Előzetesen le kellett adni két héttel ezelőtt egy jelentkezési lapot a táborra, amely az elérhetőségen túl a lovaglótudásra is kitért.

Múlt héten már beszéltünk a táborról, már vártuk, hogy talán lesz végre egy jó alkalmunk, ahol nem kell a lovak és a körülmények miatt óvatoskodnunk.

Némi győzködés után sikerült rábeszélni anyut, hogy had menjek egyedül kocsival. Nekem eleve nem lett volna bajom, ha el kell vezetnem Tapolcára (ami tőlünk 3+ óra). Viszont volt egy felvetés, hogy elmegyünk családilag, engem elvisznek, aztán majd valahogy hazajövök (kedvenc sofőröm hamarabb kezdte a hétvégét, ő már egy-két nappal korábban a környéken volt már). Azonban ahogy közeledett az indulás napja, annyira eltemetett minket a munka, hogy nem volt téma a közös utazás, így hát gyorsan rá bírtam anyut beszélni az egyedüli odajutásra.

Csütörtökön bepakolást és elköszönést követően 4 körül indultam el Tapolca felé. 2 óra múlva jól esett Veszprémben kiszállni a kocsiból, pontosabban a város szélén lévő bevásárló parkban álltam meg. Körbenéztem a Decathlonban (vettem pár pólót, kefét és nyír keményítőt), a Tescoban (enni- és innivaló a következő napokra) és a KFC-ben (vacsi), majd indultam tovább. Veszprémtől egy nagyon szép szakasz vezetett Tapolcáig, ahova már erős szürkületben, már-már sötétben értem oda.

Amint leállítottam a kocsit Diszelen a Templom közelében, már nem tudtam újraindítani, közben Katit hívtam, hogy merre van, mert a sötétben nem tudtam, hova kell menni. Kati odajött hozzám, szerencsére két házzal arrébb álltam meg. Odavezetett Gy. V. András házához, ahol ő személyesen köszöntött engem a két srácunk társaságában. Pár szó után segítséget kértem a fiúk segítségét. Mint kiderült, az akkumulátor saruja jött le, így miután helyre kalapáltuk, beálltam a kocsival az udvarba.

A nagy akciókat kihasználva, illetve a folyamatos Decathlonos bevásárlásokból néhány nagyszerű termék összejött. Ez a bejegyzés a Decathlon részéről kb. 2-3 éves vásárlások összegzése, míg a horzés az utolsó két rendelés (a rendelések előtt utoljára a zabla nélküli kantárat vettem).

Egy-két éve már megvan a Decathlonból a Compositi Profile kengyelem, amit csak azért vettem meg, mert könnyebb, mint a vas kengyel, és mivel műanyagból van, így a nyerget is könnyűvé teszi úgy általában. (Csak most jöttem rá, hogy ez is Compositi termék, ma már nem kapható a Decathlonban, illetve valószínűleg más márkanéven árulhatták). Előzőleg már hetekkel kinéztem más lovas webáruházakban a Compositi Reflex szériás kengyelét, aztán egy-két hete szintén a Decathlonban járva megláttam, igaz Waldhausenként árulva, de valójában a kinézett kengyel volt az. Természetesen jött haza. Azóta egyszer lovagoltam vele és valóban kényelmes és biztonságot ad, hogy széles a talpa, továbbá tisztán érzem a rugózást a kialakításából fakadóan. Jó döntés volt.

Nem csak kengyeleket szereztem be az áruházból, hanem leszárító takarót. Még régebben vettünk egy polár takarót lovaglás utánra a PC-os kockás takaró mellé, de annyira nem vált be erre a célra, aztán a Decathlon honlapján böngészve megtaláltam a leszárító takarókat és aránylag elfogadható árban volt, így kb. nem is tudom, talán 3 éve vettem egy 125-öset, ami jónak jó volt, de rövidnek bizonyult Remire, így hát később megörökölte a hafi, és mivel bevált, vettem tavaly év elején a Reminek egy 145-öset. Szeretem, mert tényleg felszívja a nedvességet, pl. 10 perc után összehasonlítva a nyakát a takaró alatti résszel, a nyaka még bőven vizes (úgyhogy most olyan leszárító takarót keresek, aminek van nyakrésze, vagy nyakrészt, amit hozzá tudnék csatolni a meglévő takarókhoz).

Remit egész sokáig csikózablával lovagoltam, de arra kellett rájönnöm, hogy valami nem oké, mert egyre többször szálltam le róla azzal az érzéssel, hogy a lovaglás során nem éreztem a kontrollt felette és hát terepen a kontroll hiánya nem épp a legszerencsésebb. Pláne meg mert állandóan húzott és totál fáradt karokkal értem haza a folyamatos húzástól. Ráadásul kb. a kezdetektől tátogott, ami még jobban zavart, bár volt aki azt mondta, hogy ne törődjek vele, mert nála ez amolyan pótcselekvés. Én meg azt mondtam, hogy ez akkor sem normális.

Elsőre jobb híján kicseréltem a csikózablát az anyja zablájára, mégpedig egy feszítőzablára, ami bár kitűnően működött, de túl erősnek ítéltem, nem akartam odáig eljutni, hogy azt szokja meg és még keményebb legyen a szája. Így hát ráfeküdtem a témára és elkezdtem utánajárni, hogy milyen köztes zablák vannak, amik jók lehetnek.

Másfél éve, amikor a csizmát vettem (2019. októbere), akkor vettem egy zablát is a horzéból, mégpedig egy réz olívzablát, aminek semmi hatása nem volt, mintha le se cseréltem volna a csikózablát. Pár napra rá rendeltem a szegedi lovasboltból három másik zablát: egy kétszer tört olivot, egy egyszer tört rézgörgős olívot és egy egyszer tört gumis zablát. Talán a rézgörgősnek éreztem a hatását, de nem volt meggyőző és a tátogás sem maradt abba, így sajnos jobb híján vissza kellett térnünk a feszítőre. Azonban érdekes módon, amikor a szárakat abba a karikába csatoltam, ami egy szintben van a szájába vevős résszel (annak mi a neve?), szintén nem volt kb. semmi hatása, de a lenti karikát használva már egy apró huzintásra is tökéletesen reagált, vagyis az már erős volt neki. Viszont halomra sem akartam venni a zablákat, hogy végül ott porosodjanak a fiókban.

Ma hamarabb végeztem a munkával, így még bőven világosban ki tudtam menni a lovakhoz. Mindkettő lóra felraktam a szülinapjukra kapott pihe-puha kötőféket, Remi cobosat kapott, ami nagy rá, Lujzi póni méretet, ami pont jó lett, viszont Reményre meg kicsi.

Eleve úgy mentem ki hozzájuk, hogy foglalkozni szeretnék Lujzival, konkrétan csak az volt tervben, hogy a vezetést gyakoroljam vele.

Felcsatoltam rá a vezetőszárat és magamhoz vettem a hosszú pálcát, majd elindultunk ki a tároló felé. A fóliavázak között kicsit húzódzkodott, vissza akart menni a másik lóhoz, de könnyen meg tudtam őt győzni, hogy jöjjön velem. A tároló előtt volt egy kis hiszti (vissza akart fordulni), de gyorsan túl lépett rajta, úgyhogy mehettünk is a körkarámba.

Bent megint megpróbáltam vele a Join-up-ot, ami során több reakciót kaptam tőle, mint előzőleg és ezért jobban is sikerült, de még mindig nem volt meggyőző. Többször vissza kellett küldeni körre, mert nem akart bejönni, csak simán bóklászott, de amikor végre odajött, akkor (bár nem szabadna) gyorsan ráraktam a vezetőszárat és átsimogattam, majd végigsétáltam vele a nyolcast.