Minap találkoztam ismerősömmel terepen, éppen Kristállyal és Benivel voltam kint. Beszélgettünk egy kicsit és megkérdezte, hogy hogyan szoktattam rá Benit arra, hogy póráz nélkül jön velem terepre.

Ennek igazából nincs nagy története. Lényegében csak annyi, hogy pár éve Panka elkezdett utánunk lopakodni, amit sajnos későn vettem észre, ugyanis már olyan távolságban voltunk a tanyától, hogy a „Befelé!” már mit sem ért (a bekötőn ez még hatásos, de mondjuk fél kilométerre a tanyától már felesleges hazaküldenem őt, mert nem fog hazamenni), így az ő legnagyobb örömére utánunk jöhetett. Ebből később már az lett, hogy direkt hívtam, hogy jöjjön velünk, mégpedig azért, hogy az esetleges kóbor kutyákat lefoglalja, amíg én a lóval kicsit odébb megyek, hogy ne legyen baj. Meg hát a társaság miatt is.

Aztán megszületett Beni és legközelebb már azt vettem észre, hogy mikor a Pankát hívom, jön ő is. Idővel Panka elment, de Beni még nagyobb lelkesedéssel jönne velünk, ugyanis amikor Kristet nyergelem (már akkor!) elkezd körülöttem ugrálni, aztán amikor már fent ülök Kristály hátán, akkor meg már teljes extázisba kerül. Ugrál, ugat, előrefut, Ladyt is bevonja a játékba.

Terepen szerencsére nincs baj vele, de vadászkutya lévén, amikor szagot fog, nem érdekli, hogy útban van és Kristály kis híján nekimegy, az utolsó pillanatban tér ki előle.  Ilyenkor kicsit leszidom a kutyát, de nem nagyon hatja meg. Sokszor hátranéz, hogy merre járunk, mikor mi lépésben megyünk és emiatt lemaradunk tőle. Amikor pedig rámegyünk egy-egy leágazásra, de ő tovább megy egyenesen, csak szólok neki, ekkor ő rögtön kapcsol és rohan utánunk.

Ladynél viszont teljesen más a helyzet. Ő egy mimózalelkű kutya. Bár az elején velünk tart, amint elindulunk ügetésben, vagy megijed valamitől, fogja magát és hazamegy, akármilyen messze vagyunk a tanyától.

A lovak oldaláról tekintve Kristálynál az a szerencse, hogy tapasztalt ló, nem ijed meg attól, ha a kutya felveri a vadat, vagy ha utánunk rohan és attól se, ha Beni hirtelen bukkan fel egy bokor mögül. Mondjuk, amikor Beni előttünk halad, néha rá szokott kapcsolni a tempóra, de ez még egészen belefér. Reminél pedig még nem tervezem a kutyá(ka)t magammal vinni.

Úgy gondolom, ahhoz, hogy a kutya probléma nélkül velünk jöjjön terepre, elsősorban bízni kell benne, másod sorban a kutyának bizonyos szintű engedelmességet kell mutatnia felénk (legfőképp a visszahívás sikeres megléte a fontos). Persze ehhez az is fontos, hogy a ló is kutya- és terepbiztos legyen.

Olvasási idő: < 1 percVannak helyzetek, mikor be kell csukni a kutyákat. Amikor kiengedjük a csirkéket. Amikor kimegyek terepre Kristtel, de nem szeretném, hogy Beni velünk jöjjön (ez nagyon ritka). Vagy amikor kisgyerek (6 év alatti) jön. Ugyanis Lady valamilyen oknál fogva nem szereti a kicsiket. Ha felügyelet nélkül vannak (a kutya, meg a kicsi), Lady hajlamos odakapni. Ennek az okát nem tudjuk, bár nekem van egy sejtésem.

Szóval ilyenkor be kell zárni a kutyákat. Bárhol hangzik el a tanyában, hogy helyedre, a két kutya farokfelvágva rohan a kennelhez, mintha nekik jó volna, hogy ők oda be vannak csukva pár órára. Általában mindig csukva szokott lenni a kennel ajtaja, de Beni mindig kinyitja magának, sőt, van amikor kennelt téveszt és akkor Lady-ét is kinyitja, így mire utolérem őket, már csak rájuk kell hajtanom a zárat, addig bent ülnek fegyelmezetten.

És az a furcsa, hogy ez soha nem volt megtanítva neki, csak Pankának, aki ugyanúgy nyitotta az ajtót, mint Beni. Okosak ezek a kutyák.

Olvasási idő: < 1 percVan egy kicsi, sárga alapon fehér pöttyös labda, amit Beni nagyon imád. Amikor labdázok a fiúval, Lady ilyenkor mindig „csipog”, hiszen ő is szeretne játszani. Ladynek is szoktam a lasztit dobni, de utána fut, felkapja, és szinte azonnal le is dobja.
Aztán valamelyik nap megint labdáztam Benivel, Ladynek is dobtam, ezúttal a lelkes hívásomra (máskor is lelkes szoktam lenni) boldogan jött labdával a szájában. Agyon dicsértem, viszont nem dobtam el újra, hanem félre raktam és unásig simogattam.
Ma is dobtam nekik a labdát, ezúttal mindkettő lelkesen hozta.
Örülök ennek a fejlődésnek és próbálok velük nem unásig játszani, hogy mindig kedvük legyen hozzá.

Olvasási idő: 2 perc

Boldog karácsonyt mindenkinek! 
Remélem mindenkinek jól telt a karácsonya. Mi egész nap sütöttünk-főztünk. Pankával gyakoroltunk, és olyan jól megy (kiv. a fekszik de az csak gyakorlás kérdése), hogy akár H1 vagy B1-es vagy mittudomén milyen vizsgára is mehetne. Megyek-megyek, jön mellettem, ülre leül, maradra marad, a fekszikre meg csak leül és néz rám. Én megyek tovább, utána föloldom a parancsot, felzárkózik mellém, megyünk tovább és újra kiadok valami parancsot.
Aztán Ladyvel is gyakoroltam, nála is fekszik-baj van. Bár ez várható volt, mivel nem ment szuperül. Jutalomfalat a Friskies volt mind a kettőnél, mivel luxustápot még nem ettek. És szerintem a továbbiakban is az lesz a jutalomfalat.
A kicsiket többször is meglátogattam, de húzósabb ideig csak kétszer voltam velük, akkor megszoptattam őket (mivel Panka nem igazán hagyja, mert nagy már a foguk a kicsiknek, és a Panka cicije is sebes), utána pedig Friskies Juniort adogattam. Néha az ujjamba került, de annál élvezetesebb azt nézni, ahogy támaszkodnak a lábamra, a zacskót bámulva, mint az Istent. Kaptak két lasztit: egy csörgőset és egy teniszlabdát. Olyan boldogan hurcolják.
Aztán apu kiengedte a lovakat, úgy jó délután, de tegnapelőtt meg egész nap kint voltak. És úgy néz ki, hogy mióta Krist legel, mintha kezdene visszahízni és ez látszik is. No ebből látszik, hogy milyen gyógyír a lovaknak a legelés. Bár emellé kap szénát, meg napi 2× abrakot, szóval nincs rosszul tartva.
Lady kapott egy jó nagy simogatást meg pár Friskiest, Panka szintúgy, a kicsik ugye a labdát, Remi megkapta a kötőféket, Krist meg a mostani sok legelést, ami remélhetőleg sokáig el fog tartani. Én meg kaptam egy lovaglócipőt. Tök jó, barna, Daslö ééés tök jól illik a chapsemhez.