A nyár végén volt a szomszéd városban levő lovardában rendeztek egy nyílt napot, amely Kristály előző előtti tulajdonosáé (továbbiakban K.S.), és ahol – azt hittük, hogy – voltak a ló papírjai. Elmentünk a nyílt napra, ahol kiderült, hogy mégsem övé a lovarda, hanem átnavigáltak egy csárdához, ahol mondták, hogy most Pesten van és nem tudunk vele beszélni. Így hát számot kértünk, és felhívtuk és megbeszéltük, hogy másnap visszahívjuk.
Másnap visszahívtuk KS-t, mondta, nem nála vannak a papírok, hanem az előző tulajdonosnál – aki azt monta, hogy KS-nél – vannak a papírok. Így hát itt leragadtunk. Aztán megint felhívtuk KS-t, azt monta, hogy a nyilvántartásnál érdeklődjünk, ami végül elmaradt, mert anyuval megbeszéltük, hogy annyira nem is kellenek a papírok. Úgysem fogok vele versenyezni mostmár. 🙂

Régóta rágtam anyuék fülét, hogy menjünk el az egyik ismerősünkhöz lovaskocsit nézni Kristálynak. Ez meg is történt a hónap elején, egyik hétvégi, családi programként. Először az otthonába mentünk – ahol a lovai is vannak -, és megnéztük az "eladó" kocsikat. Volt olyan általános "paraszt"-kocsi és volt hintó is, melyen a szüretin vonult fel. Aztán átmentünk egy társasház garázsába, ahol további hintók sorakoztak. Közülük volt egy, melyet a papám csinált anno. Szépen lefestve, lelakkozva. Anyut nagyon meghatotta (mert anyai nagyapám csinálta), hogy még megvan egy ilyen drága kincs. Végül bő két óra beszélgetés után tapasztalatokkal tértünk haza. 
1. először egy "paraszt"kocsit veszünk gyakorlásnak, majd…
2. mivel Krist ügető, farhámot kell használni fék helyett. Még nem tudom, milyen az, de majd azt is megtudom. 🙂

Egyik vasárnap terepre voltam bejelentkezve, de az időjárás eléggé változékony volt. Ennek ellenére – nagykabátban, de – elmentem. Mondta Robi, hogy nem is megyünk ki. Már lovagoltak, mikor odaértem, várnom kellett egy kicsit. Hannára (akiről a versenyen leestem) kerültem, tök jó volt. Volt, mikor négyen, volt, mikor csak ketten lovagoltunk, de az óra végére 5-en lettünk. Lépés-ügetés-tanügetés (huhh, volt izomláz), majd vágta. Mágtánál négyen voltunk. Ketten tudtunk vágtázni, ketten meg nem, így én meg egy fiú kerültünk egybe. Először a másik párost vágtáztatták, volt egy kis huzavona, mert a sorrendben Táltos előbb van mint Chantall, és a lánynak – aki nem tudott vágtázni – nem sikerült beugratnia vágtába Táltost, így ideiglenesen Chantall került előre, hogy Táltos kövesse vágtában. (lehet, nektek bonyolult) AZtán mi jöttünk a sráccal. Mi jobban voltunk, mert Póni (asszem rajta ült) Hanna után van, így én simán beugrattam Hannát vágtába, és mentünk. Ez óra elején volt, még az előző menet néhány tagjával. Óra végén is vágtáztunk, teljes létszámmal.

Mindent összevetve, a végén melegem volt, de jó volt.

Pénteken a Szilvinél volt megjelenésem, rögtön suli után (2-re). Szilvi is bent volt, de Juci tartotta az órát, ugyanis ő segít Szilvinek. Volt még egy másik kislány , ő Pónin lovagolt (nem a Robiéknál levő Pónin), én pedig Dzsenin. Gyorsan felnyergeltem, addig Juciék pedig Pónit nyergelték. Dzseni nagyon aranyos tíz éves, nemtudom milyen fajtájú, almázottszürke ló. Az ügetése pedig valami isteni. Az óra felén lovat cseréltünk, ugyanis Póni nem volt hajlandó futózni, mert nem tudom miért. Szóval Dzseni került futóra, én pedig Pónival ügetgettem, bár nevezzük inkább pattogásnak. Ráadásul a Pónin levő nyereghez nem tartozott kengyel, így kengyelnélküliztem egy csomót. Közben pedig Fanni Dzsenin ügetgetett. Végül vége lett az órának, gyorsan lenyergeltem a Pónit, bevittem a helyére, majd elcipeltem a cuccokat a nyergesbe, és fél ötkor már el is mentem, mert Juci is ment el. 
Szilvivel úgy beszéltük meg, hogy a szünet utáni legközelebbi órán lesz egy westernórám. Alig várom.

Csütörtökön elmentünk Jucihoz (aki Szilvi helyett van, ha ő nincs), hogy kérjünk időpontot péntekre, amit meg is kaptunk.
Aztán kijöttünk a tanyára, átöltöztem lovascuccba, felnyergeltem és mentem Kristállyal előre. A Sóstót gondoltam megkerülni, így hát elmentem a vasúton túlra, ott rögtön lekanyarodtam jobbra, majd nem mentem be az erdőbe (mint múltkor, mikor Sóstóra mentem), hanem mentem egyenesen a nádas és egy másik erdő között. Végül egy kis földutas utcára jutottunk, majd a csónaktároló mellett haladtunk el, és végre megérkeztünk a főút mellé, ahol jelzi a tábla a városhatárt. A tó és az főút között van egy kis hely (4-5 m) a pecásoknak, mi ott mentünk el. Sokszor megállt Krist, mert érezte Robi lovait. Ugyanis ott valahol kell átmenni az úton a Robiékhoz. Aztán végül haza felé fordultunk, bementem a parkerdőbe, ahol megmutattam neki a (fa)hidat. Először nem akart átmenni, majd miután átment, még ötször átléptettem vele, hogy szokja a dobogást. Aztán végleg mentünk haza. És ez volt egy óra hossza, nagyjából végig lépésben, de azért volt ügetés is. És miért lépésben? Mert azon az elven vagyok, hogy az új helyeket először csak lépésben. Aztán az ismerős helyeken mehet az ügetés. Vágtázni meg nem lehet.

Általában alkalmanként új utakon megyünk Kristállyal. Így tettem tegnap is.
Nem tudom, emlékeztek-e, amikor tavasszal (?) kimentem a paprikaföldre, hát most arra jöttem haza.
Akkor kezdem az elejtől. Hazaértem, utána gyorsan felnyergeltem, ugyanis azt hittem annál melegebb nem lesz (ma még melegebb volt – ma is fogok egyet lovagolni). Ezentúl Lady is jött velünk, aminek hihetetlenül örültem. Elmentünk a btelep kerítése mellett, majd átmentünk az úton, el a szomszéd mellett. Nos, itt volt egy kis incidens a kutyákkal, ugyanis nagyon ismerkedni akartak kerítésen keresztül, de közben még Krist is parázott, hát hajtottam, hogy minél előbb elkerüljünk onnan. Aztán alighogy ezen túlestünk, anyu fölhívott, mert elfelejtette, hogy lovon vagyok. Én pedig elfelejtettem lenémítani, Krist meg megugrott, de azért felvettem a telefont. Mentünk tovább, kutyák vadásztak, meg csörögtek a kukoricában. Elmentünk egészen a csatornáig, de nem mentünk át, hanem lekanyarodtunk egy csatorna melletti út-félére. Aztán Krist elkezdett hazafelé rohanni, én pedig húztam vissza. Aztán találkoztunk egy ismerőssel, aki két fekete lovat hajtott. Kristály nagyon nézte őket, de inkább ők nyihogtak. Mentünk tovább haza, majd mikor átmentünk az úton és megérkezdtünk a btelep kerítéséhez, Kristály is megnyugodott, nem rohant már. Jó, ezt a rohanást betudhatom annak, hogy erősen sötétedett, és várta a kaját, ami már ott volt, mikor bevittem a karámba.