FőoldalRólunkFacebookInstagram
EquestrianBlog
Lovastábor 3. nap
2011. 07. 09. • B. Sz.
Olvasási idő: 2 perc

Reggel rögtön a lovakhoz pakoltam le a cuccomat, vagyis a kobakot meg a pálcát és csak azután mentem fel. Kis várakozás után mentünk is vissza nyergelni: a szürkéket és Szofit, nameg a pónikat. Szofira Mariann nyerge került, és nem volt elég rövid a heveder, így egy kicsit csúszkált a nyereg. Végül én Szofira ültem, de Szilvi nem figyelt rám, hanem Brigire bízott, aki elkezdett dirigálni, hogy így, hogy úgy ráadásul a nyereg is felbosszantott, mert kanyarban mindig a külső kengyelem hosszabb volt. Mondtam, inkább nem lovagolok. Így átadtuk a kicsiknek a lovat, én meg pihentem. A Szilvi meg megkérdezte, hogy miért nem ugrattam. Hogy ugrattam volna, mikor oda sem figyelt. 
Lenyergeltünk, a szürkéket lemostuk, etettünk aztán mentünk mi is enni. Ebéd után volt egy kis színezős pihenő. Aztán visszamentünk felszerelést ápolni. A kicsik a kantárt habosították a nyeregszappannal, mi (én, Ági meg Kitti) pedig a nyerget rendeztük, illetve én még a szárakat mostam. Utána mondta Szilvi, hogy nem lovagolunk délután, hanem elmegyünk lovaskocsizni. Erre begördül egy sárga autó, ahol hátul van egy zárt raktér. A nagyok meg a középsősök ültünk oda, a kicsik meg előre. Nos ez a hely egyenlő volt egy mozgó szaunával. Útközben egyszer megálltunk pihenni, mert szakadt rólunk a víz. Végül egy ismeretlen-ismerőshöz mentünk (anyu ismeri a helyet), bemutatták nekünk a befogást, és ülhettünk is fel. Mögöttünk pedig Lilla (volt oszt.társam) jött egy négy éves lóval. Lehetett vezetni a kocsit, csakúgy száguldottunk. Aztán visszamentünk, megint szaunázás aztán mindenki ment haza. Mariann meg Szilvi mentek ki terepre, én addig leápoltam az új nyerget, összepakoltam, segítettem Márkónak etetni és hat előtt megjöttek Szilviék is és én is mentem haza.

Lovastábor 2. nap
2011. 07. 06. • B. Sz.
Olvasási idő: 3 perc

Időjárás: reggel szakad az eső, de délelőtt már lehet póló-mellényben lenni
Szilvi kicsit később jött, de háromnegyed kilencre megérkezett és mentünk is le szerelni a két szürkét. A kicsik Rozin futószáraztak, mivel ők még nem ügettek, a középsősök (Panni, Zsani, Ági – aki nem jött tegnapelőtt, tegnap volt az első napja) pedig Teddyre kerültek. Mi pedig várakoztunk türelmesen és ismerkedtünk egymással. Ki-mit szeret, mi hogy megy stb. Kitti felült Teddyre, lépés-ügetés majd vágta, de mivel rosszul ugratja be (de beugrik a ló, csak Kitti nem ül le tanügetésbe), ezért nagykörön a beugratásokat gyakorolta. Majd felültem Rozira és átmentünk az ugrós pályára. Megtettünk pár kört, majd Szilvi elmagyarázta a lovardai KRESZT, amit nagyjából már ismertem. Majd letett rudakat járóiskolának, pár kör után pedig Teddynek x-et. Rozit pedig hagytuk.

Olvass tovább!

Lovastábor 1. nap
2011. 07. 05. • B. Sz.
Olvasási idő: 2 perc

Időjárás: délelőtt borongós, épphogy nem esik; délután kicsit süt a nap, lehet pólóban lenni.
Reggel úgy kezdődött, hogy hoztak egy lovat, Dollárt, aki az egyik lány (Mariann) lova, aztán meghozták Szofit a fjord pónit, utána pedig megjöttek a kispónik is. Ők elszabadultak, de szerencsére az egyik pályára menekültek be és kis kergetőzés után el tudtuk (kb 8-10-en) kapni őket. Miután elhelyeztünk mindenkit és felvittük a cuccot a házba, hárman, nagylányok + a Márkó elkezdtük ápolni Teddyt meg Rozit. A lányok ketten (Mariann és Kitti) Rozit nyergelték, mi (én meg Márkó) maradtunk Teddyre. Én kivittem Teddyt, ő került futószárra, majd Szilvi hozta a Rozit. Először Mariann felült Rozira, azalatt a (csütörtökönként utánam jövő lányok) Panni és Zsani futóztak Teddyn. Majd cseréltünk Mariannal, pontosabban ő került Teddyre, én pedig Rozira ültem. Ügetés, átlóváltás meg ilyenek. Aztán közben Kitti is felült Rozira,  én pedig nem lovagoltam. Még egyszer felültek a Zsaniék, aztán jöttek a pónik, pontosabban az egyik, a Juci, az apróságokat futószárazni. Aztán Teddy is felszabadult, így Mariann került rá újra, és átment a két szürke a másik pályára. Szilvi rudakat tett le, azon mentek át, majd Teddynek egy x-et, Mariann azon ugrott. Rozit hagyták, ő sétált. Majd leléptették és mentünk be lenyergelni, lefürdetni a két szürkét. majd ellátni, etetni. 
Utána mi is mentünk fel a házba, megterítettünk, beszélgettünk, miközben vártuk az ebédet: karfiolkrémleves, meg pörkölt volt nokedlival.
Ebéd után ejtőztünk, beszélgettünk, majd visszamentem Márkóval a lovakhoz, ugyanis háromnegyed kettőre jött egy csoport lovagoltatni, így mi gyorsan felnyergeltük Teddyt, és Márkó már ment is ki vele, hogy lefutószárazza. Később lejöttek a lányok is, Mariann Dollit nyergelte, Kitti meg én Szofit, a fjordit. Meg ugye kint volt Teddy.
Mariann ugrott a Dollival, Kitti ült először a Szofira, a drága mindig ki akarta vinni a pályáról. Teddy pedig még mindig a csoportot futószárazta. Majd jöttem én Szofira, Mariann pedig már léptetett és azt hiszem, Teddy is felszabadult, így a Zsani került futóra. Lépés, hogy szokjam, majd ügetés és a vége felé vágta. Olyan aranyos, az ügetése pedig valami iszonyat fárasztó, mert hát ugye kicsiket lép. Engem már nem próbált meg kivinni, legalább is nem éreztem.
Miután én végeztem, és mindenki bement, kivéve Szofi, még megsétáltattuk a kicsiket. Vagyis Panni maga ment, Zsanit vezettem, mert őt is be akart vinni, aztán felült Hanna, a két kissrácot, már Szilvi vezette.
Bementünk, lenyergeltünk, elpakoltunk és kész is volt. 4-re meg jöttek értem.

15 kisgyerek
2011. 06. 28. • B. Sz.
Olvasási idő: 2 perc

Ma voltam lovagolni Szilvinél. 2-re mentem, behoztuk a legelőről a szürkéket, én Rozit vezettem. Elmentem a nyeregért, addig Szilvi kivitte a 3 éves csikót a legelőre. Visszaértem, lekeféltem Teddyt, felnyergeltem, majd mentünk ki. Rögtön ügethettem, majd átlóváltás, utána pedig nagykörön balkézre vágta. Az új nyeregben, mivel az volt Teddyn, sokkal kényelmesebb volt, tovább bírtam szusszal. Majd Szilvi bement Roziért, én addig ügettem még egy kört mindkét kézre.
Majd háromra megjöttek a kicsik. Gondolom egy kézműves tábor lehet, akik kértek lovaglást. 15 gyerek volt összesen, kettőnkre (Szilvi meg én), egy óra alatt, amiből végül kicsúsztunk és még nem is lovagolt az összes gyerek. Az első kettőt még kézen vezettem, a többit futóztam  – lépésben természetesen. 4-kor megjött Szilvi következő tanítványa, így már csak én lovagoltattam.
Volt egy aranyos kissrác, aki nagyon félt a lovaglástól, csak egy kört akart megtenni. Először körbevezettem a futószáras nyom mentén, majd futóztam. 3. kör után már visongott a ló hátán, annyira élvezte. Majd megcsinálta a gyakorlatot, amit lazításként kértem. A végén még lovon is akart maradni. Megkérdeztem tőle, hogy kell-e félni a lótól? Erre rávágja teli vigyorral, hogy nem. Már ezért megérte ez az egész.
Nekem az volt a módszerem, hogy felültettem a gyereket, két-három kör, aztán ha úgy érzi, akkor oldalsó középtartásba tegye a kezét, majd malomkörzés, aztán megállítom a Rozit (mert őrajta lovagoltattam) és nyúljon előre a szárért. Aztán még négy-öt kör és jön a következő. Najó az előbb említett kissráccal többet mentem 2-3 körrel. Nagyon élvezte. 😀
Majd fél ötkor bevittük a lovakat a nyerges elé – alig akartak elszakadni tőlük – lenyergeltünk, bevittük a bokszba, majd otthagytuk őket. Megitattuk Vandát (az arabot) és kész.

Ja igen (így formázás + visszaolvasás közben), a lovagoltatás közben valahogyan kiszabadult a csikó a legelőről, így már csak azt vettük észre, hogy a pálya mellett futkározik. Szilvi gyorsan visszavitte a bokszba.

Hétfőn nyolcra, ugyanis tábor lesz.

Pénteki segítés
2011. 06. 19. • B. Sz.
Olvasási idő: 2 perc

Kettőre bementem a lovardába, amikor megérkeztem, akkor Szilvi vázolta a tervet: felnyergeljük a két lovat (Teddyt és Rozit) és amig nem jönnek meg a lányok, addig felülhetek a Rozira. Ha pedig megjönnek, akkor segítek Rozit vezetni és majd utána lovagolhatok. Áthordtuk a cuccost, Szilvi elkezdte Teddyt ápolni és nyergelni a folyósón, én pedig bent a boxban tettem ugyanezt Rozival. Aztán majdnem egyszerre indultunk ki. Mielőtt a pályára értünk volna, begördült a lányok kocsija. Először a kisebbiket vezettem, majd váltottak és a nagyobb került Rozira. Az órájuk végén (az önállóságot tanulva) egymás mellett mentek be, lovon, felügyelettel. Rozit visszatettük én pedig kimentem Teddyvel a pályára. Léptem egy párat, majd egész lovardában ügettem. Eléggé rohanós kedvében volt, de nem bántam. Majd jött Szilvi, hogy szóljon, hogy kijön egy másik szürkével, az arabbal, a kilenc évessel (továbbiakban Vanda), akin majd lovagolni fogok. Ha jön, akkor csak lépjek, nehogy Teddy megijedjen. Mondom, oké. Ügettem a másik kézre is, majd nagykörön körkisebbítést csináltam. Már kifelé irányítottam Teddyt, amikor jöttek Szilviék, így visszaváltottam lépésbe. A másik pályára mentek futózni. Teddy nyihogott egy párat, de végül megnyugodott. Ügettem még egy kicsit, majd Szilvi átjött Vandán a mi pályánkra. Teddy megőrült. Léptünk még egy párat, majd bevittem. Bent lenyergeltem, majd lefürdettem. Most, hogy egyedül voltam vele, egész jól tűrte. Elvittem legelni. Miután ezt is meguntam, bevittem és Szilvi rámbízott 2 kantárt meg két szárat + a martingált, hogy vizes szivaccsal dörzsöljem tisztára, majd nyeregszappannal dörzsöljem át. Ő addig kimegy más lóval. Szépen szétszereltem a két kantárt, bevizeztem, beszappanoztam majd összeraktam őket. Ekkor visszajött a Szilvi, de vitte is ki a másik lovat. Aztán megcsináltam a két szárat meg a martingált. Miután ezekkel végeztem, átvittem a másik nyergesbe a Teddy felszerelését és mire visszaértem, Szilvi is megjött. Megetettünk, szénáztunk, majd Szilvi felsöpört és készen is voltunk. Ekkor volt 7 óra. Szóval kemény öt órát lehúztam unalom nélkül. Közben jelentkeztem a táborára, ami negyedikén kezdődik és még adott szórólapot más táborokról.

Megint Teddy
2011. 06. 16. • B. Sz.
Olvasási idő: < 1 perc

Ma is, szokás szerint mentem be. Nagyon meleg volt, hogy fogom én ezt kibírni?  Teddyre ültem, Szilvi pedig az árnyékba telepedett le. Teljes lovardában lépés, majd ügetés. Mindkét hosszúfalon pedig egy-egy egyívű kígyóvonal. Ezt megcsináltam kétszer, majd nagykörön körkissebbítés, majd körnagyobbítás. Ennek az a lényege, hogy a ló végig a kör közepe felé hajlik és csigavonalban egyre kisebb köröket teszünk meg. Befelé még könnyű, de kifelé is hajlítva kell lenni a lónak. Jó gyakorlat, ezt kétszer megcsináltuk. Majd bal kézre, nagykörön vágta. Ezután váltás, de jobb kézre folyton rossz lábra ugrott be. Én pedig a beugratásoktól elfáradtam. De végül sikerült is. Szilvi lerakott három rudat lovasiskolának, majd a hátsó kettőből x-et csinált, ami először túl alacsony volt és Teddy egyszerűen átlépte. Magasítást megugrottuk, aztán mégegy magasítás, ezelőtt már lefékezett. Mondom, beijedt. Újra, majd mégegyet és ennyi volt. Ezután Szilvi visszarendezte eredeti nagyságára az x-et (2-3 lyukkal nagyobbra), én meg majdnem megugrattam. Elkezdi: szereti, ha belendülök, de inkább hagyjuk máskorra. Leléptettem, bent lenyergeltem, lefürdettük és mentem is haza. Holnap megyek be segíteni.