Oké, ez így elég hülyén hangzik, de örülök, hogy leestem a lóról.

Történt ugyanis, hogy vasárnapi edzésen Imivel megbeszéltük, hogy mivel pénteken tud legközelebb jönni, ezért hétfőn vagy kedden kimegyek Reménnyel terepre, hogy ne csak az idomítás legyen.

Végül ma tudtam felülni, de így kb. sötétedés előtt 1 órával. Felnyergeltem Remit, aztán gondoltam, hogy miért ne jöjjön a Lujzi velünk, legalább kitombolja magát. Fel is tettem Lujzira a kötőféket és kiengedtem, majd felraktam Remire a kantárt és felültem rá.

Lujzi szokás szerint legelt, tombolt, a kutyákat kergette (Bogyó nagyon meg is volt ijedve), így indultunk el a kutyákkal együtt a minimális körre, de ezúttal a kinti földek felől indultunk el.

Lujzi fel alá rohant, még a betonon is, de szerencsére az autósok jófejek voltak, bár el tudom képzelni a morgást a bajszuk alatt.

Mentünk a földesútra, Lujzi legelt, meg körülöttünk volt, mi ügetünk kicsit Remivel. Következett a mögöttünk lévő tanya melletti erdős-kacskaringós rész, ami a kanyarok miatt nem nagyon belátható. Nem is volna ezzel baj, azonban Lujzi mindig előre megy és mivel Remi nem látja őt, ezért felspannolja magát.

Most is ez történt, Lujzi eltűnt az egyik kanyar után előttünk, erre Remi elkezdett vágtázni alattam és épp utolértük a haflingit, amikor Remi bebakolt alám, én pedig a válla felett legurultam róla előre. Egy pillanatig az volt bennem, míg kapaszkodtam, hogy csak meg ne taposson, de szerencsére nem történt semmi. A fejem koppant egy nagyot a kemény úton, de a kobak megvédett.

Olvasási idő: 4 perc

Mikor megláttam facebookon, hogy újra lesz Pali bácsinak nyílt edzése, tudtam, hogy menni fogok. Múlt hét hétfőn fel is hívtam Robit, hogy akkor jelentkezek én is. Kérdezte, hogy saját lóval-e. A válaszom pedig a nem volt, mindkét ló esetében két indokkal. Kristnél azért nem, mert egyrészt idős, pihen, vemhes, másrészt mert tudásilag kinőttem őt. Reminél pedig, mert nem ismeri a fedelest, a földi munkát és nem akartam egy kezdő lóval kínlódni a két nap alatt. És pláne azért nem, mert tanulni akartam, ami sajnos egyik lovam esetében sem lehetséges.

Így hát „kértem” lovat a hétvégére. Úgy beszéltük meg, hogy hétfőn vagy kedden menjek be és akkor megbeszéljük a továbbiakat.

Olvass tovább!

Olvasási idő: 2 percSokszor hívtam már Remit hisztisnek. És meg is érdemli. Ugyanis kitaláltam, hogyha sütni fog a nap, akkor csinálunk apuval képeket rólam meg Remiről lovaglás közben.

Tegnap délután ki is sütött a nap, elő is kerestem aput és nekiálltunk nyergelni. De mire felnyergeltünk (ami azt jelenti, hogy én nyergeltem, ő meg nézett), addigra el is borult az ég. Mindegy, gondoltam, ha már felnyergeltem, kimegyünk. A szomszéd fenyvesben gondoltam a képeket csinálni. El is indultunk.

Mivel újabban esett, ezért a bekötő homokos részén egy igen nagy sárfolt alakult ki, de az is inkább már csak egy fekete paca volt, mint pocsolya. És mint tudjuk, Remi utálja a pocsolyákat. Én meg pont akkor határoztam el, hogy azon a „tócsán” igenis átmegyünk. Egy ideig a hátán szenvedtem vele (sőt még apu is majdnem kiszállt az autóból, hogy segítsen, én meg visszautasítottam), de Remi meg nagyon ellenkezett, ezért leszálltam róla és átvezettem a „rémes” dolog felett. Nem mondom, hogy nem ellenkezett, de átjött velem. Ezután visszaszálltam és hátról meggyőztem, hogy nem is olyan vészes a dolog. Még többször átmentünk a nedves föld felett, hogy biztos legyen a dolog, majd tovább mentünk. Persze apu jött mögöttünk kocsival.

A földünk mellett levő földesúton keresztül terveztem az erdőig elmenni (apu egyel arrébb húzódó úton ment), ami pechemre teli volt sárfoltokkal. Az út negyedénél találkoztam a volt tanárommal, aki a drónját próbálgatta. Beszélgettünk egy kicsit, majd továbbindultam az úton. Aztán Remi begőzölt, hogy nem engedem rá a fűre, a foltoktól meg pláne, úgyhogy elkezdett tombolni, én meg az egyik négylábas felugrásnál megadtam magam. Elég nagyot zökkentem. Míg én próbáltam összeszedni magam, apu elindult értem, mert látta, hogy Remi lovas nélkül rohan haza, közben a tanárúr is kérdezte (vagyis odakiabált), hogy hogy vagyok. Szerencsére nem lett semmi bajom azon kívül, hogy beszorult a levegő. Beszálltam az autóba, majd bementünk a tanyába. Remit a karámnál találtuk meg, én pedig felültem rá, már csak azért is, hogy nehogy azt higgye, hogy miután ledobta a lovast, vége van a munkának, meg hát azért is, mert ilyenkor vissza kell szállni.

Még a rozsföldön (régebben lucernás / legelő) lovagoltam Remivel, vágtánál néha bebakolt (de nem ért váratlanul). Közben apu fényképezett. Miután Remi a mély homok miatt eléggé leizzadt, leléptettem, majd lenyergeltem és beengedtem a karámba.

Olvasási idő: 3 perc

A vizsgák és egyéb elfoglaltságok miatt csak a mostani hétvégére sikerült összehozni, hogy Zsófi nálunk legyen. Ma éppen etetés előtt, hat körül ültünk lóra a szokásos felállás szerint: Zsófi Kristre ült angol nyeregbe, én pedig Remire, westernbe. Az út elején Remi rodeózott egy kicsit, néha épp, hogy fent maradtam. Aztán a sarkon levő tanya után elkezdtünk ügetni, Remi pedig egyszer csak kiugrott jobbra, be a bokorba, amivel eléggé meglepett, de az, hogy visszaugrott az útra, csak olaj volt a tűzre: leestem róla. Előre-oldalra estem, és féltem, hogy rám lép, de aztán szerencsére nem. Zsófi gyorsan megfogta Remit és küzdött vele, én meg próbáltam a pillanatnyi sokkon/ijedtségen túl lenni.

Olvass tovább!

Olvasási idő: 2 percMár egy ideje húztam-halasztottam, hogy felüljek a nagylányra, hiszen a kobakom fent van, mert kell a lovardába. Végül délelőtt vettem a bátorságot és lefutószárazás után felültem rá, hogy megtegyük a minimális terepet. Nagyjából szépen együtt is működött (a pocsolyák és a sáros foltok még mindig ijesztőek), nem is volt vele semmi gond, a kaputól befelé még vágtáztunk is egy nagyot, olyannyira, hogy majdnem berongyoltunk a házba. Mindegy is, nem akartam leszállni még róla, hisz olyan rég nem ültem rajta, meg amúgy is rövid volt az a terep, ezért úgy döntöttem, hogy megkerüljük a lucernást. A kerítésig szépen mentünk lépésben, és mivel nem mutatott ellenállást, ezért úgy gondoltam, hogy azon a hosszú falon miért ne vágtázzunk. Nem kellett kéretni, ügyesen be is ugrott, ám pár vágta után neki volt egy olyan elképzelése, hogy ő majd szépen bemegy az anyjához. Na, én ezt nem akartam, tehát húztam a kerítés felé. Ezt megelégelve úgy alámbakolt, hogy felfogni se volt időm, már repültem le róla. Nem tudom, hogy, de felhívtam aput, hogy jöjjön ki, ő meg rohant. Zavaros fejjel keresztül vágtam a lucernáson, addig Remi berohant és közben elszakította a kantárszárat. Apu megfogta a leányzót és majdnem nekiállt lenyergelni, de előtte én még fel akartam rá ülni. Bent az udvarban megtettem egy kört, majd utána lenyergeltük.
Szerencsére ezt is megúsztam, csupán az oldalam és a fejem fáj (lehet, azért van egy kisebb agyrázkódásom).

Olvasási idő: 3 perc

… csak extrém helyzet.

Már egy hete beszéltük, hogy lovagoljunk, végül ma került rá a sor. Fészbúkos egyeztetések során abban egyeztünk meg, hogy mindjárt indul otthonról, nyergel és ha én is kész vagyok, felhívom. Én szép kényelmesen átöltöztem, a nyergelést se siettem el. Kiértem a bekötőre és előkapartam a telefonomat és felhívtam őt. Mondta, hogy még otthon van, később gondolt kimenni. Én meg mondtam, hogy akkor elmegyek egy kisebb körre. Visszamentem a tanyába, beszéltem két percet apuval, majd újra kimentem a bekötőre. Elindultam B. bácsi lucernáján feléjük, mikor hívott, hogy merre vagyok. Mondtam, hogy a lucernán. Ám ekkor észrevettem, hogy két oldalról két kutya: Beni meg a Panka vág át a lucernán. Utánam lopóztak. Mondtam a Pankának, hogy befelé, de ő csak fülét-farkát behúzva ment tovább.

Olvass tovább!