg az is inkább a külső zablát húzza, mint a belsőt. Szóval tippem sincs, mit kellene csinálni. Ha pedig a belső zablakarikán átbújtatva a tarkón átvezetem, és úgy kapcsolom rá a külső zablára, az sem jó módszer. Nem tudom, majd valakit megkérdezek ezügyben.
Egész korán, már kettőre kihívtam a Katát, hisz már tapasztaltam, hogy a lovak előkészítéséhez bizony sok idő kell. Éppen Remi sörényét fontam be, amikor megjött anyukájával és a tesójával. Mondtam neki, hogy ápolja le a lovakat, míg ők szénáztak. Én addig megcsináltam Krist sörényét (a tincsekre bontva a tetejét begumiztam) és farkát (a szokásos fonás). Utána elmentünk átöltözni és reménykedtünk, hogy addig nem hemperegnek le a lovak. Én a fehér népviseletes blúzomat, és farmert húztam, Kata pedig lovaglónadrágban és barna felsőben volt. Úgy gondoltam, hogy nem kell kobak, mert nagyjából lépésben fogunk menni, de aztán mégis húztunk a fejünkre. Azon kívül pedig egy-egy sor műanyag virágfüzért szerkesztettünk a fejfedőre, mert hát az a hagyomány járja, hogy a lányok virágkoszorúval a fejükön szoktak ünnepelni.
Lovast kerestem Kristályra a pénteki felvonuláshoz. Miután Zsófi nem vállalta, mivel akkor pont Londonban lesz (mázlista), így eszembe jutott Kata, hogy talán ő. Ő elvállalta. Miután a múltkor esett egyet Kristről, elég sokat gondolkoztam, hogy miért történhetett, arra jöttem rá, hogy azért lehetett, mert azt mondtam neki, hogy nyugodtan engedjen hosszabb szárat neki, plusz még „rosszabb” napja is volt. Vannak ilyenek. Igazából a „rosszabb” napot arra értem, hogy többet botlik és egy kicsit nehezebb visszafogni. Most rábíztam teljesen Kristet. Mondtam neki, lovagolja úgy, mintha a saját lova lenne. Először kimentünk a lucernára az erdő mellé, de mivel ott elég kényelmetlen lovagolni, ezért kimentünk a kinti legelőre. Én felmásztam egy bálára és néztem, hogy lovagol a páros. Nagyon szépen mentek, mintha ezer éve együtt lennének. Az ügetésből állj-t olyan szép beállítással csinálták, hogy gyönyör volt nézni. Szép, tempósan, ütemesen. Ezen nincs mit ragozni. Kb. 45 perc lovaglás után visszamentünk. Lenyergeltünk, megfürdettem Kristet, bevittük a cuccokat. Aztán anyu kérdezte, hogy miért nem lovagoltam. Az ő biztatására egykor újból felnyergeltünk, ezúttal Remit is. Kimentünk a Sóstóra. Néha megugrott, teli lévén. Hát igen, két hete nem voltam rajta. A betonfoltozásokat kikerülte. Aztán a b.telep végén egy srác szedte a faepret. Rázta a fát, a fa alatt pedig fólia volt. Mondtam neki, hogy ne rázza a fát, mert láttam, Remit nagyon kíváncsivá tette. Erre elkezdi a fóliát húzogatni. Remi meg is ugrott. Egyébként jókat vágtáztunk, nem kellett nagyon noszogatni. Visszaérés után gyors lenyergelés és átöltözés, hiszen érettségi osztó volt háromkor.
Nem írtam meg, de a fedeztetés után, talán egy hónappal eljött doki megultrahangozni Kristet, mivel épp nála volt és szóltunk neki. 2% (!) esélyt adott arra, hogy lesz csikó. Nem igazán foglalkoztam azóta a dologgal, de az agyam hátsó részében ott mocorgott az a 2% is. Titkon nevet kerestem magamban. De aztán újra elfelejttettem.
Még két hónap van hátra (elvileg július 27-e körül esedékes). Apuék szerint nem látszik semmi, de én mintha vélnék felfedezni egy kis has nagyobbodást, aztán Remivel összehasonlítva ez elenyészik. Ennek ellenére én még mindig megadom neki az esélyt.
Aztán ma itatás után, a nagy melegre való tekintettel lefürdettem a lovakat. Miután elengedtem Kristet, ő bement a boxba, de csak az ajtóba, így farral felém volt. Hihetetlenül leereszkedett a hasa. Meg fürdetés közben, mintha láttam volna mocorgást. Oké, nem nagy a hasa, viszont utolsó hónaposan, Remivel sem volt túl nagy, éppen úgy nézett ki, mint egy jó kövér, szalmahasas (vagy hogy mondják) ló és akkor is kérdéses volt, hogy lesz-e csikó. De aztán lett.