Ma úgy keltem fel, hogy fogom Kristet, lefutózom és elindulok vele. 

Szépen, alaposan lepucoltam, feltettem az új, gumis hevedert (ami sokkal jobb), ezzel elszenvedtem egy csomó időt, majd kivittem futózni. Pár kör lépés-ügetés mindkét kézen, majd felszálltam. Nos a bekötő végén, a külső kerítésnél már elkezdett nyihogni Remi után. Tovább bökögettem, és eljutottam a bekötő elejére. Ott már nem bírtam vele, így visszafordultam és bejöttem. Nos abban a pattogós lépésben jött be, nagyon élveztem. :S Leszálltam, még egy csomót futtattam, lenyergeltem, és behoztam az udvarra legelni. Minden cuccot otthagytam a karámban, mondván: majd ha behozom a lovat, bepakolok.

Aztán elkezdtem gépelni. Egyszer csak hallom, hogy esik az eső, először nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Aztán bekattan, hogy kint van a ló is meg a cucc is. Gyorsan kabát fel, vezetőszárat magamhoz vettem. A ló már a legelőn a lucernát zabálta. Gyorsan bevezettem, először a nyerget meg a kantárt tettem be az istállóba, majd a ápolóscuccot és a többit. A nyergemnél az a mázli, hogy nekem az a szokásom, hogy rárakom a nyerget a karámrúdra, a nyeregalátétet pedig kifordítva ráteszem, hogy letakarja. Így csupán a nyeregalátét ázott meg. A kobakomnál meg az a szerencse, hogy a fa alatt levő szalmabálákra tettem, így csak egy-két cseppet kapott. Mire mindent behordtam, már majdnem nem esett, csak néhány csepp esett, mondom nagyon jó. Aztán most, ebben a pillanatban meg szakad.