Nem tudom kifejezni szavakkal, mennyire hálás vagyok azért, hogy ide járhatok, és hogy egy ilyen összetartó csapat vesz körül. Eddig is segítettünk egymásnak, de ez a hét mutatta meg igazán, hogy mennyire összetartunk.

A másik dolog, amiért nagyon hálás vagyok az az, hogy most először történt a héten az hosszú idő után, hogy nem féltem sem az ugráskor, sem a felpörgött ló vágtája közben, sőt még élveztem is.

És a mellett se menjünk el szó nélkül, hogy a héten ugrattam az eddig legmagasabb akadályomat. Ami még mindig nem túl magas, de valahol el kell kezdeni.

Egy maratoni, 6 napos tábort szerveztek nekünk a Debreceni Lovasakadémiába illetve Hortobágyra, elég erős programmal, ugyanis a tervek alapján három napra is napi két lovaglást írtak elő (továbbá a tervek szerint még 2+1 napon volt napi egy lovaglás).

Hétfő délután indultam Debrecenbe vonattal. Két átszállás után érkeztem meg, a pályaudvaron átérve vettem magamnak bérletet, inkább elővigyázatosságból, bár utólag nézve nem volt rá szükség a többi napokon. A vonatúton jöttem rá, hogy itthon hagytam a fényképezőgépbe való SD kártyát, így málhás szamárként felpakolva (teli hátizsák + bőrönd + nagy oldaltáska a lovas cuccok miatt) kitérőt tettem a Fórum plázába, hogy a Media Marktba vegyek egyet. Ha már ott voltam, akkor vettem magamnak KFC-t vacsorára, illetve vizet is. Egy kis séta után buszra szálltam, ami a diákszálló előtt tett le. A recepción rendeztem a dolgaimat, megkaptam a kulcsot, majd megkerestem a szobámat.

Nem voltam sokáig egyedül, szóltak a lányok, hogy megjöttek, úgyhogy lementem segíteni nekik bepakolni. Laurával, akivel a héten egy szobában aludtam, megbeszéltük, kivel mi újság, majd mindketten lefeküdtünk aludni.