EquestrianBlog
Queen of the Night – Lady
2019. november 16., szombat
Olvasási idő: 3 perc

Megnyitom az üres bejegyzést és csak meredek a képernyőre. Lady ma itt hagyott minket.

Gyerekkoromban emlékeztem apu kutyájára, aki egy skótjuhász volt, ezért szerettem volna én is egyet Aida emlékére. Bújtam a netet kennelek után, így találtam rá a Killinworth kennelre (régen Marrow kennel). Éppen volt Katánál kiskutya, így egy hónapos korukban meglátogattuk őket. Akkor választottam ki őt. Egy hónap múlva visszamentünk Katához, ezúttal azért, hogy elhozzuk a kiskutyát haza. Mikor odamentünk, az összes alomtestvére rohant hozzánk, ő viszont a kerítés mentén osont, kerülve minket. A papához vittük, így az első pár évét ott töltötte, míg aztán történt egy baleset, így került ki a tanyára.

Mielőtt még kikerült volna, párszor kivittük őt a tanyára, de aztán vissza is vittük őt. Voltunk vele párszor kutyasuliban, de nem volt túl nagy siker. Ahogy Pankával, úgy Ladyvel is voltam iskolai kisállat kiállításon.

Miután kikerült a tanyára, először odacsípett az óvodáskorú gyerekeknek, valószínűleg azért, mert mikor még a papánál volt, gyerekek inzultálták őt a kerítésen keresztül. Szerencsére ez idővel oldódott, sőt, az utolsó években már volt olyan, hogy ő ment oda gyerekekhez egy kis simogatást kérni.

A mindennapi életben visszahúzódó kutya volt, néha szó szerint könyörögni kellett neki, hogy odajöjjön hozzánk, hogy meg tudjuk őt simogatni, de miután pár lépést megtett felénk, sokszor inkább hátat fordítva visszament a helyére. Pont a visszahúzódó jelleme miatt a többi kutya simán ledominálta őt, ezért külön kellett figyelni rá kajaosztáskor, hogy ne lökjék el őt a falatoktól. Panka és Beni hatására azonban sokat oldódott és már nem annyira kerülte az embereket.

Amikor viszont felpörgött, akkor ugrált, tengelye körül forgott, fel-alá rohangált és közben csipogott. Máshogy ezt a hangot nem lehet jobban leírni. Finom bökdöséséről mindig tudni lehetett, hogy ő kér szeretgetést. Ilyenkor szinte belecsúsztatta az orrát a tenyerünkbe és úgy bújt hozzánk. Imádott Benivel kószálni a tanya körül. Szerette felkergetni a macskákat a fára. Nagyon jó jelzőkutyus volt, mindig szólt, ha jött valaki hozzánk, vagy ha vadak csörtettek a kerítésen kívül.

Lovagláskor fiatalabb korában még végig követett minket, aztán egy idő után, ha elkezdtünk ügetni vagy megijedt valamitől, inkább visszafordult.

Januárban, a szülinapjakor még jól volt, aztán tavasszal a nyakán kihullott a szőre és részlegesen megsüketült. Erre kapott fülcseppeket és őszre egész szépen meggyógyult, a szőre is visszanőtt, de igazából látszódott rajta, hogy fáradt.

Mivel ősszel jobban volt, ezért ma meglepetésként ért, hogy mozdulatlanul feküdt a füvön.

Egy különleges színfoltja, mint ahogy a neved sugallja: királynője voltál a tanyának. Köszönöm Neked az együtt töltött 11 évet, most már együtt szaladgálhatsz Pankával a vadászmezőkön.

 

Marrow Black Queen of the Night – Lady

2008. január 5. – 2019. november 16.

Fotós projekt
2019. október 25., péntek
Olvasási idő: 4 perc

Mindig irigykedve néztem instán a lovasokról a tökéletesen elkapott lovagolós képeket és én is nagyon szerettem volna egy ilyen sorozatot Remivel. Azonban azt tudtam, hogy apu által készített képek nem azok, amikre vágytam, így a közösségi oldalon keresgélve találtam meg Tündit, akivel mint utóbb kiderült, nem először találkoztunk.

Az időpontot illetően meg is egyeztünk a múlt hét szerda délutánjában. Mivel 6-kor megy le a nap, ezért 4-re beszéltük meg, hogy kijön hozzánk. Kedden kifésültem a Remi sörényét és a farkát, hogy azzal ne kelljen bajlódni. El is érkezett a szerda, kicsit borongós, néhol napsütős és kellemesen meleg. Már a hetekkel ezelőtt kitalált ruhákban voltam (bézs színű garbó, kék nadrág) kivasalt hajjal, sminkkel, mikor befutott. Azonban Remény még sehogy sem állt, így amíg Tündi apuékkal beszélgetett, addig én gyorsan leápoltam a lovat és visszafutottam Tündiért, hogy készen vagyok. 

Először a földön készült képeket akartam elkészíteni, hiszen a lovaglástól én is és a ló is rendszerint leizzadunk. 

Olvass tovább!

Vágta gyakorlása
2019. október 21., hétfő
Olvasási idő: 2 perc

Apu szólt, hogy jött Vili bá, így gyorsan magamra kaptam egy lovaglónadrágot és a csizmát. Gyorsan vázoltam neki a problémát, majd siettem letakarítani és felnyergelni Remit. Épp végeztem, mikor odajött hozzánk. Még gyorsan beszaladtam a nyergesbe a kobakért és a fellépőért, majd kimentünk a lucernára. Először elkezdtem Remivel kicsit nagyobb körben lovagolni ügetésben, majd pár kör után Vili bá átvette az irányítást és kiadta a feladatokat: átmenetek, hátra arc, tanügetés stb. Aztán bal kézre vágta. Nem ment. Újra és újra próbáltuk, már nem is figyeltem, hogy jó lábra ugrik-e be, csak csináltam, ami Vili bá mondott. Amikor azt mondta, hogy ügetés, akkor nem volt jó és akkor újra beugratás vágtába. Kicsit vágtáztunk jobb lábra is, az természetesen nagyon jól ment. Aztán megint visszatértük bal kézre. Remi a végére a fülétől a lábszáráig tiszta izzadtság volt, én nem különben. Végül arra jutottunk, hogy Remi menekül a zabla és a lovaglás ellen és én is ezt érzem, hiszen amikor simán kiengedem a legelőre, akkor milyen laza, amikor meg felülök rá, akkor rohanás.

Fun fact: Vili bá a vágtára a 'beugratás' szót használja, az ügetésnél pedig az 'üget'-et, mint mi futószárazáskor. Ebből következik, hogy amikor azt mondta, hogy üget, akkor Remi automatikusan visszaváltott ügetésre vágtából. Én ezen totál meglepődtem és nagyon is büszke voltam rá, sose gondoltam volna, hogy így hallgatna az utasításra.
Az utolsó vágta után Vili bá sietett haza, így azzal váltunk el, hogy – mivel visszamegyek Pestre dolgozni, ezért – hétvégente találkozunk, illetve hogy valószínűleg legközelebb ő is fel fog ülni rá.
Miután elment, kimentünk hosszú száron lesétálni a kinti rétre, de továbbgondolva elmentünk becsukni a hátsó kaput (ami hátról sikerült is), majd elindultunk vissza a bekötőn.

Esetem a lovaglócsizmával
2019. október 8., kedd
Olvasási idő: 2 perc

Egy ideje kezdett bennem érlelődni, hogy szeretnék egy lovaglócsizmát, de az árak mindig elrettentettek. Aztán egy projekt miatt csak úgy mellékesen ráfeküdtem a témára, lemértem a lábszáram hosszát meg a vádlimat. Mivel nem vagyok bántóan magas, ezért a vádlim sem túl hosszú, kb. 36 cm. A netes kutatás és számolatlan csizma paramétereinek átnézése után realizálódott, hogy rám 37-es láb mellett nem igazán van méret, hiszen minden csizmahossz 45 cmnél kezdődött. Másnap felhívtam a nagyobb lovas boltokat (horze, klp, aranypatkó Szeged, decathlon), de vagy azt mondták, hogy nincs, vagy hogy csináltassak. Egyedül a horzéban találtam egy 41 cm hosszúságú csizmát. A külföldi és főként amerikai oldalakon és fórumokon is csak egy csizmát találtam, ami úgy nagyjából jó lett volna, de a paraméterek megfeleltek a horzéban találttal, úgyhogy mindegy is volt.

Nap telt nap után, én pedig tobzódtam, hogy valóban szükségem van-e rá, hiszen 10+ éve megvagyok a cipő + chaps kombóval. Aztán a következő pillanatban meg az volt bennem, hogy ha már ilyen régóta lovagolok, akkor megérdemlem azt a csizmát és ad egyfajta igényességet a lovagláshoz. Meg hát anyu is győzködött, hogy csináltassak egyet.

Az említett projekt gyors közeledtével viszont nem voltam biztos a csináltatásban (meg ahhoz le kellett volna menni Szegedre), így pénteken felmentem Dunakeszire a horzéba felpróbálni a csizmát. Bár képen annyira nem tetszett, ott élőben első látásra szerelem volt még annak ellenére is, hogy kiszorította a vádlimból az összes vért. De azért csak elhoztam.

Itthon még aznap felültem Remire, hogy megnézzem, milyen. Nos, szoros és fájdalmas.

Péntek óta kétszer lovagoltam benne, egyébként jó és fura módon könnyebb benne lovagolni, de egyelőre a bal lábam még mindig zsibbad.

 

A vásárolt csizma a Sovereign High Rider a Mountain Horse-tól, akik egyébként egy svéd márka.

Helyzet macskafronton
2019. szeptember 29., vasárnap
Olvasási idő: 4 perc

Három és fél évvel az előző macskás bejegyzés után azt hiszem, illik egy újabb összefoglalót írni.

Az akkori csapatból már csak Lucifer és Roki, alias Lenke maradt meg. Yodi két héttel az után tűnt el, hogy tavaly kimentem Amerikába. Herceget elütötték, Rozit pedig a kutyák ölték meg. Cincit, Garfieldot és Margitot tavasszal láttuk utoljára.

Mivel mikor hazajöttem, nem volt kedvenc macska (akivel alhatok) a tanyában, ezért pár héttel a hazaérkezés után az egyik ügyfelünktől hazahoztunk három kiscicát: Manci, Mézit és Husit.

Először az istállóban voltak elszállásolva, de a tél és a hideg közeledtével beszoktattuk őket a házba, hogy minden este a szobámban aludjanak. A rend az volt, hogy nem sokkal sötétedés után (ha előzőleg nem vittem be kézben), akkor behívtam őket, alvás előttig apuval voltak, majd ahogy mentem aludni, jöttek át az én szobámba.

Olvass tovább!

Találkozás Monty Robertsszel
2019. szeptember 15., vasárnap
Olvasási idő: 4 perc

Ha szeptember, akkor Kaposvári Állattenyésztési Napok. Már évek óta járunk, de ezúttal különleges oka is volt, hogy elmenjünk.

Pénteken korán indultunk, hogy elérjük a takarmányozási szimpóziumot, ami anyuéknak volt fontos, és meghallgattunk két előadást, majd bementünk a kiállítás területére körbenézni. Miután mindent körbenéztünk, átmentünk Igalra a szállásunkhoz, kipakolás után anyuék elmentek a strandra, én pedig aludtam egy nagyot.

A szombat reggel nem telt el probléma nélkül, ugyanis az éjszaka folyamán lemerült az autó akkumulátora, mert bedugva maradt a hűtőláda. Miután a probléma elhárult, a környéken kirándultunk, majd három óra után ismét az egyetem és a lovarda felé tartottunk.

Olvass tovább!

Vizes szüreti felvonulás 2019
2019. szeptember 7., szombat
Olvasási idő: 4 perc

Már hetekkel a meghirdetett időpont előtt felkerestem a szervezőket, hogy van-e lehetőség jelentkezni a szüreti menetbe. Akkor nem válaszoltak. Aztán két héttel az esemény előtt újból ráírtam a szervezőkre és ezúttal sikerült megbeszélni a részleteket.

A héten kihívtuk a dokit, hogy meglegyen a lónak az oltása, hiszen csak e feltételekkel lehetett részt venni a felvonuláson. Szerda helyett csak pénteken futott be a doki és gyorsan lerendezte a dolgot. Ami még elintézésre várt, az a takaró megigazítása volt, ez viszont varrónőt igényelt, de meg is lett oldva tegnapra.

Tegnap letakarítottam a felszerelést, illetve megigazítottam Reminek a hosszú szőreit (vágtam egy kicsit a farkának a hosszúságából) és egy videóban látott módszerrel bebogyóztam a sörényét is. Ez viszont korainak bizonyult, ugyanis ma reggelre szétment.

Így hát ma reggel újra csináltam, ezúttal viszont végigfontam a sörényét, nem bebogyóztam. Miután ezzel megvoltam, leápoltam, majd kikötöttem a szénatárolóhoz, majd bementem a házba, hogy átöltözzek, kivasaljam a hajam és kisminkeljek.

11-kor, miután elkészültem, felnyergeltem Remit, majd apu feldobott a hátára és fél 12-kor elindultam befelé.

Olvass tovább!

Centerline Events at HITS
2019. augusztus 19., hétfő
Olvasási idő: 6 perc

Nagy várakozások előzték meg az indulást, ugyanis ez az első verseny, ami messzebb van a lovardától, hosszabb ideig tart és amelyen először vesz részt W. Jn. évek óta visszajár ide, olyan ez a hely neki, mint a második otthona. A helyzet nehézségét inkább a hat-hét órás út adta a babával, hogy mennyire fogja bírni.

Szóval szerdán indultunk fél 12 körül és csak mentünk és mentünk… Ahogy Jn. mesélte mindenkinek: 1 baby, 2 cars, 3 dogs, 4 horses and 4 humans. A felosztás az volt, hogy én voltam Jn.-el, W.-el és Cayman-el a nagy kocsiban, mögöttünk a négy ló. Utánunk másik kocsiban A. és C., na meg a két kutya: Lion és Sebastian. Meg egy rakat cucc.
Szerencsére a baba kb. egész végig aludt, úgyhogy csak egyetlen megállónk volt csak: Betlehemben, PA, egy outdoor plaza mellett álltunk meg ebédelni és egy kicsit nyújtózkodni.Olvass tovább!

Benit elvitték
2019. augusztus 16., péntek
Olvasási idő: 2 perc

Reggel szólt apu, hogy nincs meg a kutya. Ez fura volt, ugyanis hiába vannak szabadon, nem az elszökős fajta egyik kutyánk sem. Oké, néha ki szoktak járni a környékre, de akkor se mennek messzire és mindig visszajönnek.

Hamar be is ültünk a kocsiba és körbejártuk a környéket. A legelő melletti földesúton haladva megláttuk L. Timit Robin hátán. Mondtam apunak, várjuk meg és kérdezzük meg, látta-e Benit. Így hát megvártuk és megkérdeztük, mire az volt a válasz, hogy nem látott semmit. Erre megemlítettem, hogy tavaly ilyentájt ugyanez történt: valaki elvitte a kutyát. Erről jutott eszébe, hogy az egyik kutyamentő alapítvány kirakta a közösségire, hogy talált a tanyához vezető úton egy vizslát. Na hát ez a Beni.

Így hát gyorsan elvezettünk a menhelyhez – tudtam hol vannak, hiszen rendszeresen mellettük lovagolok el -, de nem volt otthon senki. Közben írtam neki a menhely közösségi oldalára, hogy ott vagyunk a vizsláért és szeretnénk hazavinni, de nem kaptam választ. Hazamentünk.

Itthon felhívtam a menhely tulaját. Erre mondta a nő, hogy adjam meg, ki a dokink, elviszi oda a Benit, a doki pedig bechipezi, (mert hát nincs a kutyában) és majd visszaszól, hogy mit beszéltek. 10 percre rá fel is hívott a nő, hogy haza hozza Benit, V. doki pedig majd később kijön és bechipezi. Mert hát eléggé ismer minket, meg ugye ő az állandó orvosunk.

Fél óra múlva hazahozta a csavargónkat és mondta, hogy azért szedte össze tegnap este 11-kor, mert a kövesút mellett futott és nem volt benne chip, így hát nem tudta, hova tartozik, ezért hazahozni sem tudta.

De akkor is mégis milyen alapon szedik össze a kutyákat a tanyavilágban?

Amerikai élményeim – versenyek
2019. augusztus 4., vasárnap

Olvasási idő: 3 perc

Mivel a legtöbb versenyt leírtam az utazós blogomra, így azokat tervezem átmásolni és némiképp módosítani, hogy egy kicsit több lovas info és kép ill. kevesebb "hétköznapi" leírás legyen benne, így a versenyes posztokat több részre bontottam, mindegyiket az eredeti dátumhoz viszonyítva egy évvel később posztolom. Azonban voltunk több kisebb versenyen, azokat ebben a posztban terveztem megírni. De legyen ez a poszt egy összefoglaló az összesről.

 

Nem sokkal az után, hogy megérkeztem a családhoz, hivatalos voltam az első versenyre – persze csak mint a baba vigyázójaként. Az első a Loch Moy Horse Show volt az augusztus 4.-i hétvégén, mely igazából kb. fél úton volt a háztól a lovarda felé, így csak a verseny napján vitték oda Jn.-ék a lovakat. Én J.-val mentem ki, de a verseny nagy részét a kocsiban töltöttem a baba mellett, mivel eléggé tűzött a nap és mert akkor még minden ismeretlen volt a számomra. 

Olvass tovább!