Vagyis volt egyszer egy szüreti felvonulás.
Már tavaly eldöntöttem, hogy én igen is, idén fel fogok vonulni Kristállyal. A héten elkezdtem vele gyakorolni. Mármint mentünk terepre, hogy ne csak úgy rögtön kb. 15 km-t nyomjunk le. Először az alap terepet tettük meg, majd elmentem az egyik ismerősünk tanyájához (H.M.), harmadik nap pedig futószáraztam. Először kérdés volt, hogy megyek-e egyáltalán, ugyanis sokszor botlik, mert hosszú a patája. (megkörmöltetni meg nem akartuk, mondván, hogy a beton ledarálja).
Végül szombaton nekiálltam másfél órával az indulás előtt ápolni, de még mindig nem lett makulátlanul tiszta, de már indulni kellett, mert fél egyre kellett beérni a laktanyába, az út pedig fél-háromnegyed óra. Pálcát nem vittem, ami igen nagy hiba volt.
Nem írtam sokáig, mert van egy dolog, ami miatt nem akarok írni, majd később leírom az egészet egybe, mert nem akarok minden egyes rezdülésről egy újabb posztot. Majd ha meglesz az eredmény.
Ezen kívül történt pár apróság.
Panka megellett, tizenegy kicsi lett, fekete, zsemle, és két kapucsínó. Sajnos már nem élnek.
Illetve huszonötödikén levágtam a lovak sörényét olyan tizenöt-húsz centisre. Egyrészt már megnőtt, másrészt Kristnek már kezdett filcesedni. Így, rövidebb sörénnyel fiatalabban néznek ki.
Ma délután felnyergeltem, és találomra elindultam. Megint más lovasok nyomait követtem, de egy idő után letértek erre, ezért továbbmentem, és végül ott jutottam ki, ahol egyszer a Robiékkal túráztunk. Végül elindultam a szomszéd falu felé, de egy kanyarnál elindultam vissza. A vasút előtt is elfordultam visszafelé. Sokat ügettünk, Kristály nagyon ment volna, alig bírtam visszatartani. 10,25 km-t mentünk, amit viszonylag gyorsan, másfél óra alatt megtettük. A végén a legutolsó szakaszon, amikor hevedert lazítottam, Kristály olyat bukott, hogy szinte térdre esett, én meg majdnem leestem. Így eldöntöttem, hogy amikor hevedert állítok, inkább megállítom, mert rájöttem, ha előre dőlök – főleg a túra végén -, simán elveszti az egyensúlyát.
Tegnap előtt kicipeltem a nyerget a külső karámhoz, mivel kint voltak a lovak. Kihoztam Remit, kikötöttem az egyik fához, majd felnyergeltem. Tök jól tűrte, bár amikor az utolsó lyukba becsatoltam a hevedert (és még akkor sem volt a megfelelő), eléggé felcsapta a fejét. Muszály megszokni. Először bal kézre indítottam, viszonylag nyugisan telt, szépen lépett-ügetett. Vágtázott is volna, de én nem akartam, mert beindul és elvisz (a vágtához még apu kell). Pár kör után átcsatoltam a másik kézre. Miután kiért a teljess körre, robbant a várva várt bomba: egyszerre vagy három bakolást is lenyomott, szeretett volna megszabadulni a nyeregtől. Pár kör erejéig szenvedtem vele, mert mindig lépni akart, ügetni nem igazán, de azért hajtottam az ostorral. Még párszor megrángatott a bakolásaival, utána viszonylag ügyesen ügetett. Pár kör lépés után visszavittem a fához és lenyergeltem. Utána Krist jött.
Miután kedden lovagoltam egy rosszul esőt, ezért úgy gondoltam, hogy komolyabbra fogom a dolgot, mert ez így nem mehet és elhatároztam, hogy bekeményítek. Szerdán délelőtt lekaszálták a lucernáson a lucernát, így azon lehetett lovagolni. Ezt kihasználva egy kicsit lovagoltam Kristályon: egyeztettük egymással a dolgainkat. Ebben egy picit segített a pálca is. Nem szeretem használni nála, mert tudom, hogy nem kell, csak hát máshogy nem igazán akarja megérteni. Egy picit még küzdöttünk, végül egy óra után kifárasztottuk egymást, így lenyergeltem. Mit ne mondjak, a végére egész engedelmes lett. Kapott egy nap pihenőt, hogy leülepedjenek a dolgok, ma újra tartottam egy kis idomítást. Sokkal jobb volt, nagyon aranyos volt végig. Sokszor megállítottam és vártam, hogy álljon egy darabig, mert nem úgy van ám az, hogy két másodperc múlva elindul. Aranyosan várt, míg nem jeleztem. Vége felé kicsit kimentem vele terepre, nem messze csak az út túloldalán levő szomszédig. Visszafelé pedig találkoztunk három lovassal, köztük a lányt ismertem (L. Timi).
Nem a jó értelemben. Érzelemként fáradtam el. Kristálytól. Elegem van, hogy minden kis apróságért megáll és néz; folyton rugdosni kell, mert odafelé nem hajlandó menni; hazafelé meg rohan, hogy alig lehet visszahúzni; amikor meg a térképet nézem meg a telefonon (odafelé), akkor meg nem hajlandó megállni. Kész, elfáradtam a nyüstölésbe. Tegnap sokat harcoltunk a terepen egymással. És ez nem jó. De közben meg olyan aranyos, hogy megáll a nyerges előtt, hogy lenyergeljem, és majd bejön a nyergesbe, de azért az ajtóban megáll. Mindegy. Most egy ideig nem fogok rajta lovagolni, mert érzem, rossz lesz.