Elütötték.

Én suliban voltam. Mikor apu felvett, mondta mi történt. A kutyák kint voltak B. bácsi lucernáján és át akartak menni az út másik felére, és Johny mint legkisebb, az utolsó volt. Azt nem tudom, hogy miért nem látta az illető, hogy ott egy kiskutya, de hát ez történt. Zoli teljesen ki van bukva, kocsikerék kilyukasztással fenyegetőzött. Bennem nem hagyott olyan mély nyomot a dolog, elfogattam. Persze szerettem a kis lükét.

Hallgatott a nevére, az ülre és a pacsira. Okos volt. A kamra ajtó mellett ládában feküdt. Most kezdett kinyílni, nagyobb távokat megtenni, majdnem kijött utánunk tobozt szedni, de szagot fogott és maradt. És pont mostanában kezdett leszokni a harapásról. Kis vakarcs.

Nyugodj békében!

Nagy megrendüléssel olvasom a közösségi oldalon a "Nyugodj békében!"-ket. Hatalmas bennem a kérdőjel: mi történt?

Márkóval az ismeretségünk Szilvi által kezdődött: Szilvi nem ért rá, és egy óra erejéig ő volt az edzőm (bővebben itt). Máskor is jól szórakoztunk (itt). Meg van egy kedvenc mondásom tőle: "A kis fémtalicska az nem talicska: a nagy lócitrom hordó (többször műanyag), na az a talicska!" És ezen veszekedtünk.

Aztán már csak a közösségin követtem, hogy mi van vele. Ma meg megdöbbenve látom a kiírásokat.

Nyugodj békében, Márkó!