Szombaton eljött apunak a bátyja, felesége meg az unokája, Zsófi, aki szintén lovas.
Megjöttek. Rögtön ló, megmutattam neki(k) Kristályt meg Remit. Kérdezte lovagolunk-e. Mondtam, igen. Erre bevallotta, hogy készült.
Vendég(el)látás (mitkérszinni, foglaljhelyet, mitkérszenni stb.) kihoztam Kristet, leápoltuk, felnyergeltem. Majd lefutóztam, mert láttam rajta, hogy teli van. Meglepően sokat is vágtázott. Majd felült Zsófi, én pedig futón vezettem. Kimentünk arr az útra, amerre először mentünk (én meg Krist) terepen. A lefordulónál pedig én is lóra ültem: Zsófi a nyereg mögé csusszant, én pedig a nyeregbe. Előtte negyedúton pedig lecsatoltam a futószárat. Most nem sietett, tök nyugodt volt Kristály. Visszafelé már volt egy tök bunkó autós. Kristály megijedt, erre észrevedtük, hogy jön, mentem fel az út mellé, erre mégjobban ránkjött. Hú, de beszóltam neki. Visszamentünk, lenyergeltük, bevezettem az udvarba. Ebédeltünk, majd felültettem szőrén Zsófit, visszavezettem Kristályt, majd megint felnyergeltünk. A bekötőig egyedül ment, majd megint lóra szálltam és elindultunk. Most a tó felé indultunk, de a btelep mellett nem kanyarodunk el, hanem a szomszéd előtt eljöttünk, majd a másik szomszéd mögött és vissza a bekötőhöz. Olyan fél óra, háromnegyed óra lehetett. A bekötőtől befelé megint egyedül ment. Bent lenyergeltünk, ezentúl visszavittem a karámba Kristályt, elpakoltuk a cuccot az istállóba. És már mentek is. De a nyáron még jönni fog Zsófi két-három napra. Lovagolunk, fagyizunk, szóval minden lesz.