Ma a Remit vittem ki. Csak az alap utat terveztem, ami mentes forgalomtól (csak egy rövid betonutas szakasz van, de azon gyorsan végig lehet jutni). Kristály nyergelésénél majd megőrült a karámban, amikor meg kiengedtem, akkor is le-föl vágtázott az udvarban. Csak úgy húzta a (fék)csíkokat maga után. Aztán elindultunk. Jött utánam, nem is volt vele baj, hanem a tárolónál megállt legelni, és nem tudtam, hogy jön-e utánam, vagy ottmarad. Jött. Ki-be vágtázott az erdőben, ezzel is idegesítette az anyját. Aztán meg végig előttem ügetett/vágtázott. Mikor odaértünk M. bácsi tanyájához, akkor meg bement a kerítéshez és ott megkergette a kutyákat, akik a szokással ellentétben (megint) szabadon voltak. Én lekanyarodtam a körtésnél, de Remi még mindig nem jött. Ott kiabáltam neki, hogy ‘Remi, gyere!’. Végül M. bácsi kijött és elkergette a Remit. Mi mentünk tovább, bár Krist nagyon fészkelődött, hogy merre van a csikó. Végül Remi is megkerült. Hazáig már nem igazán csatangolt, sőt a kinti legelő melletti úton a lépésre is rászánta magát. Egészen a betonig. Ott elkezdett ügetni, de szerencsére nem jött senki. Kicsit leizzadt, hát amennyit vágtázott fel-le, nem is csodálom. Lenyergeltem Kristet és mehetett legelni.

Úgy gondoltam, hogy sok idő után ideje a kutyákat kivinni terepre. Hiába hívtam, Panka nem jött velünk. Beni viszont igen. Hátul, a „kedvenc” erdőn keresztül mentünk el. Sajnos a jobb oldali nyárfa-erdőt kivágták, szóval elég fura. A tanya mellett haladtunk tovább, egészen az út végéig, ahol elkezdődik a betonos út. Voltam már erre máskor is, csak akkor inkább bosszankodtam a beton miatt, most direkt erre akartam menni. Az egyik kanyarnál jobbra fordulva ismeretlen helyre érkeztünk. Utána megint jobbra fordultam (ezen a szakaszon voltunk már), ekkor meg a nap sütött a szemembe, szóval tök jó volt. Ügetgettem egy kicsit, de nem sokat, mert nem láttam, és hát sokszor nekem kell látni a ló helyett. Balra fordultam, megint ismeretlen út. Elkezdtem ügetni. Beni valamerre szimatolt. Egyszer csak Krist megugrott, de nem tudom mitől. Beni is előkerült a fák mögül, úgyhogy lehet, hogy ő ijesztett Kristre. Jobbra fordulva egészen hazáig már teljesen ismerős úton voltunk, szóval mehetett a full ügetés. Az utolsó szakaszon a játékboltos néniék sétáltak haza a két kutyájukkal. A kutyák rá se hederítettek a lóra. Ellenben Beni annyira megijedt a kutyáktól, hogy azt fontolgatta, inkább visszafordul. Persze nem ezt tette, hanem kivárt és egy adott alkalommal nagy kerülővel mellém szegődött, mert én meg tovább mentem otthagyva őt. Tudtam, hogy úgyis követ majd. Így is volt. A kinti legelő melletti úton Krist teljesen elengedetten ügetett. Lehajtotta a fejét. Mikor a betonhoz értem, pont láttam, hogy Lili megy befelé. Kiáltottam neki, de nem vett észre. A saroknál Remi is csatlakozott hozzánk a kerítésen belül, ugyanis időközben ki lett engedve. A kapunál találkoztunk. Bent lenyergeltem Kristet, és elengedtem őt is legelni.

Persze nem csak azokon a helyeken ügettem. Végig vissza kellett fogni, nagyon ment volna. Azért engedtem neki.

Suli beálltával és a végzős évnek köszönhetően eléggé megcsappant a szabadidőm száma, ezt tetőzi az óraátállítás, így mire hazaérek, fél óra és sötét lesz. Nem lehet semmit csinálni. De a hétvégék még mindig szabadok – legtöbbször. Így volt ez ma is, így sikerült két hét után újból lóra ülnöm.

Kristállyal töltöttem el két órát. Igen nagyot kerültünk, 14 kilométert. A játékboltos néniék tanyája mellett mentünk el, és bár a kapu nyitva volt, a kutyák szerencsére nem jöttek ki. De nem is nagyon ugattak (szokásuk ellenére). Miután kiértünk a buckára, és elindultunk az úton, egyszer csak kutyaugatást hallok. Mondom magamban, mit keres kutya a puszta közepén? Aztán megláttam a kutyát is a fák mögül. Megállítottam Kristet, hogy mozgásunkkal ne mérgesítsük tovább a jószágot. Vártam, míg megun minket és inkább mással foglalkozik.

Olvass tovább!

Persze jó értelemben. Történt ugyanis, hogy felültem a drágára, csak úgy futószárazás nélkül, hiszen minek, T. Pisti alatt se csinált semmit a múltkor. Aha, csak akkor mellette volt Krist. Úgy határoztam, hogy elmegyek a Sóstó felé, ahol forgalom is van, vasút is van, had lássam, mi a véleménye ezekhez a dolgokhoz. Elindultunk kifelé, B. bácsi lucernáján pedig észrevette a szomszéd lovát, amitől úgy beizgult, hogy na. Alig bírtam visszafogni. Mikor elkezdtem ügetni, alám bakolt és megállt. Így csak lépésben mentünk tovább, hogy lenyugodjon. Nem volt semmi gond, csak egy kicsit vissza kellett húzni, mert ment volna. A vasútnál úgy átment a sínek felett, mint a pinty. Semmi megtorpanás, semmi rácsodálkozás, hanem határozottan ment előre. Nagyon meglepődtem, hiszen Kristállyal mennyit szenvedtem a sínekkel. Remi pedig rá se ránt a dologra. Lementünk a kövesút melletti földes útra, ahol velünk szembe jöttek a L. Timi és az apja. Kérdezte, hogy merre megyek, mondtam a Sóstóra, de végül elkísértem őket vissza. Ügetésnél Remi folyton bevágtázott, így a b.telep mellett már lépésben mentünk. Ám a lucernánál Timiék előrevágtáztak, hiszen várták a lovasok. Remit visszafogtam, ő meg nem is nyihogott utánuk, hanem visított. Ilyet még nem is hallottam. Végül a bekötőnél engedtem neki és bevágtáztunk. Utána kiügettem a b.telep kerítéséhez, és megint bevágtáztunk. Ezt az utat megtettük még egyszer, ám ekkor már kifelé is vágtáztam, meg visszafelé is. Kontrollálható volt, és végre sikerült akkor beugratni, amikor én szerettem volna.

A cím pedig a vasúton való átkelésre és a vágtákra utal. Hogy imádom a hülye fejét.

Face-n beszéltük meg, hogy kijön, de megkérdezte, hogy van-e nyergem. Mondtam, hogy van, de csak angol. Mondta, hogy jó lesz az is, már nem cipeli ki a sajátját hozzánk. Mindezt fél háromkor beszéltük meg. Négykor, már idegesen kezdtem nyergelni, de Kristre, mondván, hogyha nem jön, hát kimegyek az öreggel. De befutott. Megbeszéltük, hogy nyugodtan menjek Kristen nyeregben, ő majd felül a csikóra szőrén.

Pont a nyerget tettem fel Kristály hátára, amitől ugye megzörrent a heveder. Ekkor Remi megugrott, én pedig azt hittem, hogy a hevedercsat csörgésétől ijedt meg (holott azt már egészen csikó kora óta megszokta). Pedig csak Pisti ugrott fel a hátára. Kérdezte is, hogy szépen, óvatosan teszem-e fel rá a nyerget meg a hevedert. Mondtam, hogy igen, mire „kioktatott”, hogy nyugodtan csapjam a hátára, had szokja meg.

Aztán én is gyorsan felnyergeltem, hevedert, kantárt és kengyelt állítottam, majd elindultunk. Mondtam neki, hogy nem bírom beugratni vágtába, ő pedig próbálgatta. Neki persze egyből ment. Tudom, hogy konkrétan sz.r a beugratásom. Továbbmentünk, haladás kicsit idomítgatta Remit. A hepehupás fenyves után lefordultunk a dombok irányába. Nekem volt egy kis ellenvetésem, de felőlem… menjünk. Egyikre fel, másikra le. Az egyik nagyobbon ő egyenes vonalon lement egy meredebbik résznél, én pedig Krist lábainak féltése miatt kerestem egy kevésbé lejtős szakaszt, így mi egy kicsit lassabban értünk le.  Innentől hazafelé vettük az utat, a „vadonos” részen keresztül. A játékboltos néniéknél ügetésben mentünk tovább, majd megkérdezte, hogy nagyon pattog-e. Mondtam, hogy nem, egészen tűrhető.

Itthon lenyergeltünk, vagyis én nyergeltem, ő meg csak leszállt Remiről.

Az a helyzet, hogy a környéken szinte az összes közeli tanyán kijön a kutya. A Vadkerti úton egy hatalmas kaukázusi, mely új kutya a környéken. A múltkor az a szerencsém volt, hogy a gazdáék otthon voltak. A kutya szó szerint ránk támadt, én meg fordultam Kristtel egy 180-at. Mondtam a gazdáknak, hogy legyenek szívesek megkötni azt a kutyát, mert nem csak én vagyok az egyedüli lovas errefelé. Aztán a játékboltoséknál is. Ma a Lilivel mentünk, és a kis corgi-szerű (persze keverék) kutya szó szerint Kristnek jött. De ugye szerencsére velünk volt a Panka, így lekötötte a kutyát. Máskor az a kutya nem szokott kijönni. A Timiék felé is ott van a sarki tanyán a kutya. Onnan is kijött a kutya, de az is "friss". És ott van még az a tanya, amelyiknél a télen, szánkózás közben jöttek ki a nagykutyák. Szóval négy közvetlen útból négy elzárva a kutyák miatt a buckákra. Persze kerülővel lehet menni, de az plusz fél óra.

Így most megint rá fogok szokni a városra, meg a Sóstóra. Persze valamit ki kell találni ellenük. Apuék azt mondják, hogy vigyek magammal kolbászt, de az beolvad. A többi lovas, meg szimplán elkergetik a lóval. Nem tudom.