Az elmúlt két hónapban nagyot változott a lovas világom. Főleg az előző két hétben.
Mikor hazajöttem Amerikából, rögtön felhívtam Szandrát, hogy szeretnék újra járni edzésre, hiszen nem éppen a helyes lovaglásról szólt a nyár.
Szóval szeptember 23-tól folyamatosan járok hozzá, heti kétszer minimum:
- Szeptember 23, 25, 26. – Szerény
- Október 5. – Szerény
- Október 7. – Szerény, Roy King (szabadon)
- Október 10. – Ribizli, Szerény (szabadon)
- Október 25, 27. – Ribizli
- November 11, 15, 18. – Ribizli
Az állandó testtartás javítás (dőlj hátra, ereszd le a vállad) mellett Szerénnyel főként a vágtát gyakoroltuk, illetve az állóképességemet fejlesztettük, továbbá kétszer cavalettiztünk. Októberben kaptam egy második lovat is lovaglásra, de az inkább a lemozgatásról szólt és Szandra nem tartott szigorúan edzést, rám (ránk) volt bízva, hogy mit csinálunk a lovakkal. Roy King egy hihetetlenül hajtós ló, a vágta folyamán szinte hallottam, hogy röhög a bénázásomon, mert egy tapodtat sem moccant. Viszont nagyon kényelmes volt és a fokozás is könnyebben ment vele, mint mondjuk Szerénnyel. Az egyik lovaglás alkalmával kinéztem Ribizlit egy másik lovas alatt és megkérdeztem Szandrát, hogy egyszer nem ülhetek-e rá.
A következő alkalommal őt kaptam és Szandra szerint annyira összepasszolunk a 4 éves kicsi lóval (kb. 140 cm), hogy azóta csak rajta lovagolok. Vele nagyon sokat idomítok és korrigálok, hiszen ő még fiatal és tanítani kell. Nagyon aranyos és jó szándékú lovacska, néha visszatart és néha megiramodik vágtában, de gyorsan megérti, mit szeretnék. November közepén járóiskoláztam vele, illetve egy rövidke programot is lelovagoltam, hogy legyen feladata és Szandra és az én megelégedésemre nagyon ügyes volt.
Volt, amikor egyedül, volt amikor több lovassal is, de mióta Ribizlivel lovagolok, azóta az egyik ismerős anyukával lovagolok, akivel egy szinten vagyunk tudásban, viszont ő a hippológus képzésre jár.
Október elején megkérdeztem Zolit, hogy járhatok-e hozzá ugró edzésre, mire ő azt mondta, hogy majd meglátjuk. A két konzultáció közötti időben pedig azon agyaltam, hogy ezzel az ígérettel nem megyek sokra, mert nem is az, hogy lemaradok, de valahogy mégis nyomasztott, hogy nem leszek elég jó.
Az igazság ugyanis az, hogy eddig megugrattam minden akadályt, amit elém raktak a konzultációkon és a táborokban, de ezek mind a lovakon múlott (főleg Debrecenben és a lovardában), én csak ültem és túléltem rajtuk. A másik pedig, amiért mindenképp szerettem volna eljárni ugró edzésre az az, hogy elvileg a záróvizsgás ugró vizsga pálya valahol 80-100 cm között lesz felrakva, én pedig tisztában vagyok vele, hogy csak a konzultációs ugratásokkal nem fogom tudni megcsinálni, pláne ha csak mutatóban tudunk ugratni ezekkel a lovakkal.
Aztán óvatosan elkezdtem kérdezgetni a lovasok és edzők között, hogy kit tudnának ajánlani ugró edzőt a városból. Már úgy voltam vele, hogy mindegy, ki és mindegy, mennyiért, csak valaki tanítson már meg végre ugratni.
Mígnem az történt, hogy aznap este, amikor a lovardában volt a nagy díjugrató verseny október közepén, és szombat este a csoporttársaimmal (és a párjaikkal) és V. edzőjével vacsoráztam, V. edzőjének a felesége, Zs. elmesélte, hogy kb. mindenkit ismer a városból, mert anno együtt lovaztak (pedig ők Mohács környékén vannak). Kaptam az alkalmon és némi rövidital után röviden elmeséltem a szitumat, és megkérdeztem tőle, hogy tud-e valakit ajánlani, hova tudnék járni ugró edzésre. Rögtön Tuska Pali bácsit mondta, csak aztán mondtam neki, hogy sajnos nincs ugró lovam, így Pali bácsival nem tudok edzeni. Erre az volt a válasza, hogy másnap (vasárnap) reggel körbekérdez a versenyen, van-e olyan edző, akinek van ugrólova.
Másnap reggel korán bent voltam a lovardában és meg is kerestem Zs.-t, aki aztán azt mondta, hogy beszélt Gáborral és neki épp van használható ugrólova, keressem meg őt. Úgy voltam vele, hogy a versenyen már nem zavarom, lévén, kb. minden versenyszámban három lóval indult, kisebb gondja is nagyobb volt nálam, pont én hiányoztam neki.
Húztam az időt, nem mertem felhívni őt, na meg nem is volt meg hozzá telefonszámom (viszont egy hívással meg tudtam volna szerezni). Bár eddig csak versenyi körülmények között figyeltem meg őt, meg azért volt egy-két nem feltétlen pozitív hallomásom felőle, egy szóval tartottam tőle.
Másfél héttel a verseny után eljött G., akinek elmeséltem, hogy beajánlottak Gáborhoz és mivel Gábor G. unokahúgának edzője, így aztán G. nagyon aranyosan felhívta Gábort és beszélt vele és abban egyeztek meg, hogy én is felhívom őt.
G. fejből meg is adta a telefonszámát, majd összekapartam minden bátorságomat és felhívtam Gábort. Gyorsan bemutatkoztam, majd mondtam neki, hogy én vagyok az a lovas, akiről Zs. beszélt és elmondtam a szitut, hogy jövő májusra fel kell készülnöm egy kb. 100 cm-es pályára. Válaszoltam még a kérdéseire, majd megbeszéltük, hogy következő hétfőn felhívom, mivel épp versenyre ment a hétvégére.
Hétfőn fel is hívtam és megegyeztünk, hogy másnap kimegyek hozzá és átbeszéljük a részleteket. Kedden kimentem hozzá, elmondta, hogy van éppen egy 19 éves ló, aki bértartásban van ott és a tulajdonosa pedig jó, ha havonta kijár hozzá. Korábban versenyzett, de most nekem kell újra építeni az izmait. Megbeszéltük, hogy heti kétszer fogok hozzá járni (háromszor szerette volna, de én viszont szerettem volna továbbra is járni a Szandrához is, illetve valamikor dolgoznom is kell, plusz a saját lovaimra is fel kellene valamikor ülni, úgyhogy marad a heti kettő). Végül megállapodtunk abban, hogy hétfőn felhívom, hogy melyik nap mehetek a következő héten.
A hétfői hívás során megegyeztünk, hogy másnap megyek és hogy Flóra fog edzeni. Kedden (nov. 8-án) 9-kor mentem először hozzájuk, Flóra éppen lenyergelt egy lovat. Álltam vagy negyed óráig, mikor megjött Gábor és elmondta, hol találom a lovamat. Behoztam őt a karámjából, egy kb. 165-170 cm magas, soványka pej heréltet, akiről kiderült, hogy kehes. Behoztam a felszerelést is a nyergesből, majd felszereltem őt.
A bemelegítés elején eléggé hajtós volt, aztán Flóra hozott nekem egy sarkantyút és máris élénkebben ment a ló. Flóra közben folyamatosan dirigált, dőlj hátra, nyomd le a sarkad, a szokásos. Majd vágta. Ez a ló csodálatos, lépésből is könnyedén beugrik, nem kell vele küzdeni. Flóra kirakott három rudat a földre, ami felett át kellett vágtáznom, majd az utolsó rúd helyett felrakott egy X-et. A távolságra és az odalovaglásra tettük a hangsúlyt. Pár ugrás után leügettem, majd leléptettem a lovat. Miután visszavittem a lovat, másnap délutánra beszéltük meg a következő alkalmat.
Szerdán kettő után ültem lóra kb. ugyanaz történt, mint előző napon, ám ezúttal az első és a hátsó rúd helyett is X volt felrakva. Aznap is az odaérkezést és a rálovaglást gyakoroltuk. Végén a Gábor is beszállt az edzésbe és kaptam tőle is és Flórától is dicséretet, de nyilván a korrigálás is folyamatos volt. Miután lenyergeltem és visszavittem a lovat a helyére, Gábor befogott, hogy rakjak fel neki pár akadályt, majd kb. még két órán lenyergeltem, felnyergeltem, takaróztam, futószáraztam a rám bízott lovakat, mivel éppen beesett legalább négy ló a szokásos ritmusukon túl. Kb. 5 óra után, már sötétben hagytam el a lovardát.
Vasárnap még a biztonság kedvéért ráírtam a Flórára, hogy hétfőn okés-e neki, ha megyek és megbeszéltük az időpontot. A hétfői alkalom kicsit megcsúszós volt, mivel a kutyájuk kipécézett engem, és egyszerűen nem akart beengedni a nyergesbe, mert morgott rám, így hát a lovászlányok segítségét kellett kérnem. Végül kb. negyed órával tartott több időbe a szokásos felnyergelés, ráadásul eleve késve is érkeztem, szóval kb. fél 10-kor kerültem lóra 9 helyett. Hupsz. Aznap nagyon rosszul volt a ló, épp hogy ügetni kezdtünk, már köhögött, a vágtáról ne is beszéljünk. Ellenben mikor elkezdtünk ugratni, hirtelen semmi baja nem lett. Egy kb. 60 cm-es oxer megugrásában álltunk meg, mely egy összetettebb feladat vége volt: elindultam vágtában az egyik kézre, majd fél átlóváltással átmentem egy rúdon és a rúd után, mikor kiértem a hosszú falra, akkor ugrásváltással mentem tovább, majd így ugrattam meg az oxert. Ezúttal is a rálovagláson és a távolságon volt a hangsúly, ami az elején nem ment túl jól, sokszor közel ért a ló az akadályhoz, de a végén már egész jól ment.
Szerdán szintén 9-re mentem, ezúttal már pontosabb voltam. Bemelegítés után megint a három rúd felett kellett átlovagolnom, majd következett egy X, egy meredek, végül két, kb. 60 cm-es meredek az első és harmadik rúd helyén. Nagyon jó érzés volt, amikor tényleg iramban ugrattam át a lóval. Flóra mellett Gábor is instruált, főleg a végén. Csak a leléptetés során realizáltam, hogy egyszer sem köhögött a ló.
Miután lenyergeltem és visszavittem a karámba a lovamat a helyére és jöttem visszafelé, mondta Flóra, hogy vigyem be az egyik lovat és nyergeljem fel, Gábor pedig odaszólt, hogy akár fel is ülhetek rá. Meg is történt, a kapott instrukciókkal (melyik felszerelés kerüljön a lóra) fel is nyergeltem a lovat, majd Gábor megerősítette, hogy tényleg üljek fel rá, amíg ő és Flóra megmutatnak egy másik lovat egy vásárlónak. Még gyorsan a kezébe nyomtam a ló kantárszárát, hogy újra felvegyem a felszerelésem (főleg a kobakot), mivel még az én lovam lenyergelése előtt átöltöztem csizmából és kobakból cipőre és sapkára. 3 perc múlva már a lovon ültem és szokás szerint bemelegítettem. Kicsit izgi volt, mert a ló hajlamos volt ijedezésre és néha bizony megugrott. Kb. 15-20 perc után átadtam a lovat Flórának, majd elköszöntem és elindultam haza.
Úgy néz ki, hogy nagyon a rálovaglást és a távolságot kell gyakorolni, mert még nem látom, de mintha kezdeném kapizsgálni. Nyilván majd a gyakorlással jönni fog.
Egyébként tök pozitívan csalódtam, Flóra tök türelmes, sokat magyaráz, már az első alkalommal leesett neki, hogy én is a vonatozásból szabadultam, ez főleg a vágtánál derült ki. Elmondja, mit csináltam jól vagy épp rosszul és tisztán elmagyarázza, mit vár tőlem és naaaagyon sokat korrigál. Meg aztán elmondta azt is, hogy nálam rosszabb lovasok is tudnak rendesen lovagolni (az én esetemben a folytonos előre dőlésről volt éppen szó), szóval nem vagyok reménytelen eset.
Gábor is tök rendes, bár ő eddig csak épp az edzések végébe szállt be, de mindig megkér dolgokra és nem „parancsol”.
Azon túl, hogy Bonifác (sikerült kideríteni a nevét) kehes, nagyon aranyos és nagyon jó tanító ló, tökre megbízom benne, eddig egy rossz mozdulata nem volt.
Szóval ahhoz képest, hogy még iskolás koromban heti egyszer jártam el lovagolni és itthon is nagyon sokszor csak heti egyszer (se) ültem fel Reményre, most novembertől heti négyszer járok edzésre, emellett próbálok Reményre is legalább egyszer felülni egy héten. Úgyhogy zajlik az élet, de ennek tökre örülök.