Remény hatodik szülinapjának margójára.
Az elmúlt időben sokat fejlődtünk mindketten, megszoktuk egymást, ismerjük egymás hülyeségeit. Egyre jobban bírok vele, nagyjából már meg tudom tippelni, mire hogyan fog reagálni, ezért sok olyan helyzetbe próbáltam vinni, ami a számára ijesztő lehet.
Az egyik ilyen ijesztő helyzet a hinta. Ugyanis az udvarban van egy játszótér és van rajta többek között két hinta egymástól kb. fél méter távolságra. Remit a két hinta között próbáltam átvezetni. Első alkalommal, miután átjutottunk közöttük, el akart szaladni (még jó, hogy futószáron volt), de minél többször mentünk át a két hinta között, annál kevésbé ijedt meg. Nem mondom, hogy tökéletesen nyugodtan megy át közöttük, de majd gyakoroljuk ezt még.
Egy elhatározás, egy kis egyeztetés és egy ló kellett. Ma sort kerítettünk Lia lóra üléséhez. Természetesen Kristre ült fel. Felnyergeltem, Lia felült és kivezettem őket a tároló elé. Mondtam neki, hogy addig nem fogom leengedni a lóról, amíg rá nem kap az ügetés ízére. Lépésben megcsináltattam vele az összes szokásos feladatot, amit az első alkalommal lovon levőkkel szoktam: malomkörzés, bokaérintés, ló tarkójának és farának érintése stb. Aztán megmutattam neki a szárfogást, amire igazából nem is volt szüksége még, hiszen ügetéshez a nyerget kell fogni. Nos, megtettek egy jó pár kört, mire egyszer csak ráérzett és egy két ütemet sikerült tartani. Erre egy kis lépést mondtam, hogy bár nem tudatosan, de valahogy raktározódjon a dolog. Aztán megint ügetés. Alkalmanként, mikor már Lia elfáradt a nagy igyekezetben, tettek pár kör lépést, aztán kezdtük elölről. Azt hiszem a végére, az első alkalomhoz képest eléggé jól ment neki. Befejezésül kimentünk a bekötőre – immáron ő vezette Kristet, vagyis az ő kezében voltak a szárak. Remélem neki nem egy egy-két alkalmas móka lesz, hanem megszereti és belevág.