EquestrianBlog
Vizes szüreti felvonulás 2019
2019. szeptember 7., szombat
Olvasási idő: 4 perc

Már hetekkel a meghirdetett időpont előtt felkerestem a szervezőket, hogy van-e lehetőség jelentkezni a szüreti menetbe. Akkor nem válaszoltak. Aztán két héttel az esemény előtt újból ráírtam a szervezőkre és ezúttal sikerült megbeszélni a részleteket.

A héten kihívtuk a dokit, hogy meglegyen a lónak az oltása, hiszen csak e feltételekkel lehetett részt venni a felvonuláson. Szerda helyett csak pénteken futott be a doki és gyorsan lerendezte a dolgot.

Ami még elintézésre várt, az a takaró megigazítása volt, ez viszont varrónőt igényelt, de meg is lett oldva tegnapra.

Tegnap letakarítottam a felszerelést, illetve megigazítottam Reminek a hosszú szőreit (vágtam egy kicsit a farkának a hosszúságából) és egy videóban látott módszerrel bebogyóztam a sörényét is. Ez viszont korainak bizonyult, ugyanis ma reggelre szétment.

Így hát ma reggel újra csináltam, ezúttal viszont végigfontam a sörényét, nem bebogyóztam. Miután ezzel megvoltam, leápoltam, majd kikötöttem a szénatárolóhoz, majd bementem a házba, hogy átöltözzek, kivasaljam a hajam és kisminkeljek.

11-kor, miután elkészültem, felnyergeltem Remit, majd apu feldobott a hátára és fél 12-kor elindultam befelé.

Az eseményt megelőzően egy héttel elkezdtem figyelni az időjárás előrejelzést és a napok előrehaladtával egyre biztosabban mondta mára az esőt.

Bár borult volt az ég, nagyjából megúsztuk addig, amíg be nem értünk. Szerencsére befelé nem volt semmi gond Remivel, csak a szokásos csatornán átkelésnél volt egy kis hiszti (végül leszálltam és átvezettem). Bent a városban, úton a cél felé volt egy ideiglenes „vidámpark”, színes, hangos, mozgó, amilyen szokott lenni – na ettől tartottam még egy kicsit, de szerencsére Remi csak megnézte, rápürrögött, aztán mentünk is tovább.

Amint odaértünk a könyvtárhoz, ahol a lovasok gyülekeztek, elkezdett szemerkélni az eső, majd amint sorba állítottak minket negyed órával az indulás előtt, lezuhant az ég. Mivel egy óra után a lovas felvonulók egy része még nem jött meg, ezért tovább áztunk, rájuk várva.

Közben apu is befutott, hogy hozzon nekem valami ideiglenes felsőt, amiben nem fagyok meg és ami némiképp véd az esőtől (amit a menet indulásával le is vettem).

Tíz további perc után mindenki megjött és a menetben betöltött helyén volt, így indulhattunk is. A menet a következőképpen nézett ki: Szegedi Gábor és ifj. Szegedi Gábor, majd a Nemzeti Lovas Díszegység, utánuk a bandériumosok, a nagyok lóháton, a kisebbek fogaton. Utánuk jöttünk mi, csikósok, utánunk a szüreti fesztiválos traktor, a népdalkörösök pótkocsin, majd a fogatosok és utánuk a mindenféle táncosok és zenészek.

Természetesen, ahogy haladt a menet, az eső kisebb-nagyobb intenzitással továbbra is esett, így mindenki ült a lován, mint az ázott verebek. Sajnos az eső miatt nem volt túl sok nézőközönség sem.

A felvonulás során kétszer álltunk meg, egyszer az egyharmadánál, másodjára pedig a múzeum sarkán, ugyanis a Szegedi Gáborék nem tudták, hol kell lefordulni, így volt is egy kis kavarodás. Miután a sorok rendeződtek, befordultunk a mozi utcájába, ahova a színpadot felállították és a hangosbemondó – rossz sorrendben – felolvasta a felvonulókról az előre leadott bemutatkozó szövegeket és ezzel vége is volt számunkra a szüreti felvonulásnak.

Az előttünk levőket követve lovagoltam az egyik virágbolthoz, ahova apuval megbeszéltük a találkozót. Itt a kocsiban átöltöztem, míg apu fogta a lovat, majd lenyergelve, levettem a Reményről a takarót, hiszen hazafelé már semmi értelme nem volt. Apu újfent feldobott a lóra és elindultunk hazafelé.

A hátralévő szakaszon már abszolút semmi baj nem volt a lóval, sőt pocsolyáztam is vele, amikbe készségesen bele is ment. Félúton még beugrottam a Fanniékhoz a kobakomért (amit még a menet indulása előtt adtam oda neki, mert a fogaton elfért). Az eső már csak egy kicsit szemerkélt, már észre sem vettem, sőt a ló teljes mértékben száraz volt.

Itthon lenyergeltem, kiterítettem minden szövetanyagú felszerelést, én átöltöztem, majd bebújtam a meleg takaró alá és aludtam vagy három órát.

 

Hihetetlen büszke vagyok Reményre. Egy rossz mozdulata sem volt egész végig (a csatornát leszámítva, de azt tudjuk és javítható). Készségesen állt egy helyben, mikor arra volt szükség, szépen ment a többiek után, mikor meg az kellett. Néha komolyan azt gondolom, hogy én reagálom túl a dolgokat és olyan helyzetekre hiszem azt, hogy meg fog ijedni, amiktől abszolút meg sem rezzen. Ilyen volt ugye a „vidámpark”, aztán a hangosbemondóra rá se tojt, illetve a sárga kábelvédőket is simán átlépte. Végére az eső meg sem kottyant neki, a pocsolyával egyetemben. Ha nagyon szigorúan akarom nézni, akkor az ostorcsattogtatást kell megemlítenem: attól az elején meg-megrezzent, a végére már inkább én rezzentem meg.

Szóval: #myhorseisthebesthorse

Benit elvitték
2019. augusztus 16., péntek
Olvasási idő: 2 perc

Reggel szólt apu, hogy nincs meg a kutya. Ez fura volt, ugyanis hiába vannak szabadon, nem az elszökős fajta egyik kutyánk sem. Oké, néha ki szoktak járni a környékre, de akkor se mennek messzire és mindig visszajönnek.

Hamar be is ültünk a kocsiba és körbejártuk a környéket. A legelő melletti földesúton haladva megláttuk L. Timit Robin hátán. Mondtam apunak, várjuk meg és kérdezzük meg, látta-e Benit. Így hát megvártuk és megkérdeztük, mire az volt a válasz, hogy nem látott semmit. Erre megemlítettem, hogy tavaly ilyentájt ugyanez történt: valaki elvitte a kutyát. Erről jutott eszébe, hogy az egyik kutyamentő alapítvány kirakta a közösségire, hogy talált a tanyához vezető úton egy vizslát. Na hát ez a Beni.

Így hát gyorsan elvezettünk a menhelyhez – tudtam hol vannak, hiszen rendszeresen mellettük lovagolok el -, de nem volt otthon senki. Közben írtam neki a menhely közösségi oldalára, hogy ott vagyunk a vizsláért és szeretnénk hazavinni, de nem kaptam választ. Hazamentünk.

Itthon felhívtam a menhely tulaját. Erre mondta a nő, hogy adjam meg, ki a dokink, elviszi oda a Benit, a doki pedig bechipezi, (mert hát nincs a kutyában) és majd visszaszól, hogy mit beszéltek. 10 percre rá fel is hívott a nő, hogy haza hozza Benit, V. doki pedig majd később kijön és bechipezi. Mert hát eléggé ismer minket, meg ugye ő az állandó orvosunk.

Fél óra múlva hazahozta a csavargónkat és mondta, hogy azért szedte össze tegnap este 11-kor, mert a kövesút mellett futott és nem volt benne chip, így hát nem tudta, hova tartozik, ezért hazahozni sem tudta.

De akkor is mégis milyen alapon szedik össze a kutyákat a tanyavilágban?

Amerikai élményeim – lovaglások
2019. július 23., kedd
Olvasási idő: 3 perc

Napra pontosan egy éve utaztam ki au pairnek Amerikába három hónapra. Bár a terv egy év volt, bizonyos félre- és meg nem értések miatt úgy döntöttem, hogy ott hagyom a családot. A "rövid" idő ellenére elég sok lovas élményben volt részem.

Röviden a körülményekről. Egy díjlovagló nőnek (Jn.) a kisfiára kellett vigyáznom Marylandben, míg ő lovagolt / oktatott / versenyzett / egyéb dolgait intézte. Van (volt) egy lovardája / farmja fél óra autózásnyira a(z ideiglenes) háztól, ahol éltek, de közben egy másik faluban építkeztek, egy újabb farmot, ahol majd ha elkészül, lakni fognak.

A lovardában fedeles, egy kisebb pálya, 8 férőhelyes komoly istálló (belül nyerges és egy szoba wc-vel), 4+2 férőhelyes mellék istállók és a hozzátartozó karámok találhatók, illetve a ház, amiben az előző élettársával laktak. Bár az egész komplexum az övé (volt), mások is tartanak ott lovat, illetve a lovászlány is itt lakik.

Érdekesség, hogy náluk úgy telik egy év, hogy decembertől májusig Floridában töltik a telet és a tavaszt, menekülve a marylandi hideg elől, míg májustól decemberig Marylandben tartják a lovakat.

A jelenlegi élettársa és a baba apukája (J.) kovácsként járja a környéket.

Először a családhoz kerülés másnapján ülhettem lóra, méghozzá Fabrice-re, aki Jn. még mindig oktató- és versenyző lova. Fabrice egy 97'-ben született Hannoveri herélt, egy kicsit lustácska, sok segítséget igénylő ló, így az edzés végére eléggé elfáradtam. N.-val, Jn. unokaöccsével lovagoltam egyszerre. A felszerelést és a felnyergelést A., a lovászlány mutatta meg (a ló hátán kicsit hátrébb helyezve a nyerget nyergelnek fel a díjlovasok, hogy a ló lábának több szabad helye legyen). Jn. igazából a lovas tudásomra volt kíváncsi és meg is dicsért, hogy egész jól megy. Lovaglás után lenyergeltünk, majd lefürdettük a lovakat és visszavittük őket a helyükre.

A többi alkalommal (6 alkalommal, szeptemberben 4×, októberben 2×) Dariuson lovagoltam, ő egy '92-es születésű oldenburgi herélt, Jn. első FEI lova. Mivel sántított ezért inkább jártatás jelleggel kellett rajta lovagolnom, lépésben, néha patanyomfigurákat beiktatva. Az utolsó három alkalommal már némiképp ügethettem is (2-2 kört mindkét kézre), illetve az utolsó alkalommal vágtázhattam rajta. A beugratásnál sikerült kiülnöm a bakolását, amiért Jn. meg is dicsért. Minden alkalom 20-30 perc volt (ezzel szemben a fel- és lenyergelés együtt egy óra).

If I want to be honest…
2019. július 18., csütörtök
Olvasási idő: 1 perc

1,5-2 éve “félek” felülni a lóra és húzom az időt kb. az utolsó pillanatig (vagyis sötétedés előtti 1 óráig). Pár éve Remi full vágtában bebakolt kint terepen, én meg épphogy rajta maradtam. Ez eléggé bennem maradt. Nyilván a 3 éve történt lovardai sorozatesés se tett túl jót.

Hiába ismerem a lovam, ennek ellenére minden egyes alkalommal “félek” attól, hogy olyan mozdulatot fog tenni, amit nem fogok tudni kiülni. Pedig nem estem róla 4 éve. Na meg persze az se motivál, hogy minden egyes alkalommal küzdeni kell vele, mert menős és kemény szája van.

A legszerencsésebb egy oktató volna, de már nem bízok bennük sem, szinte kivétel nélkül mind a pénzre ment és nem adott semmi tudást…

Persze minden alkalommal pozitívan csalódok a lóban – minden küzdés ellenére is -, mert mindig meglep. Szóval ❤️❤️

Majd legközelebb
2019. július 16., kedd
Olvasási idő: 3 perc

Anyu múlt hét hétfőn felhívta a K. dokit, aki azt mondta, hogy másnap délután jön, megultrahangozza a Remit, hogy hogy is áll a petefészke. Hát kedden délután nem sikerült megjönnie, így 6 körül apu felhívta őt, hogy akkor most jön-e vagy sem, mire ő azt válaszolta, hogy majd szerdán tuti megérkezik. Végül sikerült úgy szervezni a napunkat, hogy ott tudtam lenni, mikor szerda este 7 körül végre megjött a doki (mert közben a szomszéd faluban nyaraltunk).

Kikötöttem gyorsan a Remit a nyergelő helyre a karámhoz, majd instruált a doki, hogy emeljem fel az egyik első lábát, hogy ne rúgjon ki a ló hátra, míg ő megultrahangozza Remi petefészkét (végén már nem emeltem fel a lábát, mert folyton kitépte a kezemből és féltem, hogy beveri a keresztfába). Az ultrahangon a doki 2 db félidőben lévő tüszőt látott, így azt mondta, hogy pénteken jön és hoz ovuláció kiváltását elősegítő oltóanyagot. Ez a “randi” 7.000 Ft*-ba került.

Pénteken be is futott a doki, hozott Receptal-t és mivel apu nem volt épp otthon, ezért nekem mutatta meg, hogyan adjuk be szombaton a flaska másik felét (5 ml-t). Amúgy Remi amikor meglátta a dokit, rögtön beszaladt a boxba és amikor megfogtam, akkor is körbe-körbe forgott körülöttem, de persze megkapta az oltóanyagot. Megbeszéltük, hogy szombaton mi adjuk be neki az oltást, majd hétfőn jön ismét ultrahangozni, hogy megnézzük, hogy áll a dolog.

Az utasítások szerint szombaton kb. ugyanabban az időpontban (1 után kicsivel) kapta meg a maradék oltóanyagot Remi.

Tegnap kb. megint az utolsó pillanatban befutott a doki, megultrahangozta a lovat, de sajnos rossz hírt kaptunk: nem történt semmi, nem hatott az oltószer. De nem feladva abban egyeztünk meg, hogy ma is eljön, hátha csak csúszik az egész. Az ultrahang + az oltóanyag miatt 17.000 Ft*-ot fizettünk neki.

Ma is jött, gyors ultrahang, de csak megerősítette a tegnapiakat. Már sárgatestet sem mutatott ki az uh, pedig ha lett volna, akkor még egyszer oltottuk volna. Ezért az uh-ért újfent 7.000 Ft*-ot fizettünk neki.

Végül abban egyeztünk meg, hogy mivel Remi már “átállt” az őszi bioritmusára, ezért nincs értelme őt tovább macerálni, így az egész csikó-projekt csúszik jövő tavaszra (március környékére).

Minden egyes alkalommal, miután a doki elment, egyeztettünk N. A.-val (akin keresztül lehetőségünk lett volna El Corlensky spermáját jutányosabb áron megvásárolni), ugyanis az ultrahangoktól (és Remitől) függött, hogy neki szólni kell-e az illetékeseknek, hogy Mezőhegyesen frissen levegyék a fedezőmén spermáját, amiért természetesen el kellet volna mennünk. De végül maradtunk a helyünkön.

Azért remélem, hogy jövőre is rendelkezésre áll El Corlensky, ugyanis miután alaposabban utánanéztem a lónak, eléggé megtetszett a származása, meg a megtalálható videó alapján úgy en bloc (ámblokk) az egész ló, mind viselkedésileg, mind felépítésileg és pláne az ugrása sem utolsó.

Úgyhogy márciusban remélhetőleg folyt. köv.

*Az árakat inkább tájékoztató jelleggel írtam le.