Lovaglás « E Q U E S T R I A N B L O G
Pocsolya helyzet
Írta: dorka Mikor? 01.18. Kategória? Lovaglás, Remény, V. Fanni

Reminek régóta problémája volt a pocsolyákkal, de ezt a problémát nem tudom mire visszavezetni, hiszen tudtommal sosem volt vele rossz élménye. egyszerűen csak nem mert belemenni, és olyan messzire kerülte ki a vizeket (még a sárfoltot is), hogy az már kínos. Ezzel pedig kb. ellehetetlenítette az eső utáni lovaglásokat, mert minden egyes eső után meg kellett várni míg foltmentesre szárad a talaj, különben hiszti van.
Ugyanez a helyzet a tóval is. Az Istenért sem akart belemenni, még az anyja után vezetve sem. Szerencsére mindez múlt idő.
Kezdődött mindez azzal, hogy eső után mindig kimentünk apával, gumicsizmával a lábunkon, egy-egy lovat vezetve pocsolyázni. Kristállyal sosem volt gond, ő arra ment, amerre mi vezettük, viszont Remi. Ő a pocsolya szélén megállt és onnan tapodtat sem mozdult, csak ha elvezettük a pocsolyától.
Aztán tavaly nyáron V. Fannival együtt lovagoltunk a városban és a kánikula miatt útba ejtettük a közeli tavat pihenésképp. Az ő lova simán belement a vízbe, én pedig kint szerencsétlenkedtem Remivel a parton. Olyat is csináltunk, hogy lovat cseréltünk: én bementem a tóba az ő lovával, ő pedig Remivel próbálkozott, de neki sem sikerült. Mindeközben a közelünkben körülöttünk nyírták a füvet, ami szintén frusztrálta az én lovacskámat, szóval szegény pláne ideges volt. Mivel nem tudtunk jobbat tenni, így Fanni a lovával hátulról tolta a Remit, én elölről húztam és vártuk, hogy közeledjen a fűnyíró bácsi. Mivel Remi nem látott más menekülséi útvonalat, így beleugrott a vízbe. Mit ne mondjak, eléggé meg volt lepődve. Fejét beledugta a vízbe, kapált, én pedig ezt megunva elkezdtem a vízben vezetgetni, had szokja. Aztán ki a tóból és vissza. Mint kiderült, a part, a tó széle nem tetszett neki, mert az elején beleugrott és nem belesétált a vízbe. Miután vezetgetve nagyjából már jól ment, felültem rá és úgy is próbálkoztam vele. Az elején persze megint nem tetszett neki: fejét lenyújtva hangosan prüszkölt a tó felszíne felett, de megint nem mozdult. Fanni erre mögém került és megtolta Remit, mire ő újfent beleugrott a vízbe. A sekély vízben sétáltam vele egy kicsit, majd bementünk a mélyebb részre is. Az egész procedúra végére tiszta víz voltam, de nagyon boldog, hiszen VÉGRE sikerült belemenni a tóba.
Legközelebb, nyár vége felé megint a tó felé lovagoltam, ezúttal egyedül, bízva abban, hogy nem kell segítség ahhoz, hogy belemenjen a vízbe. Nem vártam nagy reményeket, így először száron vezetve próbálkoztam, de kicsi ellenállás és prüszkölés után sikerült bevezetni a vízbe, amivel Remi nagyon jól elszórakozott. Háton is sikerült komolyabb hiszti nélkül bemenni a vízbe, úgyhogy teljesen pozitívan zártuk azt a lovaglást.
Mindezektől függetlenül a pocsolya-probléma továbbra is fennált annak ellenére, hogy kellő határozottsággal, de nem önkéntelenül volt csak hajlandó belemenni. De türelmes voltam és a legtöbb eső után mindig kimentem vele gyakorolni. És minél többször mentünk ki, annál kevesebb ellenállással és rácsodálkozással ment bele a vízbe. Nagyobb esők után felültem rá és a nagyobb pocsolyákba belelovagoltam több oldalról is, ami idővel szintén egyre jobban ment.
Mégpedig olyannyira, hogy tavaly decemberben 3-4 nappal az eső után (ilyenkor a pocsolyák nagy része felszívódik, de ahol mélyebb, ott még megmarad) kimentem Remivel megkerülni a közeli tavat és hazafele nem a betonon mentünk, hanem a szántóföld szélén a betonúttal párhuzamosan, amit egy út vág ketté, a kövesút közelében egy jó mély és tartós pocsolyával. Mikor a földet ketté szelő út felé haladva megláttam, hogy a pocsolya nem száradt még fel, az futott át a fejemben, hogy vajon megkora hisztit fog csapni Remi, ha én át akarok vele lovagolni azon a pocsolyán. Már lélekben felkészültem a hisztire, de meglepett: szinte habozás nélkül átment a pocsolyán. Nagyon meglepődtem, hisz ezen a pocsolyán még sosem gyakoroltunk, mégis gondolkozás nélkül belement. Miután rendesen megdicsértem, még párszor átmentem vele a pocsolyán, biztos, ami biztos, de nem volt vele semmi probléma, így folytattuk az utunkat hazafelé.


EquestrianBlog

Régóta lovagolok, a pontos idejét nem tudom, de ha jól gondolom, akkor kétezer-hétben ültem először lóra lovaglás céljából. És azóta rabja vagyok ennek a sportnak, hobbinak, életformának, vagy csak egy buta időtöltésnek, ki hogyan gondolja. Az első lóra ülés után, egy évre rá cseréltem első lovamat, Kristályt - ekkor mindössze 13 éves voltam. Két év múlva megszületett Remény, aki mára már kész hölgy lett a maga hisztijeivel. Kristen angol stílusban lovagolok, Remin pedig a western és angol stílusban is (egyedül általában az utóbbiban, míg társaságban az előbbiben).

Rajtuk kívül még van két kutyám: Lady és Beni. Lady-t összesprórolt pénzből vettem. A tanya ékessége, hiszen ő egy skótjuhász. Bár kiállításra tenyésztették, jelleme miatt nem vezethetem fel, így inkább tanításában lelem örömöm, már amikor ő is szeretné. De én így szeretem őt. Beni egy nagy bohóc. Imádom a játékos fejét, hogy mindig csóvál, és ő az egyetlen kutyu (vagy mégsem), aki hozza a labdát. Vele agilityzek, nagyon fogékony mindenre, hihetetlen gyorsan tanul. Ebben is Pankára üt.

 

FőoldalFacebookBloglovin
A halál nem más, mint álom!

Pankát úgy kaptam, mikor tizenkét éves voltam. Ő volt az első kutyám, vele tanultam meg, hogy egy állat jó barát is lehet, hiszen előtte alig volt kapcsolatom állatokkal. Ő mutatta meg nekem a kutyatanítás örömeit és nehézségeit. Ragaszkodó, pontos és hű társ. Vele agilityztem, bármire mutattam, felugrott rá vagy átugrott rajta. De sok vezényszót is ismert: az alapokat (ül, fekszik, maradj), a pacsit, fordulj. Sok ismerősünket, ha nem az agilityvel, akkor télen a szánkózással nyűgöztük le (amíg elbírt). Remek első-kutyát ismertem meg személyében.

Nyilatkozat

» A EquestrianBlogon megtalálható bejegyzések, képek mind a honlap tulajdona. A képeket elkérés után szívesen odaadom. 

© equestrianblog.bplaced.net

Bejelentkezés