Kb. már azóta mondogatom anyunak, hogy a kicsik (most már nem annyira) megszülettek, hogy ha az anyák készen állnak rá az ellés után és a kölykök olyan idősek lesznek, ivartalanítsuk őket, hiszen ha 6 cica újra beellik, na az nem lesz vicces.
Toltuk, én mondogattam, végül január elején beszéltünk a dokival, hogy jönnie kellene, mire ő azt válaszolta, hogy van még két hetünk. Ebből a két hétből aztán több lett, de a végső lökést az adta meg, hogy anyu a héten látott egy idegen sárga-tarka macskát, így hát megbeszélte a dokival, hogy akkor hétvégén ivartalanítás.
Tegnap reggel etetéskor apu rázárta a macskákra az istálló nyílászáróit, így a macskák Roki kivételével (ő már ivartalanítva van) bent voltak egészen délután 3-ig, amikor is megjött a doktor úr.
Apu elővett egy tyúkketrecet, addig én óvatosan beosontam az istállóba, majd mikor apu is előkerült, az ablakon át kiadtam neki a lányokat (a két fiút simán kiengedtük), ő pedig bezárta őket a ketrecbe. Előre vittük őket a teraszra, ott várt minket a doki. Az altatásban még segítettem neki, de utána elmentem onnan (lovazni), nem akartam látni a műtétet, így apu maradt vele.
Mikor végeztem a lovazással, a macskák már mind átestek a beavatkozáson és bent aludtak a ketrecben. Egész estig kint hagytuk a ládát az udvaron, hiszen februárhoz képest elég meleg volt (15 fok), estére pedig betettük őket a vadászházba. Ekkor már kezdtek ébredezni. Még terítettem alájuk egy rossz plédet, hogy ne a nedves, hideg műanyagon feküdjenek, aztán magukra hagytam őket. Még lefekvés előtt néztem rájuk, ekkor még mindig kótyagosak voltak és alig reagáltak valamire.
Ma reggel pedig apu kiengedte őket az etetéshez, délután pedig a két Husi már bent töltötte a házba a fél napot.
A fiatalabbak sokkal jobban bírták az altatást, Husi nagyon viaskodott (megharapott), Mézi is ficánkolt. Illetve amikor terítettem alájuk a plédet, akármilyen óvatos voltam, sőt hozzá sem értem, Mézi már ordított. A többiek nagyjából jól viselték. Egyedül Mirát nem ivartalanítottuk anyu kérésére, illetve a fiúkat (Marcit és a fekete nózist) sem, így a két nagy, Husi és Mézi, illetve a kicsik: KisHusi, Vadóc és a szürke esett át a műtéten.
Az eset óta Marcit azzal ijesztgetjük (persze hiába), hogy kiheréljük, ha rosszalkodik.
Olvasási idő: 4 perc
Három és fél évvel az előző macskás bejegyzés után azt hiszem, illik egy újabb összefoglalót írni.
Az akkori csapatból már csak Lucifer és Roki, alias Lenke maradt meg. Yodi két héttel az után tűnt el, hogy tavaly kimentem Amerikába. Herceget elütötték, Rozit pedig a kutyák ölték meg. Cincit, Garfieldot és Margitot tavasszal láttuk utoljára.
Mivel mikor hazajöttem, nem volt kedvenc macska (akivel alhatok) a tanyában, ezért pár héttel a hazaérkezés után az egyik ügyfelünktől hazahoztunk három kiscicát: Manci, Mézit és Husit.
Először az istállóban voltak elszállásolva, de a tél és a hideg közeledtével beszoktattuk őket a házba, hogy minden este a szobámban aludjanak. A rend az volt, hogy nem sokkal sötétedés után (ha előzőleg nem vittem be kézben), akkor behívtam őket, alvás előttig apuval voltak, majd ahogy mentem aludni, jöttek át az én szobámba.