Amikor júniusban anyuék elintézték Remény újrafedeztetését, akkor úgy beszéltük meg, hogy majd amikor hazamegyek, akkor majd én elintézem az ultrahangot, és ez így rendben is volt.

Tegnapelőtt (29-én) azonban rám írt Csilla, hogy megkérdezze, hogy vemhes-e Remény, ugyanis neki le kellett adni a fedeztetési papírokat az MSLT felé (elektronikusan). Én pedig a kérdésére nem tudtam választ adni. Aztán felvilágosított, hogy ezt a papírt augusztus 31-ig kell leadnia, különben késedelmi díjat kell fizetnie, és miattunk nem szeretett volna, ami tök okés.

Így hát aztán a testvér tábor tóra néző teraszán ráírtam anyuékra, hogy mi a szitu, mire anyu kiborult, hogy ezt is neki kell intéznie… Én meg visszakérdeztem, hogy is? Aztán elmesélte Bogyi nyarát, de erről egy másik bejegyzésben.

Mivel nyilvánvalóan nem voltam otthon, így hiába szerettem volna, valójában nem tudtam elintézni az orvoshívást stb., hogy levegyem anyuék válláról ezt a feladatot. Végül abban egyeztünk meg, hogy mivel VM doki sajnos megbízhatatlan az SOS ügyekben, pedig ő lenne a hozzáértő, így K. dokit hívják ki anyuék.

Így is történt, másnap anyuék felhívták a dokit, aki mára ígérte, hogy kijön. Végül megtörtént az, amit tavasszal a fogreszeléskor mondott, hogy reméli, hogy majd jó híreket közölhet.

Remény vemhes.

Kicsit abszurd volt, hogy immár valahol félúton Detroitból Chicago felé tartva ezeket a híreket olvasni, de természetesen hihetetlenül örültem. Meg is írtam Csillának a híreket és megadtam a szükséges adataimat, amit kért.

Egyenlőre még felfoghatatlan a dolog számomra. Mindenesetre nagyon hosszú lesz ez a 11 hónap (már csak 9), de nagyon izgatott vagyok.