EquestrianBlog
Lovaglás új helyen
2021. április 29., csütörtök
Olvasási idő: 4 perc

A lovardába járásról ott hagytam abba a történetet, hogy november végén már nem mentem, illetve írtam is, hogy decemberben a vizsgák és a munka mellé már nem fogok tudni rá időt áldozni és ez így is volt. Azonban november végén jött a rossz hír, hogy az egyesület és a lovarda között felbontották a szerződést, aminek következtében januártól az edzők nem tartanak órát a lovardában. Mit ne mondjak, nem örültem. Nagyon nem. Hiszen végre egy hely, ahol valóban lovagolni tanítanak és nem csak futószalag módjára ültetnek a lóra. A másik hatalmas pozitívum pedig az volt, hogy foglalkoztak velem egyénileg is, miután látták rajtam, hogy bizony elkél a fejlesztés. Nagyon sajnáltam, hogy csak négy alkalmat tudtam járni és még mindig sajnálom, bármikor visszamennék hozzájuk.

Az év első három hónapjában nem történt semmi, de április elsején írtam annak az edzőnek, akit még az önkénteskedés során ajánlottak és akit egyébként augusztus végén fel is kerestem, de mivel szeptemberben fel kellett költöznöm Pestre a suli és a munka miatt, így tudtam, hogy hozzá nem fogok tudni járni.

Azonban február óta 1-1 hét kivételével itthonról dolgozom (és úgy néz ki, hogy még egy ideig így lesz), ezért nem Pesten kerestem másik helyet, ahova járhatok, hanem felkerestem Szandrát, hogy van-e lehetőség hozzá járni. És van lehetőség.

Olvass tovább!
Beni, mint vadászkutya?
2021. április 24., szombat
Olvasási idő: 8 perc

Egy hónap kihagyás után (az előző alkalommal le kellett mondani, mert akkor mentem edzőhöz) újra mentünk vadász edzésre, de ezúttal vittem Benit is. A tavalyi gyakorlattal ellentétben most nem jött velünk apu, mert úgy voltam vele, hogy amíg a kutyák futkároznak, addig Beni is velünk van, viszont onnantól, hogy elkezdjük a gyakorlást, becsukom őt a kocsiba, és majd szünetben és a végén újra velünk lehet. Nos, hát persze, hogy nem így történt.

(Egy apró kitekintés a sztori előtt: az elmúlt hónapokban tűnt fel, hogy nem írok Beniről, sem a szülinapjakor (11 éves, mint Remi), sem semmikor, csak említem őt bejegyzésekben, leginkább amikor kimegyek valamelyik lóval terepre. Ettől függetlenül természetesen szerves része a tanya életének. Mindig jön simogatást kunyerálni, körülöttünk van. Amikor a kutyákat kiviszem az erdőbe, az főként miatta van, hogy vele is legyen “foglalkozva”, tekintve, hogy vele nem járok edzeni, ne érezze magát elhanyagolva. Amíg nem került hozzánk Tarzan, addig a tereplovaglás volt a közös időnk, Tarzan óta viszont azt nehéz kivitelezni, hogy csak ketten legyünk, hiszen olyan nincs, hogy Tarzan valamiből kimarad. Természetesen törekszem arra, hogy ha nem is egyenlő a vele való foglalkozás Tarzanéval a vadász edzések miatt, de minél egyenlőbb időt töltsek vele is. Mivel Beni alapvetően mondhatni házikedvenc és (erős túlzással) házörző, ezért neki nem volt célzott kiképzése, így az alapparancsokat tudja, ami elég a tanya körül.)

4-kor találkoztunk a szokásos helyen, de nem kellett sokat várni, mindenki megérkezett perceken belül, így mehettünk tovább a már bevált gyakorló helyre. Megérkezés után én rögtön kiengedtem a kutyákat és a többiek is így tettek. Elindultunk elfelé az út mentén, mi lányok elől a gyerekekkel, a fiúk mögöttünk lemaradva beszélgettek. Egy ponton túl visszafordultunk és visszamentünk a kocsikhoz, ahol mindenki magához vette a kutyák pórázát. Közben én leengedtem a kocsi ablakait, hogy legyen Beninek levegője, míg ránk vár, majd beengedtem őt az autó hátuljába.

Olvass tovább!
Lovaglás zabla nélkül
2021. április 18., vasárnap
Olvasási idő: 4 perc

Remit egész sokáig csikózablával lovagoltam, de arra kellett rájönnöm, hogy valami nem oké, mert egyre többször szálltam le róla azzal az érzéssel, hogy a lovaglás során nem éreztem a kontrollt felette és hát terepen a kontroll hiánya nem épp a legszerencsésebb. Pláne meg mert állandóan húzott és totál fáradt karokkal értem haza a folyamatos húzástól. Ráadásul kb. a kezdetektől tátogott, ami még jobban zavart, bár volt aki azt mondta, hogy ne törődjek vele, mert nála ez amolyan pótcselekvés. Én meg azt mondtam, hogy ez akkor sem normális.

Elsőre jobb híján kicseréltem a csikózablát az anyja zablájára, mégpedig egy feszítőzablára, ami bár kitűnően működött, de túl erősnek ítéltem, nem akartam odáig eljutni, hogy azt szokja meg és még keményebb legyen a szája. Így hát ráfeküdtem a témára és elkezdtem utánajárni, hogy milyen köztes zablák vannak, amik jók lehetnek.

Másfél éve, amikor a csizmát vettem (2019. októbere), akkor vettem egy zablát is a horzéból, mégpedig egy réz olívzablát, aminek semmi hatása nem volt, mintha le se cseréltem volna a csikózablát. Pár napra rá rendeltem a szegedi lovasboltból három másik zablát: egy kétszer tört olivot, egy egyszer tört rézgörgős olívot és egy egyszer tört gumis zablát. Talán a rézgörgősnek éreztem a hatását, de nem volt meggyőző és a tátogás sem maradt abba, így sajnos jobb híján vissza kellett térnünk a feszítőre. Azonban érdekes módon, amikor a szárakat abba a karikába csatoltam, ami egy szintben van a szájába vevős résszel (annak mi a neve?), szintén nem volt kb. semmi hatása, de a lenti karikát használva már egy apró huzintásra is tökéletesen reagált, vagyis az már erős volt neki. Viszont halomra sem akartam venni a zablákat, hogy végül ott porosodjanak a fiókban.

Olvass tovább!
Lujzi fejlődik
2021. február 25., csütörtök
Olvasási idő: 3 perc

Ma hamarabb végeztem a munkával, így még bőven világosban ki tudtam menni a lovakhoz. Mindkettő lóra felraktam a szülinapjukra kapott pihe-puha kötőféket, Remi cobosat kapott, ami nagy rá, Lujzi póni méretet, ami pont jó lett, viszont Reményre meg kicsi.

Eleve úgy mentem ki hozzájuk, hogy foglalkozni szeretnék Lujzival, konkrétan csak az volt tervben, hogy a vezetést gyakoroljam vele.

Felcsatoltam rá a vezetőszárat és magamhoz vettem a hosszú pálcát, majd elindultunk ki a tároló felé. A fóliavázak között kicsit húzódzkodott, vissza akart menni a másik lóhoz, de könnyen meg tudtam őt győzni, hogy jöjjön velem. A tároló előtt volt egy kis hiszti (vissza akart fordulni), de gyorsan túl lépett rajta, úgyhogy mehettünk is a körkarámba.

Bent megint megpróbáltam vele a Join-up-ot, ami során több reakciót kaptam tőle, mint előzőleg és ezért jobban is sikerült, de még mindig nem volt meggyőző. Többször vissza kellett küldeni körre, mert nem akart bejönni, csak simán bóklászott, de amikor végre odajött, akkor (bár nem szabadna) gyorsan ráraktam a vezetőszárat és átsimogattam, majd végigsétáltam vele a nyolcast.

Olvass tovább!
Egy év Tarzannal
2021. február 16., kedd
Olvasási idő: 5 perc

Mivel december 16-ról, Tarzan első szülinapjáról lecsúsztam, ezért legalább a hozzánk kerülésének a fordulónapjára szerettem volna egy összefoglalót írni róla, ha már a szülinapja óta eltelt már kicsivel több, mint két hónap. Nyilván írhattam volna szülinapra is és visszadátumozom, de annyi minden történt azóta, hogy nem akartam azokat is kihagyni.

Szóval Tarzan. Nagyon sokat fejlődött és sokkal nyugodtabb lett. Kétség nélkül imádjuk őt. Nem lehetek elég hálás érte.

Sok kalandunk volt együtt az elmúlt több, mint fél évben. Egyrészt ott vannak a vadász edzések és a vadászatok. Nyáron sokszor kivittem a kutyákat a közeli tóhoz. Novemberben kimentünk a határba. Rendszeresen velünk jön mindkét kutya lovagláskor.

A vásárban vett bőr nyakörvét a bilétával az egyik levétel alkalmával olyan jól eltettem, hogy azóta sem találtam meg, így majd kell csináltatni egy új bilétát, hogy a vadásznyakörvén is legyen egy.

Néhány fun fact:

  • Mindig a nyomomban van, bármerre is megyek a tanyában.
  • Mindig van valami a szájában: két szétrágott focilabda, (mostmár szétszedett) kesztyű, amit elcsórt, tüzifa, gumikornis, kidobásra ítélt cipőm (ami szintén elég nyúzott már).
  • Nincs már meg (pontosan biztos megvan valahol a tanyában, de nagyon régen nem láttam már) a kötele, a csipogós piros labdája, a tömör piros labda és a kötél-labdája.
  • Már nem jellemző rá, hogy rombolna vagy tovább pakolna, ezt olyan 10-11 hónapos kora körül abba hagyta.
  • A lovak után szalad, amikor kiengedem őket.
Olvass tovább!
Szöknek a lovak
2021. február 11., csütörtök
Olvasási idő: 2 perc

Egyszer csak szólt ismerős, hogy kimentek a lovak a külső kapun kívülre. Ez két okból is veszélyes lehet. Egyik, hogy zavarhatják a forgalmat, ami külterület lévén nem épp a leglassabb és innen jön a másik probléma, hogy simán elüthetik a lovakat.

Oké, elindulok kifelé, mindkét kutya jön velem. Kiérek a kinti kapuhoz a lovak elimdulnak a b.telep felé, de a sarkon megálltak. Közeledek hozzájuk, erre elimdulnak tovább a földesúton. Itt már kezdtem mérges lenni. Megyek tovább utánuk, csak két lófeneket láttam magam előtt, akik éppen elügettek. Futok-sietek utánuk, közben hívom aput, hogy jöjjön utánam, nekem evidens volt, hogy kocsival. Na erre ő inkább átvágott gyalog az erdőn én meg azt hittem, sírógörcsöt kapok az idegtől. Visszaküldtem aput, mentem tovább a lovak után, akik időközben megálltak, sőt Lujzi elindult felém. Már kezdtem megörülni, de az öröm túl korainak bizonyult, ugyanis Remi gondolt egyet és elügetett a másik irányba. Lujzi persze utána. Felfújtam magam és mentem utánuk.

Nos, lényegében megcsináltuk az alap kört, kb. végig úgy, hogy két távolodó lósegget láttam magam előtt. Visszafelé szakaszon pedig már egyáltalán nem is láttam őket, úgyhogy a mérgelődés mellett elkezdtem aggódni is, hogy vajon hova tűnhettek.

Apu végül a kör háromnegyed részénél ért utol az autóval és vett fel. Mentünk vissza a tanya felé és amikor a kinti legelő sarkához értünk, akkor láttam meg a lovakat, akik vígan legelték a friss füvet.

Kiugrottam a kocsiból és Remit vezetve visszavittem a két leizzadt lovat a karámba, fogadkozva közben, hogy egy ideig nem lesznek kiengedve.