Előzetesen le kellett adni két héttel ezelőtt egy jelentkezési lapot a táborra, amely az elérhetőségen túl a lovaglótudásra is kitért.

Múlt héten már beszéltünk a táborról, már vártuk, hogy talán lesz végre egy jó alkalmunk, ahol nem kell a lovak és a körülmények miatt óvatoskodnunk.

Némi győzködés után sikerült rábeszélni anyut, hogy had menjek egyedül kocsival. Nekem eleve nem lett volna bajom, ha el kell vezetnem Tapolcára (ami tőlünk 3+ óra). Viszont volt egy felvetés, hogy elmegyünk családilag, engem elvisznek, aztán majd valahogy hazajövök (kedvenc sofőröm hamarabb kezdte a hétvégét, ő már egy-két nappal korábban a környéken volt már). Azonban ahogy közeledett az indulás napja, annyira eltemetett minket a munka, hogy nem volt téma a közös utazás, így hát gyorsan rá bírtam anyut beszélni az egyedüli odajutásra.

Csütörtökön bepakolást és elköszönést követően 4 körül indultam el Tapolca felé. 2 óra múlva jól esett Veszprémben kiszállni a kocsiból, pontosabban a város szélén lévő bevásárló parkban álltam meg. Körbenéztem a Decathlonban (vettem pár pólót, kefét és nyír keményítőt), a Tescoban (enni- és innivaló a következő napokra) és a KFC-ben (vacsi), majd indultam tovább. Veszprémtől egy nagyon szép szakasz vezetett Tapolcáig, ahova már erős szürkületben, már-már sötétben értem oda.

Amint leállítottam a kocsit Diszelen a Templom közelében, már nem tudtam újraindítani, közben Katit hívtam, hogy merre van, mert a sötétben nem tudtam, hova kell menni. Kati odajött hozzám, szerencsére két házzal arrébb álltam meg. Odavezetett Gy. V. András házához, ahol ő személyesen köszöntött engem a két srácunk társaságában. Pár szó után segítséget kértem a fiúk segítségét. Mint kiderült, az akkumulátor saruja jött le, így miután helyre kalapáltuk, beálltam a kocsival az udvarba.

Nem tudom kifejezni szavakkal, mennyire hálás vagyok azért, hogy ide járhatok, és hogy egy ilyen összetartó csapat vesz körül. Eddig is segítettünk egymásnak, de ez a hét mutatta meg igazán, hogy mennyire összetartunk.

A másik dolog, amiért nagyon hálás vagyok az az, hogy most először történt a héten az hosszú idő után, hogy nem féltem sem az ugráskor, sem a felpörgött ló vágtája közben, sőt még élveztem is.

És a mellett se menjünk el szó nélkül, hogy a héten ugrattam az eddig legmagasabb akadályomat. Ami még mindig nem túl magas, de valahol el kell kezdeni.

Egy maratoni, 6 napos tábort szerveztek nekünk a Debreceni Lovasakadémiába illetve Hortobágyra, elég erős programmal, ugyanis a tervek alapján három napra is napi két lovaglást írtak elő (továbbá a tervek szerint még 2+1 napon volt napi egy lovaglás).

Hétfő délután indultam Debrecenbe vonattal. Két átszállás után érkeztem meg, a pályaudvaron átérve vettem magamnak bérletet, inkább elővigyázatosságból, bár utólag nézve nem volt rá szükség a többi napokon. A vonatúton jöttem rá, hogy itthon hagytam a fényképezőgépbe való SD kártyát, így málhás szamárként felpakolva (teli hátizsák + bőrönd + nagy oldaltáska a lovas cuccok miatt) kitérőt tettem a Fórum plázába, hogy a Media Marktba vegyek egyet. Ha már ott voltam, akkor vettem magamnak KFC-t vacsorára, illetve vizet is. Egy kis séta után buszra szálltam, ami a diákszálló előtt tett le. A recepción rendeztem a dolgaimat, megkaptam a kulcsot, majd megkerestem a szobámat.

Nem voltam sokáig egyedül, szóltak a lányok, hogy megjöttek, úgyhogy lementem segíteni nekik bepakolni. Laurával, akivel a héten egy szobában aludtam, megbeszéltük, kivel mi újság, majd mindketten lefeküdtünk aludni.

Ez a két nap volt az egyik, amit, akár fogalmazhatnék úgy is, hogy az egész csoport nagyon várt. Mégiscsak A Kassainál töltöttünk két napot. Előzetesen már berezeltettük egymást olyanokkal, hogy le kell futni a felvételi távot, magunknak kell behozni a lovakat stb.

Mivel tegnap reggel kezdődött a program, Kaposmérő pedig tőlünk minimum 3 órányira van, ezért már kedden estére foglaltam szállást a birtokon négy másik csoporttársammal együtt. Én voltam az első, aki megérkezett, egész korán, 6 körül. Írtam Kristának, hogy megjöttem, ő pedig beengedett és nagyjából körbevezetett a birtokon és elmondta az egyetlen szabályt: minden ajtót mindig be kell zárni az állatok miatt. Megmutatta a szobámat, majd felmentünk a dombra a jurtához és azt is megmutatta, ugyanis a továbbiakban az én dolgom volt a lányokat elszállásolni.

Éjfélig meg is jött mindenki, aki aznap este ott akart aludni, ötünk közül pedig ketten voltak olyan vakmerőek, hogy az április elejei hidegben kint aludjon a jurtában, így kétszer is felmentünk domb oldalára a csillagos ég alatt. Nagyon hangulatos volt. A lovak is ott voltak körülöttünk, így meg tudtuk őket simogatni.

Hárman visszamentünk a szobánkba és lefekvéshez készülődtünk, mert másnap korán kellett kelni.

04.06 – Szerda

Reggel fél kilenckor találkoztunk a Pannon Lógyógyászati Klinikánál, ahol 9-kor elkezdődött az előadás. Dr. Hevesi Tibor Ákos mesélt a klinikáról, majd körbevezetett minket, illetve megmutatta az épp bent tartózkodó, gyógyuló lovakat. Nagyon tartalmas volt a konzultáció, megmutatta a röntgent, a műtőasztalt (ágyat), az álló CT-t, illetve két olyan eszközt, aminek a használata erősen ajánlott lelkiismeretes lovasoknak: az egyik a sántaságot és nyeregillesztést vizsgáló Equinosist, illetve a StopColic-ot, ami egyenlőre még nem jelent meg, viszont már az utolsó fázisban tartanak a fejlesztéssel. Nagyon jó cucc és nagyon hasznos bokszban tartott lovaknál, így lovasiskolákban és pláne versenyistállókban.

A felvételi és a tábor közötti időszakban nem történt sok minden, létrejött a FB csoportunk, kaptunk értesítő emaileket a Lovassportok Csoporttól és a TO-tól a tanévkezdéssel és a beiratkozással kapcsolatban.

Egyet sajnálok azonban, hogy nem jártam el Szandrához edzeni, de – így utólag nézve – szerencsére annyira nem ütközött ki. Remin természetesen sokat lovagoltam, de inkább terepeztünk, mint idomítóztunk.

Az utolsó két hétben izgatottan vártam, hogy elkezdődjön a tábor, egyszerűen fel sem fogtam, hogy szerdától végre azt tanulohatom, amit szeretek és élvezek.

09.08 – Szerda

A reggelt a Testnevelési Egyetemen kezdtük. Hamarabb odaértem, mint az óra kezdése, de már ott voltak néhányan a csoportból, velük beszélgettem amíg be nem mentünk a terembe.

Első óránk Vér Imrével volt, aki a Lovas balesetvédelem órát adta le és miután mindenki mondott pár szót magáról a tanárnak bemutatkozásképp, főként a lovak körüli biztonságról és a tereplovaglásról beszélt, vagy inkább mesélt. Gyorsan elröppent a 3 óra. Az óra első fele után átmentünk egy másik terembe, ahol óra után megejtettük a beiratkozást, illetve a TO is bemutatkozott, és mondtak néhány hivatalos információt.

Ez után mindenki összepakolt és elindultunk Simonpusztára. Laurához csatlakoztam, odafelé beszélgettünk. Megérkezve bepakoltunk a szállodába, majd mentünk is ebédelni, hiszen kb. minden percünket betáblázták.

Olvasási idő: 2 percAhogy a cím is elárulja, voltam az El Bronco-n. Régóta terveztem már, hogy belekóstolok a westernlovaglásba, és szerintem jól döntöttem, hogy megtettem. Természetesen mindenki ismeretlen volt számomra, de a hét végére már egész jól megbarátkoztunk egymással, bár volt klikkesedés, főleg az miatt, hogy jött egy egész társaság is. A Pécsiek. Így két, illetve három részre volt osztva a csapat: voltam én (egy), a Pécsiek (kettő) és a Sátrasok (három). Igazából mindenkivel jóban voltam. A Pécsiekkel aludtam együtt, így főként velük élveztem az egész tábort. Közel 20-an voltunk együtt.
A csapat lovaglás szempontjából két részre volt osztva a lólétszám miatt. A két rész száma szinte naponta változott: az első csopoprtban hol 10-en voltak, hol 13-an. Hátasaink: egy pej herélt (nemtudom a nevét), Pötyke, Szörpi, KisBandi, NagyGulliver, KisGulliver, Sunset, Ízi, Vihar, egy másik pej, Baba, Szüri és Dorisz.
Beosztáskor először nem kaptam lovat, így a második részre maradtam. Végül NagyGullivert kaptam, egy sárga quarter heréltet. Nagyon klassz volt rajta lovagolni, kifogástalan kis paci. Hétfő délelőtt még csak léptünk és ügettünk, délután már vágtáztunk is. Kedd de. szlalomoztunk, du. már bólyát kerültünk. A hét további részén pedig a pályát gyakoroltuk. Napi kétszer volt lovaglás, mindig Gullin ültem (volt, akinek a hét során más lóra kellett ülnie). A hét során megtanultunk fel- és lenyergelni, a szárat rákötni a nyeregszarvra (az utóbbi már kedden ment), egy kézben fogni a szárat szlalom közben is (én már kezdettől fogva így tettem). Illetve szerdán elmentünk lovaskocsival a Csonka-toronyhoz.
Szombaton, azaz ma délelőtt tartottunk a szülőknek egy bemutatót a héten tanultakról: lépés, ügetés, vágta, pálya egymás után és végül a tiszteletkör.
Amikor a végén felmentem a cuccomért, anyuék beszéltek az oktatóval, Sanyival, aki számomra a legnagyobb dícséretet mondta: azt kérdezte anyuéktól, hogy hol tanultam meg westernezni. Ugyanis én eddig SOHA nem ültem westernben.
Szóval köszönöm ezt az egy hetet, nagyon kellemes volt és örülök, hogy kipróbálhattam ezt a stílust is.

(Szerdán és pénteken én voltam a tábor fotósa, közel 400(!) kép készült a táborról, bár ebből negyede szemét.)

Olvasási idő: < 1 perc

Ezt nem lehet kibírni mosolygás nélkül. Ugyanis jövőhét vasárnap megyek westerntáborba. Tegnap visszahívtak a szervezők, hogy van hely, már csak utalni kell az összeg első felét és onnantól már semmi sem állíthat meg. Huu, mióta akarok már western stílusban lovagolni. Kiváncsi vagyok, mi lesz majd a véleményem erről az ágról. Izgulok.