Miután Krist felborult a Zsófis terep után, úgy döntöttem, hogy nyugdíjazom. Persze ettől még kevésbé hajtós, kutyás terepekre megyünk. Csak „öregesen”. Illetve, ha már pihenés, akkor fedeztessük be. Megkérdeztem pár lovas ismerőst, hogy érdemes-e még ilyen korban (22 évesen) fedeztetni. Az páran azt mondták, simán, a mások pedig erősen ellenezték. Végül megkérdeztük P.M.-et, Vagány tulajdonosát, hogy mit gondol. Ő azt mondta mehet, ám ezentúl elviszi magához, hogy összeengedje a csődörrel, és akkor történjék a fedeztetés, amikor annak ideje van. 21-ére beszéltük meg, hogy elviszi magához Kristet, de az átcsúszott hétfőre. Amikor Krist gond nélkül felment a futóra, kicsit meglepődött. Több hisztire számított. Még megkapta az egy zsák zabját, aztán kigördült a futó.
Innentől kezdve Remi három napig depresszióban volt, alig evett, elég sűrűn hívta az anyját, illetve a kezdetben sokat tombolt. Mindezek ellenére a meleg napokon átvittem a kecskékhez, ott mégis társaságban van. Viszont ragaszkodóbb lett hozzám. Mondjuk ez a lovagláson nem változtatott semmit, de talán kevesebbet hisztizett, kevésbé húzott az elején hazafelé. Ezért egy nagyon szuper, laza kétórás, 16 km-es terepet tettünk meg gyönyörű tájjal és ismeretlen helyekkel. Csupán egy rossz szavam van rá: az út háromnegyed részénél találkoztunk két lóval, akik karámon belül tartózkodtak. És Remi onnan egy tapodtat se mozdult. Próbálkoztam mindennel, erősebb csizma, fejét elhúztam oldalra, hogy egyensúlyából kitérítsem, pálca. Semmi, sőt még neki állt feljebb. Jobb híján leszálltam róla és kivezettem a nem olyan messze levő kövesútra. Ott felszálltam a hátára és irány haza. Hazafelé találkoztam M. Pistivel, beszélgettünk egy kicsit. Otthon lenyergeltem, megkapta a zabját és ennyi.
Pénteken felhívtuk M.-t, mikor mehetünk ki hozzá meglátogatni Kristályt, de éppen nem volt a tanyán. Viszont így szólt: „Ennél a lónál aranyosabbat még nem láttam. Oda megy, ahova én szeretném, a vezetőszárat egyszer sem feszítette meg ellenkezésül…”
Másodikán viszont ő hívott minket: megtörtént a fedeztetés, aznap is és előtte nap is. Kétszer is! Egyszer kézből, egyszer pedig szabadon.
Ezek után még egy hétig maradt Kristály. Ma hozták haza, én sajnos az egyetem miatt nem lehettem ott, de apum elmesélése alapján nagyon örültek egymásnak, rohangáltak a karámban.
Még a papírokat kell elrendezni és onnantól kezdve nincs más dolgunk, csak várni.
A lenti képek azután készültek, miután Kristet elvitték. Az oldalsó kép, pedig terepes.
Múlt hét pénteken tanulás helyett gondoltam egyet és nekiálltam leápolni a lovakat. Kikötöttem Remit, majd beindítottam a telefonon a zenét, hogy addig is menjen valami. Erre olyan hisztit levágott a nagylány, hogy csak néztem. Nem értette mi az a ricsaj abból a dobozból. Így fogtam, leoldottam a karámfáról, a kezembe fogtam a telefont és elkezdtem közömbösíteni. Kis idő múlva már kevésbé nézte a telefont, így visszakötöttem a rúdhoz, így neki állhattam leápolni. Igen nagy mennyiségű szőr jött le róla, mint ahogy ilyenkor, tavasszal szokás. Kifésültem a sörényét, meg igazítottam rajta. Jöhetett Krist. Róla még több felesleges szőr jött le, ő kevésbé tud vedleni idős kora miatt. Neki is kifésültem a sörényét, aztán a farkát is. Gondoltam, akkor Remi farkával is megpróbálkozok, bár az utóbbi alkalommal ő nem nagyon tűrte, de most nagyon nyugis volt. Rövidebbre vágtam mindkettőjük farkát, mert szerintem csúnya látvány, ha a földön lóg. Mindezzel két óra alatt végeztem, pedig egyáltalán nem siettem a dologgal.
Pénteken Zsófi kettő körül érkezett meg busszal. Hazajöttünk, beszélgettünk, majd később, öt óra környékén neki is álltunk nyergelni. Ő már tökéletesen tudta a dolgát, így nem is kellett nagyon segítenem neki, csak a hevedercsatolásnál (hogy jó helyen legyen a nyereg) és húzásnál. Én addig gyorsan felnyergeltem Remit. Nem mentünk nagyot, egy "kisebb" kört kerültünk. A hosszabb szakaszokon ment a vágta gőzerővel, a csikó nagyon belehúzott. Aztán, ha már a Latyak tanyánál jártunk, úgy gondoltam, hogy akkor egye fene, pótoljuk be, ami a múltkor elmaradt: Remit átvezetni a hidakon. Nem volt semmi gond. Aztán az öreg M.-ék tanyájára fordulva Remi valamitől elkezdett hisztizni: dobálta az elejét, forgolódott. Továbbmentünk, nem úgy van az, hogy egy kis dobálózás, azt farokfelvágva rohanunk haza.
Csütörtökön eljöttek hozzánk lóháton D. Szabi meg a M. Pisti. Beszélgettünk, egyszer csak felmerült, hogy jönnek hozzánk, mármint ide a Kőrösi lovasok, és hogy eléjük akarnak menni P.-ra. Addig-addig, hogy elhívtak, hogy szombaton egykor gyülekező a közeli tónál, meg majd előtte felhív a Szabi, hogy mondjon valami közelebbit, mert ők sem tudják még biztosra. Kérdezték, hogy melyik lóval megyek, mondtam, hogy a Kristályon, mert hát a Remi le van sérülve.
Tegnap már reggel lovas cuccban öltözve vártam azt a bizonyos hívást. Hát csak nem futott be, így 11-kor elkértem anyutól a telszámot, de az nem volt kapcsolható. Na, ilyen nincs. Mindegy, hát jobb híján délben elkezdtem Remit nyergelni, hogy akkor majd fél egyre kint leszek a tónál. Ha meg nincs ott senki, akkor járok egyet a városban.
Reggel már háromkor fent voltam. Világosig gépeztem, majd apu is felkelt, én meg lementem vele az irodába. Éppen tekintgetek kifelé, mikor megláttam egy lovast a kerítés mellett elhaladni. Én meg unatkoztam, hát felöltöztem, felnyergeltem. Mikor kiértem, Lilit is láttam kint lovagolni. Kérdeztem, hogy ki volt az. Mondták, hogy a M. Pisti volt. Mi Lilivel még lovagoltunk egy kicsit a legelőn – én ügettem, ő vágtázott. Majd elindultunk terepre. A régi vadkerti úton mentünk el, és ahogy befordultunk az erdőbe, össze is találkoztunk a Pistivel. Váltottunk pár szót, majd mentünk is tovább. A vasútnál lefordultunk az erdőbe, az út végén épp a fákat rakosgatták össze. Illedelmesen megvártuk, míg helyet adnak nekünk, majd mentünk is tovább egyenesen, a tanya mellett. Az első elágazáson visszafordultunk, mert úgy volt, hogy nyolcra vissza kell érni és addig még volt fél óránk. Az öreg nénike házánál Lili vágtázott még egyet, én addig normális tempóban ügettem. Még félig bekísértem a legelőn és fordultam is vissza.