Miután a suliban letudtam a három órát, mentem is egyből a lovardába. Anyu vitt át, ő hozta a gépemet. Fényképezek, fényképezek, egyszer csak azt veszem észre, hogy a felső részen egy egyre fehéredő átmenetes csík van. Pedig az előző fényképezésnél nem volt baja, a kettő között meg a táskában volt. Kezd elegem lenni. Azért remélem júliusban nem fuccsol be. Mindegy, tovább fényképeztem. Mondjuk, ha árnyékba mentem és onnan fényképeztem, akkor kevésbé látszik a csík.
A verseny amolyan ügyességi verseny volt a lovasok és lovak számára. Volt benne ugratás, hordódöntés, sátor, lebegő szalagok alatti átlovaglás, füles labda áthelyezése, bábuverés, karikaszedés, flakonokon keresztüllovaglás, csörömpölés. És végül a célbalövés. A lovakat leginkább az utóbbi rémisztette meg. Csupán egy-két olyan ló volt, aki több türelemmel bírta.
Múlt héten találkozott anyu a Vilibácsi fiával, Vilivel. Beszélgettek egy kicsit és megkérte őt, hogy jöjjön ki, nézzen rá Remire, hogy egyáltalán alkalmas-e testileg a belovaglásra.
Nos, pénteken ki is jött, ránézett. Bement a karámba, megsimogatta, felmérte. Azt mondta, hogy ügyes csikó, nagyon nyugodt, lehet nem lesz vele semmi baj. Nagyon örültem ennek a kritikának, hiszen Vili már évek óta a német lovardákban lovagol be, és hát elég nagy tapasztalata van már. Hétfőre beszéltük meg az első órát, de nem tudott jönni, mert az ovis kislányát nem tudta kire rábízni. Így jött kedd délelőtt is meg délután is.
Délelőtt kijött, rárakta a nyerget és lefutószárazta, mindig húzva egy kicsit a hevederen. Aztán megállította és elkezdte a kengyelnél fogva lehúzni a nyerget, mintha súly lenne rajta. Aztán betette a bal lábát a kengyelbe, és pár rugózás után ráhasalt. Miután Remi megnyugodott, óvatosan felült a nyeregbe. Aztán kért egy pálcát és egy kicsit lovagolt bent a karámban. Utána csak a leszállás volt a netszes, hogy megugrik-e, de szerencsére állt egyhelyben. A felszálláskor is ügyesen viselkedett, hiszen nem hátrált, hanem megszagolt a Vili csizmáját, ami jó jel. (ekkor nem voltam itt, apu mesélte)
Aztán délután is kijött, fél órára rá, hogy hazaestem a suliból. Gyorsan kivittük a cuccot, leápoltam, majd egy kicsit pontosított az ápoláson. Felnyergelte, én addig fogtam a kantárszárat. Tett vele pár kört, és fokozatosan húzta a hevedert. Majd megpróbált rá felszállni. Egy kicsit ellenkezett (elmozdult a helyéről), de végül sikerült. Pálca, pár kör lépés a karámba, majd kiengedtük őket a lucernára. Kint ügettek és vágtáztak. Remi szerencsére nem akart bejönni (nemúgy, mint a Móric anno). Aztán odajöttek hozzánk (apuval néztük), mondta, hogy a csizma még furcsa neki, mert nem érti még, hogy miért bökögeti, de majd lassan az is meglesz. Miközben bementek, a két kutya (Panka és Beni) eszeveszetten rohantak el a Remi mellett, de ő csak egy kicsit ugrott meg.
Miután lenyergeltünk, meg mindent rendbe tettünk, Vili mondta, hogy Remi még meg van lepődve, ezért nem ellenkezik (ha akar egyáltalán), az majd csak a második-harmadik napon mutatkozik meg. Remélem jó kislány lesz és nem akar majd nagyon harcolni. De eddig nagyon ügyes volt, én meg büszke vagyok rá.
Idén is rendeztek (sajnálatomra a CSI helyett) egy versenyt városomban. Országos Minősítő GP-t. Szombaton jutottam ki, és a 12. versenyszámtól 21.-ig bent is tudtam maradni. Mivel a Nikonom szervízben van, így a kompakttal lőttem pár képet, ugyanis elfelejtettem pótakkut vinni.
Lovaglás közben is szoktam fotózni, de ekkor sajnos csak a kis kompaktomat vihetem magammal. Az ősszel, és a tél folyamán lőttem egy-két képet. Nem mondom, hogy kitűnő minőség, meg hát mocorgó lóval nem könnyű egy sokáig fókuszáló géppel képet lőni. De szerintem a táj gyönyörű.
Megint leesett a hó és megint kihasználtam a helyzetet. Elég hosszúra nyúlt a túra, Kristály csurom vizes lett az izzadtságtól a végére. Dupla takarót kapott. Megérdemelte. A vége szuper volt, ugyanis a "sarki" ház előtt hepe-hupás a talaj és ügetve meg nagyon pattog. Én pedig nem tudtam, hogy megmaradok-e a szánkón. Kapaszkodtam. Hazaértem.
