Minap találkoztam ismerősömmel terepen, éppen Kristállyal és Benivel voltam kint. Beszélgettünk egy kicsit és megkérdezte, hogy hogyan szoktattam rá Benit arra, hogy póráz nélkül jön velem terepre.
Ennek igazából nincs nagy története. Lényegében csak annyi, hogy pár éve Panka elkezdett utánunk lopakodni, amit sajnos későn vettem észre, ugyanis már olyan távolságban voltunk a tanyától, hogy a „Befelé!” már mit sem ért (a bekötőn ez még hatásos, de mondjuk fél kilométerre a tanyától már felesleges hazaküldenem őt, mert nem fog hazamenni), így az ő legnagyobb örömére utánunk jöhetett. Ebből később már az lett, hogy direkt hívtam, hogy jöjjön velünk, mégpedig azért, hogy az esetleges kóbor kutyákat lefoglalja, amíg én a lóval kicsit odébb megyek, hogy ne legyen baj. Meg hát a társaság miatt is.
Aztán megszületett Beni és legközelebb már azt vettem észre, hogy mikor a Pankát hívom, jön ő is. Idővel Panka elment, de Beni még nagyobb lelkesedéssel jönne velünk, ugyanis amikor Kristet nyergelem (már akkor!) elkezd körülöttem ugrálni, aztán amikor már fent ülök Kristály hátán, akkor meg már teljes extázisba kerül. Ugrál, ugat, előrefut, Ladyt is bevonja a játékba.
Terepen szerencsére nincs baj vele, de vadászkutya lévén, amikor szagot fog, nem érdekli, hogy útban van és Kristály kis híján nekimegy, az utolsó pillanatban tér ki előle. Ilyenkor kicsit leszidom a kutyát, de nem nagyon hatja meg. Sokszor hátranéz, hogy merre járunk, mikor mi lépésben megyünk és emiatt lemaradunk tőle. Amikor pedig rámegyünk egy-egy leágazásra, de ő tovább megy egyenesen, csak szólok neki, ekkor ő rögtön kapcsol és rohan utánunk.
Ladynél viszont teljesen más a helyzet. Ő egy mimózalelkű kutya. Bár az elején velünk tart, amint elindulunk ügetésben, vagy megijed valamitől, fogja magát és hazamegy, akármilyen messze vagyunk a tanyától.
A lovak oldaláról tekintve Kristálynál az a szerencse, hogy tapasztalt ló, nem ijed meg attól, ha a kutya felveri a vadat, vagy ha utánunk rohan és attól se, ha Beni hirtelen bukkan fel egy bokor mögül. Mondjuk, amikor Beni előttünk halad, néha rá szokott kapcsolni a tempóra, de ez még egészen belefér. Reminél pedig még nem tervezem a kutyá(ka)t magammal vinni.
Úgy gondolom, ahhoz, hogy a kutya probléma nélkül velünk jöjjön terepre, elsősorban bízni kell benne, másod sorban a kutyának bizonyos szintű engedelmességet kell mutatnia felénk (legfőképp a visszahívás sikeres megléte a fontos). Persze ehhez az is fontos, hogy a ló is kutya- és terepbiztos legyen.
Olvasási idő: 5 perc
Pénteken Zsófi kettő körül érkezett meg busszal. Hazajöttünk, beszélgettünk, majd később, öt óra környékén neki is álltunk nyergelni. Ő már tökéletesen tudta a dolgát, így nem is kellett nagyon segítenem neki, csak a hevedercsatolásnál (hogy jó helyen legyen a nyereg) és húzásnál. Én addig gyorsan felnyergeltem Remit. Nem mentünk nagyot, egy "kisebb" kört kerültünk. A hosszabb szakaszokon ment a vágta gőzerővel, a csikó nagyon belehúzott. Aztán, ha már a Latyak tanyánál jártunk, úgy gondoltam, hogy akkor egye fene, pótoljuk be, ami a múltkor elmaradt: Remit átvezetni a hidakon. Nem volt semmi gond. Aztán az öreg M.-ék tanyájára fordulva Remi valamitől elkezdett hisztizni: dobálta az elejét, forgolódott. Továbbmentünk, nem úgy van az, hogy egy kis dobálózás, azt farokfelvágva rohanunk haza.
Olvasási idő: 4 perc
Egész korán, már kettőre kihívtam a Katát, hisz már tapasztaltam, hogy a lovak előkészítéséhez bizony sok idő kell. Éppen Remi sörényét fontam be, amikor megjött anyukájával és a tesójával. Mondtam neki, hogy ápolja le a lovakat, míg ők szénáztak. Én addig megcsináltam Krist sörényét (a tincsekre bontva a tetejét begumiztam) és farkát (a szokásos fonás). Utána elmentünk átöltözni és reménykedtünk, hogy addig nem hemperegnek le a lovak. Én a fehér népviseletes blúzomat, és farmert húztam, Kata pedig lovaglónadrágban és barna felsőben volt. Úgy gondoltam, hogy nem kell kobak, mert nagyjából lépésben fogunk menni, de aztán mégis húztunk a fejünkre. Azon kívül pedig egy-egy sor műanyag virágfüzért szerkesztettünk a fejfedőre, mert hát az a hagyomány járja, hogy a lányok virágkoszorúval a fejükön szoktak ünnepelni.
Olvasási idő: 5 percCsütörtökön eljöttek hozzánk lóháton D. Szabi meg a M. Pisti. Beszélgettünk, egyszer csak felmerült, hogy jönnek hozzánk, mármint ide a Kőrösi lovasok, és hogy eléjük akarnak menni P.-ra. Addig-addig, hogy elhívtak, hogy szombaton egykor gyülekező a közeli tónál, meg majd előtte felhív a Szabi, hogy mondjon valami közelebbit, mert ők sem tudják még biztosra. Kérdezték, hogy melyik lóval megyek, mondtam, hogy a Kristályon, mert hát a Remi le van sérülve.
Tegnap már reggel lovas cuccban öltözve vártam azt a bizonyos hívást. Hát csak nem futott be, így 11-kor elkértem anyutól a telszámot, de az nem volt kapcsolható. Na, ilyen nincs. Mindegy, hát jobb híján délben elkezdtem Remit nyergelni, hogy akkor majd fél egyre kint leszek a tónál. Ha meg nincs ott senki, akkor járok egyet a városban.
Olvasási idő: 2 percMa reggel korán (8ó) bent voltunk a városban, és jöttünk visszafelé (fél-háromnegyed 9), mondja apu (mivel én épp olvastam – mily meglepő), hogy ott egy lovas a B. bácsi legelőjén. A Pisti az. Átfutott az agyamon, hogy gyorsan hazaérek, átöltözök és feldobom Remire a cuccot és utána megyek. Hazaértünk, apu beállt, mint rendesen, én olvasok tovább, mint rendesen. Aztán ugatnak a kutyák. Pisti jön be. Elé mentem, mert a lovat idegesítették a kutyák, aztán beszaladtam átöltözni. Rekord idő alatt Remin voltam. Elindultunk a vadkerti úton. A M. tanyánál volt egy fólia, és mivel a szél fújt, ezért lengedezett rendesen. A két ló egyszerre fordított hátat, én gyorsan visszaállítottam Remit, Pisti meg harcolt egy kicsit Malibuval. A fenyvesnél, majd a dzsungelesnél fordultunk jobbra, és mivel mondtam neki, hogy 10-re vissza kell érni, mert jön egy lány lovazni, ezért az út végén elváltunk, én mentem visszafelé, ő tovább. Elég gyengén mentünk. Remit a játékboltos-tanya után vágtára fogtam, és mentünk, de ez semmi volt ahhoz képest, amit az utolsó, egyenes szakaszon lenyomtunk. Adtam neki szárat, ő pedig ment rendesen.
Olvasási idő: < 1 percKarácsonyra egy western nyerget kértem. Mert… mióta részt vettem az izsáki táboron, azóta szerelmese vagyok ennek a stílusnak. Idén pedig sikerült anyuékat meggyőzni két okból is: sűrűbben fogok Remizni, illetve a nyereg díszlet lenne az osztálytáncban. Illetve még az is közrejátszott, hogy fogadtunk a Gergővel, hogy ha apu felül a lóra, lefényképezzük és megmutatjuk, akkor leárazza a nyerget. Karácsony előtt, 22-én el is hoztuk, hogy ki tudjam próbálni. 16″-os, barna, natowa virág mintás nyereg. Felraktam Kristre a nyerget kipróbálás céljából. A kengyel a legkisebbre beállítva is hosszú volt. A nyereg is nagynak tűnt. Vacilláltunk, hogy kicseréljük-e, mikor cseréljük ki stb. Közben jött Zsófi is, arra kértünk kölcsön egy kisebbnek tűnő, szintén 16″-os fekete nyerget. Kényelmesebb volt. Amikor aztán Zsófi hazament, visszavittük a fekete nyerget. A szalagavató is lement (az enyém mellé elkértem a Pistiét is), és úgy döntöttem, hogy cserélünk. Így hát elmentünk a Gergőhöz, mondta, rendel egy 15″-ös nyerget. Azt hiszem, három hete beszéltünk róla. Aztán tegnap szólt, hogy megérkezett a nyereg, mehetünk. Elmentünk megnézni, milyen, jó-e. Jó volt. Ma pedig apu elvitte a nagyot és meghozta a kicsit. A kengyelt itt is a legkisebbre állítottam, de kényelmesebb, mint a másik volt. Amint kevesebb hó lesz, és enyhül az idő, kipróbáljuk.