Reggel szólt apu, hogy nincs meg a kutya. Ez fura volt, ugyanis hiába vannak szabadon, nem az elszökős fajta egyik kutyánk sem. Oké, néha ki szoktak járni a környékre, de akkor se mennek messzire és mindig visszajönnek.

Hamar be is ültünk a kocsiba és körbejártuk a környéket. A legelő melletti földesúton haladva megláttuk L. Timit Robin hátán. Mondtam apunak, várjuk meg és kérdezzük meg, látta-e Benit. Így hát megvártuk és megkérdeztük, mire az volt a válasz, hogy nem látott semmit. Erre megemlítettem, hogy tavaly ilyentájt ugyanez történt: valaki elvitte a kutyát. Erről jutott eszébe, hogy az egyik kutyamentő alapítvány kirakta a közösségire, hogy talált a tanyához vezető úton egy vizslát. Na hát ez a Beni.

Így hát gyorsan elvezettünk a menhelyhez – tudtam hol vannak, hiszen rendszeresen mellettük lovagolok el -, de nem volt otthon senki. Közben írtam neki a menhely közösségi oldalára, hogy ott vagyunk a vizsláért és szeretnénk hazavinni, de nem kaptam választ. Hazamentünk.

Itthon felhívtam a menhely tulaját. Erre mondta a nő, hogy adjam meg, ki a dokink, elviszi oda a Benit, a doki pedig bechipezi, (mert hát nincs a kutyában) és majd visszaszól, hogy mit beszéltek. 10 percre rá fel is hívott a nő, hogy haza hozza Benit, V. doki pedig majd később kijön és bechipezi. Mert hát eléggé ismer minket, meg ugye ő az állandó orvosunk.

Fél óra múlva hazahozta a csavargónkat és mondta, hogy azért szedte össze tegnap este 11-kor, mert a kövesút mellett futott és nem volt benne chip, így hát nem tudta, hova tartozik, ezért hazahozni sem tudta.

De akkor is mégis milyen alapon szedik össze a kutyákat a tanyavilágban?

Olvasási idő: 2 percAnnak ellenére, hogy nem írok, még vannak történések. Mint például ma is. Remiék szokás szerint kint legeltek, én meg éppen szünetet tartottam a tanulásban (khm… az olvasásban), amikor kimentem az ajtóhoz és kinéztem az udvarra. Nem láttam mást, csak hogy van két lovas a kerítésen kívül, utánuk meg jött egy autó (ami hozzánk jött). A lovasok, akikről kiderült, hogy a Timi és az apukája volt, ők meg eljöttek a kapuhoz (miután előre engedték a kocsit) és ott megálltak, mert közben Remi meg odament hozzájuk. Én gyorsan magamra kaptam egy pulcsit, és futottam ki, hogy megfogjam a nagylányt. Kiértem, köszöntem a Timiéknek, beljebb vezettem a leányzót, Z. pedig becsukta a kaput. Timiék ellovagoltak B. bácsi lucernásán a város felé, én meg elengedtem a Remit. De ő nem ám az anyjához ment volna, aki mindvégig legelt. Nem. Ő megkerülte a rövid kerítés szakaszt és bevágtázott az erdőbe, onnan meg az útra. Na erre Krist is ideges lett, ment a nagylány után, ő meg, mivel rájött hogy Robinék (Timi lova) már túl messze vannak, ezért visszafordult. Én elálltam Krist útját, hogy ne menjen Remi elé, aztán a csikó is odaért hozzánk, úgyhogy sarkon fordulva bevágtáztak a karám felé. Kristet még sosem láttam ilyen gyorsan vágtázni.
Egyébként nem tudom, hogy direkt csinálják-e, hogy a kerítés mellett lovagolnak el, ugyanis nem villanypásztorral vannak el kerítve a lovak, hanem kerítéstől kerítésig bármerre legelhetnek. És ilyenkor, amikor a kerítés mellett mennek hazafelé, akkor Remi nagy boldogan odavágtázik hozzájuk (persze csak a kerítésen belül), természetesen Krist követi őt, így a két ló a kerítés mentén megy, egészen addig, amíg kellőképpen el nem távolodnak a lovasok a kerítéstől. Remi nem buta, mert ha túl közel mennek a lovasok a kapuhoz, akkor ő simán kimegy rajta.
Ebből adódik a másik eset, amikor szintén a Timiék voltak, csak ők követték a kövesút kanyar-ívét, így „csak” félig lovagoltak el a kapuig, onnantól a város felé vették az irányt. Remi persze követte őket a kerítésen belül, Krist mögötte, majd fogta magát a kiscsaj és kiment a kapun. A lovasok persze már hetedhét határon vágtáztak hazafelé és ez is volt a lovak szerencséje.

Olvasási idő: 5 percCsütörtökön eljöttek hozzánk lóháton D. Szabi meg a M. Pisti. Beszélgettünk, egyszer csak felmerült, hogy jönnek hozzánk, mármint ide a Kőrösi lovasok, és hogy eléjük akarnak menni P.-ra. Addig-addig, hogy elhívtak, hogy szombaton egykor gyülekező a közeli tónál, meg majd előtte felhív a Szabi, hogy mondjon valami közelebbit, mert ők sem tudják még biztosra. Kérdezték, hogy melyik lóval megyek, mondtam, hogy a Kristályon, mert hát a Remi le van sérülve.

Tegnap már reggel lovas cuccban öltözve vártam azt a bizonyos hívást. Hát csak nem futott be, így 11-kor elkértem anyutól a telszámot, de az nem volt kapcsolható. Na, ilyen nincs. Mindegy, hát jobb híján délben elkezdtem Remit nyergelni, hogy akkor majd fél egyre kint leszek a tónál. Ha meg nincs ott senki, akkor járok egyet a városban.

Olvass tovább!

Olvasási idő: 2 percPersze jó értelemben. Történt ugyanis, hogy felültem a drágára, csak úgy futószárazás nélkül, hiszen minek, T. Pisti alatt se csinált semmit a múltkor. Aha, csak akkor mellette volt Krist. Úgy határoztam, hogy elmegyek a Sóstó felé, ahol forgalom is van, vasút is van, had lássam, mi a véleménye ezekhez a dolgokhoz. Elindultunk kifelé, B. bácsi lucernáján pedig észrevette a szomszéd lovát, amitől úgy beizgult, hogy na. Alig bírtam visszafogni. Mikor elkezdtem ügetni, alám bakolt és megállt. Így csak lépésben mentünk tovább, hogy lenyugodjon. Nem volt semmi gond, csak egy kicsit vissza kellett húzni, mert ment volna. A vasútnál úgy átment a sínek felett, mint a pinty. Semmi megtorpanás, semmi rácsodálkozás, hanem határozottan ment előre. Nagyon meglepődtem, hiszen Kristállyal mennyit szenvedtem a sínekkel. Remi pedig rá se ránt a dologra. Lementünk a kövesút melletti földes útra, ahol velünk szembe jöttek a L. Timi és az apja. Kérdezte, hogy merre megyek, mondtam a Sóstóra, de végül elkísértem őket vissza. Ügetésnél Remi folyton bevágtázott, így a b.telep mellett már lépésben mentünk. Ám a lucernánál Timiék előrevágtáztak, hiszen várták a lovasok. Remit visszafogtam, ő meg nem is nyihogott utánuk, hanem visított. Ilyet még nem is hallottam. Végül a bekötőnél engedtem neki és bevágtáztunk. Utána kiügettem a b.telep kerítéséhez, és megint bevágtáztunk. Ezt az utat megtettük még egyszer, ám ekkor már kifelé is vágtáztam, meg visszafelé is. Kontrollálható volt, és végre sikerült akkor beugratni, amikor én szerettem volna.

A cím pedig a vasúton való átkelésre és a vágtákra utal. Hogy imádom a hülye fejét.