És mennyi minden van már a háta mögött. De nagy harcos.

Lelkes, mindenben benne van, imádja, ha foglalkoznak vele, nagyon okos (bár ezt az oldalát nem mindig mutatja meg, de tudom, hogy tudja). Lelkesen jön velünk terepre már kb. a kezdetektől fogva. Imád labdázni, felváltva hozza Tarzannal a labdát.

Házban alvás

Mikor áprilisban megjött, nagyon gyorsan beszokott, mind a tanyába, mind a házba. Ugyanis az elején, hogy ne vesszen el, éjszakánként beengedtük a házba és az én vagy apum ágyában alhatott. Ez odáig fajult, hogy megtanulta kinyitni a befelé nyíló bejárati ajtót, ami addig volt jó, amíg nem akart kijönni, mert kifelé már nem tudta megoldani a kijutást, ezért szétharapta és szétkarmolta az ajtót. Hupsz. Ezért hát elkezdtük felhúzni a kilincset, mert azt már nem tudta lenyomni. Ekkor viszont megtanult a vadászházon keresztül bejárni a házba, így arra az ajtóra került egy-egy kampó – kívül is és belül is.

Egyébként amikor egyedül hagytuk a házban, hiába aludt mélyen és felkelve egyedül érezte magát, akkor teljesen bepánikolt és mindenáron ki akart jutni. Ezt oda tudom eredeztetni, hogy amikor megjött hozzánk áprilisban, azon a hétvégén el kellett mennünk Kaposvárra a konzultáció miatt és bezártuk őt a kemecésbe, ami elég rosszul érinthette őt. Szerencsére ma már nincs baj, sőt szerintem az nyugtatta meg őt, hogy megtanulta belülről is kinyitni az ajtót, sőt az elmúlt hónapban a hidegben volt, hogy kiszolgálta magát, és ha nem mentünk fel időben (vagyis a szokásos 6-8 között), akkor kiszolgálta magát és ő maga ment be a melegre.

Ma hamarabb végeztem a munkával, így még bőven világosban ki tudtam menni a lovakhoz. Mindkettő lóra felraktam a szülinapjukra kapott pihe-puha kötőféket, Remi cobosat kapott, ami nagy rá, Lujzi póni méretet, ami pont jó lett, viszont Reményre meg kicsi.

Eleve úgy mentem ki hozzájuk, hogy foglalkozni szeretnék Lujzival, konkrétan csak az volt tervben, hogy a vezetést gyakoroljam vele.

Felcsatoltam rá a vezetőszárat és magamhoz vettem a hosszú pálcát, majd elindultunk ki a tároló felé. A fóliavázak között kicsit húzódzkodott, vissza akart menni a másik lóhoz, de könnyen meg tudtam őt győzni, hogy jöjjön velem. A tároló előtt volt egy kis hiszti (vissza akart fordulni), de gyorsan túl lépett rajta, úgyhogy mehettünk is a körkarámba.

Bent megint megpróbáltam vele a Join-up-ot, ami során több reakciót kaptam tőle, mint előzőleg és ezért jobban is sikerült, de még mindig nem volt meggyőző. Többször vissza kellett küldeni körre, mert nem akart bejönni, csak simán bóklászott, de amikor végre odajött, akkor (bár nem szabadna) gyorsan ráraktam a vezetőszárat és átsimogattam, majd végigsétáltam vele a nyolcast.

Olvasási idő: < 1 perc

Reggel felébredtem és mivel az ágyam az ablakkal szemben van, az első pillantásom rögtön a havas fákra esett. Meglepődtem, hiszen az előző napi "meleg" (kb. 10 °C) után igazán nem gondoltam arra, hogy az éjszaka lesz olyan hideg, hogy csapadékként hó essen.
Rögtön ki is keltem az ágyból, hogy kinézzek az udvarra. Közben már kiterveltem, hogy a tegnapi nagysikerű gyakorlás után szintén kimegyek a "pályára" gyakorolni Remivel, de ezúttal megkérem aput, hogy csináljon rólunk havas-lovas-vágtás-szárnyalós… szóval olyan képet, amire régóta vágyom. Csak hát volt két bökkenő: apuék bementek a városba bevásárolni, ami ki tudja, még mennyi ideig tartott el (nem is jöttek, csak egy óra múlva). A másik dolog, ami ellehetetlenítette, hogy képeket csináljunk, az az volt, hogy idő közben a havat felváltotta az eső. 
Morgolódtam is miatta, de nem adom fel és remélem, még idén lesz alkalom ilyen képeket csinálni.

Amióta lovam van, néhány alkalom kivételével terepre járunk, mert a lovardán kívül más lehetőség nincs nagyon arra, hogy gyakoroljunk. Oké, itt a körkarám, de az hosszú távon baromi unalmas és kicsi, oda csak bevezetőre vagy szabadon ugratni szoktam vinni a Remit.

Az a néhány alkalom pedig kimerült azokban az alkalmakban, amikor a kaszált tarlón lovagoltam vele, de az sem volt túl szerencsés, mivel közel volt a karámhoz, így nem tudtam vele zavartalanul foglalkozni, ugyanis mindig, amikor az anyja felé tartottunk, kevésbé figyelt rám, így hanyagoltuk is a dolgot.

November elején megkértem aput, hogy fényképezzen le Remivel, mert már régen készült rólunk kép. Ki is mentünk a kinti kaszálóra, a „medence” részre, hogy ott lovagoljak Remivel, míg apu csinál rólunk pár képet.

Olvasási idő: 2 percNem írok, mert nincs miért. Mármint nem történik semmi fontos. Nálunk a tél / hideg idő a pihenést jelenti. Ilyenkor a lovak kint legelnek, ezzel valamennyire lemozgatják magukat. Meg most rám jött az, hogy nincs kedvem felülni a lóra. Mondjuk ez részben azért is lehet, mert már ismerős a környék, nincs kihívás (legalább fél-egy óra kell ahhoz, hogy új részre érjünk), és többek között az is, hogy egyedül nincs kedvem kimenni).

De hál’ Istennek most jön a jó idő, Remire is felülhetek végre . Azt hiszem két hete futószáraztam őt nyereggel és kötőfékkel, lenyomott egy kisebb rodeót. Csatakra izzadt a végére, így levezetésül kivezettem őt kézen a bekötőre. Mindig le akart feküdni, de nem engedtem, csak a karámban, amikor visszaértünk.

Kristállyal már voltam a hónapban terepen. Első alkalommal a minimum kört tettük meg kezdésnek, aztán két hete (13-án) már nagyobbat mentünk, kb. 12 km-t kb. másfél óra alatt (nem kapcsoltam be az endomondo-t). Végül is jó volt, de látszott rajta, hogy szét van esve. A sertésteleptől leszálltam róla, és úgy vezettem be kiengedett hevederrel, mert olyan szinten leizzadt.

A gödöllői lovardába nem járok, eddig részben az órarendem miatt, ezután meg azért a négy-öt alkalomért nem érdemes már. Majd ősszel, ha.

Volt Zsófi, de nem volt semmi érdemleges. A rossz idő miatt nem ültünk lóra.

Kutyák megvannak. Alszanak, napoznak, ugrálnak (főleg Beni), jönnek velem terepre, Lady sokszor besértődik terep közben. Megijed valamitől és elindul haza. Múltkor fácán hangjától (!) ijedt meg, máskor meg a szomszéd kutya ugatásától. Néha komolyan nem értem.

Margit vemhes. Utolsó napjait tölti egyedül. Úgy látszik, húsvéti kismacskák lesznek. A kockás hasa van szó szerint (a tejcsatornái ennyire megteltek). Viszont lenyugodott, nem annyira agresszív már. Ha megellik, úgyis írok.

Instagramon aktívabb vagyok, felgyülemlett már jópár kép. Legközelebb azokat teszem fel.

Idénre eddig még nem tudok lovas rendezvényt a városban, elvileg lesz rendőr ügyességi verseny, meg championátus, bár egyiket se jelentették még be. Inkább csak reménykedek. Mi viszont fel szeretnénk vonulni, kétszer is: a Szent Iván esti felvonuláson és természetesen a szüretin. Meglátjuk, mi lesz.

Olvasási idő: 2 perc

Olyan jó érzés, ahogy vágta (ügetés) közben hajadba kap a szél, ahogy nagy iramban is teljesen megbízol a lovadban. Az, hogy alig várod, hogy újra a hátán legyél. Amikor csak őt érzed, és csak vele lennél.
Eddig csak három lovon éreztem azt, hogy rajta biztonságban lehetek, és akár még a végtelenségig is elvágtáznék rajta. Ők pedig Karib, Dzseni és Gazsi. Karibon először a fedelesben találkoztam, majd később Robinál lovagoltam rajta, végül eladták egy kislánynak. Karibbal lettem hatodikként a lovarda legjobbja az ügyességi versenyen, és vele lettem második, ezzel a város legjobb csapata két másik társammal ugyanezen a versenyen.
Dzsenin csak kétszer (vagy háromszor) ültem, mert elvitték, de Szilvi azt mondta, majd visszahozzák. Gazsin pedig kétszer ültem, és ahhoz képest, hogy csődör, igen úrifiúként viselkedik: nincs vele semmi baj.
Tegnap pedig Kristállyal még szorosabb lett a kapcsolatom. Négy év után végre igazán meg tudok benne bízni. Bár miért nem tettem eddig? Mert még nem voltam rá elég "nagy". Nem nőttem még fel eléggé.
És bár nem rég azon gondolkoztam, hogy eladom, mert nem tud ugrani és mert néha bukdácsol. De nincs szivem hozzá. A szüleimnek azt vetettem fel, hogy a "nagy" lovasok mindig váltogatják a lovukat jobbra és jobbra. Erre azt válaszolták, hogy én az érzelmek miatt vagyok "nagy" lovas. És azt hiszem ezt most értettem meg.
Így végleg eldöntöttem, hogy Remin fogok itthon ugratni. Az ősszel, miután remélhetőleg leteszem a nyelvvizsgát (mivel ez a feltétele), megcsináljuk a körkarámot, és elkezdem a belovaglást. De csak az első felülésig és a vezetésig. Aztán télre elfelejtünk mindent, pihi lesz és majd tavasszal egy hónap alatt átismételem vele az egészet és jövő nyáron elindul a tanítás.
Még a nyáron szeretnék részt venni egy western táboron (ami meg is valósul, ha lesz hely), és el szeretnék menni egy természetes lókiképzéses alapkurzusra (eddig azért nem tettem, mert nem tudtam dönteni, hogy hova, melyikre), és így szeretnék, egy kicsit több tapasztalattal belevetni magam a dologba. Addig pedig szorgalmasan járok lovardába, hogy gyakoroljam a helyes lovaglást és az ugratást.