Tegnap, mivel nem volt lovaglásom, ezért nekiálltam és kikupáltam a lovakat. Kristállyal kezdtem, nem is végeztem. Levittem az ápolósdobozt mindenestül, hogy ne kelljen a kellékekért rohangálnom. Aztán behívtam a lovakat a legelőről, mert már ki voltak engedve. Kristályt kikötöttem, a dobozt meg betettem a karámon belülre. Ő meg elkezdett pürrögni, amivel azt jelzi, hogy nem szimpi számára az a valami. Lezártam, elkezdtem körülötte rázogatni, had szokja. Nagyjából megvolt. Átvakartam, egy rakat szőr lejött. Patátkapartam. Tehát az alap dolgok. Aztán elkezdtem kifésülni a farkát, de az utolsó tincseknél már belecsúsztam az etetésbe. Gyorsan kifésültem azokat is, aztán elengedtem, had egyen.
Ma reggel kimentem lovaglás előtt, megyek a dobozzal a karámhoz, aztán látom, hogy Remi le van feküdve. Letettem a dobozt (hogy ne keljen fel), oda mentem és mit látok, hogy Kristály is fekszik. Eddig soha nem láttam őt feküdni. Sütkéreztek a napon.
Hol is hagytam abba? *visszaolvassa* Tervek és egyéb… Azt a következő posztban. Először blog. Hát mit is mondjak. Mostanában nincs olyan sok dolog. Izgulok a holnapi lovaglás miatt, akkor chapset kellene venni. Meg majd ha olyan lesz, akkor gumis hevedert is. Most 120 cm-es nemgumis hevederem van és nehéz bebújtatni a szíjba és meghúzni is nehéz (ezért apu húzza meg a hevedert).
Aztán egyre inkább kezdek beleszeretni Benibe, de amikor Panka olyan édesen néz, hogy az kibírhatatlan, akkor meg arra gondolok, hogy elég nekem csak két kutya. Plusz meg idővel a csikóval is foglalkozni kell. Várom.
Meg az előző bejegyzésből kimaradt, hogy lovaglás után kikapartam a lovak patáját. Kristé oké, Remiét is megpróbáltam, csak szűrésnek és ahogy húztam lejebb a kezemet, úgy emelte fel a lábát, de végül mindig ellépett, mert nem kötöttem ki. Mondjuk kötőfék sem volt (most sincs) rajtuk. De azért az haladás, hogy tudja, hogy fel kell emelnie a lábát.
A hétvégém úgy-ahogy jó volt. Délelőtt mentünk volna Betyározni, de indulás előtt megkérdeztük Vilibá feleségét (mert neki nem volt meg a telszám), hogy a hóra való tekintettel van-e lovaglás. Nem volt. Így el sem indultunk. Aztán aput megkértem, hogy vigyen el minket a Pankával a Sóstóhoz, hogy majd onnan Panka visszahúz. Megállt az autó, apu száll ki, hogy segítsen, indulnék, de mindig apuhoz ment volna, nem hazafelé. Így apu be a kocsiba és előttünk ment. Így szépen lassan megérkeztünk a tanyára, de azt hiszem, ez volt az utolsó alkalom, hogy Pank egyedül húzzon. De ami a lényeg, hogy ez a csudálatraméltó kis eb rájött arra, hogy a fekete foltokat (betont) ki kell kerülni, és csak a fehéren (havon) szabad menni, mert különben nehéz lesz húzni. És szorgalmasan ki is kerülgette. Fuhh, de örültem neki, hogy magától rájött. Jövőre Benit is befogjuk (ha megmarad) Panka mögé, így kettesfogatom lesz és majd száguuuldunk.
Fuhh. Most szintén bloggal jönnék. Nos hát a címről, annyit, hogy nálunk esett vagy 15 cm hó. Ilyenkor? Nem normális.
És ha már hó, akkor lovaglás. Nemrég volt egy olyan álmom, hogy hóban lovaglok Kristen. És ez holnap két részben is fog teljesülni, ugyanis megyek 10-re Betyározni (ha meg lesz tartva), utána pedig Kristtel leszek. Tök jó lesz. Ráadásul aput rávettem, hogy majd lovagláskor fogja kezébe a fényképezőt. Csak itthon ne hagyjam. Kis egyévesem tökéletesen van, az anyja szintúgy. Am ez lenne a jó hír.
A kutyák rendben vannak, mind az öten. Ugyanis Dorka már fentről néz le ránk. Egyszerűen eltaszította magától a segítő kezeket. Tegnap is kijött a végbele, így biztossá vált az altatás. Nem tudom mit éreztem. Nem voltam a padlón, de azért szomorú voltam. Hétfőn annyira elengedtem, hogy amikor kedden mondták apuék, hogy megmarad és vele voltam meg minden, akkor már nem éreztem azt a vonzalmat mint azelőtt. Akkor úgy tekintettem rá, mint a másik három kölyökre. Ilyen sem volt még velem, nagyon meglepődtem magamon. Bár mondjuk most is érzek némi ürességet. Anyu mondta, hogy rendes volt a doki, mert előbb elaltatta és utána adta be neki a visszafordíthatatlant.
És most van egy-két, vagy három lehetőségem. Első, hogy a kiskant (nálam már Ben) ivartalanítjuk a maga idejében, és ő lesz Dorka helyett, vagy nyáron megismerkedünk az angol setteresekkel és akkor lesz egy szetterem (minden álmom), vagy nem lesz 3. kutyám egyenlőre. Anyut megkérdeztem erről és annyit mondott, hogy gondolkoznia kell rajta. Bár mondjuk az első két lehetőség között én sem tudok dönteni, mert a setter választástól egy kicsit félek, nehogy úgy járjak vele is, mint Ladynél. Egy hónaposan lefoglaltuk, amikor meg mentünk érte, mindegyik kölyök odajött, csak ő nem. És ezt a viselkedést meg is tartotta, egészen tavaly januárig. Azóta már mindenkihez odamegy, bár a parancsnak nem mindig engedelmeskedik, és gyorsan besértődik (mint a múltkor). De amúgy Pankától sokat tanult. Pl., hogy böködje a kezemet, hogy simogassam.
Sziasztok! Jönnék a jó hírrel, bár nem siettetek el semmit. Valószínűleg nem lesz altatás. Ugyanis tegnap tévedésbe estünk. Kiderült, hogy Panka kiszedte a fenekéből a varratokat és kitágult a végbélnyílás. A doki mégegyszer összevarta és kikötötte, hogy Pankát ne nagyon tartsuk a közelébe. Ez egy kicsit macera lesz, mert akkor Panknak egész nap a kennelben kell lennie.
Ma egy éves Remi. Vagyis Remény. Elméletben. Papírforma szerint 4 hónapos lenne március elején. Hogy is? Hát úgy, hogy 2009-ben elfelejtette Vagány (Remi apja) gazdája leadni a fedeztetési lapot. Így, hogy beleférjen az évbe, vagyis 2010-be, azt írtuk, hogy januárban volt a fedeztetés és december elején született meg. Végülis 6-7 éves korában nemigazán látszik meg ez a csúszás. Én kis Reményem. Nagyon szép, sötét pej, de igenis látszik rajta, hogy pej, nemúgy, mint az anyján, aki szinte fekete, csak ha süt a nap, akkor látszik, hogy fekete és sötétpejként van "elkönyvelve". Ez alkalomból visszakeresem a feltöltött képeket, és beteszem ide is.
Ma jött a hír… Dorkát valszeg el kell altatni. Anyu kérdezte, hogy az altatásnál ott legyek-e. Mondom soha. Nem akarom, hogy az legyen az utolsó emlékem róla. És hogy eltemessük-e. Mondom, nem kérdés. Persze könnyek között. Miért pont ő? Miért nem a másik, nekem mindegy, hogy melyik, de ne ő. Miért mindig az én kiválasztottam. Dorka az egyetlen, akibe annyira beleszerettem, amennyire a másik kettőbe nem. Dorkába szó szerint szerelmes lettem. De pont neki kell meghalnia. Bár még egy csepp, egy nagyon pici reményem még van, hogy túléli, és hogy nem jön ki a végbele. De ez csak nagyon kevés esély.
Ejtsük a témát, nem akarok erről írni. Így is fáj, látni szenvedni…
Tegnap sokat voltam kint. Reggel vettünk Darlingot, mint jutalomfalatot. Délután mentünk vissza. Tanítottam a kutyákat, meg minden, jól ment. Pankával elkezdtem a Fordult. (hempereg) Aztán lefényképeztem telóval Dorkát, ahogy ott büszkén, magasra emelt fejjel ült (de nehéz erről írni), aztán egy csomót játszottam vele…