Az elmúlt két hónapban nagyot változott a lovas világom. Főleg az előző két hétben.

Mikor hazajöttem Amerikából, rögtön felhívtam Szandrát, hogy szeretnék újra járni edzésre, hiszen nem éppen a helyes lovaglásról szólt a nyár.

Szóval szeptember 23-tól folyamatosan járok hozzá, heti kétszer minimum:

• Szeptember 23, 25, 26. – Szerény
• Október 5. – Szerény
• Október 7. – Szerény, Roy King (szabadon)
• Október 10. – Ribizli, Szerény (szabadon)
• Október 25, 27. – Ribizli
• November 11, 15, 18. – Ribizli

Az állandó testtartás javítás (dőlj hátra, ereszd le a vállad) mellett Szerénnyel főként a vágtát gyakoroltuk, illetve az állóképességemet fejlesztettük, továbbá kétszer cavalettiztünk. Októberben kaptam egy második lovat is lovaglásra, de az inkább a lemozgatásról szólt és Szandra nem tartott szigorúan edzést, rám (ránk) volt bízva, hogy mit csinálunk a lovakkal. Roy King egy hihetetlenül hajtós ló, a vágta folyamán szinte hallottam, hogy röhög a bénázásomon, mert egy tapodtat sem moccant. Viszont nagyon kényelmes volt és a fokozás is könnyebben ment vele, mint mondjuk Szerénnyel. Az egyik lovaglás alkalmával kinéztem Ribizlit egy másik lovas alatt és megkérdeztem Szandrát, hogy egyszer nem ülhetek-e rá.

A következő alkalommal őt kaptam és Szandra szerint annyira összepasszolunk a 4 éves kicsi lóval (kb. 140 cm), hogy azóta csak rajta lovagolok. Vele nagyon sokat idomítok és korrigálok, hiszen ő még fiatal és tanítani kell. Nagyon aranyos és jó szándékú lovacska, néha visszatart és néha megiramodik vágtában, de gyorsan megérti, mit szeretnék. November közepén járóiskoláztam vele, illetve egy rövidke programot is lelovagoltam, hogy legyen feladata és Szandra és az én megelégedésemre nagyon ügyes volt.

Volt, amikor egyedül, volt amikor több lovassal is, de mióta Ribizlivel lovagolok, azóta az egyik ismerős anyukával lovagolok, akivel egy szinten vagyunk tudásban, viszont ő a hippológus képzésre jár.

Október elején megkérdeztem Zolit, hogy járhatok-e hozzá ugró edzésre, mire ő azt mondta, hogy majd meglátjuk. A két konzultáció közötti időben pedig azon agyaltam, hogy ezzel az ígérettel nem megyek sokra, mert nem is az, hogy lemaradok, de valahogy mégis nyomasztott, hogy nem leszek elég jó.

Május 6. – Cocco

Coccot nyergeltem, megint többen voltunk. Igazából a szokásos lovaglás volt, sok patanyomfigurával, na meg korrigálással. A vágta egy kicsit jobban ment, mint előző alkalommal, de még mindig nem stabil, illetve sokat kellett rám szólni, hogy ne dőljek előre. Edzés után ez alkalommal is a következő lovassal cseréltünk helyet.

Május 23. – Cocco

Egyetemi teendőim miatt több, mint két hét kihagyás után tudtam csak újra menni. Mivel késésben voltam, ezért igyekeztem gyorsan felszerelni Cocco-t, így kb. negyed óra múlva már lovon is voltam. Ezúttal egyedül voltam a pályán. Pár kör bemelegítés után azzal kezdtük az órát, hogy tudom-e a programot. Csak az elejét tudtam, ezért a megadott módon lovagoltam a program részeit, kihegyezve az utolsó, kritikus felére. Végül vágtáztam egyet mindkét kézre, folyamatos korrigálásokkal, majd leléptettem a lovat. A leléptetés 10. percétől ácsorgás lett, hiszen leálltam beszélgetni egy anyukával, akinek a lányával, hát… több, mint 10 éve együtt lovagoltam Robinál. Mivel jött a következő lovas, így nem kellett őt bevinnem lenyergelni, hanem kb. 10 perc beszélgetés után helyet cseréltünk, majd tovább beszélgettem, ezúttal pályán kívül. Sztorizgattunk a „régi szép időkről”.

A lovardába járásról ott hagytam abba a történetet, hogy november végén már nem mentem, illetve írtam is, hogy decemberben a vizsgák és a munka mellé már nem fogok tudni rá időt áldozni és ez így is volt. Azonban november végén jött a rossz hír, hogy az egyesület és a lovarda között felbontották a szerződést, aminek következtében januártól az edzők nem tartanak órát a lovardában. Mit ne mondjak, nem örültem. Nagyon nem. Hiszen végre egy hely, ahol valóban lovagolni tanítanak és nem csak futószalag módjára ültetnek a lóra. A másik hatalmas pozitívum pedig az volt, hogy foglalkoztak velem egyénileg is, miután látták rajtam, hogy bizony elkél a fejlesztés. Nagyon sajnáltam, hogy csak négy alkalmat tudtam járni és még mindig sajnálom, bármikor visszamennék hozzájuk.

Az év első három hónapjában nem történt semmi, de április elsején írtam annak az edzőnek, akit még az önkénteskedés során ajánlottak és akit egyébként augusztus végén fel is kerestem, de mivel szeptemberben fel kellett költöznöm Pestre a suli és a munka miatt, így tudtam, hogy hozzá nem fogok tudni járni.

Azonban február óta 1-1 hét kivételével itthonról dolgozom (és úgy néz ki, hogy még egy ideig így lesz), ezért nem Pesten kerestem másik helyet, ahova járhatok, hanem felkerestem Szandrát, hogy van-e lehetőség hozzá járni. És van lehetőség.