EquestrianBlog
Macskák ivartalanítása
2020. február 2., vasárnap
Olvasási idő: 2 perc

Kb. már azóta mondogatom anyunak, hogy a kicsik (most már nem annyira) megszülettek, hogy ha az anyák készen állnak rá az ellés után és a kölykök olyan idősek lesznek, ivartalanítsuk őket, hiszen ha 6 cica újra beellik, na az nem lesz vicces.

Toltuk, én mondogattam, végül január elején beszéltünk a dokival, hogy jönnie kellene, mire ő azt válaszolta, hogy van még két hetünk. Ebből a két hétből aztán több lett, de a végső lökést az adta meg, hogy anyu a héten látott egy idegen sárga-tarka macskát, így hát megbeszélte a dokival, hogy akkor hétvégén ivartalanítás.

Tegnap reggel etetéskor apu rázárta a macskákra az istálló nyílászáróit, így a macskák Roki kivételével (ő már ivartalanítva van) bent voltak egészen délután 3-ig, amikor is megjött a doktor úr.

Apu elővett egy tyúkketrecet, addig én óvatosan beosontam az istállóba, majd mikor apu is előkerült, az ablakon át kiadtam neki a lányokat (a két fiút simán kiengedtük), ő pedig bezárta őket a ketrecbe. Előre vittük őket a teraszra, ott várt minket a doki. Az altatásban még segítettem neki, de utána elmentem onnan (lovazni), nem akartam látni a műtétet, így apu maradt vele.

Mikor végeztem a lovazással, a macskák már mind átestek a beavatkozáson és bent aludtak a ketrecben. Egész estig kint hagytuk a ládát az udvaron, hiszen februárhoz képest elég meleg volt (15 fok), estére pedig betettük őket a vadászházba. Ekkor már kezdtek ébredezni. Még terítettem alájuk egy rossz plédet, hogy ne a nedves, hideg műanyagon feküdjenek, aztán magukra hagytam őket. Még lefekvés előtt néztem rájuk, ekkor még mindig kótyagosak voltak és alig reagáltak valamire.

Ma reggel pedig apu kiengedte őket az etetéshez, délután pedig a két Husi már bent töltötte a házba a fél napot.

A fiatalabbak sokkal jobban bírták az altatást, Husi nagyon viaskodott (megharapott), Mézi is ficánkolt. Illetve amikor terítettem alájuk a plédet, akármilyen óvatos voltam, sőt hozzá sem értem, Mézi már ordított. A többiek nagyjából jól viselték. Egyedül Mirát nem ivartalanítottuk anyu kérésére, illetve a fiúkat (Marcit és a fekete nózist) sem, így a két nagy, Husi és Mézi, illetve a kicsik: KisHusi, Vadóc és a szürke esett át a műtéten.

Az eset óta Marcit azzal ijesztgetjük (persze hiába), hogy kiheréljük, ha rosszalkodik.

Vadászat
2019. december 29., vasárnap
Olvasási idő: 4 perc

Már harmadik éve, hogy apuval vadászatra járok hajtóként, de csak most jutott eszembe, hogy mi lenne, ha Beni is velünk tartana. Ennek a felvetésnek az is az apropója volt, hogy a nyáron a gyerekek lufit durrogtattak az udvarban, a durrogó hangtól pedig Beni bemenekült anyu szobájába. Így hát volt egy célom is azzal, hogy Benit el szerettem volna vinni egy vadászatra.

A reggeli gyülekezőhelyen nem engedtük ki a kocsiból, (ahogy a többi kutya sem volt kiengedve), de a teríték helyszínén, ahonnan elindultunk, ahogy mindenki, mi is kiengedtük a kutyát, ám míg a legtöbb kutya szabadon volt engedve, én a biztonság kedvéért pórázra fogtam őt.

Aztán a megbeszéltek szerint felálltunk az erdő előtt, majd rendezkedés után vezényszóra elindultunk. Ahogy gyalogoltunk, a távolban elhangzottak puskalövések, amire Beni csak fülelt. Tovább gyalogolva kb. az erdő közepén elfutott előttünk egy nyúl, amire a mellettünk gyalogló vadásztársunk rálőtt.

Olvass tovább!
Queen of the Night – Lady
2019. november 16., szombat

Olvasási idő: 3 percMegnyitom az üres bejegyzést és csak meredek a képernyőre. Lady ma itt hagyott minket.

Gyerekkoromban emlékeztem apu kutyájára, aki egy skótjuhász volt, ezért szerettem volna én is egyet Aida emlékére. Bújtam a netet kennelek után, így találtam rá a Killinworth kennelre (régen Marrow kennel). Éppen volt Katánál kiskutya, így egy hónapos korukban meglátogattuk őket. Akkor választottam ki őt. Egy hónap múlva visszamentünk Katához, ezúttal azért, hogy elhozzuk a kiskutyát haza. Mikor odamentünk, az összes alomtestvére rohant hozzánk, ő viszont a kerítés mentén osont, kerülve minket. A papához vittük, így az első pár évét ott töltötte, míg aztán történt egy baleset, így került ki a tanyára.

Mielőtt még kikerült volna, párszor kivittük őt a tanyára, de aztán vissza is vittük őt. Voltunk vele párszor kutyasuliban, de nem volt túl nagy siker. Ahogy Pankával, úgy Ladyvel is voltam iskolai kisállat kiállításon.

Miután kikerült a tanyára, először odacsípett az óvodáskorú gyerekeknek, valószínűleg azért, mert mikor még a papánál volt, gyerekek inzultálták őt a kerítésen keresztül. Szerencsére ez idővel oldódott, sőt, az utolsó években már volt olyan, hogy ő ment oda gyerekekhez egy kis simogatást kérni.

A mindennapi életben visszahúzódó kutya volt, néha szó szerint könyörögni kellett neki, hogy odajöjjön hozzánk, hogy meg tudjuk őt simogatni, de miután pár lépést megtett felénk, sokszor inkább hátat fordítva visszament a helyére. Pont a visszahúzódó jelleme miatt a többi kutya simán ledominálta őt, ezért külön kellett figyelni rá kajaosztáskor, hogy ne lökjék el őt a falatoktól. Panka és Beni hatására azonban sokat oldódott és már nem annyira kerülte az embereket.

Amikor viszont felpörgött, akkor ugrált, tengelye körül forgott, fel-alá rohangált és közben csipogott. Máshogy ezt a hangot nem lehet jobban leírni. Finom bökdöséséről mindig tudni lehetett, hogy ő kér szeretgetést. Ilyenkor szinte belecsúsztatta az orrát a tenyerünkbe és úgy bújt hozzánk. Imádott Benivel kószálni a tanya körül. Szerette felkergetni a macskákat a fára. Nagyon jó jelzőkutyus volt, mindig szólt, ha jött valaki hozzánk, vagy ha vadak csörtettek a kerítésen kívül.

Lovagláskor fiatalabb korában még végig követett minket, aztán egy idő után, ha elkezdtünk ügetni vagy megijedt valamitől, inkább visszafordult.

Januárban, a szülinapjakor még jól volt, aztán tavasszal a nyakán kihullott a szőre és részlegesen megsüketült. Erre kapott fülcseppeket és őszre egész szépen meggyógyult, a szőre is visszanőtt, de igazából látszódott rajta, hogy fáradt.

Mivel ősszel jobban volt, ezért ma meglepetésként ért, hogy mozdulatlanul feküdt a füvön.

Egy különleges színfoltja, mint ahogy a neved sugallja: királynője voltál a tanyának. Köszönöm Neked az együtt töltött 11 évet, most már együtt szaladgálhatsz Pankával a vadászmezőkön.

 

Marrow Black Queen of the Night – Lady

2008. január 5. – 2019. november 16.

Fotós projekt
2019. október 25., péntek
Olvasási idő: 2 perc

Mindig irigykedve néztem instán a lovasokról a tökéletesen elkapott lovagolós képeket és én is nagyon szerettem volna egy ilyen sorozatot Remivel. Azonban azt tudtam, hogy apu által készített képek nem azok, amikre vágytam, így a közösségi oldalon keresgélve találtam meg Tündit, akivel mint utóbb kiderült, nem először találkoztunk.

Az időpontot illetően meg is egyeztünk a múlt hét szerda délutánjában. Mivel 6-kor megy le a nap, ezért 4-re beszéltük meg, hogy kijön hozzánk. Kedden kifésültem a Remi sörényét és a farkát, hogy azzal ne kelljen bajlódni. El is érkezett a szerda, kicsit borongós, néhol napsütős és kellemesen meleg. Már a hetekkel ezelőtt kitalált ruhákban voltam (bézs színű garbó, kék nadrág) kivasalt hajjal, sminkkel, mikor befutott. Azonban Remény még sehogy sem állt, így amíg Tündi apuékkal beszélgetett, addig én gyorsan leápoltam a lovat és visszafutottam Tündiért, hogy készen vagyok. 

Először a földön készült képeket akartam elkészíteni, hiszen a lovaglástól én is és a ló is rendszerint leizzadunk. 

Olvass tovább!
Vágta gyakorlása
2019. október 21., hétfő

Olvasási idő: 2 perc

Apu szólt, hogy jött Vili bá, így gyorsan magamra kaptam egy lovaglónadrágot és a csizmát. Gyorsan vázoltam neki a problémát, majd siettem letakarítani és felnyergelni Remit. Épp végeztem, mikor odajött hozzánk. Még gyorsan beszaladtam a nyergesbe a kobakért és a fellépőért, majd kimentünk a lucernára. Először elkezdtem Remivel kicsit nagyobb körben lovagolni ügetésben, majd pár kör után Vili bá átvette az irányítást és kiadta a feladatokat: átmenetek, hátra arc, tanügetés stb. Aztán bal kézre vágta. Nem ment. Újra és újra próbáltuk, már nem is figyeltem, hogy jó lábra ugrik-e be, csak csináltam, ami Vili bá mondott. Amikor azt mondta, hogy ügetés, akkor nem volt jó és akkor újra beugratás vágtába. Kicsit vágtáztunk jobb lábra is, az természetesen nagyon jól ment. Aztán megint visszatértük bal kézre. Remi a végére a fülétől a lábszáráig tiszta izzadtság volt, én nem különben. Végül arra jutottunk, hogy Remi menekül a zabla és a lovaglás ellen és én is ezt érzem, hiszen amikor simán kiengedem a legelőre, akkor milyen laza, amikor meg felülök rá, akkor rohanás.

Fun fact: Vili bá a vágtára a 'beugratás' szót használja, az ügetésnél pedig az 'üget'-et, mint mi futószárazáskor. Ebből következik, hogy amikor azt mondta, hogy üget, akkor Remi automatikusan visszaváltott ügetésre vágtából. Én ezen totál meglepődtem és nagyon is büszke voltam rá, sose gondoltam volna, hogy így hallgatna az utasításra.
Az utolsó vágta után Vili bá sietett haza, így azzal váltunk el, hogy – mivel visszamegyek Pestre dolgozni, ezért – hétvégente találkozunk, illetve hogy valószínűleg legközelebb ő is fel fog ülni rá.
Miután elment, kimentünk hosszú száron lesétálni a kinti rétre, de továbbgondolva elmentünk becsukni a hátsó kaput (ami hátról sikerült is), majd elindultunk vissza a bekötőn.