Nem csak nekem telt izgalmasan a nyaram, hanem a szüleimé is.

Történt ugyanis, hogy én hétfőn kirepültem Amerikába, és azon a pénteken (június 17-én) pedig apu elütötte a fél éves kiskutyát. Ugyanaz a vonyítás, mint Beninél, ugyanaz az, vagy nagyobb ijedelem, hogy már megint. Pláne mert nem voltam otthon.

Úgy volt, hogy apuék sietve indultak el a kocsival, a kiskutya meg az autó alatt aludt és apuék siettükben nem néztek be a kocsi alá, mint korábban és elindulva apuék érezték is a döccenést, ahogy átmentek a kutyán.

Újraszervezés, rögtön vitték is a kutyát az állatorvosi rendelőbe Imiékhez és erősen reménykedtek, hogy nem tört el Bogyó gerince. A röntgen után kiderült, hogy szerencsére nem történt gerinctörés, ellenben a bal hátsó lába eltörött közvetlen a csánkja felett (pontosabban a sípcsontja, közvetlenül a lábtőcsontok felett). BT doktornő nem vállalta az operációt, lévén a féléves kutya még növésben van. Annyit csinált „csak” jobb híján, hogy bekötötte Bogyi lábát, hogy lehetőleg minél kevesebb elmozdulás legyen a csontjaiban.

Ekkor elkezdődött a telefonálgatás és Szegeden találtak is egy állatorvost, aki kedd délelőttre elvállalta Bogyi műtétét.

Kedden reggel szólt a doktor asszisztense, hogy el se induljanak anyuék Bogyóval Szegedre, mert a doktor eltörte a bokáját. Így hát újabb telefonálgatás kezdődött, ezúttal már a főváros irányába.

Az egyik klinika nem vállalta, mert még növésben volt, a másik vissza sem szólt, végül az Állatorvostudományi Egyetem egyik professzora vállalta el másnapra.