Pár nappal korábban megbeszéltem keresztlányom anyukájával, hogy ma fél 5-kor találkozunk a városban, hogy drukkoljak a gyerekeknek a szüreti futás alkalmából.

Hirtelen ötlettől vezérelve fogtam a pórázt, kinyitottam Tarzannak a kocsi hátsó ajtaját, kérni pedig nem kellett, hogy beugorjon. Beautóztunk a városba, bent pedig leparkoltam a szokásosnál messzebb a szüreti miatti lezárások miatt. Innen sétáltunk a futóverseny rajthelyéhez, ahol az emberek már gyülekeztek, én pedig igyekeztem megtalálni M.-éket. Pár perc keresgélés után megtaláltam őket, mindenki nagyon örült nekem (pláne, mert majd három hónapja nem láttuk egymást).

Negyed órával később elindult a verseny, én pedig Tarzannal az oldalamon visszasétáltam a szülőkkel a versenyvonalon, hogy ott drukkoljunk az elhaladóknak. Sok gyerek odaköszönt Tarzannak is, mosolyt csalt az arcukra.

Fél órával később, miután mindenki átfutott a célon és újra megtaláltuk egymást a gyerekekkel, átsétáltunk fagyizni az egyik központi fagyizóba. Miután mindannyian megettük a fagyit, elköszöntünk egymástól és én visszaindultam Tarzannal a kocsihoz.

Tarzan nagyon ügyesen viselkedett, sétált mellettem, végig hallgatott rám. Az elején kicsit izgatott volt, hogy három hónap után végre kiszabadult a tanyából, ráadásul minden új volt neki (városi környezet). Miután lenyugodott, már szépen sétált mellettem, leült, amikor arra kértem és tök nyugisan tűrte a simogatásokat.

Azért volt célja a városi sétáltatásnak, mégpedig hogy a holnapi vadász bemutató előtt kicsit szocializáljam. Úgy gondolom, hogy elmondhatom, hogy jól sikerült.