EquestrianBlog
Újra lovardában
2020. szeptember 22., kedd
Olvasási idő: 4 perc

Egy ideje zavart már, hogy lovaglás közben “csak” ülök Remény hátán és technikailag kb. nem tudok lovagolni. Ez főként az Amerikában töltött idő alatt merült fel bennem, miután “érintettként” bepillantást nyerhettem a díjlovaglás világába, aminek a hangulata rögtön megtetszett. Mivel itthon (mind az országban, mind a városban, ahol lakom) főként a díjugratás megy, ezért eddig nem volt közelebbi tapasztalatom ezzel a lovas szakággal.

Mivel én itthon tartom a lova(i)mat és az jellemző, hogy edző nélkül, egyedül lovagoltam/lovagolom a ő(ke)t és főként terepre járunk a kezdetektől fogva, ezért aztán édesmindegy volt, hogy technikailag “hogyan” lovagolok (vagyis melyik lábra ugrik be a ló, adja-e a fejét stb.). Én ezzel évekig ki is voltam békülve.

A fentiekhez némiképp hozzájön az is, hogy hiába jártam kb. 5-6 évet lovardába, sehol sem tanultam többet a nagyon alapoknál, nem tudom mit jelent a félfelvétel, nem tudom kiülni a tanügetést és ami a legfontosabb, sosem tudtam normálisan beugratni a lovat vágtába, mindig elrohant és ledobott a szerencsétlen próbálkozásaim miatt, és mindez ahhoz vezetett, hogy a végén már féltem a vágtától (ami Remi lovaglásával úgy-ahogy megszűnt).

Olvass tovább!
Gipsy’s Sweet L. – Kristály
2020. szeptember 10., csütörtök
Olvasási idő: 5 perc

13 évnyi emlék kering a fejemben élményekről és kalandokról, és összeszorul a szívem, ahogy arra gondolok, hogy már nem lesz több.

Emlékszem a napra, amikor kiválasztottam Őt a sok ló közül, pedig a gazdája nem őt szánta nekem: “nekem az a fekete tetszik” – mondtam akkor 12 éves fejjel, kb. friss lovasként. Emlékszem arra a napra is, amikor ismerősünk átlovagolt vele és végre az enyém lehetett és még aznap, amikor először felültem rá. Akkor neveztem el hirtelen felindulásból Kristálynak, mert nem tudtunk róla semmit.

A nyakán lévő fagyasztás és az internet segítségével nyomoztam ki és raktam össze az előéletét (hónapokkal, talán évekkel később, hogy hozzánk került):

1993. április 27-én látta meg a napvilágot, Svédországban. Benevezték pár ügetőversenyre, de volt egy balesete a pályán, ebből eredt a hajlamossága a botlásra (az előző gazdái ezt mondták), feltehetőleg ezért hozták be Magyarországra 1995 novemberében (a honlap szerint 3415 SEK (?) volt a kikiáltási ára). 1999-ben megszületett az első csikója Pilisvörösváron, 2000-ben Páhin nem vemhesült, 2001-ben Öregcsertőn megellett, majd (2002-3-ból nincs jelentés) 2004-ben Kiskunmajsán megszületett harmadik csikója. Innen került el az előző gazdájához egy közeli faluba, ahonnan 2007-ben megérkezett hozzám.

Én tanítottam meg futószárazni (végén már szóra ment), a csizmasegítséget. Nem volt egy hirtelen fordulású, hajlékony lovacska.

Emlékszem az első versenyünkre ügyességiben, amit meg is nyertünk és amit másnap a szüreti mustrán a bemutatáskor megemlítettek (2013).

A két szüreti vele, először egyedül (2013), majd a következő évben Remi is csatlakozott, rajta én lovagoltam, Zsófi pedig Kristályon (2014). Volt még egy felvonulásunk, a Szent Iván esti, itt Kata lovagolt Kristályon (2014).

A második szüretin, mikor bent voltak a lovak, Fannival a pályán versenyeztünk és lehagytuk őket ügetésben, annak ellenére, hogy Nifti galoppló volt.

Amikor azt hittem, hogy időben hazaérünk terepről, de valahol eltévedtünk és a telefon is olyan buta volt még, hogy alig vette a GPS jelet, így azt sem tudtam, hol vagyunk. Végül anyu kísért minket haza reflektorfénnyel.

A családi körben legendás történetté vált március 15-i borulásunk szánkóval (2013).

Egyszer ismerősünkkel befogtuk kocsiba, neki az teljesen maradandó élmény volt, azóta is ilyen lovat keres.

Sőt, egyszer részt vettünk egy T. Pali bácsi féle edzőtáborban, még 2014 telén. Na onnan a hazafelé út is elég emlékezetes volt.

Terepek Timivel (próbáltam vele is beugratni vágtába, sikertelenül; 180°-os fordulatok), Pistivel (borulás!), Zsófival (ő ült rajta, én Remin; ez most ló vagy marha?), Katával (szintén; Szent Iván napi vigasság), két cserediákom is ült rajta (mindkettő lovas volt), sőt két barátnőm is, akiket sikerült rábeszélnem.

Még apu is ült rajta egy fogadás miatt.

Rajtam kívül megannyi gyereknek okozott örömöt, hogy a hátán lehettek és tudok pár gyerekről/emberről, aki “miatta” kezdett el lovagolni.

A furcsasága, hogy lovas alatt nem volt hajlandó vágtázni, akármilyen gyorsan hajtottuk is, ennek ellenére szabadon és futószáron simán beugrott vágtázni.

Nagyon nagy mázlim volt vele, végtelen türelmes és jól nevelt volt, ráadásul az, hogy nem vágtázott, az akkori lovaglás-tudásomnak és bátorságom-(hiányá)nak csak jó volt. Egyetlen rossz mozdulata sem volt, sosem estem róla (vagy legalábbis nem emlékszem rá), csak borultam, mert megbotlott.

A rá jellemző apróságok: féltette a fejét (elhajolt a fejére irányuló simogatások elől), nem jött oda sosem, nem szerette sem a kutyákat sem a macskákat, mindig odasunyított rájuk, két ivás között mindig kinyújtotta a nyelvét, nem szerette az út szélén lévő csatornafedőket és ha csak a felső karámrúd volt betolva, simán kibújt alatta.

Majdnem kerek egy éve lovagoltam vele utoljára (szeptember 8-án), de csak a minimális alapkört tettük meg, de emlékszem, hogy nem nagyon éreztem magam jól rajta, mert folyton attól féltem, mikor botlik meg és a lépése is totál merev volt, óvatos.

Az utolsó egészségéről szóló bejegyzés óta volt két kólikája, az egyik nem is olyan rég. Tavaly télen a lucerna elfagyása miatt nem tudtuk (vagy nem volt értelme) kiengedni őt legelni, így nem tudta magát visszaszedni a tavasszal és onnantól kezdve kb. egyre inkább épült le. Elveszítette az izmait, a pérája beesett, a combjai nem értek össze. Igazából a napi 2 óra friss lucernán való legelés csak szinten tartotta. A nyáron egy picit talán mintha hízott volna, de aztán jött az utolsó kólika július közepén és utána pár napra rá vettem észre, hogy megint összeesett a kondija. A kólika miatt vártam pár napot a kiengedéssel, de aztán megint kijárhatott legelni, sokszor nem is a lucernát ette, “csak” a füvet.

Vasárnap, mikor bevittem a körkarámból a helyükre, vettem észre, hogy merevek a hátsó lábai, mereven lép velük, de nem igazán foglalkoztam vele. Feljöttem Pestre dolgozni és tanulni.

Kedden este apu is észrevette, hogy merevek a ló lábai. Szerdán kaptam a telefont, hogy el kell engednem Kristályt, mert reggel nem bírt felállni, hiába próbálta apu felállítani. Átvitték Reményt a körkarámba az árnyék alá, de őt nem tudták, így sűrűn figyelve rá megetették és megitatták, de továbbra sem bírt felállni. Felhívták az állatorvost, ő is azt mondta, hogy itt az idő, nincs értelme tovább szenvedni hagyni. Kértem, hogy éjszakára vigyék vissza hozzá Reményt, majd reggel, amikor jön a doki, vigyék át a körkarámba, hogy ne lássa az anyja elalvását. Így is történt. Amikor Remit visszavitték, rögtön odament ahhoz a helyhez, ahol Kristály utoljára feküdt, azóta pedig folyton őt keresi. Nyughelye a lucernásban lévő facsoport alatt van.

Köszönök mindent!

Gipsy’s Sweet L. – Kristály

1993.04.27 – 2020.09.10

Önkénteskedés a Nemzetközi Versenyen
2020. augusztus 7., péntek
Olvasási idő: 7 perc

A lovasok.hu Fb oldalán láttam egy posztot július elején, miszerint az Unikornis Lovarda önkénteseket keres augusztusra többek között az Európa Bajnokságra is. Miért ne alapon én is jelentkeztem, pláne mert a járvány miatt amúgy sem volt lehetőségem házon kívül tölteni időt és én ezt amolyan nyaralásnak fogtam fel.

Egy-két héttel később kaptam egy telefont, melyben kikérdeztek az eddigi tapasztalataimról (amit egyébként bele is írtam az űrlapba, amit le kelllett adni). Sokáig nem volt semmi információ, végül július utolsó napjaiban kaptam egy mailt, miszerint van két opcióm választani, illetve hogy írjam le újra, hogy milyen nyelven beszélek és mikor szeretnék menni (ezeket már meg kellett adni az űrlapban). Július utolsó napján kaptuk a tájékoztató emailt, amelyben leírták, hogy augusztus 2-án (vasárnap) tartanak egy tájékoztatót, de arról már nem írtak, hogy aznap este hol fogunk aludni, ugyanis az email szerint másnap reggel kezdődött volna a munka. Mivel átszeltem a fél országot, hogy ott legyek, ezért nekem (és rajtam kívül még pár embernek) abszolút nem volt opció az, hogy vasárnap este hazamenjek és másnap reggel hétkor már jelenjek is meg.

Kicsit bizonytalan voltam az indulást illetőleg az információhiány miatt, de úgy voltam vele, hogy minden mindegy alapon felmegyek és ha nem érzem jól magam, legfeljebb elindulok haza.

Olvass tovább!
A vadászvizsga
2020. július 15., szerda
Olvasási idő: 4 perc

Múlt héten elkezdtem a tesztkönyvben filcekkel kihúzni a kérdéseket és a helyes válaszokat (1040 kérdés), de komolyabban csak csütörtökön, az utolsó gyakorlás után kezdtem el foglalkozni az elmélettel. Először a (kihúzott) tesztet olvastam át, majd neki estem a tételeknek (50 tétel, mindegyik tétel 5 kérdést tartalmaz). Vasárnap még csak a tételek kétharmadánál jártam, de az idényekhez és a képekhez még hozzá sem nyúltam.

Hétfőn elmentünk Csongrádra a lővizsgára (vittük apu puskáját). 8-kor kezdődött a vizsga, a vizsgabizottság tartott egy rövid eligazítást, majd mentünk a 2-es pályára, hogy lőtudásunkról számot adjunk. 5-ös csapatokban vizsgáztunk A. előtt. Először szét kellett szedni, majd összerakni a puskákat, majd mentünk a nagytorony alá, hogy onnan lőjünk 6-ot és legalább egy találatunk legyen (hivatalosan 15 lövésből meg kell lennie a hat találatnak, három lőállásból úgy, hogy háromszor egy korong és egy dublé –> 3×3+3×2 korong). Itt a hat korong úgy nézett ki, hogy két kistorony (szemből), két nagytorony (felülről), majd egy nagytoronyra kistorony dublé). Aki végzett, mehetett át a másik pályára, hogy ott golyós puskával lőjön.

Olvass tovább!
Így szippantott be a vadászat
2020. július 13., hétfő
Olvasási idő: 4 perc

Sokat gondolkodtam azon, hogy vajon megírjam-e, de végül úgy döntöttem, hogy majd évek múlva nosztalgikus lesz visszaolvasni.

Szóval úgy kezdődött az egész, hogy a tavalyi vadászati szezonban a fiúk elkezdtek csipkelődni, hogy mikor csinálom már meg a vadászvizsgát, tervezem-e egyáltalán. Ez az ugratás akkor csúcsosodott ki, mikor a mellettem levők dupla távolságot hagytak ki maguk között, mert úgy számoltak, hogy nálam is van puska, így hát az összes fácán énfölöttem repült ki a körből. Én persze mindvégig ellenkeztem, azt hajtogattam, hogy én nem tervezem megcsinálni.

Aztán eljött a február, nekem meg kipattant a fejemből, hogy mi lenne ha meglepetésből megcsinálnám és majd novemberben, az első társas vadászatkor meglepném vele a fiúkat.

A neten keresgélve belefutottam egy szimpatikus és viszonylag közel oktató tanfolyamba, amely márciusi indulást ígért, így hát rögtön be is adtam a jelentkezésemet. Eljött március, semmi hír. Felhívtam őket és átírattam magam Szegedre, hátha ott nagyobb eséllyel indul a tanítás. Aztán beütött a pandémia. Nem kaptam hírt egészen április végéig, amikor is egy emailben tájékoztattak, hogy online fog indulni a tanfolyam heti háromszor délután 5-től háromnegyed 9-ig.

Olvass tovább!