Nem írok, mert nincs miért. Mármint nem történik semmi fontos. Nálunk a tél / hideg idő a pihenést jelenti. Ilyenkor a lovak kint legelnek, ezzel valamennyire lemozgatják magukat. Meg most rám jött az, hogy nincs kedvem felülni a lóra. Mondjuk ez részben azért is lehet, mert már ismerős a környék, nincs kihívás (legalább fél-egy óra kell ahhoz, hogy új részre érjünk), és többek között az is, hogy egyedül nincs kedvem kimenni).

De hál’ Istennek most jön a jó idő, Remire is felülhetek végre . Azt hiszem két hete futószáraztam őt nyereggel és kötőfékkel, lenyomott egy kisebb rodeót. Csatakra izzadt a végére, így levezetésül kivezettem őt kézen a bekötőre. Mindig le akart feküdni, de nem engedtem, csak a karámban, amikor visszaértünk.

Kristállyal már voltam a hónapban terepen. Első alkalommal a minimum kört tettük meg kezdésnek, aztán két hete (13-án) már nagyobbat mentünk, kb. 12 km-t kb. másfél óra alatt (nem kapcsoltam be az endomondo-t). Végül is jó volt, de látszott rajta, hogy szét van esve. A sertésteleptől leszálltam róla, és úgy vezettem be kiengedett hevederrel, mert olyan szinten leizzadt.

A gödöllői lovardába nem járok, eddig részben az órarendem miatt, ezután meg azért a négy-öt alkalomért nem érdemes már. Majd ősszel, ha.

Volt Zsófi, de nem volt semmi érdemleges. A rossz idő miatt nem ültünk lóra.

Kutyák megvannak. Alszanak, napoznak, ugrálnak (főleg Beni), jönnek velem terepre, Lady sokszor besértődik terep közben. Megijed valamitől és elindul haza. Múltkor fácán hangjától (!) ijedt meg, máskor meg a szomszéd kutya ugatásától. Néha komolyan nem értem.

Margit vemhes. Utolsó napjait tölti egyedül. Úgy látszik, húsvéti kismacskák lesznek. A kockás hasa van szó szerint (a tejcsatornái ennyire megteltek). Viszont lenyugodott, nem annyira agresszív már. Ha megellik, úgyis írok.

Instagramon aktívabb vagyok, felgyülemlett már jópár kép. Legközelebb azokat teszem fel.

Idénre eddig még nem tudok lovas rendezvényt a városban, elvileg lesz rendőr ügyességi verseny, meg championátus, bár egyiket se jelentették még be. Inkább csak reménykedek. Mi viszont fel szeretnénk vonulni, kétszer is: a Szent Iván esti felvonuláson és természetesen a szüretin. Meglátjuk, mi lesz.

Érettségi előtt álltam, ezért úgy döntöttem, hogy ez most fontosabb, szóval nem mentem ki. Pedig az Országos Minősítő Díjugrató verseny és Grand Prix. Azért játszadoztam a gondolattal, hogy kimegyek a csütörtöki kitartásos magasugrásra és a vasárnapi Grand Prix-re, de nem tettem. Ugyanis lelkiismeretfurdalásom lett volna.

Ma pedig Póni Klubbos díjlovaglás volt. Na, arra nem tudtam volna menni Kristtel, egyrészt felkészülés hiánya miatt, másrészt a képeket elnézve eléggé komolyra vették a figurát (vagyis rendes versenyszerkóban nyomultak). Ami nekem ugye (még) nincs. Na majd augusztusban.

Tíz (LA-Frankfurt) plusz két (Frankfurt-Bp) órás repülőút, és még két órás hazaút után, összesen 4 óra alvással harminchat óra alatt, még volt energiám lóra ülni. Kellett. Negyedik hét után csak annyit mondtam: már csak két hét. És konkrétan onnantól terveztem, hogy megjövök és lóra ülök.

Meglátszik az egy hónap kiesés. Krist teljesen, hogy is mondjam… befásult. Szája kemény lett, csizmára alig reagál (annak ellenére, hogy mennyire megpuhítottam). Pálcát is kellett használnom, annak ellenére, hogy egyáltalán nem szoktam.

Kimentünk a Sóstóra, találkoztunk egy csapat kisgyerekkel. Simogatták Kristet, engem meg kérdésekkel bombáztak. Csak az alapok: hány éves, az én lovam-e, mióta van meg, milyen természetű, hogy érek rá, van-e másik ló, az hány éves, stb. Utána átmentem az főút túloldalára, majd az egyik utcán elfordulva az Epreskerten végig. Aztán haza.

Krist patája még elég érzékeny, az apró kavicsoktól lesántult, és le kellett állni, hogy majd pár lépés után újra jól legyen.

Olvasási idő: 2 percJó oké, elég hülye cím. De szombaton felültem Kristályra, egy ideig ügettem a bekötőn fel-le. Majd megálltam és egy lyukkal feljebb csatoltam a kengyelt. Mennyivel más lett. Végül így kimentem a Sóstóra.

Mivel a vasúti átjárót a múlt hónapban újították fel, valami gumiszerű izét tettek le beton helyett, aminek más a színe is és az anyaga is. Na ez Kristet olybá megrettentette (szép magyar nyelv), hogy nem mert még a közelébe se menni, hiába noszogattam. Jó, akkor két autós között leszálltam a nyeregből, megvártam, míg mindenki elmegy és átvezettem kézen. Majd vissza, és ezt így két-háromszor, míg egy kicsit megnyugodott. A túloldalon meg visszaszálltam. Kilovagoltam a Sóstóra, a bejáratnál találkoztam egy kisfiúval, meg az apjával, meg egy mamával és az unokáival. Lósimogatást kértem. Leszálltam a nyeregről, mert Krist nem bírt egy helyben maradni és a kicsik megsimogatták Kristet. Miután visszaszálltam, megkérdeztem a mamit, hogy nem-e ők voltak ott tavaly a madárnál és szintén megsimogatták Kristet. De. Ezután nagy tempóval téptem haza. Na jó, azért kontrolláltan, mert a beton az elég csúszós. A vasúti átjáróval pedig nem volt semmi gond. Itthon lenyergeltem és megkapták a zabot (egy kicsit belecsúsztam a kajaidőbe).

Vasárnap pedig Remire ültem fel. Csak bent a karámban köröztünk, hogy szokjuk egymást. Össze-vissza kanyarokat csináltam vele, 8-asokat, kisköröket, átlóváltásokat. Léptettem és megállítottam. A végén pedig többször is fel-leszálltam, had szokja azt is. Az hogy leugrok a nyeregből, még egy picit megijeszti, de majd gyakoroljuk.

Dzsenivel

Délelőtt 10-re volt megjelenésem Szilvinél. Terepre mentünk még egy lánnyal, Szandival. Felnyergeltünk: én Dzsenit, Szandi Agrit, Szilvi pedig Kocit. Én gyorsan kivittem még Dzsenit futószárazni, de még ügetésben is alig bírtam tartani. Így hát elindultunk. Átmentünk egy csomó utcán, ahol voltak kutyák. Dzseni egy kicsit ideges volt tőlük. Végül kijutottunk a városon kívülre. Megkerültük a Sóstót, ugyanarra, amerre nemrég voltunk Kristállyal. Visszafelé is majdnem arra mentünk, csak más utcákon. Mikor bekanyarodtunk egy hosszú szakaszra, Szilvi megkérdezte, hogy vágtázzunk-e. Mondom, hogy ne, erre Agri bakolt egyet, Szandi pedig leesett róla. Dzseni végig tökéletesen viselkedett. Visszaértünk, lenyergeltünk, majd megnéztük Bence lovaglását és mentünk haza.

Kristállyal

Itthon Kristállyal voltam. Felnyergeltem és elindultam. Előző lovasok patanyomait követtem egy ideig, pontosabban elmentem a hátsó úton, az erdőben kanyarodtam le, átmentem az erdőn, de nem visszafelé mentem, hanem tovább és egyszer csak vége szakadt a nyomoknak. Eltűntek. Mit láttam: bal oldalon buckák, hátam mögött erdő, jobb oldalon buckák, előttem pedig út, két oldalon erdő. Mivel jobbra volt hazafelé, így arra indultunk. Majd találtunk egy felszántott erdőt (helyébe már nőttek a fenyőcskék). Azt átvágva találtam egy földesutat, és hát a „minden földesút kövesúthoz (vagy tanyához) vezet” elvet követve elindultunk. Végül arra az útra jutottunk ahol ekkor mentünk, csak itt visszafelé fordultunk. Végül is haza értünk, épen, szerencsésen.

Az egyik kanyarban, ahol jobbra és balra lehetett menni, megállítottam Kristet, hogy válasszon. És helyesen választott (én tudtam merre kell mennie). Ezzel is bebizonyította a lovak hatodik érzékét. És a másik, hogy nem átvágta volna a sarkot, hanem az úton ment végig. Oookoos loovackkaaa.

Olvasási idő: < 1 perc» Uhh, basszus, ma van a verseny. És én még nem alszok. Pedig nekem elméletileg 7-re ott kell lennem. Mai nap naaagyon jó volt. Megjöttem, pont hengereltek, majd a rudakat törölgettük, aztán úgy-ahogy felállítottuk a pályát, majd mondta a Robi, hogy minden lány üljön egy-egy lóra és fél órát lovagolhatunk. Én rohantam Karibhoz nyergelni. <3 Kimentünk a melegítőre, mert a nagypálya mára van, a körkarám meg kicsi tíz lónak. Csak simán lépésben és ügetésben mentünk. Közben Robi és a fiúk megcsinálták normálisan a pályát, és mire beértünk, már csak a számtáblákat, a bójákat és a labdákat kellett elhelyezni. Miután ez is megvolt, elpakoltuk a helyére a maradék rudakat és miután végeztünk, kapott mindenki Sport csokit. Megnéztük Fannival Góliátot, hogy dolgozik: hát lustább, mint Karib. Utána mentem a tanyára, felnyergeltem Kristet és mentünk egy nagyon klasszat sötétedésig. De nem csak lépésben, ahogy szoktam, hanem ügetésben is. Tök gyors. Hát persze, mert ügető és hosszabbakat lép. Remi kiugrándozta magát, kicsit el is fáradt szerintem. És lehet, hogy nem tarthatom meg a nyerget, amit cserélni szeretnénk a másikkal (mert az nagy). Pedig az a tökéletes nyereg. Most hétvégén mondja meg az eredeti tulajdonos, hogy mi lesz.